Sztálin egész uralkodása alatt rettegett a merényletektől. A szovjet levéltárakból ugyan még nem kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek bizonyítanák, hogy a közvetlen környezetéből bárki is az életére tört volna, de annak vannak nyomai, hogy az orosz vezető likvidálására már a háború előtt – az előző posztban tárgyalt Heydrich irányításával – készültek a németek.

Szovjet levéltári anyagok egyelőre nem igazolják azt az általánosan el­fogadott véleményt, hogy me­rényletet terveztek Sztálin ellen, azt viszont bizonyítják, hogy a Szovjetunió ura gondosan ügyelt ar­ra, hogy személyéhez minél nehezebben lehessen hozzáférni. Talán a '20-as évek­ből származó aggo­dalom vezette, ami­kor könnyen áldozatul lehetett esni egy merénylő golyójának, vagy Fania Kaplan esete, aki – igaz, eredménytelenül – Lenin életé- re tört? Vagy egyszerűen csak tudta, hogy a tiszteletére el­hangzó lelkes kiáltások ellenére sokaknak lenne oka arra, hogy kezet emeljen rá? Mindenesetre a legkisebb ceremóniával járó esemény is messze­menően a Sztálin biztonságát figye­lembe vevő feltéte­lekhez volt kötve. Az eseményeket alapo­san ellenőrizte az NKVD, programját pedig másodpercnyi pontos­sággal szervezték, hogy egy merénylet legkisebb kockázatát is elkerüljék.

Sztálin aggályai végül is sem a háború alatt, sem annak befejezése után nem voltak alaptalanok. Az elle­ne Hitler táborában nagy titok­ban tervezett merényletről a szovjet felde­rítés ugyan nem tudott jelentést küldeni, ilyen kezdeményezések azonban bőven voltak. Az is igaz persze, hogy a szovjet politikus megsemmisítését tervező szak­emberek egyetértettek abban, hogy ez a feladat szinte megva­lósíthatatlan. Mégis vállalkoz­tak rá, hogy terveiket a megva­lósítás utolsó fázisáig kidolgoz­zák. Végül azonban egyik sem valósult meg, a véletlen úgy hoz­ta, hogy a végrehajtásra egyszer sem került sor.

„Zeppelin" hadmüvelet

1944 kora tavaszán Észak-Olaszországban a „Vörös Zász­ló" szervezet partizánjai lelőttek egy német repülőgépet. Igen meglepődtek, amikor a halott pilótáknál találtak egy táskát, melyben amerikai Cadillac márkájú, ill. a Szovjetunió megrendelésére készült különleges gépkocsi komplett doku­mentációja volt. Moszkvában – ahová a szövetséges hadseregek vezérkara mellett Nápolyban működő szovjet katonai misszió közvetítésével eljutottak a doku­mentumok – gyorsan rájöttek, hogy a tervek azoknak a máso­latai, amelyekből a Cadillac szovjet megrendelésre az Állam­védelmi Bizottság tagjai hasz­nálatára szánt gépkocsikat készí­ti. Felvetődött a kérdés, hogy mikképpen kerültek a németek­hez és mi szükségük volt rá.

Ernst Kaltenbrunner a mauthauseni koncentrációs táborban Himmlerrel, 1941-ben

Hitlert már 1941-től foglalkoz­tatták különféle Sztálin elleni merénylettervek. Az egyik sze­rint, amely 1943 augusztusában került napvilágra, Sztálint saját kocsijában kellett volna megöl­ni egy moszkvai utcán. Innen eredt az az igyekezet, amellyel az Abwehr meg akarta szerezni Sztálin autóinak terveit. Ezt a fel­adatot Himmler javaslatára Ernst Kaltenbrunner SS-Obergruppenführerre, a Birodalmi Bizton­sági Főhivatal főnökére bízták. Sztálin likvi- dálására már a hábo­rú előtt készültek, de végül ez a Reinhardt Heydrichre bízott feladat háttérbe szorult a német-szovjet háború előkészítése és kitörése miatt. A művelet a „Zeppelin" fedőnevet kapta.

A terv azon alapult, hogy az arcvonal mögé átdobnak erre a célra kiképzett ügynököket, akik­nek egy sor feltételnek meg kel­lett felelnie. Alapvető volt az orosz nyelvtudás, és hogy helytálljanak a Szovjetunió hét­köznapi életében. Ilyen embere­ket csak a keleti front szőkevényei, vagy a kommunizmus ellenségei között – akik még a háború kitörése előtt el­hagyták a Szovjetuniót – lehetett találni. Épp emiatt volt megkér­dőjelezhető a vállal- kozás sikere. Azok között, akik késznek mu­tatkoztak Hitler mellett harcol­ni, kevés akadt, aki ne lett volna szovjet ügynök.

1941-es Cadillac a Sztálin halála c. filmből

A „Zeppelin" hadművelet ke­retein belül két alapvető feladat került előtérbe, amelyek teljesí­tése esélyt adott az egész vállal­kozásnak. Az egyik: olyan rob­banóanyag előállítása, amely képes a levegőbe röpíteni a kor­mányzati Cadillacet, ugyanakkor nem feltűnő – látványa nem éb­reszt gyanút. A másik: átdobni a tetteseket az arcvonal túloldal­ára. Utóbbi megvalósítására az Arado céget választották ki, amely vállalkozott egy olyan különleges repülőgép elkészítésé­re, amely a szovjet radarok által észlelhetetlen, rövid leszállópá­lyát igényel, de hatótávolsága lehetővé teszi, hogy visszatérjen kiindulási pontjához. Az Arado által javasolt 4000 km hatótávol­ságú mintapéldány 7000 méter csúcsmagasságot volt képes elér­ni, fegyverzete 9 géppuskából állt.

A Cadillac páncélját áttörő különleges lövedékek előállítása több nehézséggel járt. Először miniatűr, üreges töl­tetű aknát javasoltak, amely képes 45 mm-es páncélt is áttör­ni. Végül olyan löve­déket választottak, amelynek kilövő szerkezete ka­bátujjba rejthető. Az új fegyver a „Panzerkrake" nevet viselte, ki­próbálásához pedig természetes nagyságban akarták elkészíteni a lőteret, amely a tervezett me­rénylet színhelyének hű másola­ta lett volna. Nem kímélték a pénzt, de a koncentrációs tábo­rok foglyait sem, akik próbabábu- ként szolgáltak volna a gyakor­latokon.

Ezek az erőfeszítések akkor hiúsultak meg, amikor Moszk­vában letartóztatták azokat az ügynököket, akik az Arbat rész­letes fényképeit készítették.

Teherán

Walter Schellenberg ír visszaem­lékezéseiben arról a merénylet­ről, amelyet a Három Nagy ellen a teheráni konferencia idejére terveztek. Ez a terv, amelyet az említett moszkvai merénylet előkészületeivel egy időben ké­szítettek, egyszerű volt: Chur­chillt és Sztálint meggyilkolják, Rooseveltet pedig elrabolják.

A "Három Nagy" - Sztálin, Roosevelt és Churchill a szovjet nagykövetségen

A látszat ellenére ez nem volt annyira meg­valósíthatatlan, mint ahogy az első pillanat­ban tűnt. Irán a kőolajszállítások kulcs­fontosságú államaként a Közel-Kelet azon országaihoz tartozott, amelyek érdekeltek voltak az olajüzletben. A szövet­ségesek behatolása előtt a német hírszerzés is rendkívül eredmé­nyesen működött itt, és a befolyás megváltozása alapvetően nem változtatta meg a német jelenlé­tet. A kommandósok iráni fölké­szítését Friedrich Schulz német ügynökre bízták, aki folyékonyan beszélt arabul. Ő már 1938-tól kezdve dolgozott egy svájci textilcég kereskedelmi képvi­selőjeként az Abwehrnek, szemé­lyes kapcsolatban állt Canaris tengernaggyal is.

A német-szovjet háború kitö­résének előestéjén Canaris, aki Teheránban egy kis német cég képviselőjeként jelent meg, Schulzra bízta a Kaukázuson túli és az Irak és India felé ve­zető útvonalakon kiépítendő német befolyás megerősítését, de azt is, hogy dél felől megkönnyítse a Luftwaffe-nak a Szovjet­unió bombázását. Ez nem volt megalapozatlan, ugyanis a Szov­jetunió 1941. augusztus 25-én – összhangban az 1921. évi szerződéssel, a brit csapatokkal egyide­jűleg bevonult Iránba. Két nappal később, 27-én a fa­sisztabarát kormány lemondott, az új pedig Ali Forugh vezetésé­vel megparancsolta, hogy ne szálljanak szembe a Vörös Had­sereggel.

Wilhelm Canaris (1887-1945)

Félbeszakadt küldeté­se után Schulz ismét Berlinbe került, ahol 1943-ban utasítást kapott a Három Nagy elleni merénylet megszervezésére. Samuel Zulcer fedőnéven kel­lett volna Iránba utaznia, akár­csak korábban, most is svájci ke­reskedőként. Úgy tervezték, hogy egy Abwehr által biztosított női ügynök is vele utazik majd.

Amikor a Teheránban terve­zett merényletről szóló hírek eljutottak Moszkvába, azonnal a helyszínre utazott egy ügynök­csoport, hogy meghiúsítsa a német akciót. 1943. december 19-én a „Prav­da" lakonikus közleményt tett közzé: „London. December 17. (TASSZ) A Reuter hírügynökség tudósítójának jelen­tésével összhangban Roosevelt elnök a sajtókonferencián kijelen­tette, hogy a teheráni szovjet nagykövetségen, nem pedig az ameri­kai nagykövetségen szállt meg, ugyanis Sztálin elnök tudomására jutott, hogy a német hírszerzés merényletet tervez a Három Nagy ellen".

Hogy honnan tudta meg? Schulz a bakui Cseka ügynöke volt.