A II. világháború tengeri harcaiban érdekes helyet foglaltak el a törpe tengeralattjárók. A nagyobb haditengerészetek különböző okokból kezdték ezeket kifejleszteni, feladatuk a számukra nemegyszer határozottan megjelölt cél elérése volt. Tervezésük és megépítésük nehéz feladat elé állította a konstruktőröket: vízkiszorításukat 30 tonna alatt kellett tartani.

Ami azt jelentette, hogy az ilyen apró naszádokban alig fértek el a szükséges műszerek, kicsi volt a hatósugaruk és így tovább. Személyzetük létszáma 2-4, esetleg 5-6 főből állt, akiknek gyenge műszaki adottságú hajó(cská)jukkal kellett behatolniuk az ellenséges csoportosulások vagy kikötők kellős közepébe, ami csaknem bizonyossá tette vesztüket.

A különböző találmányok, új harceszközök rendre hatottak az egymással szemben álló haditengerészetek tervezőire és tengerészeti vezetéseire. Így történt a britek esetében is. Az 1941. december 18-i Alexandria elleni támadás után, amikor az olasz békaemberek- nek sikerült megrongálniuk a QUEEN ELISABETH és VALIANT csatahajókat, az Admiralitás elhatározta, hogy kísérleteket kezd hasonló kisméretű járművekkel.

Egy Mk.I Chariot-on (robbanófej nélkül), 1944. március 3., Rothesay

Ennek a megépített harceszköznek a britek a CHARIOT nevet adták. Kétszemélyes, ember irányította torpedó volt, amellyel a megtámadott hajó közelébe jutva egy lecsatolható robbanófejet lehetett az ellenséges hajó gerince alá helyezni. A kísérletek kielégítően sikerültek, és több CHARIOT típusú torpedót is készítettek. A CHARIOT-okat tartályokban T-osztályú tengeralattjárók szállították a bevetési területre, a cél közelében a tengeralatt- járó a felszínre emelkedett, és a CHARIOT hátrafelé vezető síneken egyszerűen kicsúszott a tartályból. Ezután a tengeralattjáró lemerült, míg a CHARIOT akcióba kezdett.

A CHARIOT tulajdonképpen az olasz ember vezette torpedó másolata volt, alig különbö- zött az olaszokétól. Robbanófeje miatt kicsit hosszabb volt és mélyebbre tudott merülni: 10,7 méterre. Ezt a merülési mélységet azonban gyakran túllépték, egyrészt a gyakorla- tok, másrészt a hadműveletek alkalmával. A békaemberek gumiruhája tartósabb volt, mint az olaszoké és jobban védett a hideg vízben.

A levehető robbanófejű Welman-t a Queen Mary Reservoirban próbálták ki.

A CHARIOT prototípusán 1942-ben kezdték el a személyzet kiképzését, és 1942-ben elkezdték a CHARIOT-ok építését. Eközben John Dolphin alezredes terveket dolgozott ki egy egyszemélyes törpe tengeralattjáróra. A WELMAN-nak nevezett zseb-tengeralattjá- rót is arra tervezték, hogy megfelelő töltettel — amelyet belülről lehetett lecsatolni — szintén a kikötőkben horgonyzó nagy flottaegységeket süllyesszen el. A próbajáratokon azonban több konstrukciós hibát találtak; alapvető problémának bizonyult, hogy nem kapott periszkópot, így a vezető az alacsony torony üvegablakain átnézve irányította járművét. Periszkóp híján csak rövid időre merülhetett a vízfelszín alá, tehát leginkább a felszínen mozgott, az ellenség könnyen észrevette. Másik hibája az volt, hogy a vezető részére túlságosan kis helyet hagytak, ahol csupán karjait és lábszárait mozdíthatta meg.

Egy Welman kiképzés közben.

A WELMAN mindezeken felül mechanikai és elektromos hibákkal is küszködött. Ennek ellenére az elkészült négy zseb-tengeralattjárót bevetették 1943. november 22-én Bergen kikötőjében, ami azonban súlyos kudarccal végződött. Olyannyira, hogy a németeknek egy ilyen kis naszádot sikerült épségben zsákmányolniuk, amelynek átvizsgálása után a ők is nekiláttak az ehhez hasonló törpe harceszközök tervezéséhez. Nagy-Britannia viszont felhagyott a típus további gyártásával.

Röviddel a CHARIOT-kísérletek megkezdése után egy másik tervet is megvizsgált a brit Admiralitás. Mint a többit, ezt a még csak tervezőasztalon létező törpe tengeralattjárót is arra szánták, hogy ellenséges kikötőbe hatolva csatahajókat támadjon meg. A tervből valóság lett, és megépültek az első példányok, amelyek az X-CRAFT jelölést kapták. Ezek kisméretű másolatai voltak az igazi tengeralattjáróknak, minden hagyományos felszere- lésükkel együtt, kivéve: hogy nem nem voltak torpedó vetőcsöveik.

X-craft műszaki próbán.

A kis méretek miatt minden nagyon szűk helyre volt bezsúfolva. Fegyverzetük két fél- tonnás robbanótöltetből állt, melyek kétoldalt voltak a naszád törzsére felszerelve, így menet közben minimális ellenállást jelentettek. A WELMAN-osztályéhoz hasonlóan csak hátul volt egy pár úszószárnyuk, ennek ellenére jó volt a manőverezési képességük.

Az X-tengeralattjáróknak kezdetben 3 főnyi legénységük volt — parancsnok, mérnök és egy búvár, aki a támadást hajtotta végre. A X-ről zsilipeléssel lehetett kijutni a víz alatt a robbanótöltet elhelyezésére. Az osztály hajóit S- és T-osztályú tengeralattjárók vontatták a vízfelszín alatt a bevetési hely közelébe, majd egy négyhengeres Gardner 42 LE-s dízel- motor és egy 30 LE-s villanymotor segítségével közelítette meg a célpontot (max. felszíni sebesség 6,5 csomó (12 km/h), víz alatti pedig 5,5 csomó (10,1 km/h).

XE9 tengeralattjáró.

(Megj.: Az XT-típus ugyanolyan volt, mint az X, de csak kiképzésre használták. Az XE-típust a Távol-Keletre tervezték, kicsit nagyobbra, mint az X-et. Volt benne légkondicionálás és rakodótér, valamint volt három „lába”, melyek lehetővé tették, hogy a tengerfenéken pihenjen, hogy így könnyebb legyen a töltetek leválasztása.)

Az X3 és az X4 1942 elején kezdte meg próbajáratait; a 15,5 m hosszú, 1,68 m átmérőjű és 27/30 tonna vízkiszorítású egységek a nyílt vízen is jól teljesítettek. 1942 májusában az Admiralitás újabb hat hasonló törpe tengeralattjárót rendelt a Vickers Armstrong Művek- nél, amelyeket az 1943 elején leszállított, X5-től 10-ig számozta. Ekkorra már eldöntötték, hogy a norvégiai Trondheimben horgonyzó TIRPITZ csatahajó ellen vetik be őket.

Az X-craft igen szűkös belseje.

1943. szeptember 1-re befejezték a gyakorlatokat, és hat törpe tengeralattjárót vontak össze a skóciai Loch Cairnbawn-ban. 1943. szeptember 11-én délután hagyták el a kikötőt egy-egy tengeralattjáró vontatásában. Három X-CRAFT (az X5, az X6 és az X7) a Kaafjordban veszteglő TIRPITZ-et, a másik háromnak (az X8, az X9 és az X10 pedig a LÜTZOW nehézcirkálót és a SCHARNHORST csatacirkálót kellett megtámadnia.

A szeptember 15-re virradó éjszaka a tenger viharossá vált, és elszakította a X7 és az X8 vontatókötelét, a vontató tengeralattjárók csak közel kétnapi keresés után bukkantak rájuk, és vették ismét vontatókötélre őket.. Ugyanazon a napon, amikor az X7 és az X8 leszakadt a vontatókötélről, az X9 eltűnt, máig nem tudni, mi történt vele. Szeptember 17-én az X8 észrevette, hogy a robbanóanyagot tartalmazó tartálya megsérült, ezért a tölteteket a tengerbe süllyesztették, de mindkettő felrobbant, és az X8 is megsemmisült.

A Tirpitz a Kaafjordban.

Az X5 és az X6 szeptember 17-én, az X10 szeptember 19-én, az X7 szeptember 20-án érkezett meg a norvég partokhoz. A vontató tengeralattjárók ezen az estén elvitték őket az Altafjordig és ott a vontatóköteleket elengedték. A törpe tengeralattjárók parancsno- kai itt egyeztették az akció megkezdésének időpontját és megállapodtak abban, hogy a robbanó-tölteteket szeptember 22-én, hajnali 5 óra és reggel 8 óra között helyezik el a célpontokon. Az első aknazáron szeptember 21-én, kora hajnalban jutottak át, és már csak a hálótorlaszok választották el őket a TIRPITZ-től és a SCHARNHORST-tól.

Az első hálótorlasz, amely parttól partig volt kifeszítve, és így az egész Kaafjordot lezárta, egy helyen azonban csak 10 méter mély volt, így a törpe tengeralattjárók ezen minden nehézség nélkül átjutottak. A TIRPITZ-et azonban még külön is védte egy kettős háló, amely egy helyen ki volt nyitva, hogy a csónakok a parttól szabadon közlekedhessenek. Hogy ezen a résen tengeralattjáró ne lopakodhasson be, a TIRPITZ lehallgató készülékei egész éjjel folyamatosan működtek, azonban reggel 6 órakor, amikor már világosodni kezdett és a fedélzeti őrség szabad szemmel is felfedezhette volna az ellenséges tenger- alattjárót, a lehallgató készülékeket leállították.

Az első törpe tengeralattjáró, amely ezen a kapun 7 óra 5 perckor a csatahajó mellé be- jutott, az X6 volt, de periszkópjával ismét baj volt, nem tudott rendesen tájékozódni és zátonyra futott. A hajóőrség azonnal észrevette és tüzet nyitott, az X6 elsüllyedt, a személyzetét elfogták a németek és a TIRPITZ-re vitték. Az X7 először belekeveredett a védő hálóba, ahonnan egyórás küzdelem után tudott csak kiszabadulni. 7 óra 15 perckor érkezett a TIRPITZ-hez és sikerült mindkét töltetet ráerősítenie a hajóra, egyiket a B lövegtorony alá, a másikat a C lövegtorony és a középső gépház közé. A németek ekkor még az X6 személyzetével voltak elfoglalva.

Egy másik kép Tirpitzről a Kaafjordban, torpedóhálókkal körülvéve, 1943.

Az X7 ezután megpróbált minél messzebb kerülni a TIRPITZ-től és kifelé igyekezett az öbölből. Azonban egy hálóban ismét fennakadt. Csak 100 méter választotta el a csata- hajótól, amikor 8 óra 12 perckor felrobbantak a töltetek. A robbanás kiszakította az X7-et a hálóból, de ugyanakkor összetörte minden hajózási műszerét. A parancsnok kénytelen volt a felszínre emelkedni és úgy menekülni, de a németek kereszttüzébe kerültek. A törpe tengeralattjáró még elvergődött vagy 100 métert, aztán hirtelen elmerült, és egy fő kivételével magával vitte a személyzetét a mélybe.

8 óra 45 perckor az X5 is a felszínre emelkedett, ugyancsak a TIRPITZ közvetlen közelé- ben. A németek 10,5 cm-es lövegekkel vették tűz alá és azonnal elsüllyesztették. Túlélő nem maradt. A negyedik törpe tengeralattjáró, az X10, amelynek a SCHARNHORST-ot kellett volna megtámadnia, be sem ért a kikötőbe, műszerei elromlottak, ezért parancs- noka feladta a vállalkozást és visszaindult a találkozási pontra. Ötven órányi várakozás után — szeptember 28-án — vontatóhajója elindult vele hazafelé. A viharos tenger rendkívül megnehezítette az utat, olyannyira, hogy október 3-án este a személyzet az X10-ről átszállt a vontatóra, majd a vállalkozás egységét is elsüllyesztették.

Az X25 a háború vége felé.

A TIRPITZ olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a németeknek többé nem sikerült harcba vetniük a tengeren. Furcsa módon a tengeralattjáró háborúra berendezkedett német hadvezetőség csak a világháború vége felé fogadta el a törpe tengeralattjárók építésének és bevetésének gondolatát, belátva, hogy a totális háborúban minden lehetséges eszközt ki kell próbálniuk, amely hozzásegítheti őket a győzelemhez. Akkor azután számtalan típust terveztek, de az már egy másik történet.