A második világháborús német hadihajók közül meglepően komoly veszteséget okozott a szövetségeseknek kilenc felfegyverzett teherhajó, más néven segédcirkáló. Összesen 131 kereskedelmi hajót süllyesztettek el (823 000 BRT-át), a többi felszíni hadihajó csak feleennyit.

Ezek a — szövetségesek szerint — kalózhajók sikeresen tevékenykedtek például az új-zélandi, ausztráliai, dél-afrikai partoknál, ami sokkolta az ottani lakosságot, nem is beszélve arról, hogy számos nagy angolszász hadihajót kellett miattuk az európai vizekről elvezényelni, köztük repülőgép-hordozókat és nehézcirkálókat.

A II. világháborúban a segédcirkálókat széleskörűen használták a hadviselő felek. Az angolok és a japánok főleg személyszállító hajókat alakítottak át segédcirkálónak, míg a németek gyorsjáratú teherhajókat. Legtöbbet (26) az angolok vetették be, ezek többnyire konvojokat kísértek, de tizenöt részt vett a német segédcirkálók elleni kutatásban is. A japánok is számos kereskedelmi hajót átépítettek katonai célokra, de csak néhányat se- gédcirkálónak. Az olaszok három hajót kezdtek építeni, de azok csak 90%-ig készültek el, ágyúikat a partvédelem kapta meg.

RAMB II az Adrián (1937. augusztus).

Etiópiában még három kolóniahajóval is rendelkeztek, ebből kettő át tudott hajózni a kínai olasz gyarmatra Tiencsinbe. Az ERITREA-t tengeralattjárók ellátására használták, a RAMB II. segédcirkálónak akarták átépíteni. 1943. szeptember 8-án az ERITREA Ceylonba hajózott, a RAMB II.-t pedig legénysége süllyesztette el Kobéban.

A Japán Császári Haditengerészet 24. Különleges Cirkáló Századában a HOKOKU MARU és testvérhajója, az AIKOKU MARU (és a gyorsjáratú csapatszállítóként használt 6983 tonnás KIYOZUMI MARU) 10 438 tonnás, 150 m hosszú, 21 csomó sebességű átépített luxus utasszállítók voltak. Fegyverzetük 8x140 mm-es ágyúból, 2x80 mm-es és 4x25 mm-es légvédelmi ágyúból, 2x2 torpedóvetőből és 2 db felderítő hidroplánból állt.

Az Aikoku Maru Szingapúrban, 1942.

1941 decemberében az AIKOKU – HOKOKU MARU páros Tahititól délre 2 hajót süllyesz- tett el, majd 1942 májusától az Indiai-óceánon — részben tengeralattjáró-ellátó hajóként — részt vettek a Madagaszkár körüli blokádban; itt egy hajót elsüllyesztettek és kettőt zsákmányoltak. November 11-én az ONDINA felfegyverzett tankerrel és a BENGAL akna- szedővel csaptak össze Nyugat-Ausztrália partjainál. Az ONDINA harmadik 101,6 mm-es ágyúlövedéke felrobbantotta a HOKOKU MARUT. Az AIKOKU MARU 1944 februárjában a Truk-lagúnában szintén felrobbant. Mérlegük 5 elsüllyesztett/zsákmányolt hajó 31 341 tonnával volt.

A német admiralitás a háború kitörésekor a szövetséges kereskedelmi hajók ellen az Atlanti-óceán északi részén tengeralattjárókat, a távolabbi hajózási útvonalakon ú.n. "zsebcsatahajókat" vetett be. Az ADMIRAL GRAF SPEE 1939. szeptemberi elvesztését kö- vetően azonban az értékes és kisszámú nagy felszíni hadihajóikat már óvakodtak távoli vizekre küldeni. Helyettük tizenegy teherhajót alakítottak át segédcirkálónak, és ezeket vetették be a kereskedelmi hajók ellen.

A Pinguin segédcirkálót eredetileg Kandelfels néven teherhajónak építették.

Torpedókkal, aknákkal, 150 mm-es ágyúkkal, repülőgépekkel látták el őket, ezért akár a könnyűcirkálókkal is eredményesen fel tudták venni a harcot. (Megj.: Egyik elnevezésük a Hilfskreuzer (HK) segédcirkáló, másik a Handels-Stör-Kreuzer (HSK) kereskedelmi-zavaró cirkáló volt, jogi értelemben kalózhajóknak számítottak.)

Ellátásukra felfegyverzett tankereket vagy teherhajókat használtak, ami lehetővé tette az egy évnél hosszabb bevetéseket is. 1940 márciusában futott ki az első német segédcir- káló, az ATLANTIS, közel húsz hónapig tartó bevetésre. Hét hónappal később már hat segédcirkáló tartózkodott a világtengereken: az ORION és a KOMET a Csendes-óceánon, a WIDDER az Atlanti-óceán középső részén, míg a THOR az óceán déli részén, az ATLAN- TIS az Indiai-óceánon, a PINGUIN pedig az Antarktisz közelében.

Thor segédcirkáló.

Az egységek kezdetben az első világháborús csatahajók, cirkálók leszerelt lövegeit kapták — az ORION és a WIDDER hajók például a SCHLESSWIG HOLSTEIN 150 mm-es ágyúit. A második hullámban kifutó hajókat már modern ágyúkkal és radarral is felszerelték. Az ágyúk elhelyezése nem volt egységes, a hajó orrába rendszerint csak egy gyorstüzelő, a fedélzetre pedig néhány légvédelmi ágyú került. A hat 150 mm-es ágyút különböző álcá- zott pontokon egyenként építették be.

Ezek a segédcirkálók 2-6 torpedóvetővel is rendelkeztek, például a STIER két vízvonal alattival, az ATLANTIS pedig négy mozgatható fedélzeti indítóval. Azok a hajók, amelyeket az Indiai- vagy a Csendes-óceánra küldtek, tengeri aknákat is vittek magukkal, például a PINGUIN 380 darabot. Mindegyik hajó hordozott felderítő repülőgépet, rend- szerint az Arado Ar-196-ost, de katapulttal csak a — a végül bevetésre nem került — HANSA rendel- kezett. A KORMORAN, a KOMET és a MICHEL ezenkívül egy kis torpedónaszáddal (LS) is rendelkezett. Ezek 12 tonnás, 12 méter hosszú, két 45 cm-es torpedóval és 2 géppuskával felszerelt egységek voltak. A segédcirkálók kiszolgálását 350-400 fő végezte, igaz, egy részüket a zsákmányolt hajók hazahozatalára szánták.

LS típusú aknatelepítő és torpedóvető gyorsnaszád.

1940 decemberében indult a második hullám öt segédcirkálóval, ezekből a THOR és a MICHEL Japánban kötött ki, a KORMORAN, a STIER, és a KOMET megsemmisült. Az 1943-as harmadik hullám már csak két egységből állt, a CORONEL visszafordult, a MICHEL Japán partjainál süllyedt el.

A megmaradt segédcirkálókat (kettő nem került bevetésre) ezután más feladatra hasz- nálták, az ORION-t és a HANSA-t iskolahajónak, a WIDDER-t szállítóhajónak, a CORONEL-t pedig előretolt radarállomásnak. Ugyanis 1942 végére a szövetségesek olyan szoros blokádot vontak a németek által megszállt partok elé, hogy a tengeralattjárók is csak nehezen tudtak kifutni, a hajóknak pedig szinte lehetetlen volt. A segédcirkálók szerepét átvették a nagy hatósugarú tengeralattjárók, amikből az Indiai-óceánon egy flottillát is alakítottak „monszun-csoport " néven.

A Kormoran üzemanyaggal lát el egy tengeralattjárót.

A Japánban rekedt németek kisebb része blokádtörő hajókon megkísérelt visszajutni Európába, a többség a monszun tengeralattjárók bázisain (Penang, Kobe) szolgált. Részt vettek a tengeralattjárók kiszolgálásában, ők üzemeltették a néhány megmaradt ellátó hajót (pl. BROKE, CHARLOTTE SHIELMANN), valamint két Ar-196-ost. 1945-re Djakartába és Surabayába vonult vissza a német távol-keleti kontingens, itt internálták őket a japá- nok Németország kapitulációjakor.

A Németországban lévő segédcirkálókat 1944-től ismét bevetették, ezúttal szállítóhajó- ként a Balti-tengeren. Ekkor ugyanis a szovjet támadás Kelet-Poroszországot elvágta Németországtól, és csak tengeren lehetett utánpótlást szállítani, ill. evakuálni a mene- külő lakosságot. A nagy kiterjedésű aknamezők és a megmaradt nagy német hadihajók ugyan távol tudták tartani a szovjet hadihajókat, de a tengeralattjárókat és a repülőket nem. A segédcirkálók állandó akna-, légi- és tengeralattjáró-veszély közepette konvoj- rendszerben hajóztak a III. Birodalom összeomlásáig. A háború végéig a Kriegsmarine összesen 700 000 német és szövetséges balti katonát, 300 000 sebesültet, 1 500 000 civilt menekített ki hajóival, 4%-os veszteséggel. Hogy ebből a segédcirkálók mennyit szállítot- tak, azt nem tudni, de egy-egy alkalommal akár több ezer ember is összezsúfolódott a fedélzetükön. Kapitulációkor a megmaradt hajókat háborús jóvátétel címen az angolok kapták meg, és kereskedelmi hajóként fejezték be pályafutásukat.

(Forrás: James R. Duffy: Hitler's Secret Pirate Fleet - The Deadliest Ships of World War II.)