Sztálin megölésének ügyét a III. Birodalom vezetői nagyon a szívükön viselték. Három éven át mindent megtettek, hogy merényletet szervezzenek korábbi szövetségesük ellen. Schellenberg visszaemlékezéseiben ír arról, hogy miképpen tervezték a Sztálin elleni merényletet. Egészen szürreális, ahogy az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) VI. Ügyosztályának, a politikai hírszerző szolgálatnak a vezetője és a náci Németország külügyminisztere erről beszél.

Sztálin egész uralkodása alatt rettegett a merényletektől. A szovjet levéltárakból ugyan még nem kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek bizonyítanák, hogy a közvetlen környezetéből bárki is az életére tört volna, de annak vannak nyomai, hogy az orosz vezető likvidálására már a háború előtt – az előző posztban tárgyalt Heydrich irányításával – készültek a németek.

Az 1904. március 4-én Halleban egy jómódú család fiaként született Reinhard Tristan Eugen Heydrich, akiből a szülők muzsikust vagy kémikust kívántak faragni. 1922-ben azonban – szemben a szülői akarattal – a haditengerészetnél vállalt szolgálatot. Sokáig volt az állomány tagja, mígnem 1931-ben egy szerelmi botrány miatt elbocsátották. Ugyanebben az évben belépett a náci pártba, tagja lett az SA-nak is. Nem sokkal később bemutatták Himmlernek, kinek kérésére felvázolta az NSDAP létrehozandó hírszerző szolgálatának működési elvét. Innentől egyenes volt az útja a tábornoki rangig.

1932-től már az általa létrehozott biztonsági szolgálat az SD (Sicherheitsdienst) vezetője. A náci hatalom- átvételtől a bajor rendőrséget irányító Himmler helyetteseként a titkos államrendőrség (Gestapo) központi hivatalát vezeti.

1945 első napján lázas sürgölődés folyt a német reptereken. Több mint ezer vadászbombázó és vadászgép egyszerre emelkedett a magasba és indult el a szövetségesek németalföldi és franciaországi repülőterei felé. Ez volt a német Luftwaffe utolsó, kétségbeesett kísérlete a II. világháborúban, hogy a nyugati fronton visszaszerezze a légifölényt a szövetségesektől.

1945 februárjában került sor a II. világháború legnagyobb bombatámadására Drezda ellen. A város bombázása mind a mai napig felkorbácsolja az érzelmeket, és felveti a szövetségesek által alkalmazott módszerek célszerűségének és legalitásának kérdését. És mind a mai napig felteszik a kérdést: miért volt ez az indokolatlan barbárság?

A III. Birodalom hadserege a háború ötödik évét annyira megfogyatkozva kezdi el, hogy a közeledő katasztrófa elkerülése végett Hitlernek sokadszor is az őt csodáló népéhez kell fordulnia. Általános mozgósítást rendel el, hogy a férfiak utolsó csepp vérükig védelmezzék eszméit és Németország maradványait.

1945. február 13-án és 14-én, amikor a szovjet támadás már Szászországot veszélyeztette, a szövetségesek főparancsnoksága utasítást adott a Drezda elleni légitámadásra. A várost olyan hadászatilag fontos célpontnak nevezték ki, melynek feladata a keleti hadszíntéren zajló harcok megkönnyítése, ugyanakkor ipari városnak is tekintették. A valóságban azonban az ipartelepek általában a külvárosokban helyezkedtek el, a városban nem voltak sem gyárak, sem kaszárnyák, olyannyira, hogy nehéz volna bármilyen katonai jelentőséget tulajdonítani neki. 1945 januárjában még a légvédelmi tüzérséget is kivonták, és átvezényelték a keleti hadszíntérre. A németek nem számítottak rá, hogy Drezda célponttá válik.

A 199. poszt után kétszázadikként nézzük meg ismét, hogy az eltelt bő egy évben milyen témákban tettünk fel posztot ide a blogra. Ártani nem árthat. (A felső nyolc témakörre kattintva pedig az állandó oldalakra felkerült ismertetők láthatók, olvashatók. Az első 100 poszt tartalomjegyzéke pedig ITT nézhető meg.)

1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a németek birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg belorusz hadművelete 1944 júniusában kezdődött, és délről jövő támadással támogatva néhány hét alatt megszilárdította a Visztula középső vonalánál húzódó arcvonalat. Sztálin politikai okból nem segített a varsói felkelőknek; a földig rombolt Varsót csak néhány hónappal később hagyják el a német csapatok a Vörös Hadsereg nagy, 1945. januári támadása nyomán.

1945 elejére a Ill. Birodalom reménytelen helyzetbe került. A megtizedelt és kimerült német csapatok már sem keleten, sem nyugaton nem képesek másra, mint hogy késleltessék az elkerülhetetlen fegyverletételt. Az a végső erőfeszítés pedig, amit a nyugati arcvonalon kifejtettek, hogy áttörjék a szövetségesek arcvonalát, utolsó tartalékaikat is kimerítette.