A második világháborús német fegyvergyártás egyik legérdekesebb terméke az univerzális Fallschirmjägergewehr FG 42-es automata puska. A német egységeknél általánosan előforduló fegyverek a háború kezdete óta a K98k forgó-tolózáras puska, az MG34/MG42-es géppuska és az MP38/MP40-es géppisztoly volt. Ezek megfeleltek a Wehrmacht követelményeinek, így ezek leváltásuk akkoriban nem volt napirenden. A légi szállítású egységek is ezeket használták, ám a hadszíntéri tapasztalatok alapján neki egy olyan fegyverre lett volna szükségük, amelynek tűzereje megegyezik egy géppuskáéval, de mérete és tömege nem nagyobb egy karabélynál.

És mivel a németeknél a légi szállítású egységek nem tartoztak a szárazföldi parancsnokság alá, hanem a légierő (Luftwaffe) speciális egységei voltak, lehetővé vált, hogy a Wehrmachttól függetlenül írjanak ki egy pályázatot az igényeiknek megfelelő fegyver előállítására.

A légügyi minisztérium megfogalmazta a követelményeket egy nagy lőtávolságú, egyes és sorozatlövések leadására alkalmas vállfegyver tervezésére, amely leválthatja a gép- pisztolyokat és a géppuskákat. Az alapkövetelmények között szerepelt a 7,92x57 mm-es Mauser lőszer alkalmazása, hogy lehetőség legyen minden egyes lövésznél a maximális tűzerő biztosítására, minimális ellátási problémák mellett. A pályázatra jelentkező cégek közül azonban csak a Krieghoff és a Rheinmetall-Borsig cégek készítettek olyan proto- típusokat, amelyek teljesítették a Luftwaffe elvárásait. A teszteket a Luftwaffe fejlesztési részlege végezte Tarnewitzben 1942 közepén; a vizsgálat eredményeképp a Rheinmetall tervezetét hirdették ki győztesnek.

A prototípus Louis Stange, a türingiai Sommerda gyár főnökének tervei alapian készült. A fegyver hivatalosan 1943/44 fordulóján mutatkozott be Fallschirmjägergewehr 42, azaz FG 42 néven. A konstrukció egy szilárd reteszelésű, forgó zárfejes rendszerű, a csőből elvezetett gáz felhasználásán alapuló gázdugattyús, kivehető táras, diopteres irányzékkal ellátott, egyes és sorozatlövések leadására alkalmas automata puska, amely az azóta is jól bevált gázelvezetéses rendszert alkalmazza.

A gázelvezető furat a cső egyharmadánál kapott helyet. Amikor a lövedék elhagyja ezt, a lőporgázok egy része a cső alatt elhelyezett gázhengerbe jut, ahol a nyomás hatására a gázdugattyú a fegyver hátsó része felé kezd mozogni. A dugattyún lévő függőleges vo- nónyúlvány beakad a zártest spirális vájatába, így mozgása közben elfordítja a zárat. A szilárd reteszelést a zártesten kialakított reteszelő-bütykök biztosítják, melyek a forgás hatására fészkükből kifordulva oldják a kapcsolatot.

A szabadon hátrasikló zárban lévő vonószerkezet kihúzza az üres hüvelyt a töltényűrből, majd a fegyver jobb oldalán található nyíláson kiveti. A zárszerkezet mozgási energiáját egy csavarrugó nyeli el, amely ezután előre kezdi mozgatni a zárat és a dugattyút. A kö- vetkező lőszert a zár kitolja a tárból a töltényűrbe. A zártest megállása után a dugattyú tovább mozog előre. A vonónyúlvány ismét elfordulásra kényszeríti a zárat, ami reteszelt helyzetbe kerül. A folyamat ezután kezdődik elölről.

A fegyver egyik érdekes megoldása, hogy a kétféle tüzelési módban eltérően működik. Egyes lövés leadásakor a zár minden lövés előtt zárt helyzetbe kerül, így védi a fegyvert a szennyeződéstől. Sorozatlövés esetén az elsütőbillentyű elhúzása előtt a zár nyitott álla- potban van, a lehető legkedvezőbb hűtési feltételeket biztosítva a szerkezeti elemeknek.

A fegyver hátsó részét (a betolható válltámasszal együtt) lemezből sajtolták. A nagyobb szilárdság érdekében bordázott kialakítást alkalmaztak. Ide építették be a gázdugattyús szerkezet egy részét is, aminek köszönhetően a cső rövidítése nélkül is lényegesen csök- kent az FG 42-es hossza. A beszerelés megkönnyítésére ezt a részt két félből készítették, melyeket később illesztettek össze. A középső rész (tárrögzítő, markolat, elsütőszerkezet ház) forgácsolással készült. A lemezből sajtolt markolatban kapott helyet az elsütőszer- kezet, a tűzválasztó és biztonsági rendszerek (mint például az MP5 esetében is).

A fából készített első markolat védte a katona kezét a fel-forrósodott csőtől, alakja biztos fogást szavatol. A villaállványt lemezből sajtolták, és a cső alá függesztették, közvetlenül az első markolat elé. Úgy alakították ki, hogy zárt állapotában a behajtott bajonett hüve- lyeként szolgáljon. A csövet a tokrészbe csavarmenettel helyezték be, majd csapszeggel biztosították. Elejére egy lángrejtő csőszájféket kapott, de lehetőség volt egy toldat révén puskagránát indítására is. A lőszerellátást egy 20-as szekrénytár szolgáltatta, de 10-es tárak is készültek (elsősorban a mesterlövész verziókhoz).

A Rheinmetall által előállított prototípus krómacélból készült. Azonban ez a fegyvergyár- tásra kiválóan alkalmas ötvözet csak kis mennyiségben állt rendelkezésre, így amikor a légierő elhatározta 3000 példány csapatpróbára való legyártását, a követelmények között szerepelt, hogy a fegyvert mangánacélból kell gyártani. Mind a lőszereket, mind pedig a fegyvert a Rheinmetall gyártotta. Hamar kiderült, hogy nem képes időre szállítani a kért mennyiséget, ezért a megrendelést a Krieghoff-gyár kapta meg. Azonban ezt a céget is sújtotta a nyersanyaghiány, így a gyártást 1500-2000 darab elkészítése után leállították.

Ez a kényszerszünet nem volt haszontalan, mivel Krieghoff újra áttanulmányozta az FG 42 terveit. Felismerte, hogy a Rheinmetall terveiben szereplő gyártási eljárások és a kidolgozottság — a szűk tűrések miatt — meglehetősen magas költséggel járnak. A kiadások csökkentése és a megbízhatóság növelése érdekében néhány új változtatást hajtottak végre a fegyver felépítésében és a gyártási mechanizmusban. Ezek közül a leglényegesebbek:

• A bajonett és az irányzótömb rögzítését kicserélték.
• A villaállványt megerősítették és áthelyezték a cső elejére, így sorozatlövéskor nagyobb stabilitást nyújtott.
• A tus laminált fából készült, hogy így is csökkentsék a felhasznált acél mennyiségét.
• A szennyeződések elkerülése érdekében egy rugós porvédő került a kivetőnyílásra.
• A biztosítókar a tűzváltókar mögé került.
• A markolat szögét megváltoztatták. Az eredeti meredek kialakítás helyett — mai szemmel nézve — hagyományosabbat alkalmaztak.
• A cső jobb hűtése érdekében kicserélték az első markolatot. A korábbi verziók vékony furatokkal rendelkeztek, az új változaton 13 szélesebb furatot helyeztek el.
• A puskagránát indításához és a fegyver poros viszonyok közötti biztonságosabb működéséhez kapott egy nyomásszabályzót, amellyel a hengerbe jutó gázmennyiséget szabályozták. A puskagránát indításakor ezt tejesen elzárták, maximálisan kihasználva a gázok nyomását.

Német ejtőernyős egy FG 42-essel Franciaországban, 1944.

Az egyik legfőbb módosítás a gyártástechnológiát érintette. Az eredeti FG 42-es költ- séges és időigényes forgácsolási megmunkálása helyett a Krieghoff-féle fegyvert teljes egészében lemezből sajtolták. Ez a megoldás azonban csak úgy biztosított kellő szilárd- ságot, ha a tömegét megnövelték. De ennek ellenére sem volt gazdaságos a gyártás.

A csapatpróbák bebizonyították, hogy a fegyver meglehetősen instabil viselkedésű, különösen sorozatlövések alkalmával. Ennek a problémának a kiküszöbölésére megnö- velték a fegyver tömegét, és a tűzgyorsaságot 900-ról 600 lövés/percre csökkentették. A további tesztek során azonban kiderült, hogy a kis csövű, kis tömegű, nagy tűzerejű fegyver stabilitása továbbra sem javult. A későbbi modellek így mindig elszenvedtek bizonyos mértékű tömegnövelést. Ennek következtében az utolsó változatok majdnem egy kg-mal nehezebbek voltak az eredeti Krieghoff-modelleknél.

Az FG 42 amerikai hadászati ​​illusztrációja, alul az I. változat, felül pedig a II.

Mivel az FG 42 képtelen volt kiszorítani a könnyű géppuskát, és 1944 elejére már össze- vethető volt a Sturmgewehr 44-el, a Wehrmacht az utóbbit állította rendszerbe, és az FG 42-es gyártását leállíttatták. A Luftwaffe azonban továbbra sem tért át a kisebb lőszerre, pedig a vizsgálatokból kiderült, hogy az FG 42-es semmilyen előnnyel nem rendelkezett az Stg 44-essel szemben 400 m-en belül. Az ekkoriban már főleg védelmi tevékenységet folytató német hadsereg részeként az ejtőernyős alakulatok is gyalogsági szerepkörben tevékenykedtek, amikor is a helyiségharcokban nem érvényesültek az FG 42-es előnyei. Ennek ellenére a Luftwaffe a háború végéig újabb 5000 darab legyártására adott meg- bízást. A háború után a szövetségesek vizsgálatoknak vetették alá a fegyvert, és a levont következtetéseket a későbbi fegyverek gyártásakor használták fel.

(Forrás: Thomas B. Dugelby – R. Blake Stevens: The German FG 42 Paratroop Rifle.
Peter Senich: The German Assault Rifle 1939-1945)