Az európai háborúban közvetlenül még nem részt vevő Egyesült Államok hadserege 1940-ben kezdett egy terepjáró személygépkocsi, a később minden terepjáró szinonimájává vált Jeep kifejlesztéséhez. Az USA védelmi minisztériuma 1941 márciusában újabb pályázatot írt ki egy úszni is képes könnyű, terepjáró gépkocsi, a Seep (seagoing Jeep) fejlesztésére/gyártására.
A második világháborús német fegyvergyártás egyik legérdekesebb terméke az univerzális Fallschirmjägergewehr FG 42-es automata puska. A német egységeknél általánosan előforduló fegyverek a háború kezdete óta a K98k forgó-tolózáras puska, az MG34/MG42-es géppuska és az MP38/MP40-es géppisztoly volt. Ezek megfeleltek a Wehrmacht követelményeinek, így ezek leváltásuk akkoriban nem volt napirenden. A légi szállítású egységek is ezeket használták, ám a hadszíntéri tapasztalatok alapján neki egy olyan fegyverre lett volna szükségük, amelynek tűzereje megegyezik egy géppuskáéval, de mérete és tömege nem nagyobb egy karabélynál.
A németek már az I. világháborúban megtanulták, hogy Nagy-Britanniára úgy mérhetik a legnagyobb csapást, ha megtizedelik kereskedelmi flottáját. Tudta ezt Erich Raeder admirális is, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Kriegsmarine vetette be a legtöbb segédcirkálót a világ tengerein. Hadműveleteik — bár csak kiegészítették az elsődleges eszközöket a tonna- háborúban — külön fejezetet alkotnak a világháború történetében.
A második világháborús német hadihajók közül meglepően komoly veszteséget okozott a szövetségeseknek kilenc felfegyverzett teherhajó, más néven segédcirkáló. Összesen 131 kereskedelmi hajót süllyesztettek el (823 000 BRT-át), a többi felszíni hadihajó csak feleennyit.
Tényleg csak egészen röviden, hisz már több posztunk is foglalkozott a témával, de a Viasat Hístory-n most megy egy sorozat a II. világháború bombázóiról, ill. azok alkalmazásáról. Részletesen foglalkoznak a német városok bombázásával; az amerikaiak Európában — több, kevesebb sikerrel — a nappali, precíziós bombázással próbálkoztak, míg az angolok 1942-től a városok válogatás nélküli, főleg éjszakai bombázására helyezték a hangsúlyt.
Az I.világháborút kővető versailles-i békeszerződésben a győztes hatalmak meghatározták, hogy a vesztes Németország a továbbiakban milyen és mennyi hadihajót tartson meg. Az akkoriban „Kaiserliche Marin”-ről „Reichsmarine"-re átnevezett német hadiflotta számára csak kevés régi, elavult hajók megtartását engedélyezték.
1941 júniusában a háború eredménytelen párviadal volt Anglia és Németország között. Hat hónappal később világháború lett belőle. Minden nagyhatalom és a kisebbek legtöbbje is belekeveredett. Háború dúlt az Atlanti- és a Csendes-óceánon, és Amerika kivételével minden földrészen. A japánoknak volt még egy könnyű győzelemsorozatuk a Pearl Harbor utáni száz nap alatt. Németország és Japán hatalma teljében volt 1942 közepén.
A II. világháború tengeri harcaiban érdekes helyet foglaltak el a törpe tengeralattjárók. A nagyobb haditengerészetek különböző okokból kezdték ezeket kifejleszteni, feladatuk a számukra nemegyszer határozottan megjelölt cél elérése volt. Tervezésük és megépítésük nehéz feladat elé állította a konstruktőröket: vízkiszorításukat 30 tonna alatt kellett tartani.
A japán haditengerészet már a harmincas években foglalkozott kisméretű tengeralattjárók építésének és bevetésének gondolatával. Az első példányok 1934-ben készültek el, hosszuk 23,9 m, vízkiszorításuk 5 tonna volt és 600 LE-s villanymotorokkal rendelkeztek. Legénységük két főből állt, ez volt a Ko-hyoteki, avagy az „A” típus.
A háború végén a Szovjetunió igen nagy tekintélynek örvendett. Senki sem fordított figyelmet Moszkva gyilkosságaira. Pedig a lágerek — ahová a szovjet lakosság millióit küldték — sohasem voltak ennyire tele. A száműzöttek csapatához újak csatlakoztak, a németek. A már több nemzedék óta Oroszországban élő német származású lakosság tömeges deportálására a Szovjetunió elleni német invázió után hamarosan sor került.
