A németek 1942-ben állították hadrendbe új nehézharckocsijukat, a Pz.Kpfw. VI Tiger I-et. Ekkoriban a háború legerősebb tankja volt, 88 mm-es lövege félelmetes tűzerőt képviselt. Az első Tigrisek 1942. augusztus 29-én Leningrád térségébe a szovjetek ellen, majd 1942/43-ban Tunéziában a szövetségesek ellen kerültek bevetésre – majd az összes arcvonalon megjelentek.

A német hadvezetés a szövetségesek El-Alamein-i sikerei miatt 1942. november 2-án az afrikai hadszíntérre vezényelte az 501. nehézpáncélos-zászlóaljat. Az észak-afrikai német csapatok helyzetét tovább rontotta a szövetségesek partraszállása Marokkóban és Algériában.

Az 501. nehézpáncélos-zászlóalj 1942 végén indult útnak Afrika felé. A zászlóalj Tigrisei- nek nagy része (20 harckocsi) 1942. november 23. és 1943. január 24. között érkezett meg Bizertába és Tuniszba. Eredetileg azokat a csapatokat kellett volna megerősíteniük, ame- lyek a kelet felől, Líbián keresztül előrenyomuló angolokat próbálták megállítani, de a marokkói angol-amerikai partraszállás megváltoztatta a helyzetet; az első Tigrisek már 1942 decemberében harcba bocsátkoztak a nyugat felől előrenyomuló szövetségesekkel.

Pz.Kpfw. VI Tiger nehézharckocsi - Tunézia, 1943 január

A németek fontos szerepet szántak a Tigriseknek a védelmi harcok folyamán; a rendel- kezésre álló harckocsik alacsony száma miatt a harcképes tankokat intenzíven használták a védelmi szakasz egész hosszában. A tagolt, hegyes vidék, a rossz utak és az esős, téli időjárás nagyban közrejátszott abban, hogy Tigrisek néhány száz kilométer megtétele után heteket töltöttek szerelőműhelyben. A technikai hibák miatt jóval több harckocsit kellett kivonni a harcból, mint amennyit a szövetséges haderő harcképtelenné tett.

Az első Tigrist – harcban – 1943. január 25-én vesztették el a németek; egy 57 mm-es brit páncéltörő ágyú lőtte ki, három lövéssel. A lövedékek a tornyot találták el, és felrobban- tották tank lőszerkészletét. A britek később próbalövészeten célpontnak használták a kilőtt járművet, az így komoly segítségükre volt a Tigrisek elleni taktika kidolgozásában.

Churchill tankok 1943. február 28-án

A szövetségesek a tunéziai előrenyomulás alatt a Churchill, Valentine és Crusader típusú brit harckocsik mellett M2-es, M3-as és M4-es amerikai tankokat használtak. Ezek közül az M4 Sherman volt a legjobb; az El-Alamein-i csatában használták először, és taktikailag legalább olyan jó volt, mint német Pz.Kpfw IV-es.

Tunéziában az első Shermanok a 13. amerikai páncélosezred soraiban kapcsolódtak be harcba; az első összecsapás a Shermanok és a Tigrisek között 1942. december 6-án zaj- lott le, Al-Bathan közelében. A 13. páncélosezred alig néhány perc alatt öt M4-est vesz- tett, amikor összecsapott a 10. páncélos hadosztály 3 Tigrisével és 4 Pz.Kpfw IV-esével.

Kilőtt M4A1 Sherman - Tunézia, 1943 februárja

1943 februárjának folyamán némileg enyhült a szövetségesek nyomása nyugat felől; a németek több ellentámadást is indítottak. Az ellenlökések egyike, a Frühlingswind (Tava- szi szél) hadművelet, 1943. február 14-én kezdődött. Ennek során a 10. páncéloshadosz- tály észak felől támadta a Sidi Bou Zid körül csoportosuló szövetséges egységeket, a 21. páncéloshadosztály pedig dél felől támadott.

A harcokban 11 Tigris vett részt; most először manőverezhettek szabadon, viszonylag nyílt terepen. Ennek eredményeképpen az 1. amerikai páncélosezred 3. zászlóalja az 50 M4-eséből már az első napon 44-et elveszített. A második napon, amikor az 501. nehéz- páncélos-zászlóalj tankjai tartalékban maradtak, ugyanezen amerikai ezred 2. zászlóalja újabb 46 Sherman-t veszített. Az M4-esek, annak ellenére, hogy 75 mm-es ágyúval voltak felfegyverezve, nem voltak méltó ellenfelei a német páncélosoknak.

Sérült, hátrahagyott Tigris, 1943 márciusa

Az 501. zászlóalj következő nagyobb harci bevetésére az Ochsenkopf fedőnevű hadműve- let folyamán került sor, ennek célja a Béja környéki hágók feletti ellenőrzés megszerzése volt. A Tigriseket 15 Pz.Kpfw IV-essel és 15  Pz.Kpfw III-assal erősítették meg. A harcok ezúttal tagolt terepen folytak, váltakozó szerencsével.

A hadművelet kezdetekor, 1943. február 26-án 14 Tigris, 12 Pz.Kpfw IV és 15 Pz.Kpfw III volt harcképes, március 1-re ez a szám egyetlen egy Pz.Kpfw IV-esre és 4 darab Pz.Kpfw III-asra csökkent. A harcok során az összes Tigris kiesett – 7-et kilőttek a szövetségesek, a másik 7 pedig német kézen maradt ugyan, de nem volt harcképes. Érdekes, hogy szövet- séges harckocsik úgyszólván nem is vettek részt ezekben a harcokban; a hét Tigris el- vesztésének oka az volt, hogy a terepviszonyok arra kényszerítették a Tigriseket, hogy egy szűk szakaszon bocsátkozzanak harcba, és itt aknamezőbe kerültek. Az ellenséges lövegek és páncéltörő ágyúk tüze pedig megtette a magáét.

Sherman harckocsik egy szétlőtt 88 mm-es (PaK 36 ) mellett, 1943. április 23-án

Április végére már csak egyetlen nehézharckocsi-század maradt harcképes. A század Tigrisei április 20. és 24. között 75 angol és amerikai tankot semmisítettek meg – még mindig fel tudták venni a harcot az ellenséges túlerővel, de ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a Tigrisek, tagadhatatlan taktikai fölényük ellenére nem tudnak megbirkózni a szövetségesek számbeli fölényével.

A nehézharckocsi-század harci erejéről szóló utolsó jelentés 1943. május 4-én íródott; ekkor már csak egyetlen Tigris volt harcképes Észak-Afrikában.

Hátrahagyott német felszerelés - Tunisz 1943 májusa

A nehézharckocsi-zászlóaljak maradéka a többi német egységgel egyetemben 1943. május 13-án adta meg magát a szövetségeseknek; a Tigrisek rövid, de helyenként jelentős Észak-Afrikai szereplése ezzel véget ért.