1944. szeptember 17-én elkezdődött a II. világháború legnagyobb ejtőernyős-hadművelete. Célja a hollandiai német egységek megsemmisítése volt, hogy így biztosítsák a szövetségesek útját Berlin felé. Ezt megelőzően, 1944 szeptemberének elején az amerikai egységek megálltak a Siegfried-vonal közelében, a brit 2. hadsereg pedig (Belgium jelentős részének elfoglalása után) az Escaut és Albert csatornáig jutott, a kanadai 1. hadsereg a La Manche mentén haladt előre. A szövetséges hadvezetés úgy vélte, hogy az ellenség a többhetes folyamatos harcokban nagyon legyengült, a hollandiai terepviszonyok azonban megkönnyítették a védekezést.

Michael Wittmann hivatásos katona volt. 1934-ben, húszévesen kezdte meg a szolgálatot a német hadseregben, mint gyalogos. 1937-ben átvezényelték az SS Leibstandarte Adolf Hitler hadosztályhoz. 1939-ben, a háború kezdetekor SS Unterscharführer-i rangban egy páncélozott felderítő jármű parancsnoka volt. Az 1941-es balkáni hadjárat idejére áthelyezték egy önjáró lövegekkel felfegyverzett csapattesthez, amely a Barbarossa hadművelet idejére Oroszország délnyugati határán vonult fel, a későbbiekben pedig Dél-Oroszországban harcolt.

A párizsi felkelést, amely 1944. augusztus 19-én kezdődött és augusztus 25-ig tartott, nem sorolják a II. világháború nagy csatái közé. Ennek a hadműveletnek azonban igen nagy a jelentősége, gazdag jelképrendszere pedig fontos a francia nép számára. Elsősorban Franciaország (Elzász és Lotaringia kivételével) megszállásának végét, a végső győzelmet jelenti. A franciák határtalan lelkesedéssel tekintettek de Gaulle tábornokra, intézkedéseit tisztelet övezte. Mindez erősítette a tengelyhatalmak ellen küzdő, a haza felszabadítójának és vezérének számító tábornok helyzetét a szövetségesek szemében.

A partraszállás napján a szövetségeseknek sikerült stabil hídfőt kiépíteniük Normandiában, és az első kritikus napokban meghiúsítottak minden német ellentámadási kísérletet, de ennél többre nem futotta erejükből — a különböző partszakaszokon állomásozó csapattestek nem tudtak egyesülni, és az egyik legfontosabb célpont, Caen városa is német kézen maradt. A németek szívósan védekeztek, hídfőből való kitörés csak 1944. július végén sikerült, a Cobra művelet keretében. A német vereség augusztus 15-én, Falaise elestével vált bizonyossá. A Wehrmacht megmaradt hadosztályai ezután gyors, néha fejvesztett visszavonulásba kezdtek.

Nem beszélhetünk tömeges német ellenállási mozgalomról, az csak lassan, a német hadsereg vereségeinek hatására erősödött. A Hitler eltávolítására irányuló kísérletek korábban mind kudarccal végződtek. Az 1944. július 20-án megkísérelt merénylet Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom vezetője ellen szintén sikertelenül zárult, a Führer életben maradt. A puccskísérlet meghiúsult, és iszonyú leszámolás következett.

Erwin Johannes Eugen Rommel Heidenheimben született 1891. november 15-én. Bár édesapja és nagyapja is tanár volt, őt katonai pályára szánták, így 1910-ben beiratkozott a danzigi kadétiskolába, ahol 1912-ben hadnagyként végzett. Két év múlva kitört az I. világháború, ennek során Franciaországban, – 1916-ban – Romániában, majd az Isonzó mentén, az olasz fronton harcolt, itt részt vett a caporettói áttö- résben. Bátorságáért több kitüntetésben –  első- és másodosztályú Vaskereszt, 1918 elején a Pour Le Mérite-érdemrend – részesült.

A német kapituláció után is a hadsereg kötelékében maradt, és – a versailles-i békeszerződés kijátszására  létrehozott titkos vezérkarban – a Truppenamtban szolgált, majd tanári állást kapott. 1929-től gyalogo- sokat képzett ki, a nácik hatalomra jutása után pedig a Hitlerjugend hadászati oktatásában vett részt.

Rudolf Gerd von Rundstedt 1875. december 12-én született Ascherslebenben, egy porosz arisztokrata család gyermekeként. 1893-ban belépett a hadsereg- be és az elitképzőnek számító katonai akadémián végezte tanulmányait. (Csak 160 hallgatót vettek fel, ezeknek 75%-át később eltanácsolták.) 1907-ben végzett tanulmányaival és a német főparancsnoki törzskarba vették fel próbaidőre, majd kiváló telje- sítményéért beosztását törzskari főhadnagyként 1909-ben véglegesítették.

Az első világháborúban vezérkari tiszt volt, 1914-ben őrnaggyá léptették elő. 1919 után az újjászerveződő Reichswehr törzskarában dolgozott. Ezredesi rend- fokozatban 1925-től Padebornban, majd 1928-tól vezérőrnagyként Breslau közelében szolgált.

Bár az angolok eredetileg a Balkánon szerettek volna partra szállni, a Sztálin által már régóta szorgalmazott második frontot a szövetséges erők — elsősorban amerikai nyomásra —, végül mégis az észak-franciaországi Normandiában nyitották meg. Az ún. Overlord-hadműveletet máig az egyik legnagyobb katonai hadműveletként tartják számon, amelyben közel 3 millió katona mellett, 10 ezer repülőgép, 7 ezer hajó és sokszáz páncélos vett részt. Csak június 6-án körülbelül 150 ezer katonát tettek partra a szövetséges erők. A folytatás azonban korántsem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogy elképzelték.

A vadászgépek az I. világháború alatt jelentek meg, a bombázógépek széleskörű harcászati alkalmazása viszont teljesen új fejezetet nyitott a katonai légierő történetében. Az 1920-as években sok katonai teoretikus, közöttük a brit Trenchard és Groves tábornok, az amerikai Mitchell tábornok és az olasz Douhet tábornok úgy tartotta, hogy a bombázók a gazdasági infrastruktúra megsemmisítésével és a polgári lakosságra mért csapásokkal önállóan is térdre kényszeríthetik az ellenséget. „Két fontos tényezővel van dolgunk: a lelki és az anyagi hatással, és mindkettőt a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni."

Az I. világháború után beköszöntött a repülés kora, és ez meghatározta az 1939-45-ös háború stratégiáját. „A Luftwaffe feladata: Megakadályozni az ellenséges légierő beavatkozását, leküzdeni a partraszállási helyeket veszélyeztető parti erődítményeket, megtörni az ellenséges szárazföldi csapatok kezdeti ellenállását, és szétverni a felvonuló tartalékokat. Ehhez a légierő egyes kötelékeinek a lehető legszorosabban együtt kell működniük a partra szállt csapatokkal" — szól Hitler 1940. július 16-án kiadott 16. sz. utasítása.