Miközben keleten Németország lerohanta Lengyelországot, nyugaton — bár Franciaország és Anglia is hadat üzent a Harmadik Birodalomnak — a fronton egészen 1940. április 9-ig, Dánia és Norvégia megtámadásáig csend volt, tényleges harci események nem történtek.

Nem így a tengeren, ahol a szövetségesek kereskedelmi hajói sorra estek áldozatul a német tengeralattjáróknak. Az első áldozat a brit Athenia volt, amelyet 1939. szeptember 3-án este — azaz az Anglia elleni német hadüzenet napján — süllyesztett el az U-30.

Az atlanti-óceáni uralomért vívott harc már 1939. szeptember 3-án megindult. A németek mindössze 57 tengeralattjáróval kezdték meg a küzdelmet, a britek mégis rákényszerül- tek a hajókaravánok bevezetésére — ennek ellenére az év végéig így is 147 kereskedelmi hajót veszítettek. A német tengerészeti vezérkar eleinte kötelezte egységeit a nemzetközi egyezmények tiszteletben tartására, idővel azonban feloldotta a korlátozásokat, többek között a kereskedelmi hajók felfegyverzése miatt. Korlátlan víz alatti háború kezdődött.

A briteknek mindenképpen fenn kellett tartaniuk az áruszállítást tengeren túli gyarma- taikról és az Egyesült Államokból, ezért szembe kellett szállniuk a hajózási útvonalaikat fenyegető tengeralattjárókkal, a felszíni csatahajókkal, cirkálókkal és a segéd-cirkálókkal (polgári hajózás támadására alkalmassá tett, felfegyverzett kereskedelmi hajók). A Királyi Haditengerészet (Royal Navy) fő feladata az Északi-tenger atlanti-óceáni kijáratainak le- zárása, különös tekintettel a Skócia és Norvégia déli partjai közötti térségre.

Erich Raeder tengernagy Hitler társaságában. Raeder a nagy felszíni egységek fejlesztését támogatta.

A Kriegsmarine parancsnoksága már 1939 augusztusában kirendelt két zsebcsatahajót, a Deutschlandot és az Admiral Graf Speet, és néhány tengeralattjárót az Atlanti-óceánra. A zsebcsatahajók teherhajók elleni bevetése arra kényszerítette a' brit admiralitást, hogy több nehéz hadihajóját a hajókaravánok kísérésére és a hajózási útvonalak védelmére rendelje. A brit uralmat az Atlanti-óceán északi medencéjében főként a Home Fleetbe sorolt nehéz egységeinek kellett biztosítaniuk. Fő támaszpontjuk a Scapa Flow volt az Orkney-szigetek között, a skót partoktól északra.

A Royal Navy tekintélyét azonban alaposan megtépázta, hogy 1939. október 14-én a Günther Prien sorhajókapitány vezette U-47 tengeralattjárónak sikerült beosonnia Scapa Flow öbölbe és elsüllyesztenie a Royal Oak csatahajót.

Prien tengeralattjárója, a VIIB típusú U-47

Németország Dánia és Norvégia elleni támadása 1940 áprilisában teljesen új hadászati helyzetet teremtett. Elsősorban a norvég fjordok elfoglalása volt fontos, és bár a Kriegs- marinénak többek között 3 cirkáló és 10 romboló elvesztésével kellett fizetnie, megnyílt az út a német flotta előtt az Északi-tengeren túli vizek felé. Ugyanekkor a norvég repülő- terekről felszálló német gépek ellenőrizhették az Atlanti-óceán északi medencéjének jelentős részét. A norvégiai német támaszpontok — különösen 1941 szeptemberétől — fontos szerepet játszottak az északi útvonalakon a szovjet kikötők felé tartó szövetséges konvojok támadásában is.

Miután a németek elfoglalták Norvégiát, az Admiralitás kénytelen volt nyugatabbra tolni az Atlanti-óceán nyílt vizeire vezető kijáratok blokádját. Ehhez nagy területeket kellett elaknásítani, és járőröző cirkálókat kellett kiküldeni a Skócia északi partjai - Shetland-szigetek - Izland tengely mentén haladó hajózási útvonalakra. Egyúttal a Grönland és  Izland közötti Dánia-szorosra is ki kellett terjeszteniük az ellenőrzést.

Azonban a Scharnhorst és a Gneisenau nehézcirkálók két hónapig tartó portyája (1942. január-március) jól mutatja, hogy a blokádon milyen könnyű volt átjutni. Amikor a két német hajónak a brit Naiad cirkáló miatt nem sikerült elsőre kijutni az Atlanti-óceánra, újra próbálkoztak, ezúttal sikeresen, a Dánia-szoroson át.

Mielőtt megérkeztek a franciaországi Brestbe, 22 — összesen csaknem 117 000 BRT vízkiszorítású — hajót süllyesztettek el. 1941 májusában a Bismarck csatahajó megkísé- relte megismételni a két előző hajó bravúrját; a Dánia-szoros kijáratánál elsüllyesztette a Royal Navy büszkeségét a Hoodot, a vadonatúj Prince of Wales csatahajót pedig súlyosan megrongálta. A felbőszült britek mindenáron meg akarták torolni a vereséget, s mindent bevetve, amijük csak volt, több napos üldözés után 1941. május 27-én, Bresttől alig 400 mérföldnyire nyugatra elsüllyesztették a Bismarckot. 

1989-ben a Titanic-ot is felkutató Ballard kb. 4300 m mélyen az óceánban megtalálja a Bismarckot, és brit szakmai közvéleményben éles vitát kavarva megszellőzteti azt a feltételezést, miszerint a Bismarckkal nem az ágyúzás végzett, hanem a saját legénysége süllyesztette el, de erről majd később... (Folyt. köv.)