Rommel Észak-Afrikába küldését követően Hitler 1941. június 21-én kijelentette Mussolininek: "Az Egyiptom elleni támadás őszig lehetetlen." Másnap hajnalban pedig elindította a világ történelmének legnagyobb méretű offenzíváját a Szovjetunió ellen, melynek célja a szovjet állam megsemmisítése, a „keleti német élettér” elfoglalása volt, messze egészen az Urálig.

A szovjet vezetés – bízva a Ribbentrop-Molotov paktum biztosítékaiban – nem akarta elhinni, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót, és provokációtól tartva megtiltott bármiféle válaszlépést. Csak néhány óra elteltével döntöttek úgy, hogy aktívan fellépnek a német hadsereg ellen. A döntés következményei tragikusak voltak. A Vörös Hadsereg sok katonája számára halált, hadifogságot hozott ez a háború első napjaiban.

Mielőtt erre sor került, Németország és a Szovjetunió között még élt az együttműködés, amely a Ribbentrop-Molotov paktummal kezdődött 1939. augusztus 23-án. Hitler azon- ban nem mondott le keleti hódító terveiről; a Szovjetunió elleni háborús előkészületekre már 1940 tavaszán sor került. Ez néhány hónapig tartott, A „Barbarossa-terv” (ezt a nevet kapta a Szovjetunió elleni támadás) első munkálatai 1941. január 31-re befejeződtek; vég- ső formájában 1941. február 15-én került Hitler asztalára, három hónappal a támadás tervezett megindítása előtt.

A paktumot Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában

Az offenzívát a főbb orosz iparterületek irányában, három hadsereggel képzelték el, és a hadjárat csúcspontját Leningrád és Moszkva elfoglalásában határozták meg. Bár az indu- lás időpontját eredetileg 1941. május 15-re tűzték ki, a terv megvalósítása egy hónapos késést szenvedett Mussolini sikertelen görögországi hadjárata miatt. Emellett áprilisban Szerbiában is kedvezőtlen változások mentek végbe, miután megdöntötték a németbarát kormányt Belgrádban. Hitler nem vállalhatta azt a kockázatot, hogy a szövetségesek a Balkánon, legközelebbi hátországában vessék meg a lábukat, ezért – a Marita-terv kere- tében – a Wehrmacht másfél hónap alatt megszállta a félszigetet, majd Kréta szigetét is. Ezt követően fokozatosan csoportosították át a német erőket a szovjet határra.

A németek 1941. május 25-én elsőként a Finn Hadsereg parancsnokságát tájékoztatták a tervezett támadásról, ugyanis számítottak a finnek erőteljes támogatására. Néhány nap múlva Hitler tájékoztatta terveiről Mussolinit is. A Szovjetunió elleni háborúhoz csatlako- zott még Románia, ugyanis a románok szerették volna visszakapni a Sztálin által elcsatolt Besszarábiát, valamint szovjet területeket akartak megszerezni egészen Ogyesszáig.

Az 1941 tavaszától 1941 teléig tartó hadművelet kidolgozását Paulus tábornok vezetésével végezték

A német vezetés még májusban kiadta a fogságba esett komisszárokkal, valamint a Szov- jetunió politikai apparátusában dolgozókkal szembeni eljárásmódról szóló direktívákat. Az egyik paragrafus így szólt: „a politikai vezetők nem tekintendők foglyoknak, és legkésőbb az átmeneti táborban likvidálni kell őket." Ennek megerősítésére június 6-án kiadták a ko- misszárokról szóló parancsot.

A német erők

A Szovjetunió határán 153 német hadosztály állomásozott, ebből 29 páncélos és gépesí- tett hadosztály volt, 4 pedig a Waffen SS hadosztálya. Ezek von Brauchitsch főparancs- nokhoz tartoztak. A hadsereg három csoportosításának kellett a támadást végrehajtani. Kelet-Poroszországból Leningrád irányába von Leeb tábornagy „Észak" hadseregcsoport- jára bízták a támadást, Kelet-Poroszország déli részéből, valamint a Főkormányzóság északi területeiről Minszk-Szmolenszk-Moszkva irányába von Bock tábornagy „Közép" hadseregcsoportja kapott utasítást a támadásra, Lublin környékéről Kijev irányába pedig von Rundstedt tábornagy „Déli" hadseregcsoportja tervezte végrehajtani a támadást. A 2740 repülőgéppel rendelkező három német légiflotta biztosította a légi támogatást.

Az 1941. június 22-én indított „Barbarossa” volt a hadtörténelem legnagyobb szárazföldi offenzívája

Ekkor a Wehrmacht erői több mint 7 200 000 katonával rendelkeztek, ebből az első beve- tésben 3 800 000 katona vett részt. A német hadsereget román, finn, magyar, szlovák és olasz egységek támogatták. (Olaszország és Románia még június 22-én bejelentette a hadiállapotot, Szlovákia 23-án, Finnország 25-én, Magyarország képviseletében Bárdossy László miniszterelnök pedig 27-én üzent hadat a Szovjetuniónak). Ezzel szemben a Szov- jetunió mintegy 4 700 000 katonát tudott kiállítani, az első vonalba ennek is csak a felét.

Előjelek és figyelmeztetések

1941. június 10-én Cadogan, a brit Foreign Office helyettes államtitkára meghívta a minisztériumba a Szovjetunió londoni nagykövetét, Ivan Majszkijt: „Nagykövet úr, azért hívtam meg önt, mert szeretnék egy rendkívül fontos nyilatkozatot tenni. Kérem, vegyen pa- pírlapot és jegyezze, amit mondok". Cadogan tájékoztatta a szovjet nagykövetet a brit hír- szerzés információiról (többnyire a lengyel Honi Hadsereg Londonba küldött jelentései alapján), miszerint német katonai szállítmányok haladnak a szovjet határ felé. Három nap múlva Majszkij Nagy-Britannia külügyminiszterétől, Anthony Edentől biztosítékot kapott arra az esetre, ha a németek megtámadnák a Szovjetuniót, a brit kormány kész megadni minden katonai és gazdasági támogatást a Szovjetuniónak.

Szovjet és német katonák barátkoznak Lengyelország lerohanása után, Breszt-Litovszk környékén, 1939. szeptember 20.

A következő napon a moszkvai TASZSZ hírügynökség közleményt tett közzé minden lap- ban, hogy a nyugati sajtó információi a németek Szovjetunióval szembeni állítólagos területi igényeivel kapcsolatban „a Szovjetunióval és Németországgal szembeni ellenséges, valamint a háború kiszélesítésében érdekelt erők ügyetlen propagandafogásai". Hozzáteszik, hogy jelenleg „Németország ugyanolyan elszántsággal betartja a megnemtámadási megálla- podást, mint a Szovjetunió, ezért az arról szóló pletykák, miszerint Németország meg szándé- kozik szegni a paktumot és meg akarja támadni a Szovjetuniót, minden alapot nélkülöznek. A balkáni hadműveletben felszabadult német csapatok utóbbi időben történő áttelepítését Németország keleti és északkeleti térségébe feltehetően más motívumok indokolják".

A nyilatkozatnak nagyon rossz hatása volt a Vörös Hadsereg felkészülésére egy esetleges támadásra. Évek múlva Bagramian marsall írta: „Az a szervezeti passzivitás, amire Sztálin és a Védelmi Népbiztosság vezetősége ítélte a határmenti körzetek egységeit, tovább mélyült a félrevezető propaganda eredményeképpen".

Panzer III közepes harckocsi, a német páncélos ékek egyik fő fegyvere

1941. június 18-án a határőrségnél jelentkezett egy német tiszthelyettes és tájékoztatta a szovjet parancsnokot, hogy június 22-én hajnalban a szovjet-német határ teljes hosszá- ban támadásra kerül sor. Ez a jelentés eljutott az 5. hadsereg parancsnokához, Potapov tábornokhoz, aki ezt nyilatkozta: „feleslegesen kongatjátok a vészharangot".

Ugyanekkor több helyen német diverzánsok lépték át a határt. A szovjet határőrök néhá- nyat elfogtak közülük, feladatuk az lett volna, hogy fontos hidakat foglaljanak el. Június 20-án Wlodzimierz környékén átszökött a szovjet oldalra Alfréd Lieskoff német katona és a június 22-én hajnali 4 órára a Szovjetunió ellen tervezett német támadásról adott át információkat. Ezek sem változtatták meg a szovjet döntéshozók álláspontját. Ehhez jött még, hogy június 22-ét foglalkozásmentes napnak tűzték ki a Vörös Hadseregben.

Német gépesített csapatok menetoszlopa szovjet területen, 1941. június

A határon eközben zavartalan volt a forgalom; 1941. június 21-ről 22-re virradó éjszaka éjfél után néhány perccel még áthaladt Breszten a Berlin-Moszkva között közlekedő nem- zetközi vonat. Szovjet oldalról néhány perccel a támadás előtt német területre érkezett két kőolajat és élelmiszert szállító szerelvény.

Moszkvába azonban továbbra is nyugtalanító jelentések érkeztek. Ennek következmé- nyeként június 22-én éjszaka 1 órakor Tyimosenko marsall elrendelte a „fegyveres erők harckészültségbe helyezését". Ez a parancs egyes körzetekbe csak a támadás után jó né- hány órával jutott el. Ez számos ellentmondást és kétséget tartalmazott, és Sztálin véle- ményét tükrözte. A parancsnokok kérdésére Moszkva ezt válaszolja: „ne dőljenek be a provokációnak, és ne nyissanak tüzet". Moszkva csodára várt, ám hiába.

A támadás

3.15-kor a németek hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, és megkezdődött a Barbarossa-hadművelet. 45 percen keresztül folyamatos ágyútüzet zúdítottak a határ- menti területekre, a Luftwaffe pedig bombázta azokat. Ezután bekapcsolódott a harcba az egész német hadsereg. Teljes a meglepetés, a szovjet csapatok csak néhány körzetben tanúsítottak kemény ellenállást. A háború első napján a német páncéloshadosztályoknak sikerült több tucat kilométerre behatolni a Szovjetunió területére.

Egy Panzer II-es áthalad egy orosz falun, 1941 nyara

Néhány óra már eltelt a támadás kezdete óta. Tyimosenko marsall továbbra sem hitte el, hogy elkezdődött a háború. Több helyőrség küldött jelentést Moszkvának a német bom- bázásokról, és a német csapatok behatolásáról. Moszkva parancsa: „Nem belemenni a provokációkba". A háborúról nem volt semmi hír a június 22-én megjelenő újságokban sem; a támadásról szóló első híradást a rádió tette közzé.

Földön megsemmisített szovjet Polikarpov UTI–4 (az I–16 vadászgép kétüléses kiképző változata)

Az első parancsot a német hadsereg elleni fellépésre csak 7.15-kor adták ki. Négy órát késtek vele. További utasításokra egészen 1941. június 22-én estig kellett várni. Tyimo- senko marsall utasításában ellencsapás végrehajtásának szükségességéről írt, hogy szétverjék a német főerőket, és a hadszínteret áttegyek az ellenség területére. Ekkor azonban már nem volt mivel végrehajtani ezt a parancsot, a Vörös Hadsereg az arcvonal egészén visszavonulóban volt. A határmenti körzetek légierejének többségét megsemmi- sítették, a június 22-én este Moszkvába küldött adatok szerint a légierő vesztesége 1200 repülő, aminek kétharmada a repülőtereken pusztult el.

Június 24-én Luck és Dubno környékén harckocsik összecsapására került sor, Kempf tábornok III. és XLVIII. páncéloshadtestét néhány órára feltartóztatta néhány szovjet páncéloshadosztály. Minszk környékén a szovjet nyugati hadszíntér jelentős erőit be- kerítették. Június 29-én a Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága fel- szólított minden állampolgárt – meggyőződésére való tekintet nélkül – a Nagy Honvédő Háborúra. Három arcvonalat szerveztek: Vorosilov marsall északnyugati, Tyimosenko marsall nyugati, valamint Bugyonnij délnyugati arcvonalát.

Német katonák a Kowno környékén vívott harcok során kilőtt KV–1 maradványait vizsgálják

Július 1-én Ribbentrop a japán nagykövettel folytatott beszélgetés során felszólította Ja- pánt, hogy támadja meg a Szovjetuniót. A támadásra nem került sor, Japán ekkor mással volt elfoglalva.

Július 9-én Minszk környékén befejeződött a katlanba szorult szovjet hadseregek ellen- állása. Hoth tábornok 3. páncéloscsoportjának egységei megsemmisítették a 3. és 5. szovjet hadsereget, valamint a 113. hadsereg egy részét – a Vörös Hadsereg több mint 300 000 katonája fogságba esett. Ugyanekkor a „Dél" hadsereg hadseregcsoportjai Kijev felé vonultak. A szovjet délnyugati arcvonal szárnyának veszélyeztetettsége miatt súlyos harcokra került sor a német csapatok, valamint a szovjet gépesített hadtestek között; a német páncélos egységek mozgását rövid időre megállították. Ezzel egy időben Moszkva irányában a „Közép" hadseregcsoport megpróbálta bekeríteni és megsemmisíteni a nyugati hadszíntér szovjet hadseregeit.

Kilőtt, elhagyott szovjet harckocsik, 1941 júliusa

Július 15-én Szmolenszk térségében a nagyobb ellenállásra nem számító német 12. pán- céloshadosztályt „Katyusákkal" lőtték, a kiszolgáló személyzet az NKVD tagjaiból állt. Az új fegyver szigorúan titkos volt, semmiképp se juthatott német kézre – vonatkozott ez a kezelő személyzetre is. A szovjet támadás pánikot keltett a német katonák között, ez azonban nem segített, másnap a német 29. gépesített hadosztály elfoglalta Szmolensz- ket. Moszkváig még 370 kilométer volt hátra. Néhány nap múlva a német XLVI. páncélos hadosztály elfoglalta Jelnyát, a Szmolenszk körzetében lévő fontos közlekedési csomó- pontot.

A német hadsereg számára végzetesnek bizonyult azonban Hitler azon döntése, hogy a „Közép" hadseregcsoport páncélos és gépesített egységeit két szomszédos hadsereg- csoport megsegítésére irányította át. Július 25-én a német csapatok szétverték a szovjet egységeket az 1939-es lengyel határtól néhány tucat kilométerre lévő „Sztálin-vonal” teljes hosszában. Pár nap múlva a „Közép" hadseregcsoport parancsot kapott Hitlertől, hogy menjen át védelembe.

Német katonák menetelnek egy kilőtt Panzer IV-es mellett.

Augusztus 5-én befejeződött a csata a Szmolenszk környéki katlanban, 1 310 000 szovjet katona esett fogságba; a szovjet 16. hadsereg megszűnt, csak néhány egységének sike- rült a gyűrűből kitörni. Hasonló volt a helyzet Humany térségében is, ahol szétverték a 18. hadsereget, és a szovjet 6. és 12. hadsereg jelentős részét. Hadifogságba került mint- egy 103 000 katona. A Homel melletti ütközetben elfogták Potapov tábornokot, aki június 18-án még annyira kételkedett a Szovjetunió elleni német támadásban.

Szeptember 14-én Kijev térségében a német páncéloshadosztályok körülzárták Kirpo- nosz tábornok vezette szovjet délnyugati arcvonal csapatait a katlanban. A „Dél" hadse- regcsoport Harkov, Rosztov, Krím, valamint a Kaukázus irányába haladt. Néhány nap múlva a német 6. hadsereg behatolt Kijevbe. A kijevi katlanban folyó ütközet véget ért, a harcokban a német 2., 6. és 17. hadsereg, valamint az 1. és 2. páncéloscsoport vett részt. Megsemmisítették a szovjet 5., 21., 26. és 37. hadsereget, valamint a 38. hadsereg egy részét. A Vörös Hadseregnek mintegy 660 000 katonája esett fogságba.

A kijevi katlanban fogságba esett orosz katonák

Ez után a győzelem után Hitler és a német vezetés úgy vélte, hogy a „Barbarossa" célja- it – Leningrád, Moszkva és a Kaukázus elfoglalását  – még az év vége előtt sikerül elérni. Megkezdték az előkészületeket a Tájfun-hadműveletre, a Moszkva német támadására. Ez 1941. október 2-án kezdődik el.

A Szovjetunió elleni támadás híre azonnal bejárta a világot. Néhány órával ezután a BBC-ben beszédet mondott Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke, aki támogatásáról biztosította a szovjet kormányt a német támadással szembeni küzdelemben a nácizmus elleni közös fellépés jegyében. Ennek következménye az 1941. július 2-án a brit-szovjet egyezmény megkötése.