A partraszállás napján a szövetségeseknek sikerült stabil hídfőt kiépíteniük Normandiában, és az első kritikus napokban meghiúsítottak minden német ellentámadási kísérletet, de ennél többre nem futotta erejükből — a különböző partszakaszokon állomásozó csapattestek nem tudtak egyesülni, és az egyik legfontosabb célpont, Caen városa is német kézen maradt. A németek szívósan védekeztek, hídfőből való kitörés csak 1944. július végén sikerült, a Cobra művelet keretében. A német vereség augusztus 15-én, Falaise elestével vált bizonyossá. A Wehrmacht megmaradt hadosztályai ezután gyors, néha fejvesztett visszavonulásba kezdtek.

A partraszállási térség kiszélesítése után bevetésre került az amerikai szakaszon az amerikai 3. hadsereg, majd az angol szakaszon a kanadai 2. hadsereg. A két amerikai hadsereg és a 12. hadseregcsoportot Bradley tábornok, a két brit hadsereget és a 21. hadseregcsoportot Montgomery tábornagy parancsnoksága alatt egyesítették — a főparancsnok Eisenhower lett. Caenban június 12-én már tizenkét hadosztály állt harcban, ezek közül négy páncélos.

Nyugaton az amerikai erők elvágták a Cotentin-félszigetet, majd északnak fordulva Cherbourg kikötőjét igyekeztek a lehető leggyorsabban elérni (a városközpontban lévő német erődítmény június 25-én esik el); ezalatt keleten a brit és kanadai alakulatok elsősorban Caen városának bevételére összpontosítottak, miközben július 18. és július 20. között komoly páncélos csaták zajlottak a körzetben (Goodwood hadművelet).

Brit Sherman Firefly harckocsi a Goodwood hadművelet idején, 1944. július 18-án

1944 júliusának végén, augusztusának elején a Normandiában állomásozó német csa- patok már nagyon nehéz helyzetben voltak. A von Kluge vezette B hadseregcsoportnak nem sikerült megállítania a szövetségeseket a balszárnyon. 1944. augusztus 1-én az amerikai 3. hadsereg Patton tábornok parancsnoksága alatt elfoglalta Avranches-t, és elindult a szárazföld belseje felé. Az arcvonal másik végén a kanadai 1. hadsereg már Caen térségében volt, az amerikai 1. és a brit 2. hadsereg pedig az arcvonal középső szakaszán nyomult előre.

Ha a bal- és a jobbszárnyon haladó szövetséges csapatoknak sikerül egyesülniük, a né- met B hadseregcsoport harapófogóba kerül. A józan ész azt parancsolná, hogy von Kluge tábornagy a lehető leggyorsabban vonja ki csapatait a Szajnán túlra, hogy elkerülje a bekerítést. Hitler azonban elutasította ezt a megoldást, és parancsot adott az ellentá- madásra, az arcvonal áttörésére a szárazföld belsejébe behatolt amerikai 3. hadsereg háta mögött, az amerikai alakulat bekerítésére és megsemmisítésére.

Ugyanebben az időben Montgomery — 1944. augusztus 6-án — elrendeli, hogy a 21. hadseregcsoport hadosztályai vonuljanak a Szajna felé. A kanadai 1. hadsereg feladata Falaise elfoglalása, majd csapás mérése volt Lisieux-n és Rouen-on át; a brit 2. hadsereg- nek pedig jobbszárnyával Argentant kellett megtámadnia, hogy Mantes alatt kijusson a Szajnához. A 12. hadseregcsoportnak ezzel egy időben át kellett volna kelnie a Szajnán és elindulnia Párizs felé. Ezzel a német hadsereget be lehetett volna keríteni. A 21. hadse- regcsoport hadműveleti terve a németek feltételezett visszavonulására épült.

Caentől délre a német védelem határozottan gyengült, végre lehetségessé vált az előre- nyomulás Falaise felé. A kanadai 1. hadsereg kapta ezt a feladatot. Augusztus 7-én éjfél előtt sok ezer harckocsi és gépjármű gyülekezett a Caen - Falaise úton, megkezdődött a Totalize hadművelet. Másnap hajnalban az első bevetésben a kanadai 2. gyalogoshad- osztály és a brit 51. gyalogoshadosztály támadta meg a német állásokat; a szövetséges gyalogság 4-6 km mélyen hatolt be a német védelmi vonalba, és eljutott a Fontenay-le-Marmionból Secqueville-be vezető útig. A körzetet azonban csak súlyos veszteségek árán lehetett elfoglalni. A gyalogság után a Kitching tábornok vezette kanadai 4. páncéloshad- osztály és a lengyel 1. páncéloshadosztály is harcba indult.

Kanadai páncélosok Falaise előtt

Közvetlenül az akció megkezdése előtt az amerikai 8. légihadsereg gépei tévedésből a kanadai és lengyel állásokat bombázták, több száz katonát megöltek és megsebesítettek. A támadó páncéloshadosztályokat a német tüzérség tüze fogadta, aznap nem sikerült áttörniük az ellenséges védelmet.

A hadművelet első napján a kanadai 4. és a lengyel 1. páncéloshadosztálynak kellett szembeszállnia a német 12. Hitlerjugend SS páncéloshad-osztállyal, mely — bár csak 67 harckocsija maradt — támogatta a német 89. gyalogoshadosztályt. A 12. hadosztály parancsnokának, Kurt Meyer SS-Oberführernek sikerült úrrá lennie a gyalogságban kitört pánikon, és megerősítette a védelmet.

Álcázott Tigris I harckocsi Villers-Bocage közelében

A véres harcokban a lengyel 2. páncélosezred 26 harckocsit vesztett, a 24. ulánusezred hackocsijai Cramesnil térségében tűzpárbajt vívtak a német harckocsikkal. Ekkor a német Tigris harckocsik egy osztaga Wittmann SS-Hauptsturmführer vezetésével a védelmi vo- nalak elé nyomult és a lengyeleket támadta. A lengyel harckocsik két német páncélost megsemmisítve visszahúzódtak. Aznap esett el legénységével együtt a bombázásban a német páncéloserők legendás katonája, Wittmann SS-Hauptsurmführer.

Augusztus 9-én a kanadai 4. páncéloshadosztály kísérletet tett a német védelem áttöré- sére. A harcok közben a kanadai 28. „British Columbia" páncélosezred eltévesztette a magaslatokat; Kurt Meyer azonnal kihasználta az alkalmat, és páncélosait keletről és nyugatról a 140. magaslat ellen küldte. Fél óra alatt sikerült 10 kanadai harckocsit meg- semmisítenie. A harcokban a kanadai 28. harckocsiezred 47 harckocsit veszített, és több próbálkozás ellenére sem sikerült kiszorítania a németeket állásaikból. Augusztus 11-én a harcok elcsendesedtek.

Bombatalálatot kapott PzKpfw VI Tiger harckocsi

Montgomery tábornagy észrevette, micsoda lehetőség nyílt meg a szövetségesek előtt. Ha az amerikaiak észak felé ívben előrenyomulnának a kanadaiak és a lengyelek felé, Falaise-nál körülzárhatnák a németeket. Az amerikai 3. hadsereg azonban — amely elindult, hogy egyesüljön Crerar tábornok alakulataival, Argentan környékén parancsot kapott a megállásra. A 12. hadseregcsoport főparancsnoka, Bradley tábornok adta ki a parancsot, amely látszólag ellentmondott a szövetségesek fő stratégiai célkitűzésének: a német 5. páncéloshadsereg szétzúzásának, valamint a 7. hadsereg és az „Eberhardt" csoport körülzárásának. Valójában azonban Bradley tudta, hogy Patton hadosztályai nagyon súlyos veszteségeket szenvedhettek volna a Falaise-ért vívott harcokban, és késett volna az előrenyomulás Párizs felé is.

A Falaise és Argentan között kialakult rés viszont teret nyitott a németek visszavonulá- sához. A németeket körülzáró gyűrű szája már csak 20 km széles rés volt; a német B hadseregcsoport ebbe a 20 km széles és 50-60 km hosszú sávba került. Ennek nyugati csücskében, Mortain közelében megsemmisítés fenyegette a német páncéloserőket.

Az 503. nehézpáncélos zászlóalj harckocsijai.

Augusztus 14-én Falaise-nél Simonds tábornok kanadai II. hadtestének kellett támadnia. A támadást a német állások bombázása készítette volna elő, az amerikai pilóták azonban ismeretlen okból összetévesztették az állásokat, és megint a kanadaiakat és a lengyele- ket bombázták. Simonds tábornoknak emiatt el kellett halasztania a támadást. Végül a kanadai 4. páncéloshadosztály katonái kezdték meg az akciót.

A német 12. SS páncéloshadosztály és 85. gyalogoshadosztály most is eredményesen állt ellen a kanadaiaknak, akiknek nem sikerült elérniük a kijelölt körzeteket. Már csak 9 km maradt Falaise-ig, ennek megtételéhez azonban a támadóknak 4 napra volt szükségük.

Cromwell harckocsi, Willys MB dzsip és egy elhagyott német 88 mm-es PaK 43-as

Augusztus 15-én hajnalban támadásba lendült a lengyel 1. páncéloshadosztály. Feladata a Dives folyó átkelőinek és Trun városának elfoglalása volt, majd egyesülnie kellett az Argentan felől támadó amerikaiakkal. Egész napos küzdelem után a Dives hídja Jort kö- zelében, valamint Jort és Vandeuvre is a lengyelek kezébe került.

Augusztus 17-én este a kanadai II. hadtest már Trun közelében volt, az amerikai V. hadtest pedig északon elfoglalta Saint-Leonard-t; csak kilenc kilométer választotta el egymástól a két hadsereget — a németeken már csak a csoda segíthetett. Hitler, aki végre felfogta nyugat-franciaországi csapatainak helyzetét, Model tábornagytól várta a csodát. Ő váltotta ugyanis fel von Kluge tábornagyot augusztus 17-én a B hadsereg- csoport élén.

Két nappal korábban von Kluge ellenőrzésre indult körülzárt csapataihoz. Útközben egy szövetséges repülőgép lebombázta a rádióállomást, amelynek segítségével kapcsolatot tartott a legfőbb vezetéssel. Hitler a hallgatást árulásnak vélte, és azt hitte, von Kluge tárgyalásokat kezdett Mongomeryvel a megadásról. Emiatt a tábornagy főhadiszállására visszaérkezve íróasztalán találta a parancsot, hogy azonnal térjen vissza Németországba. A letartóztatástól félve von Kluge megállt kocsijával az út szélén, és lenyelt egy ciánkap- szulát. Hátrahagyott egy Hitlernek címzett levelet is, amelyben többek között ezt írta:

Nem tudom, mennyire lesz képes Model tábornagy, ez a minden szempontból kiváló katona úrrá lenni a helyzeten. Őszintén kívánom sikerét. Ha azonban nem lesz képes erre, az új fegyver pedig — különösen a légierőé — nem hozza meg a várt eredményt, Önnek, Mein Führer, be kell fejeznie ezt a háborút. A német nép már annyi leírhatatlan szenvedésen ment át, hogy elérkezett az ideje azon szörnyűségek befejezésének, amelyeket átélt. Kell, hogy legyen erre valamilyen mód, különösen a birodalom megóvására a bolsevizmus poklától. Mein Führer, mindig csodáltam az Ön nagyságát és magatartását e nagy háború alatt... De ha a sors legyőzi zsenialitását, ez intő jel lesz, hogy a Gondviselés döntött helyettünk.

Model tábornagy a parancsnokság átvétele után szinte azonnal elrendelte a visszavonu- lást: „Mindenki próbáljon meg kimenekülni ebből a csapdából." A katlanban harcoló egységeket Wilhelm Bittrich SS-Obergruppenführer II. SS páncéloshadtestének kellett támogatnia.

A lengyel 1. páncéloshadosztály már augusztus 16-án támadást indított Trun irányában, két nap alatt sikerült elérnie a környező dombokat, és szétverte a német 2. „Das Reich" SS páncéloshadosztály csapatait. Augusztus 17-én estefelé a hadosztály parancsot ka- pott, hogy Trun helyett Chamboise felé támadjon. Mivel a hadosztály parancsnoka arra a következtetésre jutott, hogy a német csapatok visszavonulási útját a Mont-Ormel ma- gaslatok (az ún. „Buzogány") térségében és Chamboise városkánál lehet elvágni, ezért csapatait két részre osztotta: az első csoportnak Chamboise-t, a másodiknak a Buzogány magaslatot kellett elfoglalnia és megtartania.

Augusztus 19-én este a lengyelek elfoglalták Chamboise-t, és találkoztak egy amerikai egységgel. Másnap a németek a II. SS páncéloshadtesttel észak és északkelet felől tá- madást indítottak a Mont-Ormel ellen. A támadást összehangolták az Eberbach csoport, a német II. ejtőernyőshadtest és a katlanon kívülről a XLVII. páncéloshadtest támadásá- val. Az akciók a lengyel 1. páncéloshadosztály ellen irányultak a Buzogány és Chambois térségében, valamint a kanadaiak ellen St. Lambert-sur-Dives térségében. Minthogy a lengyel és a kanadai csapatok között rések voltak, augusztus 20-án 20 000 német katoná- nak Hausser és Eberbach tábornokokkal együtt sikerült kimenekülnie az egérfogóból.

Eisenhower tábornokot, aki két nappal később a harcok színhelyére érkezett, „Dante látomásaihoz méltó" kép fogadta: sok száz méteren át elesett katonák oszló tetemei között jártak. A németek. veresége még nagyobb lehetett volna, ha a szövetségeseknek öt nappal korábban sikerül bezárniuk a gyűrűt. A német 7. hadsereg csaknem egyhar- madának, mintegy 40 000 katonának sikerült kijutnia a gyűrűből. A szövetségesek nor- mandiai győzelme vitathatatlanná vált. Azon a napon, amikor bezárult a falaise-i katlan, Franciaország északi részén már csak Saint-Malóban és Berstben volt német ellenállás. Az amerikai 3. hadsereg átkelt a Szajnán, megnyílt az út Párizs és Németország felé.

A Normandiáért vívott ütközet a nyugati front legnagyobb összecsapása volt. A harcok hevessége a keleti frontéval vetekedett, a németek például havonta és hadosztályonként 2300 embert vesztettek, ilyen magas számokra csak a Vörös Hadsereg ellen vívott legnagyobb ütközetek idején volt máshol példa. A két fél összesen, napi átlagban 6674 embert vesztett a 77 napos küzdelem során, ez magasabb, mint a méltán hírhedt somme-i vagy verduni csaták mérlege. (James Holland)