A japánok I. világháború utáni hadihajó-építésében jelen voltak azok a törekvések, melyek a feltörekvő tengeri hatalom növekvő erejét kívánták szimbolizálni. Mindenből a legnagyobbat akarták, így lettek például a legnagyobb és legerősebb könnyűcirkálók a világon a Mogami-osztály tagjai (Mogami, Mikuma, Kumano, Suzuya).

Az amerikai nehézcirkáló építési programra válaszul a japánok a Takao-osztály továbbfejlesz- téséről döntöttek, és négy újabb hajó megépítését határozták el. A hajóknak párban kellett volna elkészülniük 1930-34. és 1934-35. között. Ekkor azonban közbe szólt a diplomácia: 1931. április 21-én meghosszabbították a Washingtoni Haditengerészeti Szerződést, amely korlátoz- ta az építhető nehézcirkálók számát. A japánok azonban már döntöttek, szükségük volt az új cirkálókra, de nyíltan nem szándékoztak szembemenni az egyezménnyel, így a tervezett hajó- kat átminősítették könnyűcirkálóvá — de az osztályt már kezdettől fogva úgy tervezték, hogy később nehézcirkálókká fejleszthessék őket.

A tervezési munkálatok 1930-ban kezdődtek, az alapvető követelmények tizenöt 15,5 cm-es (6,1 hüvelykes) ágyú háromtornyos elrendezésben, és tizenkét 24 hüvelykes torpedó-vetőcső voltak. Azonban a Japán Birodalmi Haditengerészet (IJN) vezetői kezdettől azt tervezték, hogy a könnyűcirkáló lövegtornyokat, a korlátozó intézkedések megszüntekor a lehető leghamarabb kétágyús, 20,3 cm-es (8 hüvelykes) lövegekre cserélik, és a hajókat ennek tudatában terveztették meg.

Chikuma próbajáraton.

A bejelentett súly 8500 tonna volt, bár a valódi tervezési súly 9500 volt, és a próbaüzem során a vízkiszorításuk elérte a 11 169 tonnát. „Biztosan kartonból építik a hajóikat” — mondta a Királyi Haditengerészet Haditengerészeti Építési Igazgatója 1935-ben, amikor a Haditengeré- szeti Hírszerzés tájékoztatta a japánok által nyilvánosan bejelentett vízkiszorítási adatról.

A követelmények szerint a páncélzatnak a lőszertárakat a 8 hüvelykes gránáttűz ellen, a gépházat pedig a 6 hüvelykes lövedékek ellen kellett védenie. Ezek az elvárások szinte teljesen megegyeztek a nehézcirkálókéval, és nem meglepő módon a 8500 tonnás súly- határ tartása lehetetlennek bizonyult, annak ellenére, hogy a német zsebcsatahajókéhoz hasonlóan a hajótestüket hegesztették. Szintén a súlycsökkentés érdekében a hajók csak egy, egybeépített kéményt kaptak, de az 1931-ben tervezett vízkiszorítás még így is 9500 tonna volt. (Megj.: a terv sok hasonlóságot mutatott a Takao-osztályéval.)

A hajók építésekor a gépházak feletti főpáncélzat felső szélén 100 mm vastag lett, ami lefelé előbb 65 mm-re, majd az alsó szélén 30 mm-re csökkent. A teljes páncélzat felülről lefelé 20°-kal befelé dőlt. Felső széle csatlakozott a 60 mm-es páncélfedélzethez, míg a dudor mögötti alsó rész torpedóelhárítóként szolgált. A lőszerraktárak mellett az oldal- páncélzat felső szélén 140 mm vastag lett, alul 30 mm-re szűkült — ugyanúgy dőlt, mint a gépházak mellett —, és keresztirányú páncélozott válaszfalak zárták le a géptermeket és a lőszerraktárakat. Ez utóbbiak felett a fedélzet 38 mm-es páncélt kapott, a tornyok páncélzata 75-127 mm vastag volt, így páncélzat teljes súlya 2061 tonna lett.

A Suzuya felülnézete, 1935.

A súlykorlátok miatt mindössze csak tíz kazán férhetett el (szemben a Takao- és Myoko-osztályok tizenkettőjével), így a meghajtásról 8-10 Kanpon-kazán, 4 gőzturbina és négy hajócsavar gondoskodott, 152 000 lóerővel. Maximális sebességük ennek ellenére elérte a 35 csomót (65 km/h), ami jobb volt, mint a legtöbb korabeli cirkálóé.

Emellett az osztály hajói kettős kormánylapáttal rendelkeztek, szemben a korábbi japán cirkálók egyetlen lapátjával. (Megj.: az első két hajó tíz kazánt kapott, nyolc nagyot és két kicsit. A két kis kazán az elülső kazánházba került, míg a többieknek saját tere volt, kettő egymás mellett, amelyeket hosszanti válaszfal választott el, ami a turbinatermeken ke- resztül folytatódott. Az utóbbi párnak csak nyolc nagy kazánja volt, az elülső kazánházat megszüntették, de teljesítményveszteség nélkül.)

Type 96 25 mm-es légvédelmi gépágyú.

A fő fegyverzetet öt háromágyús toronyban helyezték el, 3 elöl, 2 hátul; az 1934-ben elfogadott 15,5 cm-es (6,1 hüvelykes) Nendo Shiki 123 fontos (55.79 kg) lövedékkel tüzelt, maximális 27,5 km lőtávolsággal. A másodlagos fegyverzet nyolc 12,7 cm/40-es Type 89 haditengerészeti ágyúból állt, négy toronyban elhelyezve, míg a könnyű légvédelmi fegy- verzet négy iker 25 mm-es és két iker 13 mm-es gépágyúból állt.

Ezenkívül a felső fedélzeten négy háromcsöves forgótoronyban 24 db Type 93 torpedóval is felfegyverezték, és tizenkét tartalék torpedóból álló gyors újratöltő rendszerrel látták el őket, amely a Takao-osztálynál felszerelt rendszer továbbfejlesztett változata volt.

A Mogami 1935 júliusában.

A repülőgépek elrendezése eltért az eredeti tervektől (két katapult, két hangár és négy repülőgép), mert a Tomozuru-incidens újragondolásra késztette a mérnököket. A han- gárokat eltávolították, a felépítmény fedélzetét kibővítették, hogy helyet biztosítsanak a repülőgépeknek, melyek számát háromra csökkentették.

A Tomozuru-incidens egy 1934. március 12-én bekövetkezett baleset volt, amely a Japán Birodalmi Haditengerészet Tomozuru nevű torpedónaszádjával történt. Egy viharban a hajó felborult, ami súlyos problémákat vetett fel a hajók tervezésével kapcsolatban, mivel az eset rávilágított a tervezési hibákra, melyek a magas felépítmény és a nehéz fegyverzet kombinációjából adódtak.

A Mogami elülső 15,5 cm-es főtüzérsége.

Az 1934-ben vízre bocsátott első két hajó — Mogami és a Mikuma — a próbautak során azonban instabilnak bizonyult. Ugyanekkor egy torpedóromboló, a Tomozuru elvesztése után a flotta vezetése egy vizsgálóbizottságot hívott össze, amely ugyanazon év június 14-én jelentette be megállapításait: azonnali intézkedések szükségesek az építés alatt álló hajók, köztük a Mogamik stabilitásának és a hajótest szilárdságának javítására.

A vizsgálóbizottság 1936. áprilisi jelentése után — ekkorra már a Suzuya is megkezdte a próbákat, de ezeket félbeszakították a túlzott súly okozta instabilitás, és a lpróbák során feltárt hegesztési hibák miatt — mindhárom elkészült egységet leszerelték, lefegyverez- ték, hogy teljes és igencsak költséges újjáépítésen essenek át. A munka 1937 októberéig tartott (Mikuma és Suzuya), és csak 1938 januárjában fejezték be a Mogami átépítését.

Kumano, 1938. december 19.

A munkálatok során jelentősen megerősítették és kiszélesítették a hajótestet egy külső dudor felszerelésével, a hegesztett héjlemezek nagy részét pedig szegecselt lemezekre cserélték. A hajók szélessége 20,5 méterre, a vízkiszorításuk pedig 11 200 tonnára nőtt. A felépítményt is átalakították, a torpedók számát tizennyolcra csökkentették; hat torony- nyal. Ezek a módosítások körülbelül 1200 tonnával növelték a vízkiszorítást.

Miután Japán kilépett a második londoni haditengerészeti egyezményből — és így meg- szűntek a súlykorlátozások —, megvalósíthatták a cirkálók fegyverzetének növelésére irányuló terveiket: a 15,5 cm-es lövegtornyokat 20,3 cm-esre cserélhették. Az átalakítás magában foglalta a katapultok cseréjét, valamint új vetőcsövek felszerelését a 24 hüvely- kes „Long Lance" torpedókhoz. A gyártási problémák miatt azonban csak 1939/40-ben zajlott le az átépítés, melynek végére a hajóosztály egységei nagy sebességükkel, páncél- zatukkal és nehézfegyverzetükkel a világ legjobbjai közé tartoztak a világháború alatt.

Repülőgépek az átépített Mogami hátsó részén, 1943 tavaszán.

Kevés további módosítást hajtottak végre a csendes-óceáni háború első évének végéig, amikor is a Mogamit — amely súlyosan megrongálódott a midway-i csata során — 1942 szeptembere és 1943 áprilisa között repülőgép-szállítóvá alakították át. Ez magában fog- lalta a hátsó lövegtornyok eltávolítását és egy nagy repülőfedélzettel való helyettesítését, ahonnan tizenegy Aichi E16A 'Paul' hidroplánt kívántak üzemeltetni. Mind a tizenegyet 30 percen belül lehetett indítani a két katapultról. A kétcsöves 25 mm-es és 13 mm-es gép- ágyúkat tíz háromcsöves 25 mm-esre cserélték, ugyanekkor extra légvédelmi tűzvezető berendezés is beépítésre került, és felszerelték radarral.

*

A Mogami és a Mikuma az átalakítások/átépítések miatt csak 1937 legvégén álltak szol- gálatba. Amikor a Suzuya és a Kumano csatlakozott hozzájuk, a kínai vizekre vezényelték őket. 1941 januárjában Indokinába hajóztak, hogy nyomást gyakoroljanak Vichy Francia- országra, majd júliusban támogatták a japán hadműveleteket ugyanitt. Amikor a háború kitört a Csendes-óceánon, fedezték a japán partraszállásokat Malaya, Borneó, Szumátra, Jáva és az Andaman-szigetek területén. 1942. február 28-án/március 1-én pedig a szun- da-szorosbeli csatában a Mikuma és a Mogami elsüllyesztette a HMAS Perth és az USS Houston szövetséges cirkálókat.

1942-ben az Indiai-óceánon elsüllyesztett brit Hermes repülőgép-hordozó.

1942 áprilisában részei voltak annak az Indiai-óceánon portyázó japán haderőnek, amely elsülylyesztette a HMS Hermes repülőgép-hordozót. Ezt követően visszatértek a hazai vi- zekre, felújításra. 1942 májusában ismét bevethetővé váltak, és 1942 júniusában mind a négyen részt vettek a midway-i csatában; a Mikuma elsüllyedt, a Mogami-t pedig súlyo- san megrongálták a USS Yorktown repülőgépei. Javítása, valamint repülőgép-szállítóvá alakítása 1943 áprilisáig tartott. A másik két hajó 1942 augusztusában a guadalcanal-i hadszíntérre hajózott. és részt vettek az októberi Santa Cruz-i csatában.

Azonban a Mogami-osztályú hajók egyike sem érte meg a világháború végét: a Mogamit 1944. október 25-én a Surigao-szorosban amerikai cirkálók tüze rongálta meg, majd a Mindanao-tengeren elsüllyedt. A Suzuya 1944 októberében a Leyte-öbölbeli ütközetben pusztult el, a Kumanót pedig 1944. november 25-én amerikai repülőgépek süllyesztették el Santa Cruz közelében.