A harkovi csatát és Szevasztopol elestét követően a nyári nagy német offenzíva (Fall Blau), a "mindent eldöntő támadás" Sztálingrád és a Kaukázus ellen június 28-án indult meg. A német hadvezetés 1942. július közepére a Kaukázus és a Don-vidék elfoglalására a keleti hadszínté- ren levő erőinek harmadát, 75 hadosztályt vonultatott fel. A hadjárat során 1942 novemberéig még újabb 35 hadosztályt irányított ide. A szárazföldi csapatokat több mint 1200 géppel a 4. légiflotta támogatta.  A fő támadás 1942. július 12-én kezdődött: a "B" hadseregcsoport von Bock vezértábornagy parancsnoksága alatt a Don mentén támadott.

Három német hadsereg áttörte a szovjet frontot Kurszk mindkét oldalán, és ezzel 1942 nyarán a doni és a Volga menti sztyeppeken fellángolt a II. világháború egyik legnagyobb csatája, a sztálingrádi csata, amely szünet nélkül, lankadatlan hevességgel, hat és fél hónapig tartott. Egyidejűleg több mint 2 000 000 ember, 2000 harckocsi, mintegy 25 000 löveg és aknavető, valamint több mint 2300 repülőgép vett részt a küzdelemben.

A német csapatok lendületesen haladtak előre, úgy látszott, nyitva áll előttük egész Dél- Oroszország. Július 20-án Hitler fölhívta telefonon kételkedő vezérkari főnökét, Franz Haldert, és kijelentette: "Az oroszoknak végük!" Halder így válaszolt: "El kell ismernem, úgy fest." Az offenzíva balszárnyán a németek Voronyezsnél hídfőállást létesítettek a Don fo- lyón. A tábornokok át akartak kelni a Donon, hogy mögé nyomulva biztosítsák magukat az oldaltámadás ellen. Hitler erre azzal válaszolt, hogy ez eltérítené őket igazi céljuktól, Sztálingrádtól, és mivel a szovjetek nem képesek offenzívára, maga a Don is elégséges fedezet a német szárnynak. A német csapatok ezért teljes biztonságban tovább nyomul- hatnak tovább előre a Don és a Donyec közötti széles folyosón.

Ráadásul a diadal mámorában Hitler széttagolta az erőit: Kleist azt a parancsot kapta, hogy a továbbiakban ne is törődjön Sztálingráddal, hanem induljon el a nagy zsákmá- nyért, a Kaukázuson túli olajért. Kleist először alig ütközött ellenállásba; augusztus 8-án a németek Majkopnál megpillantották az első fúrótornyokat. A hegyvidékre érve, az előre- nyomulás lelassult, amikor aztán október elején leesett a hó, Kleist nem tudott tovább menni. A németek sohasem érték el a fő kaukázusi olajmezőket, amelyek után Hitler oly annyira vágyakozott. Kleist előrenyomulása azonban nem jelentette azt, hogy lemondtak Sztálingrád elfoglalásáról.

Ellenkezőleg, Hitler úgy vélte, elég erős egyszerre mind a két hadművelethez. Sztálingrád elfoglalása elvágta volna a Szovjetuniótól az olajat. Emellett "Sztálin városának" eleste Sztálin vereségét is szimbolizálta volna. Tehát a kaukázusi támadással egyidőben Hitler Paulustól Sztálingrád mielőbbi elfoglalását követelte, így a nagy harckocsi- és légi fölény- ben levő 6. német hadsereg támadásba ment át a város irányába.

Neki nehezebb dolga volt, mint Kleistnek, a szovjet csapatok szívós ellenállása és gyakori ellenlökései, ellencsapásai Paulust megállították a Donnál. Ezért Hitler a város birtokba- vételének meggyorsítására iderendelte a 4. páncéloshadsereget is. Augusztus elején újra két német hadsereg 21 válogatott hadosztálya vonult fel a város ellen. A támadó német csapatok szeptember 12-re elérték Sztálingrád peremét. A város körülbelül 30 kilométer hosszúságban húzódott a Volga jobb partján, ezért nem lehetett bekeríteni és szabályo- san megostromolni. Csak frontális támadásokkal lehetett legyőzni, amelyek még az első világháború állásháborújánál is szörnyűbbnek bizonyultak. Ez már újfajta harc volt.

A szovjetek megtanultak visszavonulni. Nem ragaszkodtak mindenáron állásaikhoz, és nem az utolsó emberig harcoltak. Mihelyt bekerítés fenyegette őket, visszahúzódtak. Nem került sor újabb bekerítésre, újabb német áttörésre. A szovjet erők meggyöngülve bár, de talpon maradtak. Közben Moszkvából vasúton folyamatosan érkezett az erősítés.

Hitler Rastenburgból az ukrajnai Vinnyicába tette át a főhadiszállását. A leglényegesebb, hogy megparancsolta "egész Sztálingrádnak és a Volga partjainak minél gyorsabb elfogla- lását". A doni szárny miatt meg nem kell aggódni, arra majd vigyáz a román és a magyar hadsereg. Ugyanekkor a szovjet előkészületek is megtörténtek. Feltűntek a később törté- nelmi hírnévre szert tett tábornokok. Csujkovot bízták meg Sztálingrád védelmével, és Zsukov, az egyetlen szovjet tábornok, aki addig sohasem szenvedett vereséget, vette át a déli front főparancsnokságát. Augusztus 24-én, noha akkor senki sem tudta, a náci biro- dalom elérte hatalma tetőfokát.

Szeptemberben Halder lemondásra kényszerült, és vele eltűnt a hadsereg önállóságának utolsó morzsája is. Hitler előre ivott a medve bőrére, akárcsak az előző évben. November 8-án beszédet tartott a hagyományos náci találkozón a müncheni sörpincében, és Sztá- lingrádról azt mondta: "Tudják mit? Túl szerények vagyunk, mert már a miénk! És egészen bizonyosak lehetnek abban, hogy soha senki nem űzhet ki minket többé!"

Göbbels bejelentette, hogy "a legnagyobb felőrlő csata, amelyet valaha ember látott" folyik Sztálingrádnál. Valóban felőrlés folyt, de a németek kárára. A szovjetek csaléteknek hasz- nálták Sztálingrádot, megküzdöttek minden házért, minden gyárért. A német harckocsik meg egyre fogytak a véget nem érő utcai harcokban.

Közben Zsukov sovány koszton tartotta Csujkovot és 62. hadseregét: mindössze öt szovjet gyalogos hadosztály kelt át a Volgán szeptember 1. és november 1. között. A szovjet védelem mélysége szeptember közepén még 3-10 km volt. November derekán viszont már csak 200 méter, és csak egy helyen volt 2 km. A 62. hadsereget a folyamatos német támadás három részre vágta szét, de a várost nem foglalták el.

Paulus hadserege a városért folytatott harcokban szeptember 13-tól november közepéig 59 000 katonát és tisztet, 525 harckocsit, 4071 géppuskát, 282 löveget és megközelítőleg 400 gépkocsit vesztett. Ugyanekkor a szovjetek 27 új gyalogos hadosztályt és 19 páncélos dandárt állítottak föl a Donon túl. A tábornokok figyelmeztetéseket kezdtek küldözgetni Hitlernek, de az nem törődött velük. A támadást folytatni kellett: "Az utolsó zászlóalj fogja eldönteni a kérdést!" A visszavonulás a vereség elismerése lett volna, ami "elképzelhetetlen a világpolitikai erők kozmikus orientációjában". A figyelmeztetések amúgy sem látszottak sürgetőnek, senki sem hitte, hogy a Szovjetunió képes általános offenzíva megindítására.

Sztálingrád ostroma ugyanolyan értelmetlen küzdelem volt, mint annak idején Verdun. A németek már akkor elvágták a volgai közlekedés útját, amikor Sztálingrádtól északra és délre elérték a folyót, és semmit nem nyertek volna azzal, hogy magát a várost beveszik. A presztízsük kedvéért harcoltak tovább: Hitlert megbabonázta az a lehetőség, hogy elfoglalja "Sztálin városát". (Akit mindez részletesebben is érdekelne, annak itt van ez a Wikipédián...)