A német haditengerészet 1945 januárja és májusa között csaknem kétmillió lakost mentett ki a balti területekről az előretörő szovjet csapatok elől, és szállított át hajókon nyugatra. Ez volt a világtörténelem legnagyobb tengeri evakuációja, és bár az életmentő művelet összességében sikeresnek volt mondható, sok ezer menekülő nem érte el úticélját — a történelem legnagyobb tengeri katasztrófája is ekkor történt.

1944/45 fordulóján a szovjet csapatok előretörése miatt németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé. A keleti front összeomlott, a szovjetek elérték az Oderát, a Balti-tenger partvidékét, és német katonák, civilek százezreit vágták el Kelet-Poroszor- szágban, a Kurland-félszigeten (ma: Lettország) és Danzig körül. 1945. január 21-én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál fedőnevű Rettungsaktiont (mentőakciót); minden rendelkezésre álló német hajónak mentenie kellett mindazt, amit lehetett.

Dönitz utasította Conrad Engelhardt ellentengernagyot, a Kriegsmarine szállítási szolgá- latának vezetőjét, hogy indítsa meg az akciót, csakhogy a Kriegsmarine bevethető hajói 1945-re már alaposan elhasználódtak és súlyos üzemanyaghiánytól szenvedtek. A keres- kedelmi hajózás még rosszabb állapotban volt, a nagy utasszállító hajók, amelyeken az evakuáció sikere múlt, a háború kezdete óta alig futottak ki a tengerre.

A Vörös Hadsereg elől menekülő civilek.

A Hannibál-hadművelet végrehajtásához Engelhardtnak 13 nagy óceánjáró, 25 közepes méretű teherhajó és több száz kisebb kereskedelmi hajó állt rendelkezésére, beleértve a part mentén közlekedő kisebb hajókat, bárkákat és halászhajókat is. Parancsnoksága alá kerültek a Kriegsmarine megmaradt hadihajói, többek között a Prinz Eugen és az Admiral Hipper nehézcirkálók, a „zsebcsatahajók”, az Admiral Scheer és a Lützow, pár romboló és torpedónaszád, aknaszedő hajók, valamint számtalan kisebb kisegítő- és őrhajó. Az első kimenekítésre január 23-án került sor, amikor 3 ezer menekültet szállítottak el biztonság- ban Königsbergből (ma: Kalinyingrád, Oroszország) és Pillauból.

Az ostromlott Königsbergből menekülők a Hans A. Wedel fedélzetén.

A kísérő hadihajók mindeközben a parton lévő célpontokat lőtték, késleltetve a Vörös Hadsereg előrenyomulását, míg annyi menekültet hajóztak be, amennyit csak tudtak, majd elindultak nyugat felé. Ez 115 napon át folytatódott. Március 8-án azonban már a hajók feléről jelentették, hogy használhatatlanok, ennek ellenére a Hannibál-hadművelet folytatódott. Április 4-ről 5-re virradó éjszaka a német hadihajóknak sikerült kivonniuk a 7. páncéloshadosztály 8 ezer emberét Gotenhafen közelében Oxhöftből (ma: Oksywie, Lengyelország), sőt a felszerelésük jelentős részét is sikerült megmenteni.

Menekültek a Balti-tengeren.

Májusra már egyértelmű volt, hogy Németországnak vége. Az északi kikötők a brit csapatok kezére kerültek, bár a Kriegsmarine kétségbeesetten próbálta folytatni a hadműveletet bármivel, ami képes volt úszni. Az utolsó evakuálások május 9–10-én zajlottak, amikor a háború már gyakorlatilag véget ért, a Kriegsmarine hajói utolsó fordulójukat tették meg, és Helából még 20 ezer menekültet evakuáltak.

Becslések szerint a Hannibál-hadművelet során összesen több mint kétmillió németet evakuáltak keletről. Nagyjából a kétharmaduk volt civil, és csak a többi katona. (Megj.: ez a szám nem tartalmazza a koncentrációs táborok foglyait; az ezzel kapcsolatos adatok jórészt hiányoznak.) Minden szempontból ez volt a modern történelem legnagyobb, ten- geren lebonyolított evakuációja, amely mellett eltörpül az 1940-es Dinamó-hadművelet, amellyel kilenc nap alatt mintegy 338 ezer embert menekítettek ki Dunkerque-ből.

Menekültek behajózása Pillauban.

A Hannibál-hadművelet során csaknem 1000 hajót használtak fel, amiből 245 süllyedt el, és 33 ezer menekülőt, illetve tengerészt vittek magukkal a hullámsírba.

*

A hadművelet rendkívül veszélyes volta már a kezdeti veszteségekben megmutatkozott, ami a történelem legnagyobb tengeri katasztrófájának bizonyult. Január 30-án az 1500 utasra és 500 főnyi személyzetre tervezett korábbi üdülőhajó, a Wilhelm Gustloff elhagy- ta Gotenhafent és nyugatra tartott. A 26 ezer tonnás hajó elsősorban menekültekkel volt telezsúfolva. A Wilhelm Gustloff lassan haladt, kímélte a rossz állapotban lévő motorjait, és csak két kísérője volt. Éjszaka az S-13 jelű szovjet tengeralattjáró észlelte a kivilágított hajót, és három torpedóval elsüllyesztette azt. Az oldalára dőlő óceánjáróból csak 1239 embert tudtak kimenteni, több mint 9 ezren a jeges vízbe vesztek.

Wilhelm Gustloff egy háború előtti képen.

A Wilhelm Gustloff az elsüllyesztett négy nagyobb hajó egyike volt. Alig másfél héttel később, 1945. február 10. éjszakáján az S-13-as elsüllyesztette a 14 660 tonnás General von Steuben kórházhajót is, az ezen tartózkodó 5 ezer menekültből alig 600 főt tudtak kimenteni. Február 16-án éjjel, pár perccel éjfél előtt egy másik szovjet tengeralattjáró a gdanski-öbölben a Goya menekültszállító hajót torpedózta meg. A torpedótalálat után hét perccel a Goya elsüllyedt, a fedélzetén lévő, több mint 6000 ember pedig megfulladt vagy megfagyott a jéghideg vízben; az áldozatok pontos száma valószínűleg sohasem fog kiderülni. A hajó utasai közül mindössze 165-en élték túl a katasztrófát.

Az egyik legszörnyűbb tragédia 1945. május 3-án — három nappal Hitler öngyilkossága után, pár nappal a kapituláció előtt — történt, amikor a brit Királyi Légierő gépei megtá- madták a Cap Arcona nevű hajót (korábban menekülteket szállított keletről) Lübecktől északra, ami kigyulladt és elsüllyedt. A hajó 5 ezer, a koncentrációs táborokból evakuált foglyot szállított, akiknek nagy része az életét vesztette. A kevés túlélőt az őrök verték agyon.