A szövetségesek olaszországi jelenléte komoly hatást gyakorolt balkáni politikájukra. Churchill a Quebec-i konferencián (második) felvetette, hogy egy balkáni partraszállás végrehajtásával megelőzhetik a Szovjetunió térnyerését a Balkánon. (Egyesülve a Tito vezette Népfelszabadító Hadsereggel a brit csapatok egyebek közt Magyarország területére is behatoltak volna.)

A megszállt Jugoszlávia 1941-43.

Tervezték, hogy Alexander tábornagy partra száll az Isztriai-félszigeten; az Egyesített Vezérkari Főnökség állásfoglalása szerint azonban "míg az olaszországi háború folytatódik, nem állnak majd rendelkezésre csapatok a Balkánon történő bevetésre" – és az isztriai partraszállásra nem került sor.

Draza Mihailovic, a csetnik-mozgalom vezetője

Jugoszláviában az 1941-es német megszállás óta mindig történtek kísérletek az ellen- állásra. Mihajlovic, a reguláris hadsereg tisztje a hagyományos szerb nacionalizmusra apellált, és együttműködött az emigráns királyi kormánnyal. Hogy elkerülje a vesztesé- geket, gyakran helyi jelentőségű megállapodásokat kötött az olasz, sőt időnként még a német megszálló erőkkel is.

Tito, a jugoszláv kommunisták vezetője más jellegű mozgalmat hozott létre. Az ő szeme előtt az egyesült, kommunista Jugoszlávia lebegett, és szilárdan hitte, hogy a vesztesé- gek, akármilyen súlyosak is, egyre több embert állítanak a partizánjai mellé. Mihajlovic halogató taktikája pontosan az a taktika volt, amelyet az európai ellenállási tevékenysé- get irányító SOE, a brit Különleges Akciókat Végrehajtó Szervezet meghatározott.

Joszip Broz Tito az embereivel 1943-ban

Franciaország és más országok ellenállási mozgalmai azt az instrukciót kapták, hogy sze- rezzenek támogatókat és szervezzék meg őket, működjenek hírszerző központokként, és a nyílt föllépéssel várják meg a szövetséges csapatok közeledtét. Mihajlovic ezt az útmu- tatást követte. Balszerencséjére, ahogy ő maga fogalmazta meg, a világ vihara elsöpörte. Amikor ugyanis Olaszország kiesett a háborúból, Tito partizánjai lefegyverezték az olasz csapatokat, és elvitték felszerelésüket. A partizánok most már negyedmilliós hadsereget alkottak, és nyolc német hadosztályt kötöttek le.

Churchill alig várta, hogy akciót lásson a Balkánon, de a szövetségeseknek nem voltak nélkülözhető csapataik. Tito mintha megoldást kínált volna; brit ügynökök arról számol- tak be, hogy Tito partizánjai harcolnak a németek ellen, Mihajlovic emberei viszont nem. Próbára tették őket. Brit hadifölszerelést dobtak le nekik, azzal, hogy használják. Tito akcióba lépett, Mihajlovic nem. Az év végére már minden rendelkezésre álló hadianyagot Tito kapott, és nem sokkal később Mihajlovictól megvonták az elismerést.

Tito és Fitzroy Maclean

Amikor Fitzroy Maclean, a Titóhoz küldött brit megbízott figyelmeztette Churchillt, hogy Tito kommunista, Churchill azt felelte: "Maga Jugoszláviában fog élni a háború után? Nem? Én sem." Tito támogatása tisztán brit vállalkozás volt, és a háború utáni Jugoszlávia Nagy-Britannia műve, de persze leginkább maguké a partizánoké. Az amerikaiak rossz szem- mel nézték Titót, és továbbra is Mihajlovicot támogatták, amíg végül ők is megsokallták a tétlenségét.

Még meglepőbb az, hogy Sztálin is Mihajlovicot támogatta, és tombolt a dühtől, amikor rájött, hogy Tito a világon van. Lehet, hogy Sztálin az amerikaiak kedvében akart járni; lehet, hogy előre látta, mennyi baja lesz egy független kommunista országgal. Így vagy úgy, furcsa helyzet volt.

***

MIHAJLOVIĆ, Dragoljub (Draža) (1893–1946) Jugoszláv tábornok, politikus. 1941-ben, a Jugoszlávia elleni német támadás idején a vezérkarnál szolgált. Miután legyőzték hazáját, Szerbiába ment, ahol létrehozott egy szerbbarát ellenállási szervezetet, az ún. csetnik mozgalmat. Kezdetben mind a szövetségesek, mind a szovjet kormány támogatását maga mögött tudhatta. 1941 őszén a korábban együttműködő csetnikek és kommunisták egymás ellen fordultak. Mihajlović katonái támadást intéztek Tito kommunista csapatai ellen, de vereséget szenvedtek. Ezután a szövetségesek addigi támogatása is megszűnt számukra, mivel az alapvetően antikommunista beállítottságú csetnikek fontosabbnak érezték a Tito elleni harcot, mint a náci megszállókkal szembeni akciókat, sőt, utóbbiakkal kollaboráltak is. Mihajlović volt 1942 és 1944 között a londoni jugoszláv emigráns kormány hadügyminisztere. A háború után a németekkel való együttműködés miatt háborús bűnösnek nyilvánították, és kivégezték.

TITO (Joszip Broz, 1892–1980) Horvát származású jugoszláv kommunista partizánvezető, politikus. Eredeti neve Joszip Broz, a Tito nevet a kommunista mozgalomban vette fel. Az első világháborúban orosz fogságba esett, majd hamarosan megismerkedett a kommunista tanokkal. Ezt követően Európa számos városában megfordult, és szervezte a mozgalmat. 1937-től a JKP főtitkára. 1941-ben partizánmozgalmat hirdetett a tengelyhatalmak megszálló csapatai ellen. Szerbiában jelentős területeket tisztítottak meg emberei, akik ekkor még együttműködtek a Mihajlović vezette csetnikekkel. Miután ellentétbe kerültek, vereséget mért a csetnikekre, de a németek hamarosan kiszorították egységeit Szerbiából. 1943-ban hatszor intéztek támadást seregei ellen. Elvesztette embereinek negyedét és felszerelésének felét, de csapatai nem bomlottak fel. 1943 végén marsallá nevezték ki. Katonái ezután folyamatosan segítséget kaptak a szövetségesektől, és jelentős német erőket kötöttek le. Partizánjai a Tolbuhin vezette szovjet csapatokkal együttműködve verték ki a hódítókat Jugoszláviából. Tito az 1945-ben megalakuló koalíciós kormány miniszterelnöke lett. Később egyeduralmat vezetett be, és arról híresült el, hogy nem volt hajlandó követni a Szovjetunió által megszabott irányvonalat. Jelképe lett az egységes Jugoszláviának, ám a felszín alatt izzó nemzetiségi ellentéteket nem tudta felszámolni. (Forrás: bibl.u-szeged.hu)