1892-ben született Blowie-ben, az általános iskolát és a gimnáziumot Varsóban végezte el. 1911 és 1914 között a Rigai Műszaki Egyetemen tanult, majd az orosz cári hadsereg hadnagyaként vett részt az I. világháborúban, előbb a kaunasi 3. Novorosszijszk ezredben, majd a 7. lövészhadosztályban szolgált. A februári forradalom után csatlakozott a Bobrujszk- ban alakuló lengyel hadsereghez, ahol századparancsnokként szolgált.

Ezt követően a keleti 1. lengyel hadtest 1. lövészhad- osztályának vezérkari főnöke lett. Miután a hadtestet 1918 májusában lefegyverezték a németek, vissza- tért Lengyelországba és az ismét függetlenné vált Lengyelország hadseregében szolgált tovább. Elvé- gezte a katonai akadémiát, az 1930-as években előbb őrnagy, majd ezredes, végül tábornok.

1939. szeptember 1-én, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, a nowog- rodeki lovas hadosztály parancsnoka volt. A hadosztálya csak súlyos harcok után, nagy veszteségeket szenvedve vonult vissza Dél-Lengyelországba. A harcok során kétszer megsebesült, szeptember 29-én Lviv közelében szovjet fogságba esett, és a lvivi Brygid- kiben, majd a moszkvai Butyrkiben és Lubyankában tartották fogva. Közel két évig tartó bebörtönzése után 1941. augusztus 4-én szabadult, és a Sikorski-Mayski megállapodást követően Władysław Sikorski miniszterelnök megbízta őt a Szovjetunió lengyel fegyveres erőinek létrehozásával és irányításával.

Churchill nyomására 1942-ben Sztálin beleegyezett, hogy a közel 100 ezer fős, hadifog- ságból hadsereggé szervezett lengyel katonával Perzsián át Palesztinába távozhasson, és ott csatlakozott a brit 8. hadsereghez. Ezzel gyakorlatilag megmenekült attól, hogy a Katynban legyilkolt lengyel tisztek sorsára jusson.

Az iraki és palesztin átszervezés, utánpótlás és kiképzés után altábornaggyá nevezték ki, és a 2. lengyel hadtest néven híressé vált kötelék az ő parancsnoksága alatt részt vett a palesztinai, az észak-afrikai hadműveletekben, majd 1943-ban ott voltak a szövetséges erők dél-olaszországi partraszállásában.

Az egység az olaszországi csatákban is kitüntette magát, legragyogóbb győzelmük a monte-cassinói csata volt. A Monte Cassinót 1943. decembertől ostromolták a szövet- séges erők, de 1944 tavaszán mindaz amerikai, mindaz új-zélandi hadtestek rohama kudarcba fulladt. Súlyos  harcok árán végül a lengyel II. hadtest május 18-án megtörte a német ellenállást, és Monte Cassinót elfoglalták. Az egység ezt követően részt vett Pes- cara, Ancona és Bologna bevételében is.

1945 februárjában Andersre bízták a főparancsnoki feladatokat. Ebben a tisztségben május 27-ig szolgált.

A háború után a szabad és független Lengyelország eszméjét képviselte, emiatt 1946. szeptember 26-án a kommunista Ideiglenes Nemzeti Egységkormány megfosztotta állampolgárságától és rangjától. Angliába emigrált, ő lett a száműzetésben élő lengyelek vezetője. Az 1950-es években visszavonult a politikától; Londonban halt meg 1970. május 12-én. Kívánságának megfelelően a 2. lengyel hadtest elesett katonái között temették el az olaszországi Monte Cassino lengyel katonatemetőjében.