A Trockij által létrehozott Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg a Szovjetunió hatalmának bázisa. Egyrészt Sztálin állandóan fejleszti és korszerűsíti, másrészt viszont az ideológiai tisztogatások csökkentik operatív értékét. Az 1939. második felében, Európában egyre inkább megfigyelhető fegyverkezési verseny egyik éllovasa a Szovjetunió.

Trockij, a Vörös Hadsereg megalapítója a Vörös téren

A Vörös Hadsereg fejlesztésének nagyságrendjét mutatja a Honvédelmi Népbiztosság költség- vetési kiadásainak az 1934-es 2,5 milliárd rubelről 1940-ben 5,7 milliárd rubelre növelése. A Vörös Hadsereg számára ezek az évek a mélyhadművelet teória megszületését, valamint a fegyverkezés jelentős bővülését hozták.

Ugyanakkor a véres sztálini tisztogatások* 1937-1939 között alaposan megtizedelik a Vörös Hadsereget, megsemmisítve mintegy 40 ezer tapasztalt katonai vezetőt a felső és a legfelsőbb szintről. 1937 júniusában a nyilvánosság kizárásával lezajlik a "tábornokper", amelyben a Vörös Hadsereg nyolc magas rangú katonai vezetőjét ítélik halálra. A szovjet vezetés megérzi hiányukat a szerencsétlenül irányított 1939-1940-es finn hadjárat során, amikor a „saját veszteség" eléri a 400 ezres nagyságrendet.

Az öt marsall, akik közül csak kettő, Vorosilov és Bugyonnij élte túl a tisztogatást. Balról jobbra haladva áll Bugyonnij és Blücher, ül Tuhacsevszkij, Vorosilov és Jegorov.

A „téli háború” teljes egészében megmutatta a Vörös Hadsereg vezetésének súlyos hiányosságait. A merev, csak a felülről jövő parancsoknak engedelmeskedő, a kezdeményezőkészséget teljesen letörő vezénylési elv karöltve a tisztogatások folyamán kialakult beteges bizalmatlansággal és félelemmel, több tízezer áldozatot követelt. A finn hadsereg vereségek egész sorozatát mérte a tagolt terepen gyors mozgásra képtelen Vörös Hadseregre, amely végül csak nehézharckocsik és nehéztüzérség tömeges bevetésével tudott áttörést kierőszakolni a Mannerheim-vonalon.

A fegyveres erők vezetője és egyben a Vörös Hadsereg főparancsnoka a honvédelmi népbiztos, a „Szovjetunió első marsallja", Kliment Jefremovics Vorosilov. A szárazföldi erőket a hivatásos állomány és a sorozott állomány alkotja. A szovjet fegyveres erők személyi állománya (a flottát és a légierőt is beleértve) 1934-től folyamatosan megha- ladja az egymillió főt, a létszám 1937-re megközelíti az 1,7 milliót.

Katonai szolgálat teljesítésére kötelezettek a 20-41 év közötti férfiak; az alapszolgálat a fegyvernemtől függően 3, vagy 4 évig (a haditengerészetnél 5 évig) tart. A kötelező szol- gálat végén a katona az ún. első tartalékos csoportba kerül, majd ezután a másodikba. A Szovjetunió fegyveres ereje 1939-re átlépi a kétmilliós határt, a mozgósítási tervek továb- bi 11 millió fő fegyverre fogását írják elő. Az ország 13 katonai körzetre van felosztva.

1939 szeptemberében, a világháború kitörésekor összesen 2,6 millió tartalékost hívtak be, ezzel a Vörös Hadsereg létszáma meghaladta az ötmillió főt. Ezt követően 1940 januárjáig 1,6 millió főt szereltek le. A finnekkel szemben elszenvedett veszteségek pótlására és a döntés kierőszakolására azonban hamarosan ismét mozgósítani kellett 600 ezer tartalékost, illetve a Volga menti, az Urali és a Szibériai Katonai Körzetekből behívták az öt legfiatalabb korosztályt (376 ezer fő).

A fegyveres erők egésze két népbiztossághoz tartozik: a Honvédelmi és a Haditengeré- szeti Népbiztossághoz. Ezt egészítik ki a Lavrentyij Berija belügyi népbiztos által irányított NKVD-hadosztályok és egyéb egységek, amelyeknek feladata az elfoglalt területek pacifi- kálása és a politikai ellenfelek megsemmisítése.

A szárazföldi haderők felépítése a következő:

• 35 lövészhadtest (összesen mintegy 100 hadosztály, ebből 23 nemzetiségi)
• 7 lovashadtest (összesen 32 hadosztály)
• 12 önálló lovashadosztály
• 5 páncélos hadtest (összesen 10 harckocsidandár)
• 1 gépesített gyalogdandár
• 140 tábori tüzérezred és 55 nehéz tüzérezred

Egy hadtest 4-5 gyalogos hadosztályból, nehéztüzérségi ezredből, valamint hadmérnöki, hidász és híradó zászlóaljból áll, továbbá rendelkezik felderítő repülőrajjal is. A gyalogos hadosztály 1939-ben 19 000 emberből és ennek megfelelő technikai felszerelésből áll.

T–35-ösök a Vörös téren 1935. május 1-én

A páncéloshaderők kétféle egységbe, harckocsizó- és gépesített dandárokba szerveződ- nek. Azon katasztrofális veszteségek alapján, melyeket a szovjet páncélosegységek szen- vedtek el a spanyol polgárháborúban, illetve a finn háborúban, a harcmezőn történő alkalmazásuk koncepciója megváltozik: a tankokat a gyalogosokhoz osztják szét, hogy közvetlenül támogassák annak rohamát. Ezzel szétaprózzák az erőket és a harckocsizó egységek fő erejét – a gyorsaságot – áldozzák fel. (Megj.: 1940 júniusától azonban elkez- dődött a két harckocsizó hadosztályt, egy gépesített hadosztályt valamint tüzérségi, légi és más kisegítő alakulatokat magába foglaló gépesített hadtestek felállítása. 1940-ben kilenc ilyet hoztak létre, 1941 márciusában további húszat.)

A hadműveleti színtér kiterjedtsége és gyenge közlekedési hálózata miatt a lovasság megőrizte taktikai értékét. 1937-1938-ban nagy, önálló egységekké szervezik át, amelyek stratégiai lovasság szerepét töltik be. Minden lovashadtest 3-4 hadosztályból áll.

A légierő ütőképessége állandóan növekszik, a repülőgépgyártás 1937-ben rekordot ér el 3576 gépszámmal. (1939 és 1941 júniusa között további 17 745 repülőgép került ki a gyá- rakból). Minőségük azonban messze nincs arányban a mennyiséggel, a szovjet technikai paraméterek sokkal alacsonyabbak más országok szabványainál. Ezt az a tény sem ellen- súlyozza, hogy egyes technikai újdonságok először a szovjet légierőnél terjednek el (pl. a páncélozott pilótafülke). Kiképzőszemélyzet és gyakorlógépek hiányában a pilóták képzé- se alacsony színvonalú (a finn háborúban a Szovjetunió kb. 1000 repülőgépet veszít!).

A Szovjetunióban általánosan elterjedt elv szerint a légierő a szárazföldi csapatok szerves részét képezi, és a harcok során kizárólag gyalogságot támogató, másodrangú szerepet játszik. Csak 1939 áprilisában következik be a légierő alapvető átszervezése; a légiezredek ettől kezdve nem dandárokba, hanem hadosztályokba szerveződnek. A repülőezredek egységei: vadász-, bombázó- és csatarepülők.

A légierő szervezeti struktúrája az 1939-1941-es időszakban többször is változott. 1940 júniusától hadosztályszintű, magasabb egységeket hoztak létre (egy-egy hadosztály állományába négy-öt repülőezred tartozott). Az úgynevezett vegyes hadosztályok feladata a harcoló szárazföldi csapatok támogatása volt, a távolsági bombázóhadosztályoké az ellenséges objektumok megsemmisítése, az ellenség hátországának dezorganizálása, a vadászrepülő-hadosztályoké pedig a légi fölény kivívása és a légtérvédelem.

A haditengerészet szerepe másodrangú, fő feladata a felségvizek és a tengeri bázisok őrzése. 1939-ben 40 ezer tengerész tartozik ide, ebből 22 ezer a vízen lévő személyzet. A haditengerészet négy flottából áll: Balti-, Fekete-, Északi-tengeri, és Csendes-óceáni flot- ta. A finn háborúban részt vesz a Ladoga-tó flottillája és a Balti flottilla 2 csatahajó, 2 cir- káló, 21 torpedóromboló és torpedónaszád, 52 tengeralattjáró, 41 gyorsnaszád, 13 akna- rakó és 23 őrnaszád. Tekintettel a nehéz időjárási viszonyokra, a Szovjetunió flottájának tevékenysége főleg a deszant-műveletek tűzbiztosítására szorítkozik.

1937-től a haditengerészet önálló népbiztosság alá tartozott, így a szovjet hadiflottával kapcsolatos létszámadatok a Honvédelmi Népbiztosság kimutatásaiban már nem jelentek meg. „Normán felülinek” számítottak olyan vasúti vagy műszaki-építő alakulatok, melyeket más népbiztosság költségvetéséből finanszíroztak.

1941 nyarára a szovjet fegyveres erők létszáma elérte az 5,77 millió főt. Ebből 4,6 milliót tett ki a szárazföldi haderő létszáma, 475 ezren szolgáltak a légierőnél, 354 ezren a hadi- tengerészetnél, 167 ezren a határőrség kötelékében és 172 ezer fő az NKVD alakulatainál.

*A Vörös Hadsereg a kommunista párt kedvence – írta Heinz Guderian a húszas években a Szovjetunióban tett látogatása után. Ez érvényes volt egészen 1937-ig, amikor brutális és véres tisztogatások kezdődtek, amelyek folyamán a Vörös Hadsereg elveszítette parancsnokainak több mint 80 százalékát. A tisztogatásokhoz egyes források szerint a német titkosszolgálat adta meg a kellő lökést azzal, hogy dokumentumokat hamisított a Vörös Hadsereg parancsnokainak aláírásával egy előkészített katonai puccsról, ami Sztálin ellen irányult volna, és ezeket eljuttatta a berlini szovjet nagykövetségre. Akárhogy is volt, tény, hogy 1938 után a Vörös Hadsereg meggyengült, ütőképessége a töredékére csökkent, a tapasztalt katonai vezetők hiánya aztán végzetesen megmutatkozott a Szovjetunió elleni 1941-es német támadás idején. (A Vörös Hadsereg öt marsalljából három, 16 hadseregparancsnokából 14, 67 hadtestparancsnokából 60 tiszt jutott Tuhacsevszkij sorsára vagy került a gulágra).