1900. június 17-én született egy hivatalnokcsalád gyermekeként a németországi Wegeleben-ben. Egész fiatalságát nacionalista környezetben töltöt­te; személyiségének alakulására nagy ha­tással voltak azokkal a fiatal na­cionalistákkal ápolt kapcsola­tai, akik sosem vették tudomá­sul Németország bukását, a felelősséget a zsidókra és marxistákra hárították. Már tizenkilenc évesen tagja volt a nacionalista különítményeknek (Freikorps), 1923-ban Rudolf Höss-szel, Auschwitz későbbi parancsnokával részt vett egy gyilkosságban, amiért 1 év börtönre ítélték.

Politikai karrierje 1927-ben kezdődött, ekkor lépett be a náci pártba. Rövid ideig Fritz Sauckel (akkor Weimar Gauleitere) sofőre volt, 1928-ban pedig az SA egyik parancsnoka.

1933-ban Rudolf Hess stábjának fő­nöke; az adminisztratív tennivalók aprólékos meg- szervezésével nélkülözhetetlenné vált. Az 1930-as évek második felében Hitler kinevezte vagyonának gondnokává és megbízta a Berghof építésével és felügyeletével, ezzel bekerült a Führer legközelebbi munkatársainak szűk körébe. Nem meglepő tehát, hogy miután főnöke Hess 1941 májusában Nagy-Britanniába repült, és emiatt hazaárulóvá nyilvánították, megörökölte a Nemzetiszocialista Párt kancelláriájának miniszteri jogkör- rel felruházott vezetői helyét. Két évvel később, 1943. április 12-én a Führer titkára lett – ezzel nem hivatalosan az egyik leghatalmasabb emberré vált Németországban.

A háború folyamán akkora befolyásra tett szert, mint Hermann Göring, Heinrich Himmler vagy Albert Speer; Hitler a végrendeletében leghűségesebb párttársának nevezte, és Eva Braunnal kötött házasságakor ő volt a Führer tanúja a Führerbunkerben.

De nem csak „Hitler szeme és füle” volt. Bormann teljesen át akarta alakítani a német társadalmat. Már 1936-ban támadta az egyházat, 1938-tól kezdve igyekezett terjeszteni a nemzetiszocialista ideológiát, amely a zsidók kiirtását, a szlávok teljes alávetését és a keresztény egyházak háttérbe szorítását tűzte célul. A „Gottglaubig" (istenhivő) vallás bevezetésével akarta a III. Birodalomban megszüntetni a keresztény vallás hatását. A háború vége felé Hitler háta mögött ő is elkezdte keresni – eredménytelenül – a Szovjetunióval való megállapodás lehetőségeit.

A Harmadik Birodalom és vele együtt Hitler bukásával azonban az ő szerencsecsillaga is leáldozott. A berlini harcok utolsó szaka­szában, 1945. május 1-én vagy 2-án eltűnt a kancellária bunkeréből. A nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság távollétében kötél általi halálra ítélte a Há­gában szabályozott, továbbá a Genfi Egyez­ményben meghatározott háborús törvények megszegése miatt: népirtásért, különösen a zsidók pusztításáért, a megszállt országok­ban bevezetett kényszermunkáért, a depor­tálásokért, valamint a lakosság kizsákmá­nyolásáért.

Az ítéletet nem hajtot­ták végre, ugyanis Bormannt nem sikerült elfogni. Sorsáról időn- ként szenzációs infor­mációk röppentek fel, mint például az, hogy a háború után 44 évig élt álnéven egy ang­liai kis faluban Churchill tudtával, aki az el­rejtett német aranykincs kiszolgáltatásáért megkegyelmezett neki. Egy másik változat szerint Latin-Amerikában tartózkodott, megint mások szerint a Szovjetunióban élt és a KGB-nek dolgozott.

A valóság azonban más volt: május 2-án, Hitler testamentumával a zsebében menekült el a bunkerból, s vélhetően a kijelölt utódhoz, Karl Dönitz-hez igyekezett eljutni. Aztán 1972-ben egy építkezés során, a Lehrter állomás környékén két csontvázra bukkantak, melyek közül az egyik – mint megállapították – a Pártkancellária vezetőjéé, a másik Ludwig Stumpfeggeré (Hitler utolsó orvosa) volt. Mindkettőjük szájában ciánkapszula nyomokat találtak. A végső bizonyítékot egy Wolfgang Eisenmenger professzor által vezetett bizottság szolgáltatta 1998-ban, amely DNS-minta alapján azonosította Bormannt. Hamvait 1999. augusztus 16-án a Balti-tengerbe szórták.