1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a németek birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg belorusz hadművelete 1944 júniusában kezdődött, és délről jövő támadással támogatva néhány hét alatt megszilárdította a Visztula középső vonalánál húzódó arcvonalat. Sztálin politikai okból nem segített a varsói felkelőknek; a földig rombolt Varsót csak néhány hónappal később hagyják el a német csapatok a Vörös Hadsereg nagy, 1945. januári támadása nyomán.
1945 elejére a Ill. Birodalom reménytelen helyzetbe került. A megtizedelt és kimerült német csapatok már sem keleten, sem nyugaton nem képesek másra, mint hogy késleltessék az elkerülhetetlen fegyverletételt. Az a végső erőfeszítés pedig, amit a nyugati arcvonalon kifejtettek, hogy áttörjék a szövetségesek arcvonalát, utolsó tartalékaikat is kimerítette.
Heinrich Luitpold Himmler Münchenben született 1900. október 7-én, katolikus polgári családban. A katonai pályát választotta, de az első világháborús német vereség ennek is véget vetett. Mezőgazda- ságot tanult tehát, és 1922-ben gazdász-mérnök diplomát szerzett. 1920-ban már diákként szélső- jobboldali nacionalista politikával foglalkozott. A hitleristák egyik vezetőjévé, és az egyik legnagyobb háborús bűnössé vált.
Az I. világháború után az ún. Freikorps nacionalista önkéntes egységeknél szolgált. 1923 nyarán lépett be a nemzetiszocialista pártba, és részt vett Hitler müncheni puccskísérletében. 1929. január 6-án Hitler a később SS-nek nevezett „Schutzstaffeln" (védoszta- gok) rohamcsapatok élére állította, hogy létrehozza az SS tiszta „északi fajú", testestül-lelkestül Hitlerért élő elit alakulatait.
Szegényparaszti családban született 1901. december 16-án, Voronyezsben. Tizenéves vöröskatonaként Sztarobelszk és Luganszk környékén harcolt Mahno erői ellen a polgárháborúban. 1922-ben Poltavában elvégezte a tisztiiskolát, 1929-ben pedig lediplomá- zott a Frunze Katonai Akadémián. Tanárai nagyra becsülték és fényes karriert jósoltak neki. Pályafutása jól is indult; rövid időn belül vezérkarhoz került.
1938-1940-ben Zsukov helyettese, majd törzsfőnöke volt a Kijevi Különleges Katonai Körzetben, majd 1941 elején már a vezérkari főnök helyettese. Zsukovnak a barátja volt, de Sztálin nem kedvelte. Az 1941-es né- met támadás után Leningrád védelmében vett részt. 1942 tavaszán visszahívták Moszkvába, a vezérkar- hoz, amelyet ekkor már Saposnyikov irányított.
1900. június 17-én született egy hivatalnokcsalád gyermekeként a németországi Wegeleben-ben. Egész fiatalságát nacionalista környezetben töltötte; személyiségének alakulására nagy hatással voltak azokkal a fiatal nacionalistákkal ápolt kapcsolatai, akik sosem vették tudomásul Németország bukását, a felelősséget a zsidókra és marxistákra hárították. Már tizenkilenc évesen tagja volt a nacionalista különítményeknek (Freikorps), 1923-ban Rudolf Höss-szel, Auschwitz későbbi parancsnokával részt vett egy gyilkosságban, amiért 1 év börtönre ítélték.
Politikai karrierje 1927-ben kezdődött, ekkor lépett be a náci pártba. Rövid ideig Fritz Sauckel (akkor Weimar Gauleitere) sofőre volt, 1928-ban pedig az SA egyik parancsnoka.
1944. szeptember 17-én elkezdődött a II. világháború legnagyobb ejtőernyős-hadművelete. Célja a hollandiai német egységek megsemmisítése volt, hogy így biztosítsák a szövetségesek útját Berlin felé. Ezt megelőzően, 1944 szeptemberének elején az amerikai egységek megálltak a Siegfried-vonal közelében, a brit 2. hadsereg pedig (Belgium jelentős részének elfoglalása után) az Escaut és Albert csatornáig jutott, a kanadai 1. hadsereg a La Manche mentén haladt előre. A szövetséges hadvezetés úgy vélte, hogy az ellenség a többhetes folyamatos harcokban nagyon legyengült, a hollandiai terepviszonyok azonban megkönnyítették a védekezést.
Michael Wittmann hivatásos katona volt. 1934-ben, húszévesen kezdte meg a szolgálatot a német hadseregben, mint gyalogos. 1937-ben átvezényelték az SS Leibstandarte Adolf Hitler hadosztályhoz. 1939-ben, a háború kezdetekor SS Unterscharführer-i rangban egy páncélozott felderítő jármű parancsnoka volt. Az 1941-es balkáni hadjárat idejére áthelyezték egy önjáró lövegekkel felfegyverzett csapattesthez, amely a Barbarossa hadművelet idejére Oroszország délnyugati határán vonult fel, a későbbiekben pedig Dél-Oroszországban harcolt.
A párizsi felkelést, amely 1944. augusztus 19-én kezdődött és augusztus 25-ig tartott, nem sorolják a II. világháború nagy csatái közé. Ennek a hadműveletnek azonban igen nagy a jelentősége, gazdag jelképrendszere pedig fontos a francia nép számára. Elsősorban Franciaország (Elzász és Lotaringia kivételével) megszállásának végét, a végső győzelmet jelenti. A franciák határtalan lelkesedéssel tekintettek de Gaulle tábornokra, intézkedéseit tisztelet övezte. Mindez erősítette a tengelyhatalmak ellen küzdő, a haza felszabadítójának és vezérének számító tábornok helyzetét a szövetségesek szemében.
A partraszállás napján a szövetségeseknek sikerült stabil hídfőt kiépíteniük Normandiában, és az első kritikus napokban meghiúsítottak minden német ellentámadási kísérletet, de ennél többre nem futotta erejükből — a különböző partszakaszokon állomásozó csapattestek nem tudtak egyesülni, és az egyik legfontosabb célpont, Caen városa is német kézen maradt. A németek szívósan védekeztek, hídfőből való kitörés csak 1944. július végén sikerült, a Cobra művelet keretében. A német vereség augusztus 15-én, Falaise elestével vált bizonyossá. A Wehrmacht megmaradt hadosztályai ezután gyors, néha fejvesztett visszavonulásba kezdtek.
Nem beszélhetünk tömeges német ellenállási mozgalomról, az csak lassan, a német hadsereg vereségeinek hatására erősödött. A Hitler eltávolítására irányuló kísérletek korábban mind kudarccal végződtek. Az 1944. július 20-án megkísérelt merénylet Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom vezetője ellen szintén sikertelenül zárult, a Führer életben maradt. A puccskísérlet meghiúsult, és iszonyú leszámolás következett.
