A Takao-osztály a Japán Császári Haditengerészet (IJN) négy nehézcirkálóból álló osztálya volt. Az előző Myoko-osztály továbbfejlesztéseként hozták létre, nehezebb torpedófegyverzettel és egy nagy, szinte csatahajószerű hídszerkezettel. Ezek az 1932-ben szolgálatba álló nehézcirká- lók lettek a Japán Császári Haditengerészet legnagyobb méretű ilyen egységei.

Az 1928-as Myoko-osztályhoz hasonlóan ezeket a hajókat is látszólag az 1922-ben megkötött Washingtoni Tengerészeti Egyezmény keretein belül tervezte a Hiraga Yuzuru és Fujimoto Kikuo páros, kezdetben 10 008 tonna vízkiszorítással. A Myokókhoz hasonlóan azonban a Takaók is túlsúlyosak lettek, 11 532 tonnára sikerültek. Ez jelentősen csökkentette a stabilitásukat. (Hira- ga és Fujimoto még az 1920-as évek elején dolgozta ki azt a tervezési koncepciót, hogy az erős fegyverzetet, védelmet és nagy sebességet a lehető legkisebb hajótestbe kell bezsúfolni.)

1927 márciusában a japán kormány engedélyezett egy új építési programot, amely — részben az Egyesült Államok 1924-es nehézcirkáló építési programjára válaszul — négy további, 10 000 tonnás "szerződéses" cirkálót tartalmazott. Az eredeti Myoko-terv számos fejlesztése a brit Kent-osztályról szerzett információk eredménye volt, míg másokat — például két katapult felszerelését —, az amerikai flottaépítés fejleményei ösztönöztek.

A Takao 1939-ben próbaúton Tateyama közelében, a Tokiói-öbölnél.

A hajótest kialakítása lényegében megegyezett a Myoko-osztályéval, azzal a különb- séggel, hogy HT (nagy szakítószilárdságú) acél helyett Ducol (nagy szilárdságú) acélt használtak. A felső fedélzet szintje felett ívhegesztést alkalmaztak, és ahol csak lehetett, könnyűötvözeteket építettek be a súlycsökkentés érdekében. A Myokók túlzott súlyát azonban az új hajók tervezésekor nem vették figyelembe, és ez később problémákat okozott. A 9850 tonnára tervezett standard vízkiszorítás inkább 11 400 tonna körül volt, ami megnövekedett merülést, lassabb sebességet és csökkent hatótávolságot eredmé- nyezett, nem beszélve a kétes stabilitásról.

A páncélzat hasonló volt az előző osztályéhoz, képes volt ellenállni a felülről érkező 20,3 cm-es gránátoknak, és a lapos pályán becsapódó 15,5 cm-eseknek. De voltak bizonyos eltérések is: a vízvonal páncélzatának hossza rövidebb, a lőszertár védelme erősebb volt, és a parancsnoki tornyot is páncélozták.

A lőszertárakat az oldalsó páncélzat meghosszabbítása védte, amely maga is a hajótest szerves részét képezte a japán tervezési elveknek megfelelően, 127 mm (5 hüvelyk) vas- tag a felső hosszánál, de alsó része 76 mm-ről 38 mm-re (3 hüvelykről 1,5 hüvelykre) szű- kült az alsó szélénél. A lőszertárak vízszintes védelme 47 mm volt. Összesen a páncélzat 2568 tonnát tett ki, ami a 2/3-os vízkiszorítás 16,8 százaléka.

A Maya két elülső főágyúja, 1939. március.

A korábbi hajókkal szemben az építés során először ebben osztályban alkalmazták a 20,3 cm-es (8 hüvelyk) ágyú Type 2-es változatát, amely az összes korábbi nehézcirkálóba be- építésre került a fejlesztések során. A tíz ágyút öt toronyban helyezték el, hármat a híd előtt, kettőt pedig a főárboc és a katapultok mögött.

Az osztály három hajóját (Takao, Atago, Chokai) korlátozott légvédelmi használhatóságot biztosító E-típusú tornyokkal szállították, amelyek 70°-os magasságirányzást tettek lehe- tővé, de mire a Maya elkészült, felismerték az ilyen extrém emelkedésből adódó súlyos problémákat, és a hajó javított, E2-es tornyokat kapott, amelyek emelkedési szögét 55°-ra csökkentették.

Type 10-es 12 cm-es (4,7 hüvelykes) ágyú, 1937.

A másodlagos fegyverzetet kezdetben négy „nagy állásszögű” légvédelemre is alkalmas Type 10-es 12 cm-es (4,7 hüvelyk) ágyú alkotta, ezeket 1942-ben a Takaón és az Atagón nyolc darab, négy ikerállásban elhelyezett, Type 89-es, 12,7 cm-es ágyúra cserélték. A könnyű légvédelmi fegyverzet két 40 mm-es gépágyúból és két 7,7 mm-es géppuskából állt. Mindkét típus Vickers import volt. (Ezeket később fokozatosan lecserélték és kiegé- szítették Type 93-as 13 mm-es és Type 96-os 25 mm-es gépágyúkkal.)

A torpedóvető felszerelés eredetileg tizenkét darab 24 hüvelykes (61 cm) csőből állt volna három csoportban, de a súlybeli megfontolások négy darab Type 89-es iker vetőcsövek felszereléséhez vezettek. A Myoko-osztállyal ellentétben a csöveket a felső fedélzet szint- jén kerültek beépítésre, részben a hajótest külső oldalán. Egy gyors újratöltő rendszert is felszereltek, és tizenhat tartalék torpedót szállítottak. Két katapult és három hidroplán is beépítésre, illetve felszerelésre került.

A Maya az 1930-as években.

A meghajtás hasonló volt a Myokoéhoz, de megnövelt kapacitást (fogaskerék-áttételes gőzturbinák, 130 000 LE) biztosítottak, így a hajók sebessége elérte a 35 csomót (64 km/h). Mind a négy hajót alkalmassá tették arra, hogy zászlóshajójaként szolgáljon. Két egységet — a Takaót és az Atagót —, 1927 elején rendelték meg, a másik kettőt pedig a kővetkező év elején. A Maya gerincét azonban a tervezettnél később fektették le, mivel a hajógyár csődbe ment, és a haditengerészetnek kellett kisegítenie

A Tomozuru-incidens* után, 1936-ban mind a négy hajó testét megerősítették, és eltávo- lították a felső építmények egy részét. A 40 mm-es lövegeket két négycsöves 13,2 mm-es géppuskára cserélték. 1937-1938-ban terveket készítettek a teljes osztály 1941-re történő modernizálására, de a hajógyárak nem tudták elég gyorsan elvégezni a munkát, ezért a csendes-óceáni háború kitörése előtt csak a Takaót és az Atagót adták át. A modernizáció során korszerűsítették a felszíni tűzvezető rendszert, és a könnyű légvédelmi rendszert négy iker 25 mm-es löveg hozzáadásával, valamint a 13,2 mm-es gépágyú két iker 13 mm-esre való cseréjével fejlesztették. Ezeket azonban 1941 őszén egy pár ikercsövű 25 mm-es löveg váltotta fel.

A Takao hídja 1939-ben.

Az átalakítás során mindkét hajót tizenhat darab 24 hüvelykes (61 cm-es) torpedócsővel szerelték fel Type 92-es négyes állványokban, nyolc újratöltővel, valamint új tűzvezető rendszerrel. Két új katapultot szerettek fel, és biztosították egy E13A1 (,,Jake") és két F1 M2 (,,Pete") hidroplán tárolását, bár a tényleges felszerelés eltérő volt. A hidat és az elő- árbocot újjáépítették a súlycsökkentés miatt, a hajótest-dudorokat pedig megnövelték a stabilitás javítása érdekében.

A Chokai és a Maya nem kapta meg ezeket a módosításokat, 1941 tavaszán csak néhány kisebb fejlesztésre került sor. A torpedócsöveket átalakították a 610 mm-es ’Long Lance’ torpedók kilövésére, amelyekből tizenhat darabot vittek magukkal, a katapultokat pedig nagyobbakra cserélték. A négyes 13,2 mm-es gépágyúkat két iker 25 mm-esre cserélték, és további két iker 13 mm-est kaptak. 1942 legelején az Atago és a Takao 4,7 hüvelykes ágyúit két 5 hüvelykes ágyúállásra cserélték, míg testvéreiken a két 13 mm-es gépágyút egy pár 25 mm-esre cserélték, így már hat darab két 25 mm-est hordoztak.

Atago 1939.

1943 júliusában/augusztusában az Atago és a Takao könnyű légvédelmi fegyvereinek számát két háromcsövesre és hat ikerágyúra növelték, míg a másik két hajóhoz 1943 szeptemberében még két iker 25 mm-es légvédelmi gépágyú került. Radarral is felsze- relték őket. 1943 novembere és a kővetkező január között Atago és Takao további nyolc darab 25 mm-es légvédelmi gépágyút kaptak, így összesen huszonhat lett felszerelve (2 x 3, 6 x 2, 8 x 1). A Chokai tíz darab 25 mm-es gépágyú kapott Trukban 1944 januárjában, így a légvédelmi fegyverállománya szintén huszonhat darabra nőtt (8 x 2, 10 x 1).

A Mayát 1943. december 5. és 1944. április 9. között légvédelmi cirkálóvá alakították át, a. 3-as számú torpedótornyot és az összes 4,7 hüvelykes, valamint két 25 mm-es légvédel- mi gépágyút is leszereltek. A hangárt lebontották, és szerkezeti átalakításokat végeztek. A fegyverzet most nyolc 8 hüvelykes (4 x 2), tizenkét 5 hüvelykes (6 x 2), harmincöt 25 mm-es (13 x 3, 9 x 1) és harminchat leszerelhető 13 mm-es egyes géppuskából állt.

A Chokai Mitsubishi hidroplánokat szállít.

Emellett négy 24 hüvelykes négyes torpedó-vetőcsöveket is kapott, de újratölthető nem volt. A könnyű légvédelmi fegyverek számát augusztusban tovább növelték tizennyolc egyes 25 mm-es gépágyú hozzáadásával, amelyek közül négy leszerelhető volt. Chokai ugyanilyen átalakításon eset volna át, de mivel nem tért vissza a hazai vizekre, erre soha nem került sor. Néhány légvédelmi kiegészítésen és radar felszerelésén kívül alig válto- zott a háború előtti állapotához képest.

*

Az osztály hajói a csendes óceán-i hadszíntér szinte valamennyi ütközetében részt vettek. A Pearl Harbor-i támadás után 1942 januárjáig előbb inváziós konvojokat kísértek, majd a Malájföldön és Luzonon partraszálló csapatokat támogatták. 1942 júniusában repülőgép- hordozókat kísértek a Midway-szigeteknél. 1942 augusztusában részt vettek a Guadalca- nal környéki csatákban, majd 1943 őszén a Truk-Rabaul körzetben harcoltak. Részt vettek a Mariana-szigetek védelmében, és ott voltak a Fülöp-tengeri ütközetben is 1944 júniu- sában/októberében.

A Takao 1945-ben.

Az Atago és a Maya 1944. október 22/23 éjszakáján Kurita admirális parancsnoksága alatt Leyte felé hajózott, amikor is a Palawan-átjáróban amerikai tengeralattjárók mindkettőt elsüllyesztették. A Chokai pár nappal később, 1944. október 25-én a Leyte-szigeti csatá- ban süllyedt el, miután az amerikai légierő repülőgépei súlyosan megrongálták. A Takaót pedig 1945. július 30-án brit törpe-tengeralattjárók támadták meg — miközben már sem lőszere, sem üzemanyaga nem volt — Szingapúr kikötőjében, ahol megadta magát. 1946. október 29-én célponthajóként fejezte be pályafutását.

*A Tomozuru-incidens egy 1934. március 12-én bekövetkezett baleset volt, amely a Japán Birodalmi Haditengerészet Tomozuru nevű torpedónaszádjával történt. Egy viharban a hajó felborult, ami súlyos problémákat vetett fel a hajók tervezésével kapcsolatban, mivel az eset rávilágított a tervezési hibákra, melyek a magas felépítmény és a nehéz fegyverzet kombinációjából adódtak.