Bár az előző posztban már részletesen szó volt Vjacseszlav Molotov berlini útjától, de annyira szép a történet, hogy vétek lenne kihagyni. Molotov 1940 őszén, Sztálin teljes bizalmát élvező munkatársaként (Lásd.: Molotov-Ribbentrop paktum, meg annak titkos záradéka 1939-ben) Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter meghívására utazott Berlinbe, hogy tárgyal- janak a Szovjetunió esetleges csatlakozásáról a Háromhatalmi egyezményhez.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák az USA belépését a háborúba, Németország és Olaszország elhatározza, hogy új szövetségeseket keres. A Szovjetunió és Japán megnyerése érdekében tesznek erőfeszítéseket, azonban csak Japán hajlandó csatlakozni.

Európa még a „boldog békeidők" hangulatában volt, amikor az utakon megjelentek azelső motorkerékpárok. A benzinmotorok viszonylagos üzembiztonsága, sorozatban gyárthatósága megteremtette a feltételeket egy kisigényű és az akkori gépkocsiknál jóval olcsóbb jármű előállítására. Az évek múltával a fejlett nyugat-európai államokban a motorkerékpárok egyre nagyobb számban épültek, és a hadseregek is próbálkoztak alkalmazásával.

A katonai célokra valaha is épült járművek egyik legkülönösebb darabja kétségtelenül a lánctalpas motorkerékpár, a „Kettenkrad". Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen különös jármű iránti igény a Szovjetunió megtámadása után került előtérbe, amikor is a német gépesített alakulatok először süllyedtek el a feneketlen sártengerben. De nem így történt.

A háborúk története során a harcoló felek országainak társadalma soha nem találkozott ilyen méretekben a hadifoglyok problémájával. A „hadifogoly kérdést" a németek egyszerűen és gyakorlatiasan oldották meg; többségük a birodalomban foglalkoztatott olcsó munkaerő lett.

Hitler egész uralma alatt tartott egy lázadástól, amelyet a háború okozta lemondások és szenvedések okozhattak volna. Emlékezett azokra a sztrájkokra és zavargásokra, amelyek 1917-ben megrendítették az első világháborúban részt vevő Németországot. Aggályai nem voltak egészen alaptalanok. Nagy-Britannia ugyanis azért kezdte el a német városok rendszeres bombázását, mert azt remélte, hogy az a lakosságot a hatalom ellen fordítja

A német önjáró lövegek fejlesztése az I. világháborúig vezethető vissza, amikor az ellenséges repülőgépek és megfigyelő ballonok elleni védekezésül kialakították a 77 mm-es, ún. Ehrhardt lövegeket. Ezek teherautóra szerelt ágyúk voltak, előnyük a nagyfokú mozgékonyság volt.

1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a III. Birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg benyomult Kelet-Poroszország területére, németek százezrei kezdtek menekülni nyugat felé.

Alaposan meglepődtek az amerikai III. hadtest 9. páncéloshadosztályának katonái, amikor 1945. március 7-én Remagennél elérték a Rajnát: a folyó fölött érintetlenül állt a vasúti híd — a németeknek nem sikerült fölrobbantaniuk. Kora délután elkezdődött az amerikai támadás és néhány perc alatt átkeltek a folyó túloldalára: német földre léptek az első szövetséges katonák.

És ha már szót ejtettünk az amerikai Ford GPA kétéltű terepjáróról, mindenképp érdemes összevetni az azonos időszakban hasonló feladatra gyártott német kétéltű, terepjáró katonai gépkocsival, a VW Schwimmwagen-nel.