Az első Párducok 1943 áprilisától kezdtek megérkezni a harcoló egységekhez. Az 51. és az 52. Panzer Abteilung (páncélos osztály) kapott elsőként Párducokat, és ebből a két páncélos osztályból jött létret a 10. Panzer Brigade (páncélos dandár). A Waffen SS keretein belül szintén létrejött egy SS Panther-dandár.

1943 nyarának elején kb. 240 Panther Ausf. D1-el és D2-vel rendelkeztek a németek. Ezek mindegyike részt vett a Citadella hadműveletben (kurszki csata) – az SS Panther-dandár a "Das Reich" SS-hadosztály 2. ezredének részeként. A kurszki csata kész katasztrófa volt a Párducok számára; már az első nap kiesett a harcból kb. 150 darab (különböző források 128 és 160 közötti számot adnak meg). A magas veszteség fő oka elsősorban a különféle technikai hibák voltak – a tankok motorjai hajlamosak voltak a túlmelegedésre, az üzem- anyagrendszer rossz tömítései és a rossz minőségű karburátorok miatt, de a futóművel is gondok voltak.

1943. július 5-én a a német hadvezetés végre felismerte, hogy súlyos hiba volt bevetni a Párducokat a kurszki ívben; a megmaradt tankokat kivonták a harcból, de ekkor már ké- ső volt – július 10-re mindössze 41 Párduc maradt harcképes.

Waffen-SS páncélos alakulat, "Panther" harckocsikkal Kurszknál

A kurszki kudarcot követő hónapokban a németek a technikai hibák kijavítására és új kezelőszemélyzetek kiképzésére fordították az időt; a fronton megtépázott páncélos- hadosztályokat hátravonták a hátországba, pihentették, majd új harckocsikkal látták el, és visszaküldték a frontra. A 16. páncéloshadosztály pl. 1943 októberében, magyarországi tartózkodása alatt kapott Párducokat. Általában véve az elitnek számító SS-páncéloshad- osztályok előnyben voltak, gyorsabban és könnyebben kaptak Panthereket, mint a többi páncélos alakulat. Néhány null-szériás harckocsit új harckocsizók kiképzésére is felhasz- náltak, az 1. Panzer Schule keretén belül. 

1943-ban és 1944-ben a keleti frontra visszakerült Párducok egészen másképp mutatkoz- tak be, mint a kurszki ütközet alatt. A technikai problémák nagy részének kiküszöbölése után kezdtek megmutatkozni a Pantherek remek taktikai tulajdonságai: a vastag páncé- lozás, az átlagon felüli mozgékonyság és a nagy átütőerejű, pontos ágyú. Annak ellenére, hogy a német hadsereg a keleti fronton már csak védekezett, a németek számára a védekező harcok nem mindig végződtek vereséggel. 1943. december 12-én pl. a "Das Reich" hadosztály Párducai a Komak melletti harckocsicsatában 20 szovjet tankot lőttek ki (T-37/76, KV-1, KV-2), saját veszteség nélkül. A következő napon 7 Párduc összecsapott 70 T-34-essel, és 14 perc alatt 28-at ki is lőtt közülük – ismét saját veszteség nélkül. 

A Párducok a "Schwere Panzer Regiment Bake" (Bake nehézpáncélos-ezred) részeként is sikert arattak. Ez az ezred egy Panther-zászlóaljból és az 503. nehézpáncélos-osztályból állt; amikor 1944 januárjában megütközött két összevont szovjet páncéloshadtesttel (!!!), 267 szovjet harckocsit lőtt ki, és mindössze 1 Tigrist és 4 Párducot vesztett. Érdekesen ala- kult a Varsótól keletre fekvő Sidlec melletti tankcsata is, 1944 júliusában-augusztusában. Itt az 5. SS-ezred 2. zászlóalja 107 szovjet harckocsit pusztított el (T-34, M4A1 Sherman, MkIII Valentine), miközben 6 Pz.Kpfw IV-est és 5 Párducot vesztett. 

De voltak foddított esetek is: 1944 végén és 1945 elején a harcok lassan átterjedtek a mai Csehország területére. A Studánky-i csatában a 19. páncéloshadosztály 9 Panthert vesz- tett, és a "Hermann Göring" SS-hadosztály is érzékeny veszteségeket szenvedett. Az 1. lengyel harckocsidandár (Westerplatte Hősei) tankjai ebben a csatában beásva védekez- tek; így vissza tudták verni a Párducok rohamait.

Egy Panther Ausf. D

Az 1945-ös, Magyarországon lezajlott, utolsó nagy német ellentámadásban is vettek részt Párducok: itt főként a Panzer Lehr-hadosztály tüntette ki magát a harcokban, a "Das Re- ich" hadosztály pedig a háború utolsó heteiben Bécs utcáin védekezett; itt, a Florisdorf hídnál lőtte ki Barkmann SS-Oberscharführer a hatvanadik T-34-est a Párducával. 

Harcok a nyugati fronton

A Pantherek bemutatkozása a nyugati fronton majdnem ugyanolyan katasztrófálisan sikerült, mint Kurszknál; a szövetségesek partraszállása után elsőként a "Hitlerjugend" SS-hadosz- tály 12. ezredének Pantherei vették fel a harcot a kanadaiakkal: a németek vissza akarták szorítani a kanadaiakat a tengerpartra, és meg akarták akadályozni Caen elfoglalását. A Párducok rohama sikeresen indult, de később, Breteville falunál ellenséges páncéltörő ágyúk tüzébe kerültek. A szövetségesek itt 4 Párducot lőttek ki, a sűrű sö- vények mögött megbújó kanadai katonák pedig PIAT-okkal kilőttek minden Panthert, amely közel próbált férkőzni hozzájuk. Ezután 12 Párduc Norrey falunál próbált meg áttörni, szintén sikertelenül: a németek hét harckocsit vesztettek, ebből kettőt a HMS Nelson csatahajó 406 mm-es gránátjai tettek tönkre.

Nyugati front, 1944 nyara

Az első fiaskókat azonban hamarosan itt is sikerek követték: július végén bekapcsolódtak a harcba a "Das Reich" hadosztály Párducai – az amerikai 3. páncéloshadosztállyal folyta- tott tíznapos harcban 128 amerikai harckocsit lőttek ki. Július 15-én SS Oberjunkerführer Langenke a Pantherével 5 Shermannal csapott össze Saint Dennis-nél. Langenke közvet- len közelről lőtt ki négy Shermant, az ötödik ugyan elrejtőzött az út menti bozótba, de Langenke rövid időn belül azt is felfedezte, és kilőtte. Ernst Barkmann SS-Unterscharfüh- rer július 27-én kb. 20 Shermannal csapott össze, egyedül: kilencet kilőtt közülük, saját harckocsija pedig súlyosan megrongálódott a harcban.

Az ardeneki csatában (1944 decembere) speciális feladatokat teljesítettek a 150. pán- célosdandár Párducai: ennek az Otto Skorzeny parancsnoksága alatt álló egységnek át kellett szivárognia a szövetséges frontvonalon, és a támadás ideje alatt fedeznie kellett a "Peiper-harccsoport" jobbszárnyát. E célból a Párducokra fehér csillagokat festettek, majd úgy "maszkírozták" őket, hogy messziről M10-es amerikai harckocsivadászoknak nézzenek ki. A német katonákat amerikai egyenruhába öltöztették.

Zsákmányolt M10-esre „maszkírozott" Pz.Kpfw V Panther

1944. december 27-én reggel ezek az oszlopban haladó "hamis" M10-esek beleütköztek a 120. amerikai gyalogoshadosztály egységeibe a Malmedy-Stavelot vonalon. Francis Cur- ley közlegény volt az első, aki a fehér csillagokkal nem törődve, bazookával kilőtte az elől haladó Párducot. Az ezt követően kirobbanó harcban több Párduc megsérült, személyze- tük pedig elmenekült. Később amerikai harckocsik érkeztek a helyszínre, és megsemmisí- tették a maradék hamis M10-eseket. Francis Curley pedig Bátorságért-érdemrendet ka- pott az Kongresszustól.

1945. január 17-én a "Frundsberg" SS-hadosztály harckocsijai Herlisheimet rohamozták; a szövetséges tüzérség tüzében több Panther megsérült, és a városba csak két tank tört be. A város utcáin, közelharcban 4 Shermant semmisítettek meg, a többi Sherman sze- mélyzete pedig megadta magát – a németek 12 sértetlen Shermant zsákmányoltak. Az összecsapás eredményeként az amerikai harckocsizóknak szigorúan megtiltották, hogy kis távolságból felvegyék a harcot a Pantherekkel.

A „Das Reich" kilőtt Panther Ausf. G-je a belgiumi Grandmenilnél 1944 végén

Mindent összevetve, a Párducok kemény ellenfélnek számítottak ugyanúgy a keleti, mint a nyugati fronton. Hatékonyan ellenálltak a hatalmas számbeli fölényben levő szovjet harckocsiegységek tömegrohamainak. A vastag frontpáncél taktikai előnyt biztosított a szovjet típusok ellen, a nagy átütőerejű ágyú pedig nagy távolságból képes volt megállí- tani az ellenséges harckocsikat. A Panther, habár elsődlegesen támadóharckocsiként lett megtervezve, ideális védekezőfegyverré vált a keleti fronton. 

A nyugati fronton a Párducok minden szövetséges harckocsitípust messze felülmúltak. A legnagyobb veszélyt itt a szövetségesek légiereje jelentette: az ellenséges csatarepülőgé- pek jelentős veszteségeket okoztak a német egységeknek. Ennek ellenére a szövetséges szakértők kimagaslónak jónak értékelték a Pz.Kpfw V-öt, és annak harci képességét.