1943 fordulatot hoz a fasiszta rezsim történetében. Szaporodnak a nehézségek, a fasizmus elveszíti a korábban melléállt tömegek támogatását. A válság végül 1943. július 25-én a duce bukásához vezet. Mussolini, miután a németek néhány hónappal később kiszabadítják,1943. szeptember 27-én az új kormány elfoglalta székhelyét Salòban és kikiáltja az Olasz Szociális Köztársaságot. Ugyanakkor Olaszországot kettészakítja a szövetségesek déli támadása.

A szövetséges hatalmak utolsó nagy offenzívája a duce végleges bukásához vezet, s vele együtt bukik a rendszer is, amelynek jelképe volt. Fennállásának tizenöt éve alatt a fasizmus élvezte az olasz lakosság — különösen a középosztály — támogatását, az utolsó néhány esztendő azonban erősen megtépázta népszerűségét. Ehhez a gazdaság összeomlása és a különböző hadszíntereken elszenvedett sorozatos vereségek is hozzájárultak.

Az ország gazdasága nem készült föl a háborúra. Az olaszoknak gondot okozott azoknak a nyersanyagoknak és iparcikkeknek a beszerzése is, amelyeket Németországtól nem kaphattak meg. A termelés a gazdasági apparátus mozgósítása dacára is csökkent. 1938-hoz képest 1943-ban 63%, 1944-pen pedig már csak 42% volt. Leginkább a fémipar, a hajógyártás és a gépjárműgyártás esett vissza, és ez meg is látszott az olasz hadsereg felszereltségén. A mezőgazdasági termelés is egyre keservesebben döcögött, ezért az átlagos olasz élelmiszer-fejadag Európában a legalacsonyabbak közé tartozott, 1944-ben mindössze 1 065 kalória volt (összehasonlításképpen: Lengyelországban 1200, Német- országban 1 930 kalória). 1941-től az élelmiszert és a legfontosabb iparcikkeket egyaránt jegyre adták. Ugyanígy meglátszottak a hadi felkészülés hiányosságai is. Ha az olasz csapatok akár Afrikában, akár Görögországban önállóan kapcsolódtak be valamilyen konfliktusba, rendszerint vereséget szenvedtek.

Ennek oka talán nem annyira a katonák lelkesedésének hiánya volt, mint inkább fegy- verzetük minősége, amely sokszor az I. világháborút idézte. Az olasz katona ugyanolyan puskával indult a háborúba, mint az apja 1915-ben: többnyire a Carcano 1891-es modell- jével, amely nem versenyezhetett az újabb brit, s még kevésbé az amerikai fegyverekkel. Ebben a háborúban pedig már a felszerelés minősége játszotta a döntő szerepet. 1943-ra az olaszok már belefáradtak a sokéves lemondásba és nélkülözésbe, a szeretteik sorsáért való aggodalomba és a bizonytalan jövőtől való félelembe.

A szövetségesek szicíliai partraszállása még nehezebb helyzetbe hozza a fasiszta rend- szert. Hitelét veszíti az ország katonai erejét 20 éven át magasztaló propaganda; Musso- lini tekintélye napról napra csökken, bár végső elkeseredésében tehetetlenséggel vádolja a vezérkart, és igyekszik áthárítani a felelősséget (a hadsereg vezetését egymás után Badoglióra, Cavalleróra majd Ambrosióra bízza). A bizonytalan hadihelyzet és a fokozódó nehézségek zavargásokat váltanak ki.

Az első sztrájkok már 1942 nyarán kirobbantak Torinóban és Milánóban. Okai és a sztráj- kolók követelései kezdetben a gazdasági problémákkal függtek össze, majd határozottan fasisztaellenes jelleget öltöttek. 1943 márciusában a torinói Fiat gyár munkásai sztrájkba lépnek, és ez átterjed valamennyi torinói és milánói gyárra. Végül elfojtják, 600 embert letartóztatnak, de a bérkövetelések egy részét teljesítik. A sztrájkhullám 300 000 munkást mozgósított, közöttük a fasiszta párt tagjait is. A rendszert eddig támogató uralkodó osz- tályok kezdenek eltávolodni tőle, és ebben az elszegényedett kispolgárság is támogatja őket. Mussolini fasizmusa elveszíti az olasz társadalom támogatását. A duce politikáját már a párton belül is sokan megkérdőjelezik; a hierarchiában magasan elhelyezkedő, a felső osztályokhoz közel álló tagokat a háború alakulása aggasztja. Sokan közülük úgy vélik, a béke biztosítása és a Németországtól való elhatárolódás jelenti a menekvést.

A Fasiszta Nagytanács 1943. július 24-én leszavazta Mussolinit, és megvonta a Ducétól a bizalmat

Kezdik előkészíteni a duce utódlását, néhány magas rangú fasiszta tisztségviselő és az uralkodó osztály szerette volna kimenteni Olaszországot a háborúból, még mielőtt Né- metország magával rántaná a végső vereségbe. Az angolokkal már 1942 nyarán keresték a kapcsolatot, de ők — minthogy Olaszország feltétel nélküli kapitulációját akarták elérni — minden kompromisszumot elutasítottak. Mussolini 1943. július 25-i letartóztatása után azonban még Badoglio monarchiahű technokratákból álló kormányának megalakítása sem hozott megoldást. Mussolini letartóztatása után az új kormány legfőbb célja a béke- kötés volt, a gond csak az volt, hogyan lehet megszerezni Németország beleegyezését. Szeptemberig Badoglio kétszínű politikát folytat, egymás után teszi a hűségnyilatkozato- kat Németországnak, miközben a britekkel és az amerikaiakkal tárgyal. Szeptember 3-án megkötik a fegyverszünetet, és néhány nap múlva nyilvánosságra is hozzák.

Ekkor a németek elfoglalják Rómát; az olasz kormány és a király Brindisire menekül. A szövetségesek partra szállnak Salernóban, szeptember végén a front a Gusztáv-vonalon állapodik meg, és kettévágja Olaszországot. Ezzel csaknem egyidőben, 1943. szeptember 23-án megalakulnak a szövetségesek oldalán harcoló olasz alakulatok. Az első ilyen — az I Ragruppamento Motorizzato — az 5. amerikai hadsereg oldalán harcol, majd a brit 8. hadsereg balszárnyán. Az olasz alakulatok 1944. április 17-én felveszik a Corpo Italiano di Liberazione nevet, és — bár harci tevékenységüket a szövetségesek politikai okokból korlátozzák — részt vesznek az 1945-ös hadjáratban is. Az olasz katonai struktúrában kialakult kettősség azonban tovább növeli a társadalom megosztottságát.

Mussolini 1943 októberének elején, az Olasz Szociális Köztársaság létrehozását követően, olyan politikát kínál az olaszoknak, amely — véleménye szerint — megváltoztatja az állam arculatát. Fő feladata a társadalom egyesítése a fasizmus módosított, „tiszta" formájának nevében, amelynek programját a hozzá hű politikusok dolgozták ki. Olaszország helyzete „erőskezű" politikát követel, ezért nincs helye kompromisszumnak.

Ez magára Mussolinire is vonatkozik, aki tudja, hogy az utóbbi évek eseményei erősen megtépázták tekintélyét. Úgy dönt, könyörtelen lesz. Meg van győződve, hogy a háborút végül a szövetségesek nyerik meg, és kész arra, hogy reformokkal mentse azt, ami a fa- sizmusból még menthető. Nem véletlen, hogy az újonnan kikiáltott töredék-köztársaság elnevezésében a „fasiszta" szó helyett a „szociális" szerepel.

Az Olasz Szociális Köztársaság katonái Nettunoban, 1944. március

A szónak vonzania kellene a tömegeket. 1943 novemberében Veronában megrendezik a republikánus olasz fasiszta párt első kongresszusát, amelynek feladata a fasiszta párt új politikai, gazdasági és társadalmi programjának kidolgozása. Ez — az 1919-es fasizmus mintáját követő — 18 pontos dokumentum a duce politikai végrendeletének tekinthető, tartalma jól szemlélteti, hogy milyen elkeseredetten küzdött a hatalma megtartásáért.

A kapitalizmus ismét leküzdendő ellenséggé válik, a monarchiát a köztársaság váltja fel. Az alapszabály nem garantálja a magántulajdon sérthetetlenségét, a vállalatok és földek jelentős államosítását irányozza elő. A szakszervezeti mozgalom kötelező, a fizetés pedig „az egyén tudásának és igyekezetének" függvénye. A kongresszus befejezése után rög- tön 30%-os béremelést jelent be, növeli az élelmiszer-fejadagot (napi 200 g kenyérről 275 g-ra). A munkásoknak külön burgonyát, olajat, sót, cigarettát, lábbelit és munkaruhát osztanak, és eltörlik a szeptember óta forgalomban lévő német márka érvényességét.

Mussolini és Hitler. A Führer éktelen haragra gerjedt a Duce bukásának hírére

A duce nyilvánvalóan arra törekszik, hogy a fasizmus forradalmi képét hagyja maga után. Nem hisz már a német győzelemben, és érzi a fasizmus közeli végét. A németek a Szociá- lis Köztársaságot hivatalosan szövetségesként kezelték, bár Hitler sohasem bocsátotta meg az olaszoknak a "szeptember 8-i árulást".

Mussolini viszont a "július 25-i árulást" nem bocsátotta meg. A Köztársaságot két hóna- pon át lázban tartják annak a pernek az előkészületei, amelyben ítéletet mondanak azok felett, akik bűnösök voltak a duce 1943. július 25-i letartóztatásában. A vádlottak között van Mussolini veje, Galeazzo Ciano is. Hiába felesége, Edda Mussolini közbenjárása 1944. január 11-én Cianót is agyonlövik De Bonóval, Marinellivel, Pareschivel és Gottardival együtt. Az olasz társadalmat azonban már nem érdekli a duce politikája. Ezt bizonyítja a holtában is megalázott és meggyalázott Mussolini szánalomra méltó halála.