1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a németek birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg belorusz hadművelete 1944 júniusában kezdődött, és délről jövő támadással támogatva néhány hét alatt megszilárdította a Visztula középső vonalánál húzódó arcvonalat. Sztálin politikai okból nem segített a varsói felkelőknek; a földig rombolt Varsót csak néhány hónappal később hagyják el a német csapatok a Vörös Hadsereg nagy, 1945. januári támadása nyomán.

A front déli szakaszán a szovjetek tovább nyomultak előre, és betörtek Szlovákia, Romá- nia, valamint Magyarország területére. A romániai szovjet hadműveletek az országnak a hitleri szövetségből való kiugrásához vezettek. Itt heteken át elkeseredett harcok folytak, egyre több román volt elégedetlen a sok emberáldozatot követelő háborúval. Egyértel- mű változást hozott a 2. Ukrán Front 1944. augusztus 20-án kezdődő nagy hadművelete (Iasi-Kisinyov). Az oroszok ezen a szakaszon bekerítették és szétverték a német-román erők nagy részét, több mint 15 hadosztályt. Az arcvonal néhány nap alatt 350 kilométert haladt délnyugatra.

Rohamozó szovjet gyalogság, 1944 nyarán

Amíg tartott a szovjet támadás, Bukarestben változások következtek be; augusztus 23-án reggel Antonescu kormányfő összehívta a kabinetet, amely teljes mozgósítást rendelt el. Délután azonban a királyi gárda letartóztatta Ion Antonescut, akit néhány nappal később átadtak az oroszoknak. Új kormány alakult K. Sanatescu tábornok vezetésével, de ezt a szervezkedő kommunisták nem fogadták el. Bukarestben német-román utcai harcokra került sor, az események alakulása folytán aznap a román királyi kormány hadat üzent a III. Birodalomnak. A fővárosban a harc augusztus 28-ig tartott, amely végül a felkelők és a reguláris román egységek győzelmével ért véget.

Augusztus 30-án a 2. Ukrán Fronthoz tartozó 6. harckocsihadsereg elfoglalta Ploestit, másnap pedig ugyanennek a hadseregnek az alakulatai bevonultak Bukarestbe. Romá- nia a III. Birodalom szövetségeséből annak ellensége lett a Szovjetunió oldalán. Ezzel megcsillant a lehetőség, hogy ismét megszerezhetik Erdélyt, miközben az ennél kevésbé értékes Transznyisztriáról és Besszarábiáról kénytelenrk lemondani a Szovjetunió javára.

Hitler kedvenc szövetségesével, Ion Antonescu marsallal

Bukaresttől eltérően Budapestért rendkívül elkeseredett harcok folytak. Sztálin már 1944. október 29-én elrendelte a magyar főváros elfoglalását. A 2. Ukrán Front egységei már november 4-én elérték Soroksárt, de mivel menetből nem sikerült elfoglalni, december végére bekerítették a várost. A német parancsnokság hiába tett kétségbeesett próbálko- zásokat a bekerített helyőrség felmentésére; a gyűrűt az SS válogatott páncélosegységei sem tudták áttörni. Végül 1945 januárjának közepén, hetekig tartó kemény harcok után a pesti oldalon megszűnt a német és magyar ellenállás; Budán még folyt a védekezés.

Február 11-én a bekerített helyőrség egységei megkísérelték a kitörést nyugat felé; de csak néhány ezer katonának sikerült kijutnia. Azok, akik túlélték Buda védelmét, 1945. február 13-án tették le a fegyvert. A heves harcokért a város nagy árat fizetett.

Szovjet katonák a rommá lőtt Apponyi téren 1945-ben

A Vörös Hadsereg előretörése Keleten a nyugati hadszíntérről érkező segítség — 1945 januárjában a keleti arcvonal 2200 km-es szakaszán 154 német hadosztály állt, nyugaton mindössze 73 maradt — ellenére a szovjet csapatok lehengerlő túlsúlya már semmi két- séget sem hagyott a harcok kimenetelét illetően. A németek helyzetét tovább rontotta, hogy Hitler következetesen megtiltotta a balti államokban elszigetelt hadseregek tengeri úton való visszavonását, pedig ezek az egységek erősíthették volna az arcvonal Visztula menti középső szakaszát. Hitler ekkor főleg a magyarországi eseményekre figyelt; attól tartott, hogy a Vörös Hadsereg Magyarországról fog csapást mérni Németországra.

Karácsony este egy SS-páncéloshadtestet átirányított Budapest felmentésére Varsó térségéből. Azonban ezek a csapatok nem sokat nyomtak a latban, hiszen akkoriban Harpe tábornok legyengült „A” hadseregcsoportja állomásozott Varsóban. Az arcvonal többi német egysége is sokkal gyengébb volt, mint a Vörös Hadsereg. Nekik kellett volna szembeszállniuk Zsukov marsall 1. Belorusz Frontjával és Konyev marsall Ukrán Frontjá- val — Sztálin rájuk ruházta a felelősséget, hogy a fő támadás elérje Berlint. A két frontnak összesen 2 203 700 katonája, 32 143 lövege, 2000 katyusája, kb. 7000 harckocsija és 4772 repülőgépe volt.

Szovjet páncélosok, már Kelet-Poroszországban - 1945 februárja

Az 1945. január 12-én megindult szovjet támadás február 3-ig tartott. Az „A” hadsereg- csoportot elűzték, és 150 000 foglyot ejtettek. Lengyelországot megszállva elérték a német határt. Az 1. Belorusz Front néhány hídfőállást létesített az Oderán és már csak 70 km-re volt Berlintől. Ez a csapás különösen érzékenyen érintette a németeket, hiszen nem egészen három hét alatt elveszítették az utolsó nagy keleti területet is. Északon a szovjet csapatok kissé lassabban haladtak: Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontja elérte Kelet-Poroszország határát, Csernyahovszkij tábornok 3. Belorusz Frontja pedig kijutott a Balti-tengerhez.

A III. Birodalom háború előtti határához való megérkezése után a Vörös Hadseregnek erőt kellett gyűjtenie. A szovjet egységek nem voltak teljesen gépesítve, a gyalogság sokszor lemaradt, az elöl haladó csapatok pedig gyakran szenvednek hiányt lőszerben és élelemben, mert készleteik Varsó környékén maradtak. Így a februárt a hátvéd felzár- kóztatása töltötte ki. Kelet-Poroszországot északon már teljesen elvágták Németországtól, csak Königsberg tartotta magát.

Német kisváros Berlin közelében, 1945 márciusa

Zsukov marsall a jobbszárnyat fedezve elhelyezte haderőit az Odera vonalán, a bal parton pedig kiépített néhány hídfőállást a támadás folytatásához. Tőle délre Konyev marsall elfoglalta Felső-Sziléziát Wroclaw (Boroszló) kivételével, ahol a német helyőrség elszántan védekezett. A németek elvesztették utolsó nagy ipari bázisukat is, amelyet pedig Hitler parancsa szerint mindenáron meg kellett volna védeniük. Március elején már minden készen állt az utolsó felvonáshoz: Konyev és Zsukov frontjának együttes csapására, Berlin körülzárására, és a III. Birodalom végső megtörésére.