1944. szeptember 17-én elkezdődött a II. világháború legnagyobb ejtőernyős-hadművelete. Célja a hollandiai német egységek megsemmisítése volt, hogy így biztosítsák a szövetségesek útját Berlin felé. Ezt megelőzően, 1944 szeptemberének elején az amerikai egységek megálltak a Siegfried-vonal közelében, a brit 2. hadsereg pedig (Belgium jelentős részének elfoglalása után) az Escaut és Albert csatornáig jutott, a kanadai 1. hadsereg a La Manche mentén haladt előre. A szövetséges hadvezetés úgy vélte, hogy az ellenség a többhetes folyamatos harcokban nagyon legyengült, a hollandiai terepviszonyok azonban megkönnyítették a védekezést.





Erwin Johannes Eugen Rommel Heidenheimben született 1891. november 15-én. Bár édesapja és nagyapja is tanár volt, őt katonai pályára szánták, így 1910-ben beiratkozott a danzigi kadétiskolába, ahol 1912-ben hadnagyként végzett. Két év múlva kitört az I. világháború, ennek során Franciaországban, – 1916-ban – Romániában, majd az Isonzó mentén, az olasz fronton harcolt, itt részt vett a caporettói áttö- résben. Bátorságáért több kitüntetésben – első- és másodosztályú Vaskereszt, 1918 elején a Pour Le Mérite-érdemrend – részesült.
Rudolf Gerd von Rundstedt 1875. december 12-én született Ascherslebenben, egy porosz arisztokrata család gyermekeként. 1893-ban belépett a hadsereg- be és az elitképzőnek számító katonai akadémián végezte tanulmányait. (Csak 160 hallgatót vettek fel, ezeknek 75%-át később eltanácsolták.) 1907-ben végzett tanulmányaival és a német főparancsnoki törzskarba vették fel próbaidőre, majd kiváló telje- sítményéért beosztását törzskari főhadnagyként 1909-ben véglegesítették.

