1933-ig a német tudomány a világ élvonalába tartozott. Később sok zsidó származású vagy ellenzéki érzelmű tudós elhagyta hazáját. Németország ezzel sok kiváló tudósát elveszítette. Számosan azonban úgy döntöttek, hogy maradnak. Voltak, akik egyszerűen csak munkájukat akarták folytatni, mások tudatosan a hitlerista rendszer hadigépezete szolgálatába álltak.
Az európai háború befejezését követően Berlin mellett 1945. július 17. és augusztus 2. között megrendezett potsdami konferencián az USA-t az áprilisban elhunyt Roosevelt helyett Harry S. Truman képviselte. Nagy-Britannia esetében július 18-tól a közben választási győzelmet arató munkáspárti Clement Attlee vette át Churchill miniszterelnök helyét. Sztálin maradt.
Majdnem kimaradt, pedig fontos. Mielőtt Berlin elesett – majd ezt követően a III. Birodalom is kapitulált – volt egy fontos csúcstalálkozó: 1945. február 4-én a Krím-félszigeten található jaltai cári kastélyban utoljára még találkozott a „három nagy”. A Szovjetuniót Sztálin, Angliát Churchill, az Egyesült Államokat pedig Roosevelt képviselte.
A ’Volksjäger’ után mi más jöhetne, mint Me-163 ’Komet’. A rendkívül kisméretű repülőgép a világháború végső szakaszában szintén szokatlan újításokkal próbálta megoldani a németek egyre súlyosabb problémáit; a szövetségesek fokozódó légitámadásaira válaszul fejlesztették ki. A ’Komet’, amelyet a II. világháború egyik titkos fegyvereként tartanak számon, 955 km/h sebességével korának leggyorsabb repülőgépe volt.
A világháború végső szakaszára már szánalmas állapotba került német hadiipar bámulatra méltó teljesítménye volt a Heinkel He-162. Az olcsó, gyorsan szolgálatba állítható gázturbinás vadászgép a Birodalmi Légi Minisztérium 1944 szeptemberében kiírt pályázatára született.
A minisztérium hivatalosan Volksjäger néven tartotta számon, a gyártási programban a Salamander fedőnevet használták, míg a Heinkel gyár a Spatz ("Veréb") nevet adta a gépnek.
A cseh főváros védelme a német hadsereg hivatalos kapitulációja után is folytatódott. Nem csoda, hiszen védői között olyanok is voltak, akik számára a megadás rosszabb volt a halálos ítéletnél — kínzás és börtön várt rájuk. A konfliktustól tartó szövetségesek kompromisszumot kötöttek a Sztálinnal, és ezzel évtizedekre megpecsételték Csehszlovákia sorsát. A sors gonosz tréfája, hogy a világháborúban legtöbbet szenvedett országok a hadműveletek befejeztével a Szovjetunió befolyási övezetébe kerültek. A Prágáról folyó alkudozást is Sztálin nyerte meg.
A tárgyi maradványok és hivatalos jelentések mellett a '90-es években nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok, amelyeket Sztálin magánarchívumában találtak meg. Ezek egyike (az 553. számú titkos dosszié, eredeti, géppel írt kézirata 414 oldal, a címe: Hitlerről), amelyből a Stern 1997 áprilisában publikált, azért érdekes, mert a német koronatanúk — Otto Günsche adjutáns (ő állt az öngyilkosság pillanatában Hitler ajtaja előtt) és Heinz Linge, Hitler inasa — vallomásából éppen azokat a részeket idézi, amelyek az utolsó órák részleteiről szólnak.
A Führernek minden ismert adat és jel szerint nemcsak fizikai, de szellemi állapota is egyre romlott. 1944-1945 folyamán katonai lépéseiben már nem lehet felfedezni a realitásérzék minimumát sem. Képtelen volt szembenézni a valósággal, és attól teljesen elrugaszkodva tervezgette úgynevezett akcióit. De nem őrült meg a vég közeledtével — az általa kezdett játszmát a teljes kilátástalanság ellenére végigjátszotta.
A III. Birodalom az utolsó napokban igyekezett biztosítani Hitler politikájának folytatását. Németország kapitulációja – bár a szövetségesek közötti bizonyos súrlódások kísérték – azonban megakadályozta, hogy Dönitz és kormánya ténylegesen is átvegye a hatalmat.
Még el sem csendesedtek a harcok Berlinben, amikor Dönitz tengernagy plöni főhadiszállásán megalakult az ideiglenes kormány. A német hadsereg azonban már nem volt képes szervezett ellenállásra, a birodalom védelme már csak szétszórt, bár néha igen heves harcok sorozata volt. A hadsereg maradványai már csak azért küzdhettek, hogy kinek adják meg magukat.
