A II. világháború folyamán Finnországnak többször is szembe kellett szállnia ellenségeivel: a Szovjetunióval és Németországgal. Az arcvonal mögött ügyes tárgyalások folytak az ország megszállásának elkerülésére.

Sztálin már 1938 márciusában tárgyalásokat kezd a finn kormánnyal, hogy garanciát kapjon. Engedélyt akart kicsikarni finnországi szovjet katonai támaszpontok létesítésére, továbbá Leningrád védelmére hivatkozva jelentős területek átengedésére akarja kény- szeríteni a finneket. A szovjet-német paktum aláírása, majd a háború kitörése fokozza a szovjet nyomást. Sztálinnak nincsenek illúziói új szövetségese végső szándékait illetően; sejti, hogy előbb vagy utóbb ki kell törnie a német-szovjet háborúnak, a Németországgal kötött szerződés csak elodázza ezt.

Amikor befejeződik a keleti lengyel területek megszál- lása, Sztálin újabb erőfeszítéseket tesz a Szovjetunió északi határainak biztosítására. November 14-én pon- tosítja a szovjet követeléseket: először — a Leningrád felé vezető út elzárása a tenger felől a Finn-öböl blo- kádjával; ezt az öböl két partján elhelyezett tüzérség biztosítja az öböl lezárása az ellenséges hadihajók előtt, továbbá annak biztosítása, hogy az ellenség ne foglalhassa el a Leningrád bejáratától nyugatra fekvő finn szigeteket. Ennek érdekében a finneknek át kelle- ne engedniük a Suursaari, Sciskar, Lavansaari, Tytksa- ari és Loivisto szigeteket. Harminc évre bérbe kellene adniuk Hanko kikötőjét is, hogy ott szovjet tengeri tá- maszpont létesüljön, amely az öböl túlsó partján fekvő Paldiski támaszpont ágyúival együtt megakadályozhat- ná az ellenség bejutását a Finn-öbölbe.

Másodszor — Leningrád környékének biztonsága érdekében a finneknek hozzá kell já- rulniuk a Karéliai-félszigeten húzódó határvonal eltolásához, hogy Leningrád a német nehéztüzérség hatótávolságán kívül kerüljön. Végül a szovjetek az északi Petsamo táján húzódó határ kiigazítását is követelték, ahol „a határvonal hibásan, teljességgel mestersé- gesen" van kijelölve. Ezzel kívánták biztosítani Murmanszkot a tenger felől. A Szovjetunió összesen 2 760 km² stratégiai jelentőségű finn területet követelt, kárpótlásul 5 529 km²-nyi értéktelen földet ajánlott fel Repola és Porajárvi körzetében.

Szovjet támadás

Kétségtelen, hogy a javasolt feltételek egyelőre nem jelentik Finnország teljes feldara- bolását, a követelések — legalábbis szovjet szempontból — részben indokolhatók, és azt akarják megakadályozni, hogy Németország a finn területeket kiinduló bázisként hasz- nálhassa egy támadás esetén. Az a kíméletlenség azonban, amellyel Sztálin nem sokkal korábban Lettországgal, Litvániával és Észtországgal elbánt, és hogy az ultimátumszerű- en tárgyaló szovjet fél lényeges kompromisszumokra nem hajlandó, a finneket nem sok jóval kecsegteti.

Finn katonák hadgyakorlaton 1939 augusztusában

A Szovjetunióval szembeni bizalmatlanság és a nemzeti önérzet elég erős Finnországban ahhoz, hogy a parlament elutasítsa Sztálin követeléseit. November 13-án a finn küldött- ség távozik Moszkvából; Sztálin már aznap fölajánlja Arvo Tuominen Svédországban élő finn kommunistának egy létesítendő emigráns „népkormány" elnöki posztját.

Különféle provokációk után 1939. november 30-án a Szovjetunió betör Finnország terü- letére. Az esemény az egész világ közvéleményét mozgósítja. A Szovjetunió katonai és politikai fronton egyszerre folytatja a játszmát; a „Finn Népköztársaság Népi Kormánya" végül Kuusinen vezetésével alakul meg, és székhelyét Teriokiba, egy határ menti kisvá- rosba helyezi és a balti köztársaságokban alkalmazott módszer szerint lázadásra szólítja fel a finneket. Egyúttal javasolja kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötését Finn- ország és a Szovjetunió között.

Szovjet harckocsik a Tolvajärvinál

Finnország helyzete siralmas. Négy szovjet hadsereg — mintegy 30 hadosztály, félmillió katona — harckocsikkal, páncélozott járművekkel felszerelve, tüzérségi és légitámoga- tással támadja az 1500 km hosszú határt. A finnek 10 hadosztályt, 7 vegyesdandárt, ösz- szesen 300 000 embert tudnak szembeállítani a szovjetekkel. Nincs korszerű tüzérségük, légi- és páncéloserejük. Finnország nem számíthat német katonai támogatásra sem, Né- metország még nem készült fel a Szovjetunió elleni háborúra. Norvégia és Svédország nem egyezik bele olyan folyosó kijelölésébe, amelyen át a francia-brit expedíciós hadtest eljuthatna Finnországba. Finnország mindössze skandináv szomszédai anyagi segítségé- re, fegyver, valamint a menekültek ellátására élelmiszer és ruházat szállítására számíthat.

Szétvert szovjet hadoszlop

A Mannerheim tábornok vezette finn hadsereg azonban a világ legnagyobb ámulatára megállítja a szovjet támadást. A finnek tökéletesen kihasználják a természeti adottságo- kat, és érzékeny veszteségeket okoznak ellenségnek. 1940 januárjában Suomussalmi alatt valóságos csodát művelnek. A Siilasvuo ezredes vezette finn 9. hadosztály szétver két szovjet hadosztályt; több tucat harckocsit és ágyút, valamint több száz teherautót zsákmányol. A finnek ereje azonban fogytán van, nem képesek döntő győzelmet aratni.

A Vörös Hadsereg az első meglepetés után újjászervezi és megerősíti csapatait; 1940. február 1-én új támadás indul, a finnek visszavonulásra és tárgyalásokra kényszerülnek. 1940. március 13-án Dansen köztársasági elnök elfogadja a békefeltételeket. A követelé- seket a Szovjetunió a következőkkel toldja meg: a finneknek át kell adniuk Viipurit és egy széles lappföldi sávot. Viszonzásképpen Sztálin megvonja a támogatást Kuusinen bábkor- mányától és — egyelőre — lemond az új karél-finn szovjetköztársaság létrehozásáról.

Finnországnak sikerült megőriznie függetlenségét, de helyzete 1940 márciusától rendkí- vül nehéz. Először is fogadnia kell a megszállt területekről érkező 420 000 menekültet (ez az ország háború előtti lakosságának 11 %-a). Az ország gazdasága összeomlik a fa, papír és cellulóz korábbi átvevői (elsősorban a brit piac) elvesztése miatt. A halászflottának le kell mondania hagyományos területeiről, mert a szovjet haditengerészet nem hajlandó osztozni a parti vizeken. A politikában pedig — bár az oroszok közvetlenül nem avatkoz- nak be az ország belügyeibe — jelentős szovjet befolyás tapasztalható.

A finn külügyminiszter, Tanner, aki egyben a szociáldemokrata párt elnöke is, a szovjet kormánykörök bizalmatlansága miatt lemond, hogy megkönnyítse nagykövete moszkvai tárgyalásait. A szovjet vezetés ugyanakkor egyre arcátlanabb követelésekkel áll elő: az Aland-szigetek demilitarizálása, koncesszió a petsamói nikkelbányák kitermelésére, a mozgás megkönnyítése Hanko környékén.

A szétlőtt viborgi katedrális. Soha nem javították ki, a várost átadták a Szovjetuniónak

A magukra hagyott finnek a németek támogatását kezdik keresni. és 1940. szeptember 23-án megállapodnak Németországgal, hogy a német csapatok átvonulhatnak a finn Lappföldön, a Wehrmacht pedig raktárakat hozhat létre Vaasában. A finnek szemében a német jelenlét biztonságuk záloga. 1940 novemberében Hitler és Molotov találkozásakor a führer világosan a szovjet fél értésére adja, hogy nem egyezik bele semmiféle konflik- tusba a balti országokban, ezzel meghatározza a finn-szovjet viszony jövőjét is.

A finn-német viszony

A finn társadalom többsége határozottan németbarát, egyre gyakoribb a nácizmus iránti rokonszenv nyílt demonstrálása. Az 1940 decemberében megválasztott finn köztársasági elnök, Ryti úgy dönt, hogy kijátsza a német kártyát. A közvélemény és a kormánykörök többségének hallgatólagos beleegyezésével bevonja hazáját a Szovjetunió elleni német háborúba. A lépés célja elsősorban a Szovjetunió által elcsatolt területek visszaszerzése. Mégis bekövetkezik tehát az, amitől az oroszok annyira tartottak: Németország kiindulási bázisként használhatja Finnországot a Szovjetunió ellen.

Mannerheim és Rudolf Walden tábornok Adolf Hitler 1942-es finnországi látogatásakor

1941. június 26-án Finnország hadműveletbe kezd a Szovjetunió ellen, és néhány hónap alatt visszaszerzi elvesztett területeit. 1942 januárjában a finn kormány tartalékállomány- ba helyezi katonái egy részét, de két hadosztályt továbbra is a német hadvezetés operatív irányítása alatt hagy. 1941. december 6-án Nagy-Britannia hadat üzen Finnországnak, de azok továbbra is diplomáciai kapcsolatban maradnak az Egyesült Államokkal. Az ameri- kaiak igyekeznek rábírni a finneket, hogy vonuljanak ki a konfliktusból, hiába. A helyzetet csak a Wehrmacht kudarcai, majd veresége változtatják meg, amikor is a németek egyre kényelmetlenebb szövetségessé válnak.

1944 elején a finnek közvetlen kapcsolatba lépnek a Szovjetunióval. Az oroszok feltételei: visszatérés az 1940. márciusi határokhoz, háborús jóvátétel fizetése, és a német csapatok kivonása Finnország területéről. A harmadik pont a tárgyalások megszakadásához vezet, mert az oroszok azt követelik, hogy a finnek aktívan vegyenek részt a harcokban, ez pe- dig a szövetség megfordítását jelentené.

Finn katonák 1944 októberében, már a németek ellen harcolva

Szeptember 4-én Mannerheim elfogadja a feltételeket, és tájékoztatja a III. Birodalmat, hogy minden katonáját internálni fogja, aki szeptember 15. után még az ország területén lesz. Válaszképpen Hitler parancsot ad finnországi csapatainak, hogy a végsőkig harcolja- nak. A finnek módszeresen szorítják a szétvert német 20. hadsereg maradványait a norvég határ felé.

Sztálin már kevésbé szigorú békefeltételeket ajánl; nem szállja meg Finnországot, beéri egy ellenőrző bizottság kiküldésével. Olyan kormány megalakítását kívánja, amely a tel- jes bizalmát élvezi, de nem követeli a társadalmi rendszer megváltoztatását. Így a Vörös Hadsereg által felszabadított vagy elfoglalt kelet- és közép-európai országok közül Finn- ország az egyetlen, amely megőrzi viszonylagos önállóságát, és nem válik a Szovjetunió csatlósává.