Két éve, első posztként írtunk a 600 mm-es Gerät 040 Karl önjáró mozsárágyúról. Most ejtsünk pár szót a német vasúti tüzérségről is: kezdjük talán a II. világháború során alkalmazott ágyúk legnagyobbikával a 80 cm kaliberű Dora (Schwerer Gustav vagy Gustav Gerät) vasúti ágyúval. És ezzel együtt rögtön bele is botlottunk egy problémába: több forrás szerint két ilyen fegyvert építettek a németek*. Más forrás szerint viszont csak egyet, a Dora-t, és ezt a katonák neveztek el Schwerer Gustavnak, azaz Nehéz Gusztávnak.

Mi most maradnánk az egy darabos változatnál, meg annál, ami biztos: mégpedig hogy eredetileg a határon álló francia védelmi rendszer, a Maginot‑vonal ellen szánták. Csak mire elkészült, a Maginot-vonal már régen német kézen volt, ezért új célpontot kellett keresni neki. Végül a szovjet fronton vetették be a monstrumot, Szevasztopol ostrománál.

A történet még 1935-ben kezdődött, amikor a Krupp Művek mérnökei egy 800 mm űr- méretű és kb. 30 méter csőhosszúságú, kereken 7000 kg-os lövedéket tüzelő vasúti ágyút kezdtek tervezni, amihez kb. 700 m/s kezdősebesség, és 2000 tonnás összlövegtömeg tartozott. Az egész fejlesztési munka a szigorú titoktartás – és Hitler „hangsúlyos” támo- gatása – mellett folyt, a fejlesztéshez felhasználták a régebbi 210 és 280 mm-es ágyúknál szerzett tapasztalatokat.

Hatalmas volt, de hatalmas mennyiségű erőforrást igényelt a felépítése és telepítése is.

Miután a német főparancsnokság1937 végén jóváhagyta a végleges tervet, az építés azonnal megkezdődött, de a fegyvercső elkészítése nem várt nehézségek elé állította a Krupp mérnökeit. 1940. szeptember 10-én a fegyvercső végül készen állt az első teszttü- zelésre; a hivatalos próbákat a rügenwaldi lőtéren végezték. 1941 novemberében további próbákra került sor a tüzelés megbízhatósága érdekében, illetve a hatótávolság lemérése miatt. Ezt követően megkezdődhetett a gyártás; ezzel a Krupp – ha jókora késéssel is – de teljesítette a Wehrmacht főparancsnoksága által kiadott irányelveket.

A lövegkezelő személyzet mintegy négy emeletnyi magasságban végezte munkáját.

A teljes Dora tömege 1350 tonna lett, amiből maga a kb. 100 lövés leadására alkalmas lövegcső 400 tonnát nyomott, hossza mintegy 34,5 méter volt, belsejében kb. 29 méteres cserélhető betétcsővel. A cső két félből készült, az egyik progresszív, a másik egyenletes huzagolással, a huzagok száma 90 volt. Az ágyú számára kifejlesztett lőszerek töltésére külön berendezések szolgáltak, hiszen a páncélozott borítású tömege 7100 kg, a repesz- gránáté pedig 4750 kg volt. A 820 m/s kezdősebességet adó töltet ez utóbbit 47 km-re lőtte ki, és 19-45 percenként adott le egy lövést. 1942 elején került bevethető állapotba – ekkor állították fel a kezeléséhez szükséges, minimálisan 450 főnyi kiszolgáló alakulatot is – és azonnal a Déli Hadseregcsoporthoz irányították, ahol a katonák a Nehéz Gusztávra keresztelték át.

A két sínpáron mozgatható Dora teljes hossza 42,71 méter, szélessége 7,15 méter, ma- gassága pedig 11,65 méter volt. A különleges vasúti alvázra szerelt löveg köré valóságos katonai település szerveződött: szolgálatában összesen 3870 fő állt: a munkásokon kívül parancsnokság, a Krupp mérnökei, katonai elhárítás, gyalogsági védelméért felelős ka- tonák, a Luftwaffe légi támogató egysége, továbbá utászok és légvédelmi személyzet.

Ez a kép jól mutatja a méreteket. (A két dieselmozdony a cső előtt látható.)

A nyolc vasúti kocsira épített monstrum mozgatásáról két speciális, 1000 lóerős dízel- mozdony gondoskodott – ezek segítségével állították tüzelőállásba. (A hosszabb távon történő vontatásra nem a dízelmozdonyokat, hanem 2-3 gőzmozdony alkalmaztak. A dízelekre – a tüzelőállásba állításon kívül – azért volt szükség, mert minden segédbe- rendezés elektromossággal működött, és a mozdonyokat használták áramfejlesztőnek.)

És bár vasúti ágyúnak nevezték, vasúti szállítása igen körülményes volt, annak ellenére, hogy a csövet és a mozdonyokat, illetve a felépítmény egyéb darabjait részekre szedve szállították, majd egy húsz méter magas, síneken mozgatható emelődaru segítségével állították össze. Csak az ágyú, a felépítmény és a kocsik szét- és összeszereléshez több mint 1000 munkásra volt szükség, de a tüzelőpozíció beállításához és a különleges sín- párok lefektetéséhez még további 1500 ember munkája kellett.

Tüzelésre előkészítve Szevasztopolnál.

Első, és egyben utolsó dokumentált bevetésére Szevasztopolban került sor, 1942 júniu- sában, itt bebizonyíthatta félelmetes tűzerejét: az öt napig tartó akció során 7 célpontra összesen 48 lövedéket lőtt ki. A végeredmény pedig magáért beszélt: július 4-re a néme- tek porig rombolták a várost. Közvetlenül Szevasztopol eleste előtt a Dora-t szétszerelték, és darabjait ismeretlen helyre szállították. Egyedül a lövegcsőről tudni, hogy az esseni gyárba került, ahol újra kellett huzagolni. Ezt követően 1942 júliusában még látni vélték Leningrádnál (állítólag 1942 és 1943 között a város közelében parkoltatták, egyetlen lövés nélkül), majd 1944-ben Varsó mellett. A háború végnapjaiban szállítóvagonjaira felrakva, Metzenhofnál (Grafenwöhr mellett) állt.

Egy amerikai katona a Dora roncsainál 1945. áprilisában.

Egyes részeit a visszavonuló német csapatok robbantották fel 1945. április 14-én, míg más darabjait – a megrongálódott lövegcsövet és a hátrahagyott muníció egy részét – 1945. április 22-én a szövetséges csapatok találták meg. Ezzel véget is ért a története.

A Dora szerkezetileg minden bizonnyal lenyűgöző volt, de igen költséges, a használati feltételei és a harcokban elért eredményei alapján pedig inkább technikai kuriózumként érdemes elkönyvelni, semmint hatékony fegyverként. Hitlernek azonban tetszett az ágyú, az a fajta fegyver volt, amin érezhette a Harmadik Birodalom vélt vagy valós technológiai fölényét. Pedig csak a pénzt és az erőforrásokat vitte.

* Az ezt állító források szerint 1942 elejére készült el az 1. számú (Schwerer Gustav), az év végére a 2. számú (Dora) löveg. Az elsőt a főmérnök, Alfred Krupp édesapjáról nevezték el, a másodikat, a Dora-t pedig Erich Müller, a fegyver tervezőjének feleségéről. A 7-10 millió német birodalmi márka értékű első darabot pedig a Krupp Művek – a cég hagyománya hűen – ingyen bocsátotta Hitler rendelkezésére. A 2. számú löveget állítólag 1942 szeptemberében Sztálingrád ellen akarták bevetni a németek, de a szovjet bekerítés által fenyegetett, visszavonuló egységek magukkal vitték előbb Varsó környékére, majd Németországba. De használatáról, harci alkalmazásáról semmilyen adat nem áll rendelkezésre. Ez – meg az elajándékozott első példány – meglehetősen gyanússá teszi a kétdarabos történetet...