A háborúk története során a harcoló felek országainak társadalma soha nem találkozott ilyen méretekben a hadifoglyok problémájával. A „hadifogoly kérdést" a németek egyszerűen és gyakorlatiasan oldották meg; többségük a birodalomban foglalkoztatott olcsó munkaerő lett.

A genfi egyezmény megkövetelte, hogy bizonyos tisztelettel bánjanak velük, elviselhető feltételeket biztosítsanak számukra a túléléshez. Paradoxnak tűnik ez, ha figyelembe vesszük a hitlerizmus ideológiájának németesítő, illetve az alávetett népek gyorsabb vagy lassúbb kiirtására vonatkozó terveit.

A II. világháború ütközeteiben ejtett hadifoglyok nagy száma közvetlen összefüggött a bevetett erők nagy számával. Az 1939. szeptemberi hadjárat után mintegy 420 000 fogoly került Németországba. A francia források kb. 1 800 000 olyan francia katonát tartanak nyilván, aki az 1940-es hadjárat során került fogságba. 1942-ben, Líbiában 130 000 olasz vált hadifogollyá. A tunéziai hadjárat után a szövetségesek táborait 275 000 német és olasz hadifogoly töltötte meg. Falaise — 200 000 német fogoly. A példák és számok egy sor jelenséget és számos problémát jeleznek. A foglyokat eltérően kezelték.

Németek „felvonulása” Moszkvában, 1944. július 17.

Ahogy a háborús események elhúzódtak és a harcok elszántabbak lettek, ahogy növe- kedett az áldozatok száma és fokozódtak a gazdasági és közellátási nehézségek, minden szabályt felülírt a római mondás: senkit sem vetünk meg úgy, mint az áldozatot. Előfor- dultak azonban kiszámíthatatlan reakciók is. 1944. július 17-én, a fehéroroszországi sikeres támadás után a szovjet vezetés megszervezte Moszkvában a „szégyen szemléjét": a főváros utcáin az NKVD egységeinek kíséretében órákon át menetelt — mintegy útban a szibériai lágerek felé — 57 000 német hadifogoly tábornokokkal az élen.

A tömeg előbb spontán módon, az eltervezett forgató-könyv szerint reagált, később viszont a gyűlölködő gúnyolódás és kődobálás után a moszkvaiak kezdték beadogatni a lesoványodott, kimerült „fasiszták" soraiba darabka, jegyre kapott kenyerüket.

Német hadifoglyok a normandiai partokon aknamentesítésen.

A foglyok sorsa eltérő volt a fogság helyszíne, és a felügyelő állam szerint. A nyugat-európai harcokban elfogottakkal szembeni bánásmód megfelelt — Németországban is — a genfi egyezmény előírásainak. Ma is vitatéma, hogy a franciák 1945 után német hadifoglyokat használtak a normandiai tengerpart aknamentesítésére.

Franciaország válaszul a németek szemére vetette, hogy 1940-ben a francia foglyokat a Saint Avold-i táborból a Maginot-vonal aknamentesítéséhez, később pedig a júniusi hadjárat során elesett, és nagyhirtelen eltemetett Wehrmacht katonák kiásásához és azonosításához osztották be. Fontos, hogy a genfi jogok védték a zsidó származású hadifoglyokat is, akiknek miközben családtagjaik népirtás áldozataivá váltak, a III. Birodalom közepén esélyük volt a túlélésre.

1942 nyara: orosz katonák tömege egy „hadifogolytáborban”.

Egészen másképp festett a keleti hadszíntér. Az OKW hivatalos adatai szerint a keleti hadjáratban Wehrmacht-fogságba esettek létszáma 5 700 000 fő volt. Közülük 1945-re 930 000 ember maradt életben. Figyelembe véve, hogy mintegy másfélmillió szovjet fogoly — túlnyomórészt nem oroszok — többé-kevésbé önkéntesen szolgálatot vállalt a német hadsereg oldalán, könnyen kiszámítható: a fogságban életét vesztette mintegy 3 300 000 fogoly, azaz 57 %. A németek villámháborúra készültek, nem tervezték meg a hadifoglyok ellátását. Több száz kilométeres menetekben hajtották őket a front mögé, a gyengéket a német őrök lelőtték. Az évszázad egyik leghidegebb telén csak 1941 decem- berétől engedélyezték a zárt vagonok használatát. Addig a parancs értelmében szovjet foglyoknak csak nyitott vasúti kocsi járt. A transzportok negyede-fele megfagyott. Hadi- fogolytáborok helyett szögesdróttal elkerített üres mezőkön zsúfolták őket össze*.

Ugyanezek az OKW források a Vörös Hadsereg fogságába esett német katonák számát 3 155 000 főre teszik. A Szovjetunió nem erősítette meg ezeket az adatokat, csaknem egymillióval kevesebbet adott meg. Ismerve az OKW pontosságát, fölmerül a kérdés, mi történt a hiányzó egymillió emberrel?

A szovjet foglyok tömeges kivégzését és a velük való bánásmódot a németek gyakran azzal indokolták, hogy a Szovjetunió nem írta alá a genfi egyezményt. Csakhogy ez az egyezmény nem kormányok közötti megállapodás, és származástól vagy felekezeti hova- tartozástól függetlenül megköveteli a méltó bánásmódot. Az, hogy a szovjet állam nem írta alá, nem mentesít az SS, vagy a Wehrmacht szovjet hadifoglyok ellen elkövetett gyil- kosságok felelőssége alól. A németek bánásmódjára példa egy francia altiszt vallomása, akit 1942-ben a rohrseni katonai táborba szállítottak: „A német tiszt bennünket látva za- varba jött: Bocsánat a fogadtatásért. Szovjet foglyokat vártunk. Velük bármit meg lehet tenni".

Stalag V-A hadifogolytábor (Stammlager ) Ludwigsburg külvárosában.

Már a hadjáratok kezdetén ezres hadifogoly-tömegek jöttek létre, amelyekkel a németek nehezen boldogultak. Kíséretük a katonák ezreit vonta el a hadszíntérről, német kenyeret ettek, menetoszlopaik pedig akadályozták a hadsereg közlekedését és ellátását. A fogság első állomása a német határ mentén húzódó Frontstalagerekben történő begyűjtés volt, onnan a szállítmányok továbbindultak az ország belső részébe. A marhavagonok luxus- nak bizonyultak a fogolytáborokba való végtelen meneteléshez viszonyítva.

Egy amerikai M4-es harckocsi áttöri az Oflag XIII-B kerítését, 1945. április 6-án.

A barakkokban folyó élet nem sokban különbözött a koncentrációs táborokétól. A fogolytáboroknak két típusa volt — Oflagok (Offizierslager) a tisztek részére, valamint a Stalagok (Stammlager) az altisztek és közkatonák részére, amelyeket laktanyaszerűen rendeztek be és számokkal jelöltek. Az altisztek és közkatonák többségét a szükséges formaságok lebonyolítása után Arbeitskommandokba irányították és a kijelölt szektor- ban adtak nekik munkát. E pillanattól kezdődött el a fogolyélet az engedetlenségért járó büntetésekkel, valamint a szökési kísérletekért, vagy a III. Birodalom javára végzendő munka megtagadásáért járó kivégzésekkel. A büntetőtáborba való átszállítás nem jelen- tett halálbüntetést, de erősen csökkentette a túlélés esélyét.

Kényszemunka a Messerschmitt-gyárban, kb. 1943.

A német ipari munkára való beosztás gyakran váltott ki ellenállást, különösen altisztek részéről, akik tudták, hogy ellentétes a genfi egyezmény határozataival. A munkamegta- gadók részére Kobierzynben különleges büntetőtábort rendeztek be, ott 1945-ig számos nemzetiségű altisztet őriztek, olyanokat, kik kétségbe merték vonni a német követelések jogosságát. Valóban, a konvenció 27. cikkelye szerint a fogságba esett tisztek és altisztek csak beleegyezésükkel foghatók munkára — ez kizárja a III. Birodalom részére végzett kényszermunkát. Már a foglyok ipari foglalkoztatásának elve is ellentétes az egyezmény cikkelyeivel, amelyek ugyan megengedik a foglalkoztatást, de csak azzal a feltétellel, hogy a fogolymunka nem szolgálhatja közvetlenül az ellenfél háborús erőfeszítéseit. A német ipar állandóan növekvő igényei viszont azt eredményezték, hogy a foglyok óriási többsége a birodalom háborús erőfeszítéseinek fokozása érdekében dolgozott.

Francia hadifoglyok menete 1940-ben Észak-Franciaországban.

A kötelező munka azt a problémát is felvetette a foglyok számára, hogy hogyan viszo- nyuljanak a birodalom területén önkéntes munkát vállalókhoz. A tömeges verbuválás és a németországi jólétről szóló propaganda sok olyan vendégmunkást csábított oda, aki sorsa javítását remélte ettől. Ez elsősorban a francia önkéntesekre vonatkozott, akik a Vichy-kormány politikájával összhangban tömegesen utaztak Németországba. A két csoport kapcsolata azonban távol állt a kölcsönös megértéstől. Erről tanúskodik az OKW 1941. december 15-i jelentése:

... azok a francia munkások, akik önként érkeztek a III. Birodalomba, ugyanazokban a részlegekben dolgoztak, mint a hadifoglyok. Ezeknek a csoportoknak az egymáshoz, fűződő kapcsolata előnytelenül hat a munkafegye- lemre, és a termelékenység csökkenéséhez vezet. Ez a szerencsétlen helyzet sok napi problémát okoz. Először is a két csoport egymással merőben ellentétes elvek alapján tartózkodik Németország területén, életkörülményeik is teljesen mások. Francia önkéntesek foglalkoztatása Németországban a békét jelképezi, a munkára kénysze- rített fogoly rabságának ténye viszont hadi helyzetre utal. Ez elegendő ahhoz, hogy minden további dolog világos legyen: különbségek a bérezésben, szabadság, amiben részük van a francia önkénteseknek, a fogoly börtönkö- rülményei, és a társadalmi különbségek összessége, amihez még az is hozzátartozik, hogy a III. Birodalomba érkező önkéntesek nem a francia munkások elitjéből kerülnek ki.

Lengyel hadifoglyok a Stalag II-B-ben.

A szeptemberi hadjáratban foglyul ejtett 420 000 lengyel katonából 1944 augusztusára a táborokban alig 28 366 fő maradt. Többségük (kb. 300 000 fő) megkapta a civil munkás státusát, másokat betegség és életkor miatt szabadon engedtek, megint mások koncent- rációs táborokba kerültek, illetve meghaltak. 1944. októberben a varsói felkelés 16 866 katonája növelte számukat. Kezdetben a lengyel hadifoglyokat mezőgazdasági munkára vitték, 1941-től már katonai objektumok építésénél, illetve gyárakban is dolgoztak. Más nemzetiségű foglyokhoz hasonlóan ők sem kaptak bért, és csak a sztálingrádi kudarc késztette a németeket arra, hogy a fizetség ígéretével serkentsék  munkára foglyaikat. A foglyok keresete azonban sosem haladta meg a németek keresetének 40 %-át.

A Stalagok élet- és munkakörülményeihez hasonlítva az Oflagok tiszti életét az jellemezte, hogy megszervezték a kényszerű tétlenség hétköznapjainak túlélését. Ezért igen gazdag volt a kulturális élet, egyetemi színvonalon tartottak előadásokat, sportoltak, újságot is adtak ki. Arról azonban sosem feledkeztek meg, hogy a III. Birodalom területén való tartózkodásuk kényszerű és ideiglenes.

*A fogságot túlélő szovjet hadifoglyok sorsa a felszabadulással teljesedett be. A szovjet hatóságok azzal az indokkal, hogy a nácikkal kollaboráltak, hazatérésük után több százezer, német lágerekben megfordult szovjet hadifoglyot küldtek a Gulagra, vagy osztottak be büntető zászlóaljakba.