A II. világháború fegyverei, járművei

Jakovlev Jak-1, Jak-3, Jak-7, Jak-9 [102.]

2018. augusztus 24. - Habitus

A különleges, Horten Ho-229 csupaszárny gép után térjünk most vissza a szovjet második világháborús repülőgépekhez, elsőként vegyük górcső alá a Jakovlev-féle vadászgépeket.

jak1-sz1.jpg

Alekszandr Szergejevics Jakovlev (1906-1989) egyszerű repülőgépgyári szerelőként kezdte a pályafutását. 1926-ban, minden mérnöki előképzettség nélkül megtervezett egy kicsi, kétüléses duplaszárnyú gépet, amire felfigyeltek a repülőgépgyártást irányító szervek, és bejuttatták Jakovlevet a Sukovszkij Repülőakadémiára, amit ő 1931-re el is végzett. Poli- karpov tervezőirodájában kezdte a pályáját, de 1934-re már saját tervezőirodája volt, és 1935-re maga mögött tudhatta első komoly sikerét is, az UT-2-es kétüléses könnyű isko- lagépet, amelyet egészen 1946 végéig gyártottak (több mint 7000 darab épült belőle), és főként pilóták kiképzésére használtak. Jakovlev ezért a gépért Lenin-rendet és 100 000 rubelt kapott a párttól.

1939-ben Sztálin személyesen bízta meg őt azzal, hogy tervezzen egy modern vadászgé- pet a Vörös Hadsereg számára, azaz utasította, hogy néhány hónap alatt "hozzon össze" egy működőképes vadászgépet.

jakovlev.jpg

Jakovlev és emberei dolgozni kezdtek a gép prototípusán. Hamar világossá vált, hogy leginkább a meglévő repülőgépmotorok korlátozzák őket – lényegében az egyetlen felhasználható motortípus a Klimov M-105-ös volt. A tervezők tartottak attól, hogy ez az 1100 Le-s motor nem tud majd elegendő mozgékonyságot biztosítani egy fegyverekkel telepakolt vadászgépnek, és ez később be is igazolódott.

A fegyvertelen prototípus – amelyet I-26-nak kereszteltek el – jól teljesített: kiváló manő- verezőképességgel rendelkezett, a végsebessége pedig elérte az 586 km-t, ami akkoriban (1939 vége) jó teljesítménynek számított. El is rendelték a sorozatgyártást, 1940. novem- ber 7-én az I-26 már Jak-1 néven részt is vett a díszszemlén: egy 5 gépből álló raj húzott el a Vörös tér felett.

Jakovlev Jak-1

A Jak-1 alapkonstrukciója nagyon egyszerű volt – a tervezők előre számoltak a kiméletlen tábori körülményekkel és a földi kiszolgáló-személyzet képzetlenségével. Egy 20 mm-es gépágyúval és két 7,62 mm-es géppuskával volt felfegyverezve, ezen felül pedig még hat RS-82-es rakétát is hordozhatott. Rádióval nem szerelték fel, és a pilótafülke műszerfalán csak a legalapvetőbb műszerek kaptak helyet.

A géppel próbaképpen felszerelt egységtől negatív visszajelzést kapott a tervezőiroda. A pilóták szerint a gép fegyverzete túl gyenge volt, a motor szintén, maga a konstrukció pe- dig megbízhatatlan. A Barbarossa-hadművelet idejére 400 Jak-1-es került legyártásra, és hibái ellenére a Jak-1 bizonyult a legjobbnak a szovjet vadászgéptípusok közül a háború elején. Egyértelműen jobb volt, mint a Polikarpov I-16, de nem közelítette meg a német Messerschmitt Bf-109-est.

jak1-1.jpg

Jak-1-esek 1941 kora nyarán

1943 elejéig gyártották, több módosításon esett át (csökkentették a súlyát és fegyverze- tét, a Klimov-motor egyre újabb változataival szerelték fel). Majd 1943-ban felváltotta a Jak-3, amely nem számított teljesen új gépnek, de tartalmazta a Jak-1 összes sikeresnek bizonyult technikai újítását. Ezek mellet pedig számos változtatást: a Jak-1-hez viszonyítva csökkent a szárnyfesztávolsága, új pilótafülkét kapott, jobb körkörös kilátással.

Jakovlev Jak-3

1943 júniusában, közvetlenül a kurszki csata előtt került ki az egységekhez, és igencsak bevált a légiharcokban. Az orosz pilóták úgyszólván ideális légiharc-tulajdonságai miatt nagyra értékelték a könnyű, kompakt gépet, a Szovjetunióban harcoló francia vadászszá- zad, a Normandie Nieman* pedig szintén ezt a típust választotta, amely remek nemzetközi reklám volt a gépnek. Nem voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették volna bombázói vagy csatarepülői feladatok elvégzésére, de a tervezésnél ez nem is volt szem- pont. A Jak-3 egyszerűen csak egy remek vadászgép volt.

jak3-1a.jpg

A Normandie-Nieman egyik Jak-3-asa 1944 nyarán

A típus karrierje nem fejeződött be a háború végével. Oroszországban mind a mai napig gyártják (amerikai motorokkal), csökkentett szériákban, csak gazdag gyűjtők számára.

Jak-7, Jak-9

Az egész Jak-vadászgépcsalád ugyanarra a prototípusra vezethető vissza: az I-26-ra. A család "könnyű" ága a prototípusból a Jak-1-en át a Jak-3 felé fejlődött ki, a másik, a "ne- héz" variáns az I-26 gyakorlógép-változatából, az UTI-26-ból indult. Ez tulajdonképpen egy kétszemélyes Jak-1 volt, és eredetileg csak pilótaképzésre szolgált, de olyan jó repü- lési tulajdonságokkal rendelkezett, hogy hamar harcban is bevetették; az első Jak-7-esek 1941 végén kerültek a csapatokhoz.

Jakovlev Jak-7

 Az oktató fülkéjének helyét egy százliteres benzintartály foglalta el, ez 820 km-re növelte a gép hatótávolságát. Fegyverzete két 12,7 mm-es géppuskából és egy 20 mm-es gépá- gyúból állt. A könnyű Jak-változatoktól eltérően, amelyeknek szárnya teljes egészében fából készült, ennek a típusnak fémborítású szárnyai voltak. Átdolgozták a futóművét, aerodinamikailag finomították a gépborítást, és rádióval is felszerelték. Építették persze tovább a kétüléses változatot is, Jak-7V néven, ebből egy darabot Magyarország is kapott a háború után, kiképzési célokra.

jak7-1.JPG

Egy Jak-7B, Klimov M-105PF motorral

A Jak-7-est 1943 elejéig gyártották, azután váltotta fel a Jak-9, amelynek már nemcsak a szárnyai, hanem a farokrésze is fémből készült. Nagyobb szerkezeti változtatásokra nem került sor a Jak-7-hez viszonyítva, megnőtt viszont a gyártott változatok száma: a gép sár- kányának remek adaptabilitása több, különböző feladatú altípus építését tette lehetővé. Létezett harckocsivadász-változat (Jak-9T), amely egy 12,7 mm-es belövőgéppuskával és egy NS-37 37 mm-es ágyúval volt felfegyverezve. Ennek lövedéke 48 mm vastag páncél- lemezt tudott átütni; de a típust nemcsak harckocsik ellen, hanem német hadihajók ellen is gyakran bevetették a Fekete-tengeren.

Jakovlev Jak-9

A nagy hatótávolságú (Jak-9 DD) változat üzemanyagtankja 880 literes, hatótávolsága pe- dig 2200 km volt. A vadászbombázó-változat (Jak-9B) 1944 elején repült először; érdekes- sége volt, hogy a pilóta mögött négy függőleges csövet helyeztek el, ezek mindegyikében egy százkilós bomba volt, amelyeket egyenként lehetett kioldani a cél fölött. Főként földi erődítések ellen vetették be; pontos volt és hatékony.

1945 elejére megérkezett a harcoló csapatokhoz a Jak-9U is, amelynek pilótafülkéjét hát- rébb tolták a többi változathoz képest, erősebb Klimov-motorral szerelték fel, valamint az olajhűtőt áthelyezték az orrból a szárnyba. Az eredmény egy kiváló manőverezőképessé- gű, 713 km/h végsebességű vadászgép lett, amely mindenben felvehette a versenyt az amerikai P-51D Mustanggal. Ez volt az utolsó háborús Jak-változat.

jak9-1.jpg

Egy Jak-9-est üzemanyaggal töltenek fel

Részt vett a koreai háborúban is, itt nem volt túl sikeres, de ez főleg a gyakorlatlan koreai pilótáknak volt köszönhető. Az amerikaiak zsákmányoltak egyet ebből a típusból, tesztel- ték is, és a tesztjelentés nagyra értékelte. Negatívumként említették viszont a gép gyári kidolgozottságát, amely nem érte el a nyugaton megszokott színvonalat.

*A Normandia-Nyeman (Нормандия-Неман) repülőszázad az egyetlen nyugat-európai alakulatként a Vörös Hadsereg kötelékében harcolta végig a második világháborút. A repülőszázad magja 1943 késő tavaszán jött létre egy tucatnyi elszánt francia pilótából, akiket Charles de Gaulle küldött a keleti frontra erősítvén a francia-szovjet katonai szö- vetséget. A légiszázad a keleti fronton 1943. március 22 és 1945. május 9. között három nagy hadműveletben vett részt. Összesen 273 ellenséges gépet semmisítettek meg, ki- tüntetések sorát nyerve el ezzel mind Franciaország, mind pedig a Szovjetunió részéről.

***

A Jakovlev-vadászgépek egészében véve hatékonyak voltak, a Jak-3 és a Jak-9 pedig méltó ellenfele volt a Focke Wulf Fw190 A-nak és a Me-109 F/G-nek. A sikertelen, elöregedett orosz vadászgép-konstrukciók között a minőséget képviselték.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr1914200945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása