Alaposan meglepődtek az amerikai III. hadtest 9. páncéloshadosztályának katonái, amikor 1945. március 7-én Remagennél elérték a Rajnát: a folyó fölött érintetlenül állt a vasúti híd — a németeknek nem sikerült fölrobbantaniuk. Kora délután elkezdődött az amerikai támadás és néhány perc alatt átkeltek a folyó túloldalára: német földre léptek az első szövetséges katonák.

És ha már szót ejtettünk az amerikai Ford GPA kétéltű terepjáróról, mindenképp érdemes összevetni az azonos időszakban hasonló feladatra gyártott német kétéltű, terepjáró katonai gépkocsival, a VW Schwimmwagen-nel.

Az európai háborúban közvetlenül még nem részt vevő Egyesült Államok hadserege 1940-ben kezdett egy terepjáró személygépkocsi, a később minden terepjáró szinonimájává vált Jeep kifejlesztéséhez. Az USA védelmi minisztériuma 1941 márciusában újabb pályázatot írt ki egy úszni is képes könnyű, terepjáró gépkocsi, a Seep (seagoing Jeep) fejlesztésére/gyártására.

A második világháborús német fegyvergyártás egyik legérdekesebb terméke az univerzális Fallschirmjägergewehr FG 42-es automata puska. A német egységeknél általánosan előforduló fegyverek a háború kezdete óta a K98k forgó-tolózáras puska, az MG34/MG42-es géppuska és az MP38/MP40-es géppisztoly volt. Ezek megfeleltek a Wehrmacht követelményeinek, így ezek leváltásuk akkoriban nem volt napirenden. A légi szállítású egységek is ezeket használták, ám a hadszíntéri tapasztalatok alapján neki egy olyan fegyverre lett volna szükségük, amelynek tűzereje megegyezik egy géppuskáéval, de mérete és tömege nem nagyobb egy karabélynál.

A németek már az I. világháborúban megtanulták, hogy Nagy-Britanniára úgy mérhetik a legnagyobb csapást, ha megtizedelik kereskedelmi flottáját. Tudta ezt Erich Raeder admirális is, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Kriegsmarine vetette be a legtöbb segédcirkálót a világ tengerein. Hadműveleteik — bár csak kiegészítették az elsődleges eszközöket a tonna- háborúban — külön fejezetet alkotnak a világháború történetében.

A második világháborús német hadihajók közül meglepően komoly veszteséget okozott a szövetségeseknek kilenc felfegyverzett teherhajó, más néven segédcirkáló. Összesen 131 kereskedelmi hajót süllyesztettek el (823 000 BRT-át), a többi felszíni hadihajó csak feleennyit.

Tényleg csak egészen röviden, hisz már több posztunk is foglalkozott a témával, de a Viasat Hístory-n most megy egy sorozat a II. világháború bombázóiról, ill. azok alkalmazásáról. Részletesen foglalkoznak a német városok bombázásával; az amerikaiak Európában — több, kevesebb sikerrel — a nappali, precíziós bombázással próbálkoztak, míg az angolok 1942-től a városok válogatás nélküli, főleg éjszakai bombázására helyezték a hangsúlyt.

Az I.világháborút kővető versailles-i békeszerződésben a győztes hatalmak meghatározták, hogy a vesztes Németország a továbbiakban milyen és mennyi hadihajót tartson meg. Az akkoriban „Kaiserliche Marin”-ről „Reichsmarine"-re átnevezett német hadiflotta számára csak kevés régi, elavult hajók megtartását engedélyezték.

1941 júniusában a háború eredménytelen párviadal volt Anglia és Németország között. Hat hónappal később világháború lett belőle. Minden nagyhatalom és a kisebbek legtöbbje is belekeveredett. Háború dúlt az Atlanti- és a Csendes-óceánon, és Amerika kivételével minden földrészen. A japánoknak volt még egy könnyű győzelemsorozatuk a Pearl Harbor utáni száz nap alatt. Németország és Japán hatalma teljében volt 1942 közepén.

A II. világháború tengeri harcaiban érdekes helyet foglaltak el a törpe tengeralattjárók. A nagyobb haditengerészetek különböző okokból kezdték ezeket kifejleszteni, feladatuk a számukra nemegyszer határozottan megjelölt cél elérése volt. Tervezésük és megépítésük nehéz feladat elé állította a konstruktőröket: vízkiszorításukat 30 tonna alatt kellett tartani.