1945 első napján lázas sürgölődés folyt a német reptereken. Több mint ezer vadászbombázó és vadászgép egyszerre emelkedett a magasba és indult el a szövetségesek németalföldi és franciaországi repülőterei felé. Ez volt a német Luftwaffe utolsó, kétségbeesett kísérlete a II. világháborúban, hogy a nyugati fronton visszaszerezze a légifölényt a szövetségesektől.

1944 nyarán a Luftwaffe közel állt a megsemmisüléshez. Ősszel átszervezték, egyszerű- sítették irányítási rendszerét, csökkentették a Luftflotte személyi létszámát, valamennyi egységet új gépekkel szerelték fel. Az Ardennekben tervezett hadművelet előkészülete- ként csaknem 1200 vadászgépet kivontak a birodalom légvédelmi rendszeréből és a Luftwaffenkommando Westhez irányították át, amelynek feladata a nyugati front légi fedezetének biztosítása volt. Kétheti elkeseredett harc után az 1944. december 16-án megindított Wacht am Rhein fedőnevű ardenneki támadás hatalmas veszteségekkel, súlyos német vereséggel ért véget, a földön nem sikerült átvenni a kezdeményezést. A német hadvezetés ezért a szövetséges légierőre akart megrendítő csapást mérni.

A Luftwaffe nagyon alaposan kidolgozott és szigorúan titkolt terve 21 szövetséges repülőtér megtámadását és valamennyi ott állomásozó gép megsemmisítését tűzte ki célul. Az akcióban tizenhárom Jagdgruppe vett részt, mindegyik több tucat gépből állt. Éjszakai repülésre alkalmassá tett vadászgépek és néhány Messerschmitt Me-262-es sugárhajtású repülőgép kísérte őket. A német vadászoknak cikkcakkban kellett a cél fölé repülniük, majd fedélzeti ágyúikkal és géppuskáikkal támadniuk. A Luftwaffe azt remélte, hogy a hadművelettel visszaszerzi az uralmat a légtérben, és teljesen megsemmisítheti az amerikai stratégiai bombázókat, amelyek többé nem számíthatnak légi fedezetre.

Úgy látszott, az akció valóban sikerülhet. A második Jagdkorps számíthatott a meglepetés erejére, ezenkívül elegendő gépe is volt. Gépei, a Focke Wulf 190 A-8, valamint Bf-109G-14 és K-14 a német vadászgépek legújabb és legkorszerűbb változatai a szövetséges gépek méltó vételytársai voltak. Csakhogy a Luftwaffénak ekkor már nagyon hiányoznak a jól kiképzett és harcedzett pilóták. A fiatalokat ugyan fűti a lelkesedés és a harci kedv, azon- ban képzettségük sokkal gyengébb a szövetséges pilótákénál.

A Focke-Wulf FW-190 elfogó vadász változata

1945. január 1-én 7.30-kor az első Jagdgruppe ötvenöt FW-190-es gépe felszáll a német határtól 50 kilométerre lévő twenthei támaszpontról. Célpontjuk a belgiumi Maldeggem repülőtere, Brugge-től 15 km-re. Amikor átrepülnek a német védelmi vonalak fölött, saját légvédelmük nyit tüzet rájuk. És ami az 1. Jagdgruppéval történt, nem volt egyedi eset; más csoportok sok alacsonyan repülő gépét is a német légvédelem lőtte le. 9 óra körül a célhoz már nagyon közel járó német vadászgépek eltűnnek a ködben.

A lengyel 308. század egy pilótája és megrongálódott gépe

Csak tizenhárom, helyzetéről az utolsó pillanatban tájékoztatott gépnek sikerül elérnie a szövetségesek repterét. A meglepett brit légvédelem nincs felkészülve a támadásra, a német repülőgépek lövik a 485. csoport repülőgépeit. Délebbre ötven Focke Wulf 190-es és Messerschmitt 109-es érkezik a St-Denys Westrem repülőtér, a lengyel 131. ezred tá- maszpontja fölé.

A lengyel gépeken kívül sok, a kedvezőtlen időjárás miatt leszállásra kényszerült brit és amerikai gép is van itt. A németek szünet nélkül támadnak; az irányítótorony kétségbe esve hívja segítségül az éppen harci repülést végrehajtó lengyel 307. és 308. századot. Visszatérésük meglepi a németeket: a 308. század pilótái az akcióban 12 német gépet lőnek le, a 307. század pedig 6 gép lelövését és 4 gép megrongálását jelenti.

Elpusztított amerikai gépek Metz-Frescaty repülőterén

Az 1. Jagdgruppe küldetése félsikerrel végződik, nagy pusztítást tudott véghezvinni a két repülőtéren, de 17 pilótája meghalt és 4 pedig fogságba esett, ami állományának több mint egyharmada. Egyedül a 3. „Udet" Jagdgruppe pilótái értek el látványos sikert; a csoport első repülőgépei 8 óra 50 perckor értek az eindhoveni repülőtér fölé, és sok Typhon, Spitfire és B-25 Mitchell gépet megsemmisítettek a kifutópályán.

Az egyik legkiválóbb német vadászpilóta, a 3. Jagdgruppe parancsnoka, Heinz Bar itt aratta 204. győzelmét. A németek ennek ellenére leállították a támadást – a Bodenplatte hadművelettel ugyanis a földön, nem pedig légiharcban akarták megsemmisíteni a szövetséges légierőt.

A JG 53 fogságba esett pilótája, Alfred Michel és lelőtt Bf-109 G14-ese

A 3. Jagdgruppe győzelme nem ellensúlyozta az akcióban résztvevő vadászcsoportok többségének szerény eredményeit. Több csoportnak el sem sikerült érnie a célig. Mások rendezetlenül és túl későn értek oda, amikorra az ott állomásozó gépek már fölszálltak, megint másokat a légvédelem tizedelt meg. A hadműveletben a Luftwaffe 650 gépe vett részt, és közülük 277 odaveszett. A földön és a légiharcokban 479 különféle repülőgépet sikerült elpusztítaniuk, ami messze elmaradt a hadművelet céljától: a szövetséges légierő megsemmisítésétől. Sok pilótája meghalt, megsebesült és fogságba esett. A német légvédelemnek közel 200 saját repülőgép lelövésében volt része.

A szövetségeseknek, akik a Luftwaffét már holtnak tekintették, a Bodenplatte hatalmas meglepetést okozott. A németeknek azonban nem sikerült tehermentesíteniük a Wehr- machtot, vadászflottájuk viszont jelentősen meggyengült. Ezzel szárazföldi haderejüket megfosztották az értékes légi támogatástól, amiért később nagy árat kellett fizetniük.

A Bodenplatte legfurcsább áldozata Theo Nibel hadnagy volt, akinek az FW-190 D9 gépe útban a cél felé összeütközött egy felszálló fácánnal Grimbergen felett. A madár súlyosan megrongálta a hűtőrendszert, Nibel kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani és hadifogságba esett.