Már az előző posztban is szóba került, hogy a II. világháború során számosan vesztek oda baráti tűz miatt a Csendes-óceánon. Az Egyesült Államok hadba lépésével a térség hadszín- terein felgyorsultak az események, a szövetségesek hatalmas veszteségeket szenvedtek, sok katonájuk hadifogságba esett. És megtörtént, hogy a hadifoglyokat szállító japán hajókat annak ellenére megtorpedózták a szövetségesek, hogy tudták kiket szállítanak.

A Balao osztályú USS PAMPANITO (SS-383) 1943-ban épült New Hampshireben a portsmouthi hajógyárban. Tíz hasonló tengeralattjáró épült az akkor átadott új portsmouthi dokkban. A hajó gerincét 1943. március 15-én fektették le, és ugyanazon év július 12-én már vízre is bo- csátották, majd a szerelési munkálatok befejeztével 1944. november 6-án az Egyesült Államok Haditengerészete lajstromba vette. Testvérhajója a USS PICUDA (SS-382).

Bár az előző posztban már részletesen szó volt Vjacseszlav Molotov berlini útjától, de annyira szép a történet, hogy vétek lenne kihagyni. Molotov 1940 őszén, Sztálin teljes bizalmát élvező munkatársaként (Lásd.: Molotov-Ribbentrop paktum, meg annak titkos záradéka 1939-ben) Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter meghívására utazott Berlinbe, hogy tárgyal- janak a Szovjetunió esetleges csatlakozásáról a Háromhatalmi egyezményhez.

Annak érdekében, hogy megakadályozzák az USA belépését a háborúba, Németország és Olaszország elhatározza, hogy új szövetségeseket keres. A Szovjetunió és Japán megnyerése érdekében tesznek erőfeszítéseket, azonban csak Japán hajlandó csatlakozni.

Európa még a „boldog békeidők" hangulatában volt, amikor az utakon megjelentek azelső motorkerékpárok. A benzinmotorok viszonylagos üzembiztonsága, sorozatban gyárthatósága megteremtette a feltételeket egy kisigényű és az akkori gépkocsiknál jóval olcsóbb jármű előállítására. Az évek múltával a fejlett nyugat-európai államokban a motorkerékpárok egyre nagyobb számban épültek, és a hadseregek is próbálkoztak alkalmazásával.

A katonai célokra valaha is épült járművek egyik legkülönösebb darabja kétségtelenül a lánctalpas motorkerékpár, a „Kettenkrad". Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen különös jármű iránti igény a Szovjetunió megtámadása után került előtérbe, amikor is a német gépesített alakulatok először süllyedtek el a feneketlen sártengerben. De nem így történt.

A háborúk története során a harcoló felek országainak társadalma soha nem találkozott ilyen méretekben a hadifoglyok problémájával. A „hadifogoly kérdést" a németek egyszerűen és gyakorlatiasan oldották meg; többségük a birodalomban foglalkoztatott olcsó munkaerő lett.

Hitler egész uralma alatt tartott egy lázadástól, amelyet a háború okozta lemondások és szenvedések okozhattak volna. Emlékezett azokra a sztrájkokra és zavargásokra, amelyek 1917-ben megrendítették az első világháborúban részt vevő Németországot. Aggályai nem voltak egészen alaptalanok. Nagy-Britannia ugyanis azért kezdte el a német városok rendszeres bombázását, mert azt remélte, hogy az a lakosságot a hatalom ellen fordítja

A német önjáró lövegek fejlesztése az I. világháborúig vezethető vissza, amikor az ellenséges repülőgépek és megfigyelő ballonok elleni védekezésül kialakították a 77 mm-es, ún. Ehrhardt lövegeket. Ezek teherautóra szerelt ágyúk voltak, előnyük a nagyfokú mozgékonyság volt.

1944 nyarán a szövetségesek és a Szovjetunió hadseregei nyugatról és keletről is közeledtek a III. Birodalom szívéhez. A Vörös Hadsereg benyomult Kelet-Poroszország területére, németek százezrei kezdtek menekülni nyugat felé.