Az el-alameini csatával párhuzamosan elkezdődött az észak-afrikai partraszállás – a Torch (Fáklya) hadművelet – előkészítése. 1942. november 7-8-án terv szerint meg is kezdődött a szövetségesek partraszállása Algír, Oran, Casablanca kikötőkben. Ezt hosszas angol-amerikai tárgyalások előzték meg, amelyek célja a hadműveletek részleteinek egyeztetése volt.

A szövetségeseknek ugyan sikerült partraszállniuk Észak-Afrikában, de a felkészülés során nem tudták elkerülni a hibákat. Az akció ezért nem hozta meg a várt eredményeket, és nem tudta megakadályozni, hogy a tengelyhatalmak csapatai bevonuljanak Tunéziába, ahol a szövetsé- gesekkel egészen 1943 májusáig elkeseredett harcokat vívnak.

***

Az "Arcadia" konferenciára — a szövetségesek Pearl Harbor utáni első találkozása — 1941 karácsonyán került sor Washingtonban. Churchill itt tájékoztatta az amerikaiakat az 1942 tavaszára tervezett észak-afrikai partraszállásról. Terve a "Gymnast" fedőnevet kap- ta, célja pedig a szövetséges erők német csapatok körüli gyűrűjének megerősítése volt. Feltételezve, hogy a brit 8. hadsereg döntő győzelmet arat Cirenaicában, ennek a hadmű- veletnek kellett volna lehetővé tennie a tunéziai határ elérését. Roosevelt katonai tanács- adóinak kétségei voltak a partraszállással kapcsolatban. Úgy vélték, hogy nincs sok esély a sikerre, sőt még veszélyeztetheti is a szövetségesek európai céljait. Mégis — bár nem értettek egyet a hadművelettel — megígérték, hogy kidolgozzák részleteit.

Arcadia - Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt találkozója megteremtette az alapot a katonai együttműködéshez

A következő hónapokban a La Manche felől indított támadásról folytattak vitákat, aminek célja — Sztálin javaslatával összhangban — egy második európai front megnyitása volt. A britek felhívták a figyelmet egy rosszul előkészített partraszállás kockázatára, Roosevelt azonban nem hallgatott rájuk, és megígérte Sztálinnak, hogy még 1942-ben beavatkoz- nak Európában.

1942 júniusában a britek váratlan líbiai kudarcai után az észak-afrikai partraszállás tervei ismét napirendre kerültek. Június 8-án Churchill tájékoztatta Rooseveltet, hogy a szövet- ségesek 1942 őszére tervezett észak-franciaországi partraszállását el kell halasztani, és sokadszor kérte a "Super Gymnast" terv támogatását.

Az amerikai haderő közeledik Afrika partjaihoz

A vezérkar részéről Marshall tábornok és King tengernagy továbbra is kétségesnek tar- tották ezt az akciót. A franciaországi partraszállás elhalasztását pedig úgy értékelték, az angolok nem akarnak kockázatot vállalni. Marshall javasolta az elképzelések megváltoz- tatását: az erőket a Csendes-óceán térségében kívánta összpontosítani, hogy a döntő csapást a japánokra lehessen mérni. Az amerikai elnök azonban nem akarta provokálni az angolokat, és hozzájárult a "Super Gymnast" terv megvalósításához. 1942. július 23-án Londonban találkoztak a szövetséges csapatok vezérkari főnökei, és Churchill kezdemé- nyezésére újra megváltoztatták a tervezett hadművelet elnevezését, amely ezúttal a "Torch" nevet kapta. Most már csak a szövetséges erők észak-afrikai partraszállásának időpontját és helyét kellett meghatározni.

Churchill nyomására az angolok október 7-et javasolták, amerikaiak azonban november 7-ét tartották a legésszerűbb időpontnak. A megfelelő hely kiválasztása még nagyobb vitát kavart; az angolok a Földközi-tenger partja mellett érveltek, az amerikaiak azonban Casablanca környékét javasolták. Végül kompromisszumos megoldás született, a szövet- ségesek november 8-án Casablancában, Algírban és Oránban tervezték a partraszállást.

A Western Task Force egységeit szállító amerikai hadihajók Marokkó partjainál

A partraszállást Eisenhower tábornok parancsnoksága alatt kellett Marokkó atlanti óce- áni partjain az amerikaiaknak végrehajtani, akiket a "Western Task Force"-nak kellett a hadművelet helyére szállítani. Az akcióra 102 hajó indult el Virginiából. Orán bevételét a "Center Task Force" 18 ezer katonájára bízták, a parancsnokuk Fredendall tábornok volt, a kíséretüket pedig britek látták el.

Az Algírban partraszálló "Eastern Task Force" brit egységekből állt, míg a rohamcsapatok fele brit, fele amerikai katona volt az amerikai Charles Ryder tábornok vezetése alatt. Az Algír és Orán bevételére készülő rohamcsapatok brit kikötőkből indultak két nagy hajó- rajban. A lassúbb október 22-én, a gyorsabb négy nappal később, hogy november 5-én éjszaka egyszerre érkezzenek Gibraltárhoz.

A Port Lyaute légibázis a Sebou folyó mellett

A teljes hadműveleti tervben több partraszállás szerepelt: 9 ezer ember Mehdiában, hogy mielőbb elfoglalják Port Lyaute légibázist; 18 ezer katona Fedalában, hogy északról köze- lítsék meg Casablancát. A Safiban partraszálló 6 ezer katonának délről kellett bekerítenie a várost. Az amerikai csapatok teljes titokban érték el a kijelölt célpontokat.

November 8-ra virradóra Bethouard tábornok — aki későn értesült az amerikai-brit part- raszállásról — igyekezett meggyőzni Nogues tábornokot, a marokkói francia helytartót, valamint Michelier tengernagyot, hogy felszabadítóként fogadják az amerikaiakat. Ezt nem sikerült elérnie, reggel 8 órakor hullani kezdtek az első bombák Casablancára. Há- rom francia tengeralattjáró elsüllyedt, három másiknak sikerült elmenekülnie. Gervaise de Lafont ellentengernagy II. könnyű hajórajának egységei szintén kihajóztak, hogy el- meneküljenek a bombázások elől, s ellenőrizzék, hogy mi történik Fedalában. Amikor a hajóraj elhagyta a kikötőt, a USS Massachussets és a USS Tuscaloos elsüllyesztett nyolc rombolót és torpedórombolót.

Egy Grumman F4F-4 Wildcat indítása az USS Ranger fedélzetéről Marokkó partjainál

Fredendall tábornok Orán kikötőjét kettős bekerítő hadmozdulattal kívánta elfoglalni, és az Arsef öbölben akart partraszállni a várostól 38 km-re lévő tengerparton. Egy páncélos könnyűhadosztálynak Orántól 50 km-re nyugatra, Mersa Bou Zedjarba kellett megérkez- nie azzal a feladattal, hogy bevegye a várostól délre lévő kikötőt, és csatlakozzék az Oránt bekerítő egységekhez. A hadművelet 7-én sötétedéskor kezdődött, majd a tervezett idő-pontban 1.00 órakor szálltak partra Arsefben, majd Andalousesben és Mersa Bou Zedjar- ban. Az amerikaiaknak sikerült meglepniük a védőket, nem találkoztak ellenállással.

Az oráni kikötő elfoglalására tett próba azonban kudarcba fulladt. A 400 amerikai katonát szállító brit HMS Walney és HMS Hartland feladata volt az akció lebonyolítása, amit az amerikai hadvezetés nem támogatott; az események őket igazolták, ugyanis ez öngyilkos vállalkozásnak bizonyult. A franciák sortűzzel fogadták az amerikaiakat, a hajókat feltar- tóztatták, a legénység felét megölték, illetve elfogták.

Partraszállás Algír ...

A partraszálló helyekről a kivonulás reggel 5.00 órakor kezdődött, a páncélos hadoszlop elérte a Tafaraouiban lévő repülőteret, amelyet gyorsan alkalmassá tettek a Gibraltárból érkező repülőgépek fogadására. A gyalogos egységeket viszont az ellenség Orán közelé- ben feltartóztatta, a franciák egyre elkeseredettebben védekeztek. A "La Senia" repülőte- ret délután sikerült elfoglalni, a francia repülőgépek többsége az állandó tüzérségi tűz miatt nem tudott felszállni. Még egy napig kellett várni, amikor a páncélos hadoszlopnak végre sikerült behatolni Oránba. A franciák egyre gyengébb ellenállást tanúsítottak, hi- szen tudták, hogy Algírban a jövőjükről tárgyalnak.

Harcászati szempontból Algír bevételét egyszerű összecsapásnak lehet tekinteni, főleg ha azt nézzük, hogy mi történt Oránban és Casablancában, ahol szabályos csatákat vívtak. A francia védők húsz embert veszítettek. A Sidi-Ferruch öbölben a 16. Regimen Combat Team (R.C.T.) nem ütközött ellenállásba. Ugyanez volt a helyzet Castiglionéban is, ami azért érdemel figyelmet, mert a legénység tapasztalatlansága miatt a 104 partra szálló bárkából 98 eltévedt, elsüllyedt, vagy motorhibával küszködött.

... és Safi közelében

Az Algírtól keletre Matfounál kikötő 39 R.C.T. csak estére semlegesítette Lazaret ágyúit, amelyek hajnali 5 órától lőtték az akciót támogató rombolókat. Amikor a gyorsan felállt hadoszlopok elindultak Algír irányába, kiderült, hogy számos helyen komoly ellenállási gócot kellett felszámolniuk. Mast tábornokot felmentették beosztásából, visszavonták a szövetségesekkel való együttműködésre vonatkozó parancsait, ehelyett a szövetségesek mindenáron való megállítására adtak utasítást.

Miközben a tengerparton végrehajtották a partraszállást, két brit romboló próbált bejut- ni egy algériai kikötőbe, hogy a kommandósokat rakjon partra. A HMS Malcolm hajnali 3.30-kor jelent meg, de találatok érték, és a fedélzeti tüzet oltva vissza kellett fordulnia. A HMS Broke eljutott a partig, ahol azonnal tüzet nyitottak rá a partvédő ütegek. 200 ame- rikai kommandóst hagyott a parton, akik eltévedtek a kikötőben, és hamarosan elfogták őket. A Broke súlyosan megsérült, és másnap Algéria partjainak közelében elsüllyedt.

Fegyverszüneti tárgyalások Fedalában, 1942. november 1-én

A szövetségesek francia támogatói fontos szerepet játszottak a hadműveletben, tisztjeik a tengerparton várták az amerikaiakat, segítettek a tájékozódásban, átadtak nekik a fon- tos ellenőrzési pontokat. Az amerikaiak azonban túl lassan haladtak előre, és a franciák segítségével sem tudták megtartani állásaikat. November 8-án a hadászatilag fontos objektumokból vagy kiszorították, vagy a Vichy kormányhoz hű erők fogták el a őket.

Az események azonban meglepő fordulatot vettek, amikor a színen váratlanul feltűnt Darlan tengernagy, a francia szárazföldi, tengeri és légierők főparancsnoka, minisz- terelnök-helyettes, aki a hivatalos történet szerint valami véletlen folytán éppen beteg fiát látogatta meg Algírban. Gyorsan megértette, hogy az algíri helyőrség nem tud sokáig ellenállni a szövetségesek csapatainak, és Juin tábornok, az észak-afrikai francia erők pa- rancsnoka sem mutatkozott késznek a végsőkig való harcra, így Darlan engedélyezte, hogy tárgyalni kezdjen az amerikaiakkal a kapitulációról.

Tárgyalások Algírban, 1942. november 13. (Balról jobbra: Eisenhower tábornok, Darlan admirális, Mark W. Clark tábornok és Robert Murphy)

A tárgyalásra november 9-én került sor, mindjárt Clark tábornok Algírba érkezése után, aki arra számított, hogy Darlan azonnal tűzszünetet rendel el. Darlan azonban várta Pétain tábornagy parancsát, akit részletesen tájékoztatott Clarkkal folytatott tárgyalá- sairól. Másnap a türelmét elvesztő Clark a tárgyalások beszüntetését helyezte kilátásba, és hogy kapcsolatba lép Giraud tábornokkal, aki éppen megérkezett Algírba. Délelőtt 11 órakor a tengernagy parancsot adott minden francia egységnek a harcok befejezésére. Ezért cserébe annyit kért, hogy továbbra is ő lehessen a francia csapatok főparancsnoka.

Churchill és Roosevelt fogcsikorgatva bár, de beleegyezett Darlan követelésébe, és kine- vezték a tengernagyot az észak-afrikai francia erők parancsnokává. Mindez igen kínos volt az angolszász propaganda számára, akik addig Darlant, mint Hitler cimboráját állí- tották a közvélemény elé*.

November 9-én 1 órakor német ejtőernyősök és repülőgépek szálltak le Tuniszban; így kezdődött az a hadjárat, amelyet hat hónapra terveztek. November 11-én a németek átlépték a demarkációs vonalat és elfoglalták az egész francia területet. November 13-án egy rádióadásban hivatalosan elítélték Pétain tábornagyot, s bár egy titkos táviratban Auphan tengernagy értésére adta, hogy ez csak diplomáciai fogás volt, Darlan a francia Észak-Afrika képviselőjeként a szövetségesek oldalán hadba lépett.

*A bizarr helyzetet egy hónappal később szerencsésen megoldotta egy diák, aki decem- ber 24-én hivatalában agyonlőtte Darlant. A „magányos merénylőt” elfogták, és gyorsan kivégezték, még mielőtt valaki kellemetlen kérdéseket tehetett volna fel neki.

De Laborde tengernagy, aki attól tartott, hogy hajói német kézre kerülnek, november 27-én utasítást adott a Toulonban állomásozó flottának, hogy süllyessze el egységeit. 3 csatahajó, 7 cirkáló, 25 romboló, 5 torpedónaszád és 16 tengeralattjáró került a tenger fenekére. Így pusztult el Franciaország valaha létezett egyik legszebb flottája.