Kurszk után a szovjetek nagyjából ugyanazt a stratégiát alkalmazták, amely az I. világháború utolsó hónapjaiban győzelemre vitte az antantot. A gyönge pontokon támadtak, de ha mégis erős ellenállásba ütköztek, nem erőltették tovább a támadást, hanem másutt folytatták. Az amerikaiaktól tömegével kapott teherautóknak köszönhetően a szovjet erőket igen gyorsan át lehetett dobni egyik területről a másikra, míg a németek nem tudtak gyorsabban haladni, mint a menetelő gyalogság és a lovak.

A szovjet hadsereghez hasonlót addig még nem látott a modern hadviselés. Az élén az elit alakulatok haladtak, amelyeket gyakran a "gárdahadosztály" névvel tiszteltek meg: a harckocsizók, a tüzérek, a sorozatvetősök – magas szakképzettségű, gyakorlott katonák. Ha egyszer ők véghezvitték az áttörést, a gyalogság kimeríthetetlen tömege vándorló barbár hordaként követte őket: rosszul kiképzett, gyakran fegyelmezetlen népség, amely "helyszíni beszerzésből" élt; kenyérhéj és nyers zöldség volt minden eledele. Három hé- tig is folytatni tudták az előrenyomulást utánpótlás nélkül, és amikor a németek megpró- bálták elvágni az utánpótlási vonalaikat, rá kellett döbbenniük, hogy nincs mit elvágniuk.

Ezek a katonák lemészárolták a német gyalogságot, kifosztották az útjukba eső falvakat, városokat, és megerőszakolták az asszonyokat. (Amikor a háború után Eisenhower elme- sélte Zsukovnak, hogy az amerikaiak milyen bonyolult felszereléssel – aknataposó harc- kocsikkal, aknakeresőkkel stb. – tisztították meg az aknamezőket, Zsukov megjegyezte, hogy az aknamezőt úgy lehet a legjobban és leggyorsabban megtisztítani, hogy áthajtják rajta a gyalogságot.) Aztán a  gyalogság után még egy elit fegyvernem jött: a katonai rendőrség, amely helyreállította a rendet, teketóriázás nélkül agyonlőtte a súlyos bűnök elkövetőit, és újabb rohamokra hajtotta előre a gyalogságot – egészen Berlinig.

1943 augusztusa és decembere között a szovjet erők széles fronton előrenyomultak. Elérték a Dnyepert, aztán átkeltek rajta. Az összességében hatszoros szovjet fölény ellenére a német frontot egyszer sem törték át; novemberben Manstein megpróbálkozott még egy ellentámadással is – az utolsóval e műfajban. A szovjet módszer a stratégiai áttörés helyett a felmorzsolás volt, és ez szemlátomást bevált.