1943 júliusában Kurszk alatt megtört a német támadás, a Vörös Hadsereg folyamatosan szorítja vissza a Wehrmachtot. A németeknek néhány hónap alatt több száz kilométert kell visszavonulniuk. A szovjet fölény óriási: 126 lövészhadtest (mindben 2-3 had-osztály), 72 önálló gyalogoshadosztály, 5 harckocsihadsereg, 24 harckocsihadtest (mindben 2-3 hadosztály), 80 harckocsidandár és 106 önálló harckocsiezred áll a Sztavka (legfőbb szovjet hadvezetés) rendelkezésre. A hatalmas hadigépezetet soha nem látott erejű tüzérség támogatja.

A „háború istene" — ahogy Sztálin a tüzérséget nevezte — nem kevesebb, mint 6 tüzér- hadtestet és 26 tüzérhadosztályt, 43 önjáró ágyús ezredet, 20 tüzérdandárt és 7 rakétavető hadosztályt számlál. A németek még mindig 257 hadosztályt — közöttük 50 finn, román és magyar — állíthatnak velük szembe. Ezek a számok azonban már csak Hitler elméjében kelt- hetnek illúziót, a harcokban és visszavonulásokban megtizedelt német hadosztályok többsége alig jelent ezrednyi vagy éppen zászlóaljnyi katonát. Nem ritkák az olyan alakulatok sem, amelyek állományának alig egytizede maradt meg. Hitler stratégiája nem engedi meg sem a védhetetlen állások kiürítését — bármekkora árat kell is fizetni megtartásukért —, sem a túl messzire nyúló területek feladását, és ezzel tovább rontja a rendkívül hosszú arcvonal fenn- tartására és szerény tartalékainak elaprózására kényszerülő német hadsereg helyzetét.

1944. január 1-én az arcvonal a balti-tengeri Leningrádtól a fekete-tengeri Krím félszi- getig egész Európát átszeli. A német hadsereget július óta szakadatlanul űző szovjetek pillanatnyi pihenőt sem hagynak az ellenségnek. A németek abban sem bízhatnak, hogy a tél megállítja üldözőiket. Ellenkezőleg, „Tél tábornok" a Vörös Hadsereg oldalán harcol. Az orosz katona jobban felkészült a télre, mint a német gyalogos. Prémes bakancsát orosz útmutatás alapján az USA-ban gyártották, tudja, hogy a szibériai hidegben miként tartsa üzemképesen járműve motorját például benzin és kenőanyag keverékével, tudja mit kell tennie lova bejegesedett orrlyukával.

Egy T-26 könnyű harckocsi és 2. Ukrán front katonái támadásban

A szovjet támadás december elején indul meg újra. A Konyev vezette 2. Ukrán front beke- rítő hadmozdulatot hajt végre az ukrajnai Kremenycsukban és Cserkasziban lévő hidaktól indulva. Kijev és a Krím között a német vonalak kelet felé erősen kidomborodnak, és ez jelentősen növeli az arcvonal hosszát s a Dél hadseregcsoport bekerítésének veszélyét. A katonai logika azt követelné, hogy a német hadsereg vonuljon vissza a Bug mögé, és rö- vidítse le védelmi vonalát. Hitler azonban hallani sem akar erről, s megparancsolja, hogy tartsanak ki állásaikban bármi áron. Manstein csak úgy tarthatja meg a túl hosszú arc- vonalat, hogy idevezényli Kijev körüli alakulatait. Ezzel viszont megnyitja az utat az ukrán főváros körül egyre erősödő 1. Ukrán front előtt. Vatutyin karácsony előestéjén meg is indítja támadását — a sűrű köd is támogatja őt. A siker teljes, az ellenséget 24 óra alatt kiűzik, és az arcvonalon akkora rés keletkezik, amely minden ellentámadási kísérletet le- hetetlenné tesz. A szovjetek nem egészen egy hét alatt felszabadítják Zsitomirt, és a ki- indulási helyüktől több mint 200 kilométerre, egészen Berdicsevig jutnak el.

Január 3-án a szovjet gépesített alakulatok felszabadítják a vasúti csomópontot a volinyi Novgorodban, és másnap átlépik a háború előtti lengyel határt. Délebbre a németek kénytelenek visszavonulni a Bug mögé, ellentámadásuk csak lassítja az orosz előnyomu- lást. Február 5-én elfoglalják Rovnót, a fontos közlekedési csomópontot. Ugyanaznap egy bekerítő hadmozdulattal sikerül elfoglalni a lengyel határtól 150 km-re nyugatra fekvő Luckot is. Február 29-én Vatutyint, az 1. Ukrán front főparancsnokát ukrán nacionalisták csapdába csalják; súlyosan megsebesül és hamarosan meghal. A helyére Zsukov kerül.

Hátrahagyott német felszerelés a Korszunból való kitörés után

A front déli szakaszán, Kijev és a Fekete-tenger között a Konyev parancsnoksága alatt álló 2. Ukrán front és a Malinovszkij vezette 3. Ukrán front még komolyabb csapásokat mér az ellenségre, mint Lengyelországban. 1944. január 28-án a két front Korszun közelében harapófogóba zárja a német erőket. Hitler makacssága miatt, aki eszelősen ragaszkodik az állások megtartásához, hat bekerített hadosztály csapdába kerül. Két páncéloshadtest, a III. és a XLVII. ellentámadása ugyan feltöri a zárat, de a 60 000 katonának alig fele jut el saját vonalaihoz, és egész felszerelésük odavész. A felmentésre küldött német alakulatok ráadásul hiányoznak délen, a Fekete-tenger közelében, Nyikopolnál, amelyet a 4. Ukrán font február 8-án egy rohammal elfoglal.

A Vörös Hadsereg katonái egy kilőtt Párduc mellett

A német védelmi vonal már teljes hosszában hézagos, veszteségek egyre súlyosabbak, a védelmen ütött réseket már nem tudják betömni. A szovjetek több tucat kilométernyire betörnek, és kérlelhetetlenül nyomulnak előre, meg sem várva az ellátást és a közleke- dési vonalak kijavítását. A németeket nemcsak az oroszok létszáma, hanem kitartása is meglepi. Manteuffel német tábornok emlékirataiban leszögezi, hogy egyetlen nyugati katona sem lett volna képes ilyen önfeláldozásra. Az oroszok ott is kitartanak, ahol min- denki más már régen éhen pusztult volna, és akkor sem hagyják abba a menetelést, ha mások már megálltak volna tartalékaik kiegészítésére és az utak használhatóvá tételére. Ezért a szovjet utánpótlási útvonalak és előrevetett osztagok elvágására tett német kísér- letek eleve kudarcra voltak ítélve; az ellentámadások idején semmiféle utánpótlást szál- lító konvojt sem találtak.

Hitler térképen választja ki a legfontosabb pontokat, amelyeket az erős helyőrségeknek mindenáron védeniük kell, hogy késleltessék a Vörös Hadsereg előrenyomulását. Az el- sősorban az USA-ból kapott teherautóknak köszönhetően igen mozgékony szovjet ala- kulatok viszont megkerülik az ellenség erődítményeit, amelyek elszigetelődve rövid időn belül megadásra kényszerülnek. A páncélosok új taktikát alkalmaznak, a harckocsik le- gyezőszerűen szétterülve széles vonalon haladnak előre, így azután az ellencsapásnak az útvonalak kulcsfontosságú pontjaira való összpontosításával nehéz megállítani őket. Hit- ler illúziók világában él. Zeitzler, a vezérkar főnöke biztosítja arról, hogy tizennyolc-millió katonaköteles korú oroszt már megsemmisítettek, így a Vörös Hadseregnek legfeljebb kétmilliónyi tartaléka maradt.

Az 1. SS-páncéloshadosztály Tiger E nehézharckocsijai üzemanyagot vételeznek 

De a führer (és Zeitzler) nagyot téved — Sztálinnak rengeteg harckocsija van, amelyeket nagyon gyorsan átcsoportosíthat az előretörő csapatok támogatására. Február közepén a Sztavka már öt harckocsihadsereget vont össze, hogy szembeszálljon a Dél hadsereg- csoporttal — a hatodiknak a hónap végén kell csatlakoznia hozzájuk. 1944. március 1-én Sztálin ezt a parancsot adja a haderőnek: „A következő napokban az egész szovjet területet meg kell tisztítanotok a fasiszta támadóktól, s ki kell tűznötök a Szovjetunió határát teljes szélességben a Barents-tengertől a Fekete-tengerig, hogy felszámoljátok a rabság Oroszor- szágra és szövetségeseire leselkedő veszélyét. Az a feladatotok, hogy üldözzétek a sebesült fenevadat, és saját barlangjában végezzetek vele!

A támadás március elején megindul; a szovjet hadseregek két főirányban törnek előre. Az 1. Ukrán front Zsukov vezetésével Galíciában támad a Bug forrásvidékétől indulva, és körülveszi a folyó menti védelmi vonalakat, mielőtt a németek visszavonultukban elfog- lalhatnák azokat. Délen Malinovszkij 3. Ukrán frontja a Krím ellen indít támadást, március 13-án elfoglalja Herszon kikötőt a Fekete-tengernél, majd megindul nyugat felé. A főcsa- pást a Konyev parancsnoksága alatt álló 2. Ukrán front méri az ellenségre, március 12-én a szovjet egységek átkelnek a Bugon, hat nappal később elérik a Dnyesztert.

Szovjet tüzérség Ukrajnában, 1944. április

Ebben az időszakban a gyors folyású, meredek partú folyó erős védelmi vonalat jelent- hetne a németek számára, de nincs elég eszközük, hogy átkeljenek rajta. Március 18-án a szovjet csapatok Jampolnál pontonhidakon átkelnek a Dnyeszteren, az 1. és a 2. Ukrán front akadálytalanul nyomul előre, és sok — nem elég gyorsan menekülő — német alakulatot körülzár. Konyev előőrsei március vége előtt elérik a Prutot. Zsukov csapatai elfoglalják Kolomiját és Csernyovecet, és szintén átkelnek a folyón. Június elején már elérnek a Kárpátok lábához. Ha sikerül átjutniuk a hegyeken, a Balkán felé is szabaddá válik az út.

Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ekkor megérti: elérkezett az idő, hogy új szö- vetségeseket keressen. Kállay Miklós miniszterelnök azt követeli, hogy a Kárpátok hágóit magyar csapatokra bízzák, nehogy a németek megszállják azokat. Hitler csapatai azon- ban 1944. március 19-én nem a hágókat, hanem az országot szállják meg. A megszállás költségeit Magyarországnak kell viselnie, meg kell valósítania az „általános felfegyverzés" programját, és 50 ezer munkást kell Németországba küldenie. Horthy vállalja ezt, de köz- ben készül a háborúból való kiugrásra. Ezért Hitler 1944. október 15-én elraboltatja a fiát, s rákényszeríti a kormányzót, hogy átadja a hatalmat Szálasinak. Így Magyarország nem- hogy elszakadni nem tud Németországtól, hanem még inkább hozzá kötődik.

Német motorkerékpáros alakulat a Halászbástyánál

A Budapest gyors elérésére szőtt orosz tervek egyre valószínűtlenebbek. Zsukov előőrsei túl messzire haladtak előre, s megállnak a Tatár-hágónál. A Kárpátok komoly természetes védelmet jelent a támadásokkal szemben. Igaz ugyan, hogy Galícia déli részén a hegyek viszonylag alacsonyak, a Tatár-hágó is csak alig 600 méteren van, de mégis elégséges, hogy jelentősen korlátozza a támadók manőverezését, és kellő védelemmel megállíthatja az előretörést. A front néhány hónapra megáll a Kárpátok vonalán.

A szovjetek villámgyors galiciai előretörésének hátrányai is voltak, ugyanis jelentősen lerövidítette az arcvonalat. A németek most használhatják a Lemberg körüli közlekedési hálózatot, április második hetében a Dnyeszter mindkét partján támadást indítanak. A jobb parton sikerül elfoglalniuk a Kolomiját a Tatár-hágóval összekötő vasútvonal elága- zását Delatinyban. A bal parton visszafoglalják Bucsacsot, ezzel megnyitják az utat az 1. páncéloshadsereg 18 hadosztályának, amelyeket Szkala térségében Zsukov és Konyev egyesített erői bekerítettek. A front itt is több hónapra megáll.

A tavaszi szovjet hadjárat jelentős győzelemmel zárul. A német és román hadsereg 12 hadosztályt, csaknem 100 000 embert vesztettek. Márciusban és áprilisban a szovjetek 220 km-t nyomultak előre, elfoglalták vagy bekerítették a német védelmi állásokat a Dnyeszteren, a Bugon és a Pruton, egész Ukrajnából kiűzték a megszállókat. Elértek a Kárpátok lábához, az arcvonalat előretolták Galíciába. A hadjáratot a krími helyőrség, és a 17. hadsereg megsemmisítése koronázta meg. Igaz, hogy a Vörös Hadsereg a győzelmek dacára sem tudta teljesen szétverni az ellenséges erőket, a német hadseregnek csaknem 10 hónapja tartó visszavonulás ellenére sikerült megtartania a folyamatos arcvonalat.