A német támadás a kurszki kiszögellésben kudarcba fulladt. Innentől kezdve az oroszok ellentámadásba mennek át. Augusztus 3-án elkezdődött a kurszki csatát lezáró Rumjancev-hadművelet, amelynek célja a Belgorod és Harkov környékén lévő német csapatok szétverése, és a Dnyeperen való átkelés. A hadműveletben Konyev tábornok Sztyeppéi frontja és Vatutyin tábornok Voronyezsi frontja vett részt. A támadás első szakaszában a szovjet hadseregek von Manstein tábornagy „Dél" hadsereg-csoportjának északi szárnyára mértek csapást, miközben a német hadsereg hátában fokozódott a partizántevékenység.

A Sztyeppei front és a Voronyezsi front hadseregeinek feladata az volt, hogy a Harkov környéki német egységeket északról, északkeletről, és keletről jövő támadással verjék szét és semmisítsék meg. Mindkét arcvonal harckocsi hadseregeinek az volt a feladata, hogy „húzzák szét az ellenség csapatait északról délre Bogoduhov, Valka, Novaja Vologda irányába, és zárjanak el minden Harkovból nyugatra, vagy délnyugatra vezető utat". Ezzel párhuzamosan mindkét front erőinek egy részét Ahtirkára irányították, hogy biztosítsák Harkovot egy esetleges nyugati támadással szemben.

Amikor a szovjet hadsereg Harkov felé közeledett, a német Dél hadseregcsoport főpa- rancsnoksága elhatározta, hogy ellentámadásba lendül, és így megállítja az oroszok Harkov elfoglalására tett kísérlét. Vatutyin tábornok — a voronyezsi arcvonal túlságosan magabiztos parancsnoka — erre nem számított; a német ellencsapásra augusztus 11-én, Bogoduhov körzetében került sor, egy héttel később pedig Ahtirka irányából a második ellencsapás is elkezdődött, amely a „védelmi állásokba befúródó mély szovjet ék alapja" ellen irányult. A tizenegy német páncélos- és páncélgránátos hadosztály augusztus 17-20 között súlyos veszteségeket okozott a Voronyezsi front hadseregeinek (augusztus 3-23. között 157 293 katonájuk esett el).

Vatutyin tábornok (balra), a később 1. ukrán front parancsnoka

Ebben a helyzetben a szovjet hadosztályok Harkov mellett nehezen juthattak ki a német egységek mögé. Miután Sztálint tájékoztatták erről, augusztus 22-én éjszaka utasítást diktált Vatutyin tábornoknak címezve, amelyben többek között a következők szerepeltek:

„Az utóbbi napok eseményei megmutatták, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait figyelmen kívül hagyva továbbra is megismétli a régi hibákat a tervezés során csakúgy, mint a hadműveletek lebonyolítása közben. A mindenfelől támadásra, valamint a mennél nagyobb területek meghódítására való törekvés — anélkül, hogy az elért sikereket elmélyítették, és a csapásmérő egységek szárnyait hatékonyan biztosították volna — csak általános értelemben vett támadásnak tekinthető. Személy szerint még egyszer kötelességemnek érzem utasítani önt, hogy ne kövessen el megengedhetetlen hibákat, amilyeneket többször is megismételt a hadművelet, irányítása során. [...] Kérem, [...] összpontosítsa minden figyelmét az ahtirkai ellenséges csoportok megsemmisítésének reális és konkrét feladatára".

A Vörös Hadsereg gyalogsága támadásban, 1943. augusztus 12-én

Augusztus 23-án végül úrrá lettek a helyzeten, és a Voronyezsi front folytatta támadását; ekkorra a Sztyeppei front hadseregei elfoglalták Harkovot (4. harkovi csata – Wikipedia).

A szovjet csapatok még augusztus 5-én elindultak a német Közép hadseregcsoport állásai ellen, az első napon elfoglalták Belgorodot és Orjolt. A Délnyugati front átmeneti sikertelenségek után, 16-án a német 6. hadsereg állásait támadta meg. Kemény harcok- ban kényszerítették visszavonulásra Sztalino irányába a német egységeket. Augusztus utolsó napjaiban támadásba indultak a Rokosszovszkij vezette Középső front hadseregei is. A front hadműveletei az ellenség kemény ellenállásába ütköztek, de Gluhov környékén a szovjet hadosztályoknak sikerült áttörniük a német védelmi vonalat.

Szovjet állományba levő brit Churchill Mk IV harckocsi

Ezt a helyzetet gyorsan kihasználták, és a Középső front vezető egységei 60 kilométeres mélységben behatoltak az ellenség hadrendjébe. Egy hónappal később a front egységei Pripjaty térségében kierőszakolták az átkelést Dnyeperen. Szeptember 8-án már kész volt a voronyezsi arcvonal terve a támadásra Kijev irányába. „Szeptember 22-én hajnalban a bukrinai kanyarban harcba indult a 3. gárdaharckocsi hadsereg gépesített zászlóalja, és sikeresen bevette a Dnyeper folyószakaszt. Sajnos — írta Sztyemenko tábornok — más olyan hadseregek nem voltak a közelben, amelyeket fel lehetett volna használni a hadállás kiszéle- sítésére.” Úgy döntöttek, hogy a Dnyeper elfoglalásának megkönnyítésére ejtőernyősöket is bevetnek. A támadás során két légiszállítású dandárt kívántak felhasználni.

Ezek az egységek feladatul kapták a Rzsiscsev, Mosin és Cserkaszi mentén húzódó hídfő- állás elérését és megtartását, egészen a fő erők odaérkezéséig. A távolságok mintegy 110 km-t tettek ki az arcvonal mentén 25-27 km mélységben, a feladat tehát természetesen teljesíthetetlen volt. A bevetés 1943. szeptember 24-én éjszaka kezdődött, de nagy kiter- jedése miatt sikertelen maradt.

Német tüzérségi megfigyelőállás Cserkaszi mellett

Szeptember utolsó harmadában von Kluge Közép hadseregcsoportját a bekerítés veszé- lye fenyegette; Kluge kénytelen volt Szmolenszkből visszavonulni. A siker kihasználására az oroszok bevetették a Nyugati, valamint a Kalinyini front hadseregeit is. Ezek azonban ekkor nem értek el komolyabb eredményeket. Szeptember 27-én a 7. gárdahadsereg Dnyepropavlovszk térségében átlépte a Dnyepert, és hídfőállást létesített. A német ellen- támadások nem hozták meg a kívánt eredményt, így ezt sikerült megtartani. Október elején a Kalinyini front hadseregei megkezdték a Vityebszk és Orsa elleni támadást, a szovjet egységek egy héten belül már Vityebszk közelében álltak. A szovjet főhadiszállás 1943. október 20-án megváltoztatta az arcvonalak elnevezését: a Voronyezsi frontból lett az 1. Ukrán, a Sztyeppeiből a 2. Ukrán, a Délnyugatiból a 3. Ukrán, a Déliből a 4. Ukrán, a Kalinyiniból az 1. Balti, a Baltiból a 2. Balti, a Középsőből pedig a Belorusz front.

Erich von Manstein (jobbra) és Hans Speidel tábornok, 1943 augusztusában

Három nappal később a 4. Ukrán front megkezdte a német 6. hadsereg elleni támadást, a védelmet Zaporozsje és Melitopol között törték át, s délnyugat felé haladtak előre. Az időjárás azonban nem kedvezett a támadóknak, ezért a csapatok október és november fordulóján kénytelenek voltak megállni. Október 25-én Sztálin elrendelte az 1. Ukrán frontnak, hogy a jobbszárny megerősítése érdekében csoportosítsa át egységeit, innen kellett elindítani a Kijev elleni csapást. E szakaszon a harcokban Moszkalenko tábornok 38. hadseregének, Csernahovszkij tábornok 60. hadseregének, valamint Ribalko tábornok 3. gárdaharckocsi hadseregének kellett részt vennie.

A hadműveletet november 3-án kezdték meg, és nagyon gyorsan elérték a német hadse- regcsoportokat. A támadás feltartóztatása érdekében von Manstein tábornagy bevetette a 4. páncéloshadsereg hadosztályait. Elsőként a hetedik indult rohamra; a Kijevtől délre fekvő térségből mért csapást a német vonalakba tíz kilométernyire beékelődött szovjet egységekre. November 5-én, tekintettel a szovjet páncélosok túlerejére, a hadosztályt visszavonták az Irpjeny folyó nyugati partjára. Ily módon november elején von Saueken tábornok 4. páncéloshadosztálya Kulukovice térségében, az ún. „nedves háromszögben" találta magát. Sikerült visszavernie a szovjet csapatok összpontosított támadásait, de mivel nem volt összeköttetése a szomszédos egységekkel, bekerítették.

Tiger I harckocsik Belgorod közelében, 1943 augusztusában

Amikor már a teljes pusztulás fenyegette őket, úgy határoztak, hogy átvágnak a mocsarakon: a 4. had- osztály jelentős eszközveszteséggel kitört a gyűrűből. Ezzel egyidőben a Leibstandarte SS-páncéloshadosztály védte Kijev bejáratát.

A 38. hadsereg hadosztályai egyre erősebben támadták Kijevet. Sztálin november 5-én megparancsolta, hogy foglalják el a várost, a feladat felelőse Moszkalenko tábornok, hadseregparancsnok volt. Kijev elvesztése után a Dél hadseregcsoport helyzete egyre nehezebb lett; Balck tábornok XLVIII. páncéloshadtestét ellentámadásra irányították, hogy a Dél hadseregcsoport szakaszán megállítsa az oroszokat. November 13-án első- ként lépett akcióba a Leibstandarte SS-páncélos-hadosztály, a támadás élén a „Tigrisek" haladtak. Ez az SS 1. páncélosezredének 13. „Tigris" százada volt, Michael Wittmann pa- rancsnoksága alatt.

Szovjet csapatok átkelése a Dnyeperen Kijev körzetében 1943 októberében

Unovotól délre, szovjet harckocsik összevont egységére mértek csapást. Wittmann pa- rancsot adott a támadásra; tíz perc elteltével a „Tigrisek" jelentős veszteségeket okoztak a szovjeteknek, így azok kénytelenek voltak visszavonulni. Eközben a XLVIII hadtest bal- szárnyán az 1. páncéloshadosztály támadott a Bradel harccsoporttal, és eljutott Kamjen- kába és Popjelnyébe. November 14-én este mindkét hadosztály elérte Krivojet, itt csatla- kozott hozzájuk a hadtesthez tartozó Das Reich SS-páncéloshadosztály. November 17-én estig az 1. páncéloshadosztály kijutott Szobolevka térségébe.

Az 1. páncélosezred 90 Párducot kapott, az ezreden belül két harccsoportot hoztak létre. Mindkét csoport megtámadta a Tetyerev folyó keleti partját, és hídfőállást alakított ki. Ily módon elvágták a fő szovjet közlekedési vonalat. Az 1. páncéloshadosztály összes harc- kocsija Korosztisev irányába haladt, a Leibstandarte SS-páncéloshadosztály pedig észak- kelet felé vonult Bruszilov irányába, amit november 21-én el is ért. Ez azonban az utolsó nekirugaszkodásnak bizonyult, néhány nap múlva a német 4. páncéloshadosztály táma- dását megállították.

Német katonák a Dnyeper mentén 1943 októberében

A XLVIII. páncéloshadtestet Zsitomir térségébe irányították; december 5-én ott volt már az 1. és a 7. páncéloshadosztály, valamint a Leibstandarte SS-páncéloshadosztály. A kö- vetkező néhány nap alatt számos összecsapásra került sor szovjet és német páncélosok között. Eközben a szovjet hadvezetés úgy határozott, hogy Koroszteny térségében a XIII. és a LXI. hadtest csatlakozási pontjánál áttöri a német védelmet. A XLVIII. páncéloshad- test parancsnoka pedig a támadásra készülő szovjet 60. hadseregre akart csapást mérni. A támadás december 18-án indult meg, a hadtest a Koroszteny-Malin közötti út mentén haladt előre. A hadműveletet azonban leállították, mert a szovjetek Bruszilovónál új had- műveletekbe kezdtek. A gyors szovjet csapás a német XXIV. páncéloshadtest szakaszán áttörte a védelmet. A német 4. páncéloshadsereg, amelynek most Raus tábornok volt a parancsnoka, már semmiféle tartalékkal sem rendelkezett a szovjet roham megállításá- hoz. Az egyetlen nagyobb egység, amely képes lett volna feltartóztatni a szovjeteket, a XLVIII. páncéloshadtest volt.

Német tüzérség 1943 decemberében, Dél-Ukrajnában

Hat nap elteltével az 1. Ukrán front megkezdte műveleteit a nagyon legyengült német 4. páncéloshadsereg ellen. 1943 végén a Vörös Hadsereg az arcvonal 800 km szélességében lendült támadásba a Fekete-tengertől a Pripjaty torkolatáig.