Alaposan meglepődtek az amerikai III. hadtest 9. páncéloshadosztályának katonái, amikor 1945. március 7-én Remagennél elérték a Rajnát: a folyó fölött érintetlenül állt a vasúti híd — a németeknek nem sikerült fölrobbantaniuk. Kora délután elkezdődött az amerikai támadás és néhány perc alatt átkeltek a folyó túloldalára: német földre léptek az első szövetséges katonák.

Hitler főhadiszállásán von Rundstedt tábornagyot, a nyugati főparancsnokot sokadszor vádolja szakszerűtlenséggel és tehetetlenséggel a führer. Hitler még mindig úgy látja, hogy a vereségeket parancsnokai hozzá nem értése okozta. Nem képes megérteni, hogy többé már a legelszántabb ellenállás sem fordíthatja meg az események menetét. Nem akarja belátni, hogy ugyanaz a hadsereg, amelyik néhány évvel ezelőtt térdre kényszerítette Európa államait, mára már csak árnyéka régi önmagának. A birodalom határának átlépésével a szövetségesek végérvényessé teszik európai offenzívájuk sikerét. A német városok sorra kapitulálnak a szövetséges túlerő előtt. A birodalom órái megszámláltattak.

Az amerikai csapatok 1945. március 8-án kelnek át a Ludendorff-hídon Remagenben.

A szövetségesek előrehaladásában a Rajna rendkívül fontos akadályt jelentett. A német hadvezetés ezen a Svájctól egészen az Északi-tengerig húzódó, tavaszi áradástól megduz- zadt folyó mentén akarta kialakítani a birodalom utolsó védelmi vonalát. A szövetségesek két nagy támadással, és számos kisebb rajtaütéssel terveztek átkelni rajta. A fő feladatot a brit 21. hadseregcsoportra bízták, amely a kanadai 1. hadseregből, a brit 2. hadsereg- ből, valamint az amerikai 9. hadseregből állt. A 29 hadosztályt Montgomery tábornagy irányította — március 23-án kellett elérniük a Rajnát Wesel magasságában.

A Ruhr-vidék bekerítése.

Az átkelés megsegítésére a Weseltől nyugatra lévő német egységek mögött a Ridgway tábornok vezette XVIII. légiszállítású hadtestet, a brit 6. légiszállítású hadosztályt, és az amerikai 17. hadosztályt akarták bevetni. Mainz környékén Montgomery csapatainak jobbszárnyán Bradley tábornok vezetésével összevonták az amerikai 12. hadseregcso- portot, hogy azok a folyó középső szakaszán keljen át a Rajnán. Ugyanekkor Devers tábornok amerikai 6. hadseregcsoportjának — amelyet de Lattre de Tassigny tábornok francia 1. hadseregének egységei támogatnak —, Speyer környékén kellett támadnia.

A szövetségesek támadási tervét nagymértékben alárendelték a terepviszonyoknak. A svájci határ és Karlsruhe közötti szakaszon a Fekete-erdő miatt nem lehetett nagyobb méretű támadást végrehajtani. A terep Koblenz és Bonn között sem kedvezett a gyors katonai akcióknak; Speyer és Mainz között, valamint a folyó alsó folyásánál az átkelés és a további előrehaladás könnyebbnek látszott. A hadműveletre összevont erő imponáló: 85 hadosztály és 5 ejtőernyőshadosztály, a legkorszerűbb eszközökkel megtámogatva.

Albert Kesselring (balra)

Kesselring német tábornagy, a frissen kinevezett nyugati főparancsnok a 750 km-es arcvonalon 71 hadosztállyal rendelkezik. Középütt Montgomery 29 hadosztályával 5 megtizedelt, a harcokban kimerült hadosztály száll szembe. Az ellátás is akadozik. A páncélos egységeknél hiányzik az üzemanyag, a Luftwaffe eltűnt az égboltról, mert a keleti hadszíntérre küldték. A katonák harci szelleme még soha nem volt ilyen gyenge, már nagyon kevesen hisznek a győzelemben.

Egy kicsit jobb a hangulat a különleges egységeknél, ez azonban nem elegendő a győ- zelemhez. Az Ardennekben elszenvedett kudarc és a keleti területek szovjet elfoglalása után már látható volt, hogy Németország milyen katasztrofális helyzetbe került. Ennek ellenére Hitler még a remageni híd elfoglalása után is azzal nyugtatja Kesselringet, hogy a szövetségesek rajnai feltartóztatása lehetővé teszi majd a Vörös Hadsereg legyőzését a keleti arcvonalon.

Egy amerikai Pershing-et kompon szállítják át a Rajnán 1945. március 22-én.

A rajnai átkelést a „Clairon" fedőnevű hadművelet előzte meg. A szövetséges légierő gépei támadják a III. Birodalom vasútjait, pályaudvarait és fő útvonalait. Az offenzíva előtti napokon támadják Brémát, Marburgot és Koblenzet, ezzel megakadályozzák a német hadsereg átcsoportosítását.

Elsőként Patton tábornok amerikai 3. hadseregének egységei (Bradley tábornok 12. hadseregcsoportjából) lendülnek támadásba. 1945. március 22-én órakor Oppenheim mellett engedik az első pontonokat a vízre. Minden villámgyorsan zajlik, németeknek nem marad idejük reagálni. Éjfélkor három ezred, hajnalban pedig az egész amerikai 5. hadosztály átkel a túlpartra — Patton katonái a britek előtt kelnek át a folyón.

Szövetséges rajnai átkelőhelyek a Ruhr-vidéktől északra 1945. március 22-28.

Amikor Hitler tudomást szerez a szövetségesek előrenyomulásáról, elrendeli az azonnali ellentámadást. Válaszul azt hallja, hogy a Rajnához csak néhány harckocsit tudnak külde- ni. Patton látványos győzelme ellenére azonban túl távol van ahhoz, hogy végső csapást mérjen a Ruhr-vidékre, és legyőzze a legnagyobb német csapatösszevonást. Március 23-án 15.30-kor Montgomery kiadja az oly régóta várt parancsot: „Akkor tehát előre a Rajnán túlra!" Az amerikai 9. hadsereg által támogatott brit 2. hadseregé a fő feladat: átkelés a Rajnán a Lippe folyótól nyugatra. Ez elsőnek az 51. hadosztály katonáinak sikerül, akik Reestől délnyugatra hét perc alatt jutnak át a folyón. Szinte alig ütköznek ellenállásba.

Brit kommandósok Wesel külvárosában.

Reesben viszont a brit katonáknak meg kell birkózniuk az Alfred Schlemm tábornok vezette német 1. ejtőernyős hadsereg makacs ellenállásával. Weseltől délre a brit 1. kommandós dandárnak azonban sikerül szinte harc nélkül átkelni a Rajnán; Rees és Wesel közötti szakaszon a skót 15. hadosztály méri a következő csapást a német véde- lemre. Az amerikai 30. hadosztály akadálytalanul kel át a Rajnán Rheinberg, Buderich és Wallach közelében, az amerikai 79. hadosztály pedig Olsoy és Walsum környékén. Bár Reesben és Weselben még folynak a harcok, március 24-én hajnalban — nem egészen két nappal a hadműveletek megkezdése után — Montgomery gratulálhat magának a feladat teljesítéséhez.

 A 17. légideszant ejtőernyősei, Operation Varsity.

Az átkelés következő szakasza 1945. március 24-én hajnalban kezdődik „Varsity" fedő- néven. 10 órakor több mint 16 000 ejtőernyős, 1320 vitorlázó és 1532 szállítógép 889 vadászgép védelme alatt Diersford és Dienslaken fölé repül. A német légvédelem 44 szállítógépet és mintegy 50 vitorlázógépet lelő. A földön súlyos harc bontakozik ki a szövetséges ejtőernyősök és a német védők között.

A hadműveletet igen nagyszabásúra tervezték: célja a Ruhr-vidék bekerítése északról, valamint az Elba alsó folyásának elérése. Az ejtőernyős-egységek azonban nem vették figyelembe az erős német földi légelhárítást: számos bevetett ejtőernyős veszti életét. Erre a sorsra jutnak azok is, akiknek gépe lezuhan és kigyullad. A hadműveletben a szövetségesek vesztesége eléri a szárazföldi német erőkkel folytatott harcok során elszenvedetteket.

A 6. gárda harckocsidandár Churchill tankja és amerikai ejtőernyők március 29-én.

A rajnai átkelés utáni első napokban Montgomery csapatai minden nehézség nélkül haladtak a III. Birodalom belsejében. Különösen jobbszárnyuk nem ütközött komolyabb ellenállásba a kimerült és csüggedt németek részéről. A balszárnyon a helyzet azonban sokkal nehezebbnek bizonyult. Speldrop városkában a német ejtőernyősöknek sikerült ellentámadásba lendülniük, és bekerítették a brit hadosztály néhány egységét.

Ez azonban nem tartott sokáig, a Highland Light Infantery határozott támadása követ- keztében március utolsó napjaiban a brit hadsereg balszárnya előtt szabaddá vált az út. 1945. március végéig a Rajnán 12 helyen kelt át a 21. hadseregcsoport 14 hadosztálya, amelyek előkészítették a támadás további menetét a birodalom szíve, Berlin irányába.

Winston Churchill, William H. Simpson tábornok, Alan Brooke tábornagy és Bernard Montgomery tábornagy a Rajna keleti partján, 1945. március 25.

Eközben a 12. hadseregcsoportnak sikerült gyorsan haladnia Németországban. Március 25-én a 3. hadsereg átkelt a Majnán, március 27-én elérte Frankfurtot, március 29-én Wiesbadent. Az 1. hadsereg a remageni átkelés után Paderborn irányába indult, hogy csatlakozzék Montgomery csapataihoz. Délen, Worms környékén a VI. hadtest március 26-án kelt át a folyón. Mannheim március 28-án esett el, március 31-én a francia 1. had- sereg elfoglalta Speyert, április 4-én pedig behatolt Karlsruheba.

Április elején a szövetségesek támadása felgyorsult. Északon a 21. hadseregcsoport brit és kanadai egységei parancsot kaptak, hogy forduljanak Hollandia és a balti-tengeri ki- kötők felé. Az ország közepén az amerikai 9. hadsereg és a 12. hadseregcsoport feladata a Ruhr-medence elfoglalása, majd továbbhaladni az Erfurt-Lipcse-Drezda vonalon. Délen a 6. hadseregcsoportnak és a francia 1. hadseregnek Ausztria felé kellett indulnia. A leghevesebb harcokra a Ruhr-medencében került sor.

Az amerikai hadsereg rajnai átkelői a Ruhr-vidéktől délre 1945. március 11-28.

A német gazdaság megmaradt része számára a Ruhr-vidék jelentősége óriási volt. Ez magyarázza azokat az elkeseredett erőfeszítéseket, amelyekkel német kézben akarták tartani az iparvárosok együttesét. Itt Model tábornagy B hadseregcsoportja védekezett. Hitler megparancsolta, hogy a szövetséges hadosztályokat „fel kell tartóztatni, és a körül- ményekhez képest a lehetőségek végső határáig fárasztani". A támadást Bradley tábornokra, illetve az amerikai 1. és 3. hadseregre bízták. Az 1. hadsereg feladata a Paderbornhoz legközelebb eső térség elfoglalása volt, a 3. hadseregnek pedig tovább kellett haladnia és el kellett érnie Kasselt és Fuldát. Közöttük az amerikai 15. hadseregnek fel kellett tartóztatnia a német egységeket Duisburg és Bonn környékén.

Brit kommandósok Osnabruckban, 1945. április.

A bekerítés villámgyorsan, történt. A háborúba belefáradt németek, akik már nem hittek a győzelem lehetőségében, összeomlottak a szövetséges támadások alatt. Kassel április 1-én elesett, ugyanaznap az 1. hadsereg elfoglalta Lipstadtot. Már csak az maradt hátra, hogy megsemmisítsék a német ellenállás utolsó fészkeit.

Bizonyos esetekben ez nehezebbnek bizonyult, mint amire számítottak, különösen ott, ahol a szövetségesek katonáit elit egységek, egykori győzelmek veteránjai várták, akik- nek Németország bukása személyes kudarcot jelentett. Makacs ellenállásuk azonban nem sokat ért, a városok — Dortmund, Essen, Gelsenkirchen, Wuppertal — egymás után kerültek brit, amerikai és francia kézre.

Német tisztek érkeznek Montgomery főhadiszállására 1945. május 3-án a megadási feltételekért.

A Ruhr-vidék két részre szakadt. Április második hetében a nyugati arcvonal védelme megtört. Április 11-én az amerikai 9. hadsereg elérte az Elbát, Berlintől már alig 80 kilométernyire voltak. Itt megálltak, hogy tiszteletben tartsák a Szovjetunióval kötött megállapodást. Április 18-án Harpe tábornok, az 5. páncéloshadsereg parancsnoka megadta magát, és követte őt 30 tábornok, és 352 000 katona. Model tábornagy április 21-én öngyilkos lett. 

Északon Montgomery elfoglalta Brémát és Hamburgot, 1945. május 2-án pedig Lübecket. Délen a szövetségesek offenzívája módszeresen haladt előre. Dél-Németország elfog- lalása után április 15. és 30. között az amerikaiak és a franciák behatoltak Ausztriába. Keletebbre Patton tábornok átlépte a régi cseh határt, és megállt a Karlsbad-Pilsen vonalánál. A birodalom órái megszámláltattak.