1943 tavaszán fokozódnak a szövetségesek hadászati támadásai. Szinte naponta bombázzák a német városokat és ipari létesítményeket. A Luftwaffe pedig nem bír az ellenséges gépek tömegével, ami mély belső válságot idéz elő. A Luftwaffe hatalmas veszteségeket szenved, különösen a sztálingrádi és a tunéziai csatában.

Nem is az ellenség számbeli fölényéről van szó — 1942-ben 15 000, 1943-ban már 25 000 gép kerül ki a német fegyvergyárakból —, sokkal fontosabb a minőségi különbség. 1942 végén jelentősen lerövidítik a német pilóták kiképzési idejét, hogy valamennyire ellensúlyozzák a veszteségeket, és takarékoskodjanak az üzemanyaggal. A Luftwaffe fiatal pilótái nem tudják felvenni a versenyt a szövetséges pilótákkal, sokat közülük már első bevetésen lelőnek.

A repülőgépek is kezdenek elavulni. 1943-ban a német repülőgépipar 80 %-ban ugyan- azokat a gépeket gyártja, mint a háború elején, így többek között a Messerschmitt Bf-109 G1-eket, amelyek sebessége és fegyverzete nem versenyezhet az ellenséges bombázó- kéval. A háborúnak ebben a szakaszában a birodalom védelmét még sem katonai, sem politikai szempontból nem tekintik elsődlegesnek. 1943 márciusában a Luftwaffe 1712 vadászgépe közül csak 350 Messerschmitt Bf-109-es és Focke-Wulf állomásozik Német- országban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban. Jobb a helyzet az éjszakai repülésre is alkalmas gépekkel — ezekből 655 van, többségüket radarral is felszerelték.

Messerschmitt 109 G-6 vadászgép

1943 nyarán a Luftwaffét az alapos átszervezés alkalmassá teszi a német területek hat- hatós védelmére. 1943. június-júliusban új prioritásokat határoznak meg; a Wehrmacht támogatása másodrendűvé válik, és Németország területének védelme kerül előtérbe. Megváltozik a különböző hadszíntereken különféle feladatokat ellátó vadászgépek szám- beli aránya is. 1943 szeptemberére a Luftwaffe vadászgépeinek 60 %-a és 392 rombolója Németországban vagy a megszállt országokban állomásozik úgy, hogy bármelyik pilla- natban kész legyen a német légtér védelmére. A Luftwaffe korszerűbb gépeket, többek között 20 mm-es MG 151/20 gépágyúval és két 13 mm-es MG 131 géppuskával felszerelt Messerschmitt Bf-109G-5 és G-6-okat kap.

Az éjszakai vadászgépeket új támadási taktikák bevezetése teszi hatékonyabbá. Az egyik — a Wilde Sau (Vaddisznó) — szerint a vadászgépek belopakodnak a célpontok fölé repü- lő szövetséges bombázók közé, és a légelhárító tüzérség lövedékeinek fényénél támadják meg őket. A Zahme Sau (Szelíd Vaddisznó) taktika lényege, hogy a vadászgépeket földi radarok vezetik rá a célra, majd miután behatoltak a bombázók közé, fedélzeti radarjaikat használva támadják meg őket.

Amerikai B-17 a Focke Wulf marienburgi gyára felett - 1943. okt. 9.

1943. június 13-án Kiel és Bréma bombázása rákényszeríti a német légierőt, hogy hatá- rozott választ adjon a nappali bombázásokra. A Luftwaffe 1943. október 14-én intézi a legerősebb támadást a fedezet nélkül nappal tevékenykedő amerikai bombázók ellen, amikor is 291 négymotoros bombázó indul a schweinfurti gördülőcsapágygyár bombázá- sára. A légitámadás súlyos vereséggel végződik — a németek 60 négymotorost lelőnek, további 17 a tenger és Anglia fölött zuhan le, 121-et megrongálnak, miközben a Luftwaffe 50 vadászgépet veszít. A szövetségesek így mindaddig kénytelenek lemondani a nappali légitámadásokról, amíg nem tudják biztosítani a vadászkíséretet.

A Luftwaffe az éjszakai légitámadások elleni védekezésben is sikereket ér el. 1943 novem- berétől 1944 márciusaig 1 000 szövetséges bombázó 16 bevetésben támadja Berlint. A csapások nem zilálják szét a város életét, a szövetséges bombázók viszont nagyon súlyos veszteségeket szenvednek; a támadó kötelékek minden alkalommal 5-10 %-os vesztesé- get kénytelenek elkönyvelni — Berlin öthavi bombázása a RAF és az US Air Force 1 200 repülőgépébe került. Azonban a Luftwaffe sikerei a szövetséges légitámadások elleni harcban nem váltottak ki túlzott lelkesedést, pirruszi győzelem volt ez: a német légierő a II. világháborúban összesen 96 000 hajózót vesztett, és ebből csaknem 15 000 volt a tiszt.

P-51 Mustang

A Luftwaffénak tehát csak nagyon rövid időre sikerült talpra állnia. 1944 januárjától a nagy hatótávolságú kísérő vadászgépek megjelenésével a helyzet alapvetően megválto- zott. Az 1943 végén hadrendbe állított rengeteg P-47D Thunderbolt vadászgépnek pót üzemanyagtartálya is volt, így ezek a gépek minden nehézség nélkül elérhették Hanno- vert. A Birodalomért vívott légicsata legfontosabb eseménye mégis a P-51 Mustang meg- jelenése volt. A három ledobható üzemanyagtartállyal felszerelt repülőgép hatósugara elérte a 3 325 kilométert, fegyverzete négy vagy hat 12,7 mm-es géppuskából állt. Ettől kezdve a szövetséges vadászgépek eredményesen kísérhették a Európa és Németország középső része fölött tevékenykedő bombázókat egészen Stettinig, Prágáig, Münchenig.

1944 tavaszán az amerikaiak nagy támadást indítottak a német repülőgépgyártás köz- pontjai ellen. A német repülőgépgyártó üzemek azonban Németország egész területén szétszórva épültek föl, így a szövetséges légitámadások nem okoztak bennük súlyos ká- rokat. A német vadászlégierőnek azonban nagy árat kellett fizetnie a gyárak védelméért — az év elejétől áprilisig a Luftwaffe 1000 pilótát veszített, és az előző évhez hasonlóan nyáron ismét az összeomlás szélére jutott. Mégis sikerült újra talpra állnia, elsősorban az új gépek gyártásának meggyorsításával és minőségének javításával.

A birodalom légterét Focke Wulf 190-esek védték

Júliusban 4 000 repülőgép hagyta el a német gyárakat — a pilóták Messerschmitt 109G-10, Messerschmitt 109K-4 és Focke-Wulf 190 D-9 gépeket kaptak. Ez a három korszerű gép már állta a versenyt az amerikai P-47 és P-51D, valamint a brit Tempest Mk. V gépekkel. Szeptember első napjaiban megérkeztek a támaszpontokra a Messerschmitt Me-262 első példányai is, amelyek messze felülmúltak minden szövetséges vadászgépet.

1944. november 2-án az amerikaiak 1 223 tonna bombát dobnak a szintetikus benzint gyártó Leuna-művekre, éjjel az angolok 4 468 tonnát Düsseldorfra, és ez így folytatódott a következő napokban is. A német lég- és vadászvédelem szinte tehetetlen volt, a táma- dók alkalmanként csak néhány gépet veszítettek.

Adolf Galland és Albert Speer 1943 szeptemberében

A német passzivitást nemcsak az angolszász légi fölény okozta, hanem az is, hogy Adolf Galland altábornagy, a német vadászok szemlélője egy több ezer vadászgéppel végre- hajtandó csapást tervez az ellenséges bombázók ellen. Számításai szerint 2000, majd további 500 vadászgép bevetésével 400-500 négymotorost lőhetnének le, 400 saját gép és 100-150 pilóta elvesztése mellett. November 12-én jelenti, hogy 3 700 vadászgép ké- szen áll a „nagy csapás"-ra. Ekkor várni kell a kedvező időjárásra, — de pár nap múlva az a parancs érkezik, hogy a vadászokat a szárazföldi erő nyugati nagy elhárító csatájára kell felkészíteni. Mint később kiderült, ez nem védelmi harc volt, hanem a „Wacht am Rhein" fedőnevű, december 16-án indított ardenneki nagy támadás.

A Luftwaffe végső vereségét 1945 elején két hadművelet okozta. Az elsőt, a Bodenplatte-t a németek kezdeményezték, hogy halálos csapást mérjenek a szövetséges légierőre a franciaországi, belgiumi és hollandiai repterek elleni támadással. A Luftwaffe 253 halott vagy fogságba esett pilótájával fizetett a hadműveletért, és ezzel elvesztette embertar- talékait. A másikat a szövetségesek indították 1945. február 22-én: a „Clarion” fedőnevű hadművelet célja a német vasútvonalak módszeres elpusztítása volt. Ugyanakkor mint- egy 800 német repülőgépet küldtek keletre a szovjet előrenyomulás megállítására.

Messerschmitt Me-262,

Februárban mindössze 350 repülőgép maradt hátra a birodalmi légtér védelmére. A szövetségesek kíméletlenül bombázták és lőtték a repülőtereket, sok gép már a földön elpusztult. Nem volt elég a alkatrész javításukhoz, kevés volt az üzemanyag. 1945 márci- usában a német vadászgépek az üzemanyaghiány miatt már csak a sugárhajtású gépek támaszpontjait védték, mert a Me-262 volt az utolsó és egyetlen repülőgép, amely képes volt felvenni a harcot a szövetséges bombázókkal. Ilyen gép azonban túl kevés volt ahhoz, hogy megfordíthassa az események menetét.

A Luftwaffe döbbenetesen nagy veszteségeket szenvedett a birodalom védelmezése közben. 1939-től 1945-ig a brit légierő az éjszakai bevetésekben 7449, a nappali légitámadásokban 876 bombázóját vesztette el. A 8. US Air Force állománya 4 162 bombázóval és 2 048 vadászgéppel csökkent. A 9. Air Force, amely csak 1943. októberben kapcsolódott be a hadműveletekbe, 2 944 repülőgépet vesztett, a 2 Tactical Air Force pedig 1944. június 6-ától 1945. május 5-éig 1 617 gépet. A Luftwaffe vesztesége viszont az 1944. december 1-i állapot szerint 54 042 vadászgép volt, többségüket 1943-ban és 1944-ben, a birodalmi légtér védelmezése közben lőttek le.