A Róma felé vezető út megnyitása volt az Appennini-félsziget elfoglalásának — és ami ezzel együtt jár: Hitlernek szövetségesétől, Olaszországtól való megfosztásának — a biztosítéka. A Cassino hegység bevétele azonban hosszú hónapokig tartott. 1943/44 fordulóján a német csapatok a szövetségesek — a Sir Harold Alexander tábornok parancsnoksága alatt lévő 15. hadseregcsoporthoz tartozó amerikai 5. hadsereg (Mark Clark tábornok), a brit 8. hadsereg (Sir Oliver Leese tábornok) — szorításában az Ortona-Cassino-Minturno vonalon álltak meg.

A német „C” hadseregcsoport főparancsnoka, Albert Kesselring tábornagy úgy döntött, hogy ellenáll a Róma felé haladó szövetségeseknek.

A terepviszonyok szempontjából ez volt a legalkalmasabb hely, az Appennini-félsziget legszűkebb részén fekszik, az arcvonalra irányuló, vagy azzal párhuzamos út errefelé alig van, a hegyes terület egyetlen síksága pedig a Tirrén-tenger mellett található. Egyetlen út, a 7. számú vezetett erre, amelyet nem volt nehéz elzárni. A síksághoz csatlakozó Aurunci-hegység nagyobb részén nincs út; ez megakadályozta a szövetségeseket abban, hogy nehézfegyvereket szállítsanak ide. A német állások mögött azonban több olyan út is vezetett, amelyeken vészhelyzetben harckocsik is közlekedhettek.

A szövetségesek csak a Liri folyó völgyében vethették be páncélosaikat, oda azonban csak a Garigliano és a Rapido folyón való átkelés után juthattak el. A Liri folyó mentén vezető 6. számú úton csak úgy haladhattak tovább Róma felé, ha előbb elfoglalják a Monte Cassino hegységet, amely a kolostorral együtt uralta a völgyet. A hegység a terep és a megerősítették német állások miatt szinte legyőzhetetlen akadályt képezett. Az Örök Városba vezető utak hiánya miatt az Adriai-tenger felé húzódó területen is nehezen le- hetett áthatolni. A szövetségeseknek ezenkívül csak a partraszállás lehetősége maradt.

Brit csapatok útban észak felé

1944. január 12-én Alexander tábornok parancsot adott a „Római csata" elnevezésű had- művelet megkezdésére. Az amerikai 5. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy kényszerítse visszavonulásra a némeket Rómától északra, és semmisítse meg a várostól délre véde- kező ellenséges erőket. Ezzel egyidőben a brit 8. hadsereg feladata az volt, hogy kössön le mennél több német egységet, ezzel lehetetlenné téve átirányításukat az 5. hadsereg arcvonalába. A terv szerint az amerikai 5. hadsereg hadtesteinek a következő feladatokat kellett teljesíteniük: a brit X. hadtestnek a tenger közelében a Garigliano folyón átkelni, majd az Aurunci hegységen átjutva San Giorgio térségében bejutni a Liri folyó völgyébe, hogy ott találkozzék az amerikai II. hadtesttel, amelynek a Rapido folyón átkelve Cassino településtől délre be kellett jutnia a Liri folyó völgyébe.

Ezzel egyidőben a francia expedíciós hadtest jobbszárnyának feladata a német hadállá- sok bekerítése a hegyen keresztül Atina város irányából. A hadművelet ezen szakaszában a fő feladat az amerikai VI. hadtestre hárult, amelynek az Anzio térségében való földet érés után, az Albanói-hegységen átkelve mielőbb Rómába kellett jutnia.

Erősítésként érkezett német ejtőernyősök

1944. január 17-én elkezdődött a Monte Cassinóért vívott első ütközet. A hadműveletet a brit X. hadtest kezdte, 21.00-kor a brit 5. gyalogoshadosztály megkezdte az átkelést a Garigliano folyón a 7. számú úttól északra. Ugyanekkor az adott szakaszt védő német 94. gyalogoshadosztály háta mögött partot ért egy kisebb brit egység; a rossz légköri viszo- nyok miatt azonban a partraszálló járműveknek csak egy része jutott el a tervezett hely- re. Az 5. hadosztály akciójának eredményeképpen január 18-án estig sikerült elfoglalni Minturno, Tuffo és Tremensuoli városkákat.

Az 5. hadosztálytól jobbra a brit 56. gyalogoshadosztály támadott, amely nehéz harcok után áttörte a német 276. gyalogosezred védelmét. Két hadosztálya sikereinek köszönhe- tően a X. hadtest a Garigliano folyón hídfőállást épített ki, és folytathatta a hadműveletet.

Német ejtőernyősök tüzelőállásban, már Monte Cassino közelébe

Január 20-án azonban a X. hadtest hadosztályait Vietinghoff tábornok 10. hadseregének négy hadosztálya egy ellencsapással feltartóztatta. A brit hadműveletekkel egyidőben bekapcsolódott a hadműveletbe az amerikai II. hadtest is. Támadási övezetében a legna- gyobb akadályt a Rapido folyó jelentette, amelyen a meredek partok miatt nehéz volt átkelni. Az ellenséges védelmi szakaszra az erős tüzérséggel támogatott német 15. pán- célgránátos hadosztályt telepítették. Rövid tüzérségi előkészítés után az amerikai 36. gyalogoshadosztály egységei megkezdték az átkelést a folyón; az amerikai 141. gyalog- ezred január 21-én 18.00 órakor vette birtokba a hídfőállást. Az ellenség fölénye azonban jelentős volt, jó tízórányi harcban az amerikai egységek többségét felmorzsolták.

Kiderült, hogy a völgy torkolatánál emelkedő Cassino hegység a német védelmi rendszer fő eleme, ezért az amerikai II. hadtest parancsnoka áthelyezte a támadás irányát Monte Castellone és Massa Albanetta felé, ami lehetővé tette, hogy Cassino város térségében a német védelem mögé kerüljenek.

Kilőtt amerikai Sherman Monte Cassino közelében

Január 24-én a francia expedíciós hadtest és az amerikai 34. gyalogoshadosztály új táma- dásba kezdett, ezúttal az amerikaiak Cassinótól északra kezdték el az átkelést. A németek elszántan ellenálltak, a 34. hadosztály csak hat napig tartó harc után foglalta el a Cairo falu melletti hegyet. Ezután elkezdődhetett a Cassino elleni támadás. Az amerikaiaknak északról kellett haladniuk a város felé, a Rapido folyó nyugati partja mentén, majd el- foglalni a Colle Miola, Monte Castellone és San Angelo hegyet, ahonnan délnyugatról csapást mérhettek a kolostorhegyre.

A francia expedíciós hadtest viszont parancsot kapott az amerikai II. hadtest északról indított támadásának biztosítására, valamint a Belvedere és Abate hegy elfoglalására. Kéthetes küzdelem során a Cassino irányába nyomuló amerikai egységeknek mindössze néhány városszéli házat sikerült elfoglalniuk. Kezdetben nagyobb eredményt értek el azok az amerikai egységek, amelyek a kolostordomb irányába nyomultak előre. Február 2-án elfoglalták Monte Castello egyik részét, valamint San Angelo és Massa Albanetta hegyét. Egy nappal később német ejtőernyősök tüze ellenére a 34. hadosztálynak sikerült 300 méterre megközelítenie kolostordombot. Monte Cassino hegység déli részét nem tá- madták, így a németek egy ellentámadással visszafoglalhatták a terület egy részét. Vesz- teségei miatt a 34. hadosztály átadta a megszerzett területet az új-zélandi II. hadtestnek.

Az új-zélandi csapatok által elfogott német ejtőernyősök

1944. január 22-én a Shingle-hadművelet során Anzio térségében a szövetséges hadiha- jók rövid tüzérségi előkészítése után elkezdődött az amerikai VI. hadtest partraszállása. Nem ütköztek ellenállásba, így hajnalra sikerült partra tenniük mintegy 36 000 katonát, továbbá 3 000 gépjárművet. A térséget az amerikai 3. gyalogoshadosztály és Alexander tábornok brit 1. hadosztálya védte. Londonba a következőket jelentették: „Úgy látszik, teljes meglepetést sikerült okoznunk. Hangsúlyoztam, hogy erős felderítő egységeket kell küldenünk, bátran előretolva őket, hogy összeütközést provokáljanak az ellenséggel. A part- raszállás meglepte a német vezetést, az út Róma felé szabaddá vált, ugyanis a térségben egyetlen nagyobb német egység sem volt. Lucas tábornok azonban ahelyett, hogy előre- nyomult volna, elkezdte a hídfőállás kiépítését".

Eközben Kesselring tábornagy hozzálátott a szövetségesek tirrén-tengeri partraszállásá- hoz készített Richard-terv megvalósításához; az ellencsapáshoz a módosított tervek szerint az I. ejtőernyőshadtestet, valamint a LXXVI. páncéloshadtestet irányították át. Az arcvonalnak ezen a szakaszán a parancsnokságot Eberhard Mackensen tábornok, a né- met 14. hadsereg parancsnoka vette át. 1944. március elejéig a német egységeknek nem sikerült felszámolniuk az Anzio közelében lévő hídfőállást, és a harcokban a 14. hadsereg annyira kivérzett, hogy már semmiféle komoly támadás végrehajtására sem volt képes. Sem az egyik, sem a másik fél nem tudta elérni kitűzött céljait, emiatt Lucas tábornokot elbocsátották a VI. hadtest éléről.

Szétlőtt német Párduc tankok Anziónál

1944. február 15-én elkezdődött a második csata (Avenger-hadművelet) Monte Cassi- nóért. A szövetségesek szándéka mindenekelőtt az volt, hogy tehermentesítsék az Anzio mellett harcoló amerikai VI. hadtestet. Az új-zélandi II. hadtest (hindu 4. gyalogoshad- osztály, és új-zélandi 2. gyalogoshadosztály) fő feladata a Monte Cassino hegy elfoglalása volt. Ezért a szövetséges légierő február 15-én bombázta a kolostorhegyet. Ez azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, mert a német egységek a támadás idejére elhagyták védelmi állásaikat, és sziklába vájt óvóhelyeken húzták meg magukat, a lerombolt kolos- tor pedig bevehetetlen erődítménnyé vált.

A bombázások befejeztével a hindu 4. gyalogoshadosztály egységei kezdtek támadásba. Súlyos harcok eredményeképpen az 593. magassági pont egy részét, és d'Onofriót tud- ták elfoglalni. Az új-zélandi 2. gyalogoshadosztálynak pedig sikerült elfoglalnia Cassino vasútállomását. A két hadosztályból a halottak és elesettek száma 2 400 fő volt, és az arcvonal csaknem egy hónapra állandósult.

A február 15-i (felesleges és barbár) bombázás

Anders tábornok nem vonta le a két előző csata tapasztalatait, és február 23-án ismét úgy döntött, hogy elfoglalja Monte Cassinót. A kérdésben kritikus véleményt nyilvánított a francia expedíciós hadtest parancsnoka, Juin tábornok: „Nem veszik figyelembe az én szerény indítványomat arról, hogy Atina vidékének milyen jelentősége van az ellenség védelmi műveleteiben. Ez a vidék alkalmas kiindulási pont, amelynek hátsó része összeköttetésben van Rómával. (...) El kell foglalni Atinát, amit a francia expedíciós hadtest egymaga elvégezhet. A 15. hadseregcsoport parancsnoka keresztülvitte akaratát".

A Monte Cassinóért vívott harmadik ütközet (Dickens-hadművelet) március 15-én kez- dődött. A fő feladatot ebben az új-zélandi II. hadtest kapta, amelynek a kolostorhegyet kellett elfoglalnia. Az új-zélandi egységek támogatását a szövetségesek légierejének kellett ellátnia, a 2,5 négyzetkilométer területű Cassino városra 500 bombázó bevetésével 1 000 bombát zúdítottak. A gyalogság is csatlakozott az akcióhoz, a március 24-ig tartó harcokban az új-zélandi hadtestnek sikerült Cassino városát csaknem teljes egészében elfoglalnia, a hindu és új-zélandi egységek 4 500 sebesült és halott árán a kolostorhegyre is feljutottak.

Lengyel katonák a Monte Cassino bevételére indított roham során

Ezt követően a Anders tábornok lengyel II. hadteste került az arcvonal ezen szakaszára, de május 11-i támadásukat a német védők visszaverték. Május 18-án a francia expedíciós hadtest Asiente-völgyi áttörése végre sikerre vitte a lengyelek támadását, akik elfoglalták a kolostort és kitűzték rá a lengyel zászlót. Monte Cassino bevételével a Gusztáv-vonal védelme összeomlott. Albert Kesselring parancsot adott a német csapatok visszavonulá- sára – ezzel megnyílt a szövetségesek előtt az út Róma felé.

Clark 5. hadserege május 25-én egyesült az anziói hídfőből kitört erőkkel és 1944. június 4-én az amerikai II. hadtest egységei behatoltak az olasz fővárosba. (Megj.: Clark – aki imádta a személyét övező nyilvánosságot – fontosabbnak tartotta a védtelen Rómába való bevonulást, mint a német csapatok üldözését, így azok megmenekültek a bekerí- téstől, és augusztusban vissza tudtak vonulni az északon felállított Gót-vonalba.

Monte Cassino romokban

A Monte Cassinóért vívott három ütközetben a szövetségesek vesztesége 53 120 katona, ebből 8 340 meghalt. A németek vesztesége megközelítőleg 20 000 fő volt.