A Monte Cassinó-i győzelem megnyitotta a szövetségesek útját Róma felé. De Clark tábornok inkább lemond a német 10. hadsereg szétzúzásáról, csak hogy ő vonulhasson be az olasz fővárosba, hogy ezzel is demonstrálja a szövetségesek győzelmét. Albert Kesselring, a német C hadseregcsoport főparancsnoka úgy látta, hogy Rómát a 6-os úton érheti el legkönnyebben.

Valamelyest megváltoztatta a helyzetet az Alfons Juin tábornok vezette francia expedíciós hadtest sikeres tevékenysége az Aurunci hegységben. Ekkor a franciáknak a Mark Clark tábornok vezette amerikai 5. hadsereg jobbszárnyát kellett fedezniük, és kapcsolatot kel- lett tartaniuk Olivier Leese tábornok brit 8. hadseregével. Ahhoz, hogy a francia hadtest teljesíthesse feladatát, át kellett kelnie az Ausoni és a Lepini hegységen, hogy kapcsolat- ban maradhasson a 8. hadsereg egységeivel, majd támadásával bekerítő hadmozdulatot kellett végrehajtania a Sacco folyó völgyében.

Május 19-től 23-ig az Aquina - Pontecorvo vonalat a német 19. és a 90. páncélgránátos hadosztályok védték (feladatuk a brit 8. hadsereg feltartóztatása volt. A francia expedí- ciós hadtest támadását a S. Oliva – Pico - Lenola szakaszon a német 26. gyalogoshad- osztálynak — amely eddig még nem vett részt a harcokban — valamint a német 305. gyalogoshadosztály egy részének kellett lekötnie. Ez a védelem lehetővé tette, hogy a 15. hadseregcsoport újabb hadműveletet hajtson végre. Főparancsnoka, Harold Alexander tábornagy úgy döntött, hogy Kirkmap tábornok brit XIII. hadteste és Crerar tábornok ka- nadai I. hadteste a Liri folyó völgyében támadja meg a német védelmet, a franciák pedig az Aurunci hegyek északi nyúlványai felől kerülnek az ellenség hátába.

Alphonse Pierre Juin, a francia expedíciós hadtest parancsnoka

1944. május 22-én Juin tábornok megállapította, hogy hadtestének szakaszán a német alakulatok már visszavonulnak a Frosinone felé vezető út mentén. A hegyeken át indított gyors támadással ezt meg kellett akadályozni, és behatolva a Sacco folyó völgyébe a 6. sz. úton visszavonuló németek hátába kellett kerülni. Ezzel Juin meg akarta gátolni a né- meteket abban, hogy Rómától délkeletre új védelmi vonalat építsenek ki. A feladatot a francia expedíciós hadtest két csoportjának kellett végrehajtania. Az elsőnek — állandóan kapcsolatban maradva a 8. hadsereggel — a Sacco folyó völgyében kellett előrenyomul- nia, a Lepini-hegyekben tevékenykedő másodiknak pedig fedeznie kellett a Róma felé haladó amerikai alakulatokat.

A támadás május 23-án indult meg; a gyors francia sikerek arra késztették a német hadvezetést, hogy csapatait a Frosinone-Ceccano szoros irányában vonja vissza. Súlyos harcok után május 29-én az első csoporthoz tartozó marokkói 2. gyalogoshadosztály elfoglalta Ceccanót. A német 305. gyalogoshadtest a térségben harcoló alakulatai észak felé vonultak vissza. Ettől kezdve mindössze a német 3. páncélgránátos hadosztály né- hány alakulata tanúsított némi ellenállást a marokkói 2. hadosztállyal szemben.

Amerikai felderítők uton Róma felé

Hasonlóképpen alakult a hegyeken át közeledő második csoport támadása is. Május 28-ig elfoglalta a Sacco folyó völgyét védő hegyeket és településeket, és kapcsolatba lépett az amerikai 88. gyalogoshadosztállyal. Az amerikai 5. hadsereg szakaszán Geoffrey Keyes tábornok II. hadteste ezzel egyidőben elfoglalta az Itri-Gaeta szorost s a környező hegye- ket. A brit 8. hadsereg viszont az utak túlterheltsége miatt nagyon lassan nyomult előre; a rengeteg gépjármű hatalmas torlódásokat okozott.

Kesselring tábornagy minden tartalékát bevetette a franciák és amerikaiak ellen. Május 25-re azonban a német 10. hadsereg nagyon nehéz helyzetbe került: a kanadai I. hadtest alakulatai aznap átkeltek a Melfa folyón, a német hadsereg hátát pedig a francia hadtest fenyegette, amely ekkor San Giovanni Incarico térségében volt. A 10. hadsereg parancs- noka, Vietinghoff tábornok semmiféle tartalékkal sem rendelkezett, alakulatai már csak visszavonulva menekülhettek. Hitler azonban ezt nem engedélyezte, és megparancsolta, hogy mindenáron tartsák a Melfa folyó vonalát.

Heinrich von Vietinghoff tábornok, a 10. hadsereg parancsnoka

Erről Vietinghoff tábornok nagyon jelentőségteljes telefonbeszélgetést folytatott az LI. hegyi-hadtest parancsnokával, Feurstein tábornokkal:

Vietinghoff: Szeretném hangsúlyozni, hogy a führer parancsa értelmében a Melfa vonalát egy ideig még tartanunk kell. Jelenleg nem lehet visszavonulni. Vissza kell szorítanunk a folyón átkelt ellenséges alakulatokat.
Feurstein: Kötelességemnek érzem jelenteni, hogy sok emberünket nem tudjuk megmenteni, ha minden áron tartanunk kell magunkat.
Vietinghoff: Vállalnunk kell a kockázatot; a hadseregcsoport külön parancsot adott az állások hosszabb időn át való megtartására.
Feurstein: Jelentem, hogy az ellenség már két ponton átkelt a Melfán, és nem áll rendelkezésemre elég erő ahhoz, hogy visszaállítsam a korábbi helyzetet...

Az amerikai 1. páncéloshadosztály tankjai Anziónál

Eközben az amerikai II. hadtest a 7. sz. út mentén tört előre Anzio irányában, Truscott tá- bornok az anziói hídfőnél harcoló amerikai VI. hadteste pedig május 25-én éjjel áttörte Mackensen tábornok német 14. hadseregének védelmi állásait, és elfoglalta az Anzione - Valontone út felénél lévő Cisterna helységet. Az amerikaiak megindultak a 6. sz. út és Terracina felé, ugyanakkor rés keletkezett a német 10. és 14. hadsereg szárnyai között. A helyzet annyira súlyos volt, hogy 24 órával a Melfa folyó vonalának megtartását elrendelő parancs kiadása után Hitler elrendelte a német alakulatok visszavonását a Cézár-vonalra, amelyet — az előzőhöz hasonóan — feltétlenül meg kellett tartani.

Clark tábornok az amerikai II. és VI. hadtest egyesülése után megváltoztatta az 5. hadse- reg támadásának fő irányát. Úgy látta, hogy a német védelem kezd összeomlani, ezért elhatározta, hogy három hadosztállyal Velletri irányában mér csapást, és csak eggyel tá- mad az eredetileg tervezett irányban, Valmontone felé. Megjegyzendő, hogy az amerikai 5. hadsereg parancsnoka Róma bűvöletében élt, és arról álmodozott, hogy felszabadító- ként lép majd az örök városba. Így aztán erőinek nagy részét a 7. sz. út mentén, Velletrin át közvetlenül errefelé irányította. A szövetséges vezérkar számára viszont Róma elfog- lalása másodrendű feladat volt, sokkal fontosabbnak ítélte az utolsó védelmi vonalakat tartó német alakulatok megsemmisítését. Mint látható, nem ez történt.

Égő amerikai M3 Stuart könnyű harckocsi, amelyet 1944. június 4-én Róma előtt

Pedig Churchill kétszer is kérte a 15. hadseregcsoport parancsnokát, Alexander táborna- gyot, hogy kényszerítse alárendeltjét a német 10. hadsereg bekerítésére.

Most az ellenség ellátási vonalainak elvágását látjuk a legfontosabbnak. Biztos vagyok benne, hogy ön nagyon alaposan megfontolta, hogy nagyszámú harckocsit küldjön a Via Appián át az északi szakaszra, a Valmontone - Frosinone útszakasz elleni támadás támogatására. Az ellenség csapdába ejtése most sokkal fontosabb, mint Róma elfoglalása, amely úgyis az ölünkbe hull. Ez a csapda az egyetlen dolog, ami igazán számít.

Alexander azonban Churchill sürgetésére sem tudta rábírni Clarkot, hogy megváltoztassa a kiadott parancsot. Nem csoda hát, hogy a német 10. hadsereg nagy részének sikerült kijutnia a csapdából, Róma pedig mintha már várta volna a győzteseket. A külvárosokban az amerikai 5. hadsereg támadása visszavonulásra kényszerítette a jelentéktelen német erőket. Kesselring tábornagy elrendelte a város kiürítését, és Rómát „nyílt várossá" nyil- vánította, ahová június 4-én elsőként az amerikai 88. gyalogosos hadosztály vonult be.

Jobbról balra: Robert Frederick dandártábornok, Mark Clark, az ötödik hadsereg parancsnoka; Donald Brann tábornok, és Geoffrey Keyes vezérőrnagy, II hadtest parancsnoka (a többi azonosítatlan) Róma külvárosában kora reggel.

Mindez nem feledteti, hogy nem sikerült elérni a fő célt: a német 10. hadsereg megsem- misítését, ami pedig megnyithatta volna az utat Olaszország belsejébe. Igaz, a németek érzékeny veszteségeket szenvedtek, hiszen egyedül májusban 38 000 katonájuk esett el, sebesült meg vagy tűnt el, 15 600 pedig hadifogságba esett. A szövetségesek megsem- misítették 148 harckocsijukat, 295 ágyújukat és 420 páncéltörő ágyújukat is.

A német alakulatok többségét mégis sikerült visszavonni, méghozzá viszonylagos rend- ben. Megőrizték harcképességüket és irányítási struktúrájukat is. És sikerült megőrizniük tapasztalt harci egységeik magját, amelyek újoncokkal kiegészülve ismét rendkívül haté- konnyá váltak.

Amerikai csapatok a Colosseumnál

A szövetségesek elvesztegették az alkalmat, hogy végső csapást mérjenek a németekre, és ezért később súlyos véráldozatot kellett fizetniük: a Diadém-hadművelet a szövetsé- gesek 46 957 elesett, eltűnt és sebesült katonájába került. Május 8-án, három nappal a támadás előtt Juin tábornok jóslatnak is beillő levelet írt de Gaulle tábornoknak: „A római csatában — ha a németek egyáltalán vállalják — győzhetünk. Ez azonban nem lesz második Cannes. Egy kis szerencsével sikerül megsemmisítenünk négy vagy öt hadosztályt, de Róma után visszaáll majd a csata előtti egyensúly, hadtestünk viszont már fáradt lesz a harcoktól. Továbbra is mintegy húsz német hadosztállyal, vagyis sokkal nagyobb erővel kell majd szem- benéznie, mint amekkorára a toscanai Appenninek megtartásához szükség van."

Bár többhetes küzdelemben végül sikerült áttörni a Gót-vonalat is, a németek keményen védtek minden talpalatnyi földet. Október végére a szövetséges csapatok kimerültek, és alakulataik egy részének a franciaországi hadszíntérre való átvezénylése is gyengítette őket. Szertefoszlott a remény, hogy a tél beálltáig sikerül elérni a Pó völgyét.