A cseh főváros védelme a német hadsereg hivatalos kapitulációja után is folytatódott. Nem csoda, hiszen védői között olyanok is voltak, akik számára a megadás rosszabb volt a halálos ítéletnél — kínzás és börtön várt rájuk. A konfliktustól tartó szövetségesek kompromisszumot kötöttek a Sztálinnal, és ezzel évtizedekre megpecsételték Csehszlovákia sorsát. A sors gonosz tréfája, hogy a világháborúban legtöbbet szenvedett országok a hadműveletek befejeztével a Szovjetunió befolyási övezetébe kerültek. A Prágáról folyó alkudozást is Sztálin nyerte meg.

Winston Churchill 1945. április 30-án ezt írta Harry Truman amerikai elnöknek:

Kétségtelen, hogy nagy hatást gyakorol Csehszlovákia háború utáni helyzetére, s jelentősen befolyásolhatja a szomszédos országokat is, ha a mi csapataink szabadítják fel az ország nyugati részét. Ha viszont a szövetségesek nem játszanak jelentős szerepet Csehszlovákia felszabadításában, az ország esetleg Jugoszlávia példáját követi majd.

George S. Patton tábornok (1885-1945)

Truman elnök általában nem támogatta a Szovjetunióval kapcsolatos brit terveket, mert elsősorban a Japán elleni amerikai-szovjet együttműködést tartotta szem előtt; Csehszlo- vákia esetében a végső döntést Dwight Eisenhower tábornokra bízta. „Bár a 3. hadsereg már két héttel korábban elérte a cseh határt, Eisenhower csak május 4-én este fél nyolckor engedélyezte telefonon a határ átlépését — emlékszik vissza Omar Bradley tábornok. A 3. hadsereg már három hete kérte, hogy bízzák rá ezt a feladatot. (...) Csehszlovákiát azonban a Szovjetuniónak kellett felszabadítania, mi tehát csak a határvonaltól néhány mérföldnyire fekvő Pilsenig nyomulhattunk előre. Patton tiltakozott a korlátozás ellen, és azt bizonygatta, hogy képes eljutni Prágáig. Valóban, ha a főparancsnokság visszavonta volna a parancsot, Patton alighanem egy napon belül a Vencel téren lett volna. De amikor Eisenhower értesítette a szovjet parancsnokságot, hogy csapataink — ha a helyzet megkívánja — Prága felé fognak vonulni, azt válaszolták, hogy ne lépjük át a Budweis – Pilsen – Karlsbad vonalat."

Amerikai páncélosok Pilsenben, 1945 májusa

Május első napjaira Európában már elhallgattak a fegyverek, negyedikén Észak-Német- országban a németek Bernard Montgomery tábornok előtt letették a fegyvert. Másnap Bajorországban a „G" hadseregcsoport, Ausztriában és Horvátországban pedig az „E" hadseregcsoport kezdte meg a fegyverletételt az amerikaiak előtt. A szovjet hadvezetés attól tartott, hogy szövetségeseik vonulnak be azokra a csehszlovák területekre is, ahol a német Közép és Ostmark hadseregcsoport egységei állomásoztak.

A szövetséges hadvezetés fölajánlotta a Vörös Hadseregnek, hogy segít a cseh és szlovák területek felszabadításában. Eisenhower ezt írta a szovjet vezérkari főnöknek, Alekszej Antonov tábornoknak küldött táviratában:

 Az előre-nyomulás megindítását tervezzük Csehszlovákiában a Ceske Budejovice – Plzen – Karlovy Vary vonalig, és el akarjuk foglalni ezeket a városokat. Később — ha a helyzet ezt kívánja — egészen a Moldva és az Elba vonaláig előrenyomulhatunk, hogy elfoglaljuk a folyók nyugati partját.

Egy Waffen-SS alakulat harc közben nyugat felé vonulva

Ez Prága elfoglalását jelentette volna, amire a szovjet hadvezetés nemmel válaszolt. Ugyanekkor a német hadseregcsoportok vezetői, Schörner tábornagy és Rendulic tábornok úgy döntöttek, hogy a lehető legtöbb egységüket az amerikaiaknak adják át. Megkezdődött a cseh területen állomásozó német csapatok visszavonulása nyugat felé.

1945. április 28-án Sztálin még megkérdezte Konyev marsallt: ki szabadítja fel Prágát? Konyev 1. Ukrán frontja volt a legkedvezőbb helyzetben, megkezdődtek tehát az új hadművelet előkészületei. A hadműveletben az 1., 2., és 4. Ukrán frontnak mintegy kétmillió katonának kellett részt vennie.

Dönitz és Alfred Jodl 1945 tavaszán

Karl Dönitz tengernagynak, a birodalom új kancellárjának 1945. május első napjaiban komoly gondot okozott a Cseh-Morva Protektorátus kérdése. Harmadikára magához hívatta a protektorátus főnökét, Karl Frankot, aki jelentést tett a helyzetről. Beszámolt arról, hogy felkelés várható, és arról, hogy a protektorátusban több helyütt máris fegy- veres ellenállás tapasztalható. Úgy vélte, hogy már nem lehet megtartani a hatalmat. Attól tartva, hogy a Vörös Hadsereg hamarosan elfoglalja Csehországot, elhatározták, hogy parlamentereket küldenek Eisenhower tábornokhoz, hogy tárgyaljanak a Cseh- és Morvaországban állomásozó német alakulatok megadásának feltételeiről.

Dönitz azonban a végső döntés előtt teljes jelentést akart a Közép hadseregcsoport fő- parancsnokságától. A jelentés, amelyet másnap hozott meg a hadseregcsoport törzsének főnöke, Natzmer tábornok, lehangoló volt; a főparancsnokság közölte, hogy az irányítása alá tartozó alakulatok legfeljebb két hétig védekezhetnek. Megszületett a döntés: 1945. május 7-én Schörner tábornagy parancsot kapott Dönitztől, hogy „mindent, amit csak lehet, vonjon ki a keleti arcvonalról. Szükség esetén harcolva törjenek át a szovjet vonalakon."

Vlaszov eligazítást tart a ROA katonáinak

Prágában eközben egyre inkább megérett a felkelés kirobbantásának gondolata. A felkelők ekkor csak Andrej Vlaszov Orosz Felszabadító Hadseregének (ROA, Russzkaja Oszvobogyityelnaja Armia) csehországi alakulataira számíthattak. A ROA-nak nem volt más választása, a németek ellen fordulva meg kellett próbálnia, hogy menedékjogot szerezzen a nyugati szövetségeseknél. Katonáinak azonnali halált jelentett volna, ha a Vörös Hadsereg fogságába kerülnek.

Vlaszov tábornok április 16-án érkezett Prágába, és rögtön hozzálátott egy „harmadik fegyveres erő" létrehozásához a kommunistákhoz nem kötődő csehek bevonásával. Tervük az volt, hogy Csehországot elfoglalva az amerikaiak megérkeztéig harcolnak a Vörös Hadsereg ellen. Az Oroszországi Népek Felszabadító Bizottsága (KONR) a pro- tektorátus területére akarta gyűjteni a ROA ausztriai és horvátországi egységeit is. 1945. április végén Vlaszov hadserege két gyalogoshadosztályból — felfegyverezve csak az egyik volt —, kozák egységekből és légierőből állt.

A ROA katonái Prágában

A ROA és a cseh ellenállási mozgalom vezetőinek találkozóin Vlaszov képviselője a jövendő együttműködésről tárgyalt Klecanda tábornokkal, aki az I. világháború idején Szibériában harcoló cseh hadtest tisztje volt. Klecanda nem látta hasznosnak a Vlaszovval való együttműködést, és nem támogatta a ROA ügyét. A nyugati szövetségesek — nem akarva szembekerülni a Szovjetunióval — szintén elvetették Vlaszov tervét, amely szerint a ROA egységei amerikai oldalon kapcsolódnának be a Hitler-ellenes háborúba.

A német Közép hadseregcsoport főparancsnoksága is hírét vette, hogy Vlaszov kapcso- latot keres a nyugati szövetségesekkel; Schörner tábornagy személyesen kereste fel az 1. hadosztályt, hogy ellenőrizze harckészültségét. Látva a vlaszovisták németellenes hangu- latát, leállította a fegyver és lőszerellátást, majd elrendelte, hogy zárják el egységeik útját Prága felé. Ennek ellenére a ROA 1. gyalogoshadosztályának parancsnoka, Bunyacsenko tábornok, az általános zűrzavart kihasználva 25 000 katonájával át tudott csúszni a német alakulatok között, és eljutott a főváros körzetébe; 1945. május elején az 1. hadosztály már ott állomásozott Prágától északra. A felfegyverzetlen 2. gyalogoshadosztály is átvonult Ausztria területéről Prága közelébe, és a várostól délre helyezkedett el. Vlaszov tábornok tervei szerint a két hadosztálynak itt kellett bevárnia az amerikai csapatok megérkeztét.

Május elején a cseh partizánok Bunyacsenko tábornokot beavatták terveikbe. Tudni akarták, számíthatnak-e rá, hogy a ROA 1. gyalogoshadosztálya támogatja a felkelést. Bunyacsenko megígérte segítségét, és biztosította őket, hogy a ROA más egységei is hasonlóképp fognak viselkedni. 1945. május 5-én Slunecko tábornok, az Obrana Národa parancsnoka elrendelte a harcok megkezdését a Cseh-Morva Protektorátus területén.

A németek ugyan számítottak arra, hogy Prágában felkelés tör ki, a városban mégis kevés teljes harcértékű alakulatuk volt. A prágai SS és a rendőrség parancsnoka, Karl Friedrich von Pückler-Burghauss SS-Gruppenführer csak a német hivatalok gyors kiürítésével foglalkozott, és a Der Führer SS-ezredet vetette be a felkelők ellen.

Elhagyott Jagdpanzer 38t Prágában, 1945. május

A felkelés kitörése után elsőként a cseh rendőrök léptek akcióba, parancsot kaptak Prága és a protektorátus fontos stratégiai pontjainak elfoglalására. Az egyik ilyen a prágai rádió épülete volt, a harcok itt május 5-én 11 órakor kezdődtek, de a rendőrök a Waffen-SS egyik alakulatának heves ellenállásába ütköztek. A rendőröknek mégis sikerült bejutniuk a stúdióba, és leadták első felhívásukat, amely elsősorban a cseh rendőrségnek szólt. A prágai német alakulatok egyre hevesebb ellenállása miatt 12.38-kor újabb felhívást küld- tek az éterbe; ezúttal a szövetségesektől kértek segítséget.

Elsőként a ROA 1. gyalogoshadosztálya sietett a felkelők segítségére. Május 5-én este Bunyacsenko katonái behatoltak Prágába és megtámadták a német csapatokat. Azonban a kommunista többségű Cseh Nemzeti Tanács — arra hivatkozva, hogy nem akar semmi- féle kapcsolatot árulókkal és németbérencekkel — elhatárolta magát a vlaszovistáktól. Ugyanakkor a prágai felkelés vezetői arról is értesültek, hogy Patton tábornok 3. amerikai hadserege Prágától 40 km-re megállt, észak felől viszont közelednek az 1. Ukrán front alakulatai.

A német csapatok kivonulása Prágából, 1945. május

1945. május 6-án a ROA 1. hadosztályának 3. gyalogosezrede lezárta a ruzinei reptérre vezető utakat. Másnap Prága Pankrac városrészében az 1. gyalogosezred felvette a harcot a Walstein SS-harccsoporttal, a ROA 4. ezrede pedig elfoglalta a Petrin dombot, ahol német tüzérségi állások voltak — ROA 2. ezrede a Klein SS-harccsoport mozgását akadályozta meg. A szovjetek közeledtének hírére a ROA 1. gyalogoshadosztályának parancsnoka május 7-én este elrendelte a harcok beszüntetését, és hadosztálya — amely két nap alatt 300 halottat és sebesültet vesztett — elhagyta a várost.

A visszavonulási parancs azonban nem jutott el minden egységhez, a városban rekedt vlaszovisták megadták magukat a Vörös Hadsereg alakulatainak.

Konyev marsall Prágában, 1945 májusa

Miközben az 1. hadosztály a németekkel harcolt, a ROA Déli csoportjának (a 2. hadosztály és a hadsereg más alakulatai) parancsnoksága megállapodott a nyugati szövetségesek- kel, hogy az Oroszországi Népek Felszabadító Bizottságának (KONR) minden egysége az amerikaiaknak adja meg magát. A 2. hadosztály parancsnoka — minthogy sem az 1. hadosztállyal, sem Vlaszov tábornokkal nem volt összeköttetése — nem hozta meg ezt a végső döntést. Nagy hiba volt; alakulatainak nagy részét a törzzsel együtt meglepte a Vörös Hadsereg gyors előretörése — ők szovjet fogságba estek. A többi alakulatnak nagyobb szerencséje volt, Krumau térségében az amerikai 3. hadsereg internálta őket.

Május 8-án Olmützből elindult Prága felé Moszkalenko tábornok 38. hadseregének speciális gyors csoportja. Amikor a szovjet csapatok és a Szovjetunióban szervezett Cseh Hadtest alakulatai elérték a fővárost, a németek már visszavonulóban voltak.

Elfogott német katonák oszlopa Prága közelében

Május 6. és 11. között a Vörös Hadsereg Csehszlovákia területén 859 440 német katonát ejtett foglyul. Május 10. után a szovjet csapatok elérték az amerikai hadsereg vonalát, a ROA egységei így csapdába kerültek. Május 11-én a ROA 1. hadosztálya Schllüsselburg (Lnáre) térségében letette a fegyvert az amerikaiak előtt, akik — arra hivatkozva, hogy olyan területen vannak, amelyet át kell adni a Vörös Hadseregnek —, kiadták őket a szovjet hadvezetés képviselőinek. A ROA több elfogott tisztjét azonnal agyonlőtték, a katonákat pedig különleges szibériai szűrőtáborokba szállították.

A vlaszovisták többségére halál vagy hosszú „átnevelés" várt. Vlaszovot — az amerikai járőr hallgatólagos beleegyezésével — egy különleges szovjet alakulat fogta el, majd 1946-ban halálra ítélték, és többedmagával kivégezték.