A Balao osztályú USS PAMPANITO (SS-383) 1943-ban épült New Hampshireben a portsmouthi hajógyárban. Tíz hasonló tengeralattjáró épült az akkor átadott új portsmouthi dokkban. A hajó gerincét 1943. március 15-én fektették le, és ugyanazon év július 12-én már vízre is bo- csátották, majd a szerelési munkálatok befejeztével 1944. november 6-án az Egyesült Államok Haditengerészete lajstromba vette. Testvérhajója a USS PICUDA (SS-382).

A 94,77 méter hosszú hajó vízkiszorítása a felszínen 1525 tonna, lemerülve 2.415 tonna volt. Meghajtásáról a felszínen négy, összesen 5400 LE-s dízelmotor gondoskodott, víz alatt 252 akkumulátor biztosította a meghajtást 2700 lóerővel. Sebessége felszínen 23 csomó (41,4 km/h), lemerülve pedig akkoriban jónak számító 11 csomó (19,8 km/h) volt, hatótávolsága pedig 11 000 tengeri mérföld 10 csomó (19 800 km 18 km/h) sebességgel.

Összesen tíz 533 mm-es torpedóvető csővel szerelték fel, hat a hajó orrában, négy pedig a taton került beépítésre. A kiskaliberű légvédelmi gépágyúkon kívül  felszerelték még egy 102 mm-es fedélzeti ágyúval, és légvédelmi ill. felszíni keresőradarral is. A 120 méter mélyre merülni képes tengeralattjáró legénysége 10 tisztből és 78 tengerészből állt.

A Picuda (SS-382) (balra) és a Pampanito (SS-383) (jobbra) gerincfektetése 1943. március 15-én, Portsmouth Navy Yard, Portsmouth.

Szolgálatba állítását követően személyzete november 29. és január 15. között próbaúton vett részt Portsmouth és New London vizein, Connecticut partjainál, közben folytatódott a személyzet kiképzése is. A tengeralattjáróból gyakorló torpedókat indítottak, és a fedél- zeti lövegeket is belőtték. Habár a PAMPANITO személyzete új volt, több olyan tapasztalt tengerész is volt a fedélzeten, akik már más tengeralattjárón is teljesítettek szolgálatot. Például Charles Jackson Jr., a hajó parancsnoka a USS SPEARFISH (SS-190)-ről jött, Paul E. Summers első tiszttet a pedig a STINGRAY (SS-186)-ról vezényelték át, miután hét harci bevetést végrehajtott annak fedélzetén.

1944. január 15-én a PAMPANITO elhagyta New Londont és a Csendes-óceán felé hajó- zott, 1944. január 24-én kelt át a Panama-csatornán, közben Balboán négy napot töltött kisebb vizsgálatok és ellenőrzések miatt. Február 14-re ért Pearl Harborba, ahol egy hétig további javításokat és beépítéseket végeztek el, miközben öt napig szárazdokkban tartották, hogy megjavítsák a csapágyait. A tisztek és a legénység felkészült a küldetésre, nappali és éjszakai gyakorlatokat folytattak a Hawaii környéki vizeken, ahol a torpedó- vetést, a fedélzeti ágyú kezelését gyakorolták.

USS Pampanito1945 júliusában.

Miután visszatért Pearl Harborba feltöltötték üzemanyaggal, élelemmel, 16 db Mark13 torpedót helyeztek el az elülső torpedókamrában és 8 db Mark18-at a hátsóban. 1944. március 15-én elindult első őrjáratára, amely majdnem végzetes lett: miközben egy japán konvojt támadott, bemérték, mélységi bombákkal súlyosan megrongálták. Második útja során a japán partok előtt őrjáratozott, itt a megfigyelők két torpedó sodorvonalát be- mérték, így jutott elég idő kikerülni őket. Harmadik — és legismertebb — őrjárata során, 1944. szeptember 12-én reggel a USS GROWLER (SS-215) és a USS SEALION II (SS-315) társaságában megtámadott egy hadianyag-szállító konvojt, amelynek rakománya olajból és nyersgumiból állt.

Rakuyo Maru túlélőit menti a USS Pampanito.

A tengeralattjárók kapitányai nem tudtak arról, hogy a japán hajók több mint 2000 brit és ausztrál hadifoglyot is szállítottak. A konvoj legtöbb hajóját elsüllyesztették, köztük a fog- lyokat szállító két hajót is. A SEALION elsüllyesztette a RAKUYO MARU-t, amely több mint 1300 hadifoglyot szállított, a PAMPANITO pedig a közel tízezer tonnás KACHIDOKI MARU-t, fedélzetén 900 fogságba esett tengerésszel. Ezt követően a tengeralattjárók elhagyták a térséget, hogy üldözze a hajóraj megmaradt tagjait.

Szeptember 15-én a PAMPANITO visszatért az eredeti támadás helyszínére, ahol mentő- tutajokba kapaszkodó embereket talált, akik a SEALION által korábban elsüllyesztett teherhajó hadifogoly-túlélői voltak. A PAMPANITO 73 túlélőt tudott felvenni a fedélzetére, és három másik tengeralattjárót hívott a térségbe. A SEALION 54 a QUEENFISH 18 és a BARB 14 hadifoglyot mentett meg — 1300 szövetséges közül 159-et — az összes többi hadifogoly odaveszett. A PAMPANITO által elsüllyesztett KACHIDOKI MARU-n tartózkodó 900 fogoly közül a japán hajók 656 főt vettek a fedélzetükre, és hadifogolytáborba vitték őket. Közülük több mint 500-at az amerikai csapatok szabadítottak ki a háború vége felé.

Sunfish (SS-281) és Pampanito (SS-383) a Mare-szigetnél, 1960 augusztusában.

A PAMPANITO a háború végéig összesen hat bevetést teljesített; ezek során elsüllyesztett hat japán hajót, megrongált négy másikat, összesen több mint 27 000 tonna hajótérnyi veszteséget okozva ezzel a japánoknak. 1945. december 15-én kivonták a szolgálatból és tartalékállományba helyezték.

A USS Pampanito napjainkban, San Francisco.

A Haditengerészeti Tartalék iskolahajójaként szolgált 1960-ig, végül 1971-ben törölték a Haditengerészet állományából, és átadták a Nemzeti Tengerészeti Múzeumszövetség- nek, hogy nyissa meg a nagyközönség számára San Franciscoban múzeumhajóként.