Majdnem kimaradt, pedig fontos. Mielőtt Berlin elesett – majd ezt követően a III. Birodalom is kapitulált – volt egy fontos csúcstalálkozó: 1945. február 4-én a Krím-félszigeten található jaltai cári kastélyban utoljára még találkozott a „három nagy”. A Szovjetuniót Sztálin, Angliát Churchill, az Egyesült Államokat pedig Roosevelt képviselte.

A konferenciának két alapvető célja volt: az egyik, hogy Németországot a lehető leggyorsab- ban legyőzzék (ez pár hónappal később megtörtént), a másik pedig, hogy megrajzolják náci Németország bukása utáni Európa és a világ új arcát – ezzel egyúttal elvetették az 1945 után kezdődő hidegháborús viszály magvait is.

Ekkor azonban a szövetségesi összhang egén még egyetlen felhő sem látszott: Roosevelt és Sztálin között szívélyes viszony alakult ki (Churchill nagy bosszúságára), és ez egyszer komolyak voltak a megállapodások és sikeres az együttműködés.

Sztálin elfogadta Roosevelt Egyesült Nemzetek (ENSZ) tervét és Churchillnek azt a ja- vaslatát, hogy a nagy osztozkodásban Franciaország is kapjon egy megszállási övezetet Németországban. Churchill és Roosevelt elfogadta a Lengyelországra vonatkozó szovjet elképzeléseket – amint arról már Teheránban is szó volt – keleti területeiért cserében (melyeket a Szovjetunió szerzett meg) Lengyelország a németek rovására az Odera és a Neisse folyókig terjeszthette ki nyugati határait, azaz az országot egy kicsit nyugatabbra „tolták”. Az amerikai elnök abba is beleegyezett, hogy a Szovjetunió természetbeni jóvá- tételt kapjon Németországtól, bár abban nem állapodtak meg, hogy mennyit.

A legfontosabb megállapodás azonban a Távol-Keletre vonatkozott: az amerikaiak arra számítottak, hogy hosszú küzdelem vár még rájuk Japánnal, így aztán el voltak ragad- tatva, amikor Sztálin megígérte, hogy három hónappal az európai háború befejezése után belép a távol-keleti háborúba. Hasonlóképpen elbűvölte őket Sztálinnak az a hatá- rozott állítása, hogy teljes mértékben elismeri Csang Kaj-seket, és nem áll szándékában elősegíteni a kínai kommunisták győzelmét – ami igaz is volt, csak épp más okokból, mint azt az amerikaiak gondolták.

Jalta tehát – legalábbis akkoriban még úgy nézett ki – hogy Metternich szavaival élve egy "nagyon jó kis kongresszus" volt; azzal kecsegtetett, hogy a szövetségesi egység túléli majd a győzelmet. Az amerikai külügyminiszter ezt írta: "A Szovjetunió nagyobb engedmé- nyeket tett Jaltában az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának, mint ők a szovjeteknek." Harry Hopkins, Roosevelt bizalmas tanácsadója még jobban lelkesedett:

Valóban szívből hittük, hogy ez annak az új napnak a hajnala, amiért mindannyian imádkoztunk. Az oroszok már bizonyságát adták, hogy ésszerűek és előrelátóak tudnak lenni, és sem az elnök, sem más közülünk egy szemernyit sem kételkedett abban, hogy együtt tudunk élni velük, békében meg tudunk lenni velük egészen az elképzelhető legtávolabbi jövőig.

A jaltai konferenciának később rossz híre lett, sokak szerint Sztálin bolonddá tette a nyugati nagyhatalmakat. Helyesebb volna azonban azt mondani, hogy saját magukat tették bolonddá. Azt képzelték, hogy a sztálini Szovjetunió a háború után majd szépen visszahúzódik határai mögé – a legrosszabb esetben nem az 1939-esek, hanem az 1941-esek mögé. A Sztálinnak azonban a megváltozott erőviszonyok birtokában nem ez volt a szándéka. Ahogy a német hatalom megsemmisült Kelet-Európában, a szovjet hatalom ki akarta tölteni a keletkezett űrt: egyedül kötötték meg a fegyverszünetet a legyőzött csat- lósokkal, kirekesztették a hatalomból a kommunistaellenes elemeket. Sztálin csupán csak annyit ígért meg, hogy a Jalta után közösen felállított Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül ő is támogatni fogja majd, hogy a kelet-európai államok később demokratikus választásokon dönthessenek jövőjükről.

Lengyelország speciális eset volt: Nagy-Britanniának kötelezettségei voltak velük szem- ben, nemcsak az eredeti szövetség, hanem a nyugaton velük harcoló lengyel csapatok miatt is. Lengyelország továbbbra is ragaszkodott a szabad választásokhoz, csakhogy volt egy megkerülhetetlen kis dilemma: tekintettel a lengyel-szovjet kapcsolatok addigi múltjára, elképzelhetetlen volt, hogy bármiféle szabad választás eredménye egy szovjet- barát lengyel kormány legyen.

Sztálin viszont a háború után egy „szovjetbarát” Lengyelországot akart. Aztán az erő- viszonyoknak megfelelően döntöttek: Churchill tiltakozása ellenére Roosevelt hajlandó volt feladni a londoni emigráns lengyel kormány támogatását, így zömében kommunista politikusokból álló kabinet szerezte meg a hatalmat.

De Jalta későbbi hitelvesztésének nem ez volt az alapvető oka: 1945 elején a nyugati szövetségesek arra számítottak, hogy még súlyos harcokat kell vívniuk a németekkel – a brit vezérkari főnökök egyenesen úgy vélték, hogy az európai háború elhúzódhat akár egészen novemberig – és így az egységet tekintették mindennél fontosabbnak. Aztán amikor viszonylag hamar megszületett a győzelem, a nyugati szövetségesek megbánták, hogy készpénznek vették Sztálin ígéreteit és engedményeket tettek neki. Vagy ha úgy tetszik, megbánták, hogy „hagyták”, hogy a szovjet diktátor átverje őket, és lehetőségeit kihasználva a világháború után egy „szovjetbarát” Kelet-Európa hozzon létre.

Így aztán Sztálin mindent vitt. Aztán – mivel 1945 tavaszán a legnagyobb ellenfél, Német- ország kapitulált – nyáron már sor is került a potsdami értekezletre, ahol olyan kérdések merültek fel, mint a nácizmus felszámolása vagy a háborús bűnösök felelősségre vonása.

A február 11-én véget ért tanácskozás nyilatkozatát 12-én egyidejűleg hozták nyilvánosságra Moszkvában, Londonban és Washingtonban. A jaltai konferenciát az utókor meglehetősen ambivalensen értékeli, hiszen csak mostanában oszladozó mítoszok szövődtek köré, Európa felosztásának szinonimája lett, jóllehet az érdekszférákról szó sem esett, nem dőlt el semmi véglegesen. Tény ugyanakkor, hogy a "három nagy" megegyezése döntően hozzájárult a nemzetiszocialista eszme teljes megsemmisítéséhez, miként az is igaz, hogy a krími megállapodások elősegítették, hogy egy másik diktatórikus eszme igázza le Európa keleti felét. (mult-kor.hu)