A '30-as évek elején Németországban megindult újrafegyverkezés a szövetséges hatalmakat a meglevő fegyverzetük korszerűsítésére, illetve új fegyverek gyártására sarkallta. A brit Légügyi Minisztérium folyamatosan adta ki a különböző feladatokra szánt repülőgépek fejlesztésre a pályázati kiírásait. Ekkor születtek meg a világháború meghatározó repülőinek prototípusai.

A nemegyszer több tízezres darabszámban gyártott gépek mellett számos olyan típus is született, amelyekből mindössze néhány száz darabot gyártottak, jóllehet teljesítményüket, műszaki megoldásaikat tekintve alig maradtak el a később legendássá vált társaiktól. Ezek közé tartozott a Westland cég által gyártott kétmotoros Whirlwind is.

A harmincas évek közepén az angol vezetés számára egyre inkább nyilvánvalóvá vált egy újabb, Németország ellen vívott háború lehetősége, ennek során Nagy-Britanniának már számolni kellett London és a többi nagyváros ellen intézett bombatámadások veszélyével is. Az angol vezetés ezért különös figyelmet fordított a védő vadászgépek kifejlesztésére. Ennek alapján kezdődött el a géppuskákkal felszerelt Hurricane és Spitfire repülőgépek fejlesztése is. Azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a korszerű, páncélzattal ellá- tott bomázók ellen a könnyű fegyverzettel ellátott repülőgépek nem érhetnek el sikert. A Hurricane, illetve a Spitfire repülőgépek fejlesztése még tartott, amikor az angol Légügyi Minisztérium 1935 októberében kiadta az F 37/35 számú pályázati kiírást, amely egy ne- hézfegyverzetű, gépágyúkkal felszerelt repülőgép kialakítására vonatkozott.

Az együléses, egymotoros repülőgépet a bombázók elleni nappali, illetve éjszakai harcra szánták, és 4574 méteres repülési magasságon 530 km/órás repülési sebességet kellett elérnie. Az új repülőgép gyártásának lehetősége fokozott érdeklődést váltott ki az angol repülőgépgyárak körében, de több cég is jelezte, hogy a követelmények teljesítése egy motorral nem biztosítható. Ezért a Légügyi Minisztérium módosította a tendert, és lehe- tővé tette a kétmotoros kialakítást is. A pályázatra a Hawker, a Supermarine, a Bristol, a Boulton Paul cégek mellett az addig főleg kétfedelű repülőgépeiről ismert Westland cég is benyújtotta az új repülőgépre vonatkozó terveit.

A Westland Aircraft Ltd. P9 jelzéssel ellátott tervezete egy kisméretű, kétmotoros, fém- építésű, egyfedelű, alsószárnyas repülőgép volt. A két, turbófeltöltővel ellátott 885 LE-s Rolls-Royce Peregrine motort a szárnyak alá függesztett gondolákban, míg a motorhűtő- ket a középső szárnyrész belépőélei mögött helyezték el. Az eredeti elképzelések szerint a repülőgép orrában négy 20 mm-es Oerlikon gépágyút helyeztek volna el. A gépet — az angol vadászrepülőgépek közül elsőként — csepp alakú kabintetővel látták el, ez sokkal jobb kilátást biztosított a pilóta számára, mint bármelyik korabeli vadászgép.

Westland Whirlwind prototípusa a Farnborough-i szélcsatornában, 1937 körül.

Az elkészült tervek közül a Légügyi Minisztérium végül a Westland típusa mellett döntött, és 1937 januárjában a cég egy prototípus megépítésére kapott megbízást. A munkálato- kat 1937 májusában kezdték el, de az új és kiforratlan szerkezeti megoldások jelentősen késleltették a kivitelezést. Ennek eredményeképpen az első, L6844 számú prototípus csak 1938 októberére készült el. Miután a yeovili üzem területén befejeződtek a gurulópróbák, a RAF Boscombe Down-i támaszpontra szállították, ahol megkezdték a típus berepülését. A repülőgéppel Harald Penrose tesztpilóta 1938. október 11-én repült először. Az 3050 m alatt gyorsabbnak, a Frise-típusú csűrőkormányoknak köszönhetően pedig könnyebben vezethetőnek bizonyult, mint a Spitfire I.

A kísérleti repülések során azonban az új Peregrine motorok sok problémát okoztak. A Légügyi Minisztérium berepülőpilótái számos apróbb kifogást soroltak fel, 1939 január végén mégis 200 gép gyártására adtak megrendelést, jelzését pedig Whirlwindre módo- sították. Hét hónappal később újabb 200 db gyártásáról hoztak döntést. 1938 végére a Rolls-Royce tovább fokozta az angol légierő újrafegyverkezési programjának alapját ké- pező Merlin motorok gyártását, ami miatt a Peregrine motorok gyártási üteme lelassult.

A Whirlwind I. a csapatpróbákon.

A gyártás megkezdését tovább késleltette, hogy az eredetileg tervezett Oerlikon gép- ágyúk helyett a jóval korszerűbb és nagyobb tűzerővel rendelkező Hispano Mk. L típusú 20 mm-es gépágyúk beépítése mellett döntöttek. A Whirlwind második, fegyverzettel ellátott, L6845 számú prototípusa 1939 márciusában, az első sorozatgyártású gép két hónappal később, 1939 májusában hajtotta végre első repülését. A légierő számára az első repülőgépeket egy évvel később, 1940 májusában adták át.

Még tartott a három Whirlwind — a második prototípust, illetve az első két sorozat- gyártású repülőgép — harci körülmények közötti tesztelése a North Weald-i bázison, amikor a német hadsereg nyugati villámháborús hadjáratát követően 1940 júniusának végére Nagy-Britannia magára maradt, és szembe kellett néznie a német inváziós fe- nyegetéssel. Egy esetleges angliai partraszállás esetén az erős fegyverzettel ellátott Whirlwind megfelelő repülőgépnek tűnt a partraszálló csapatok, illetve harcjárművek elleni harcra. Ezért július elejétől minden rendelkezésre álló Whirlwindet a skóciai Drem légibázison újjászervezett 263. századnak adták át. 1940 októberében, a motorok gyár- tásának lassú üteme miatt az alakulat mindössze nyolc repülőgéppel rendelkezett.

A 263-as század három Westland Whirlwindje formációban.

1940 őszére a műszaki problémák és a rendszerbe állítás során tapasztalt késlekedések miatt a Whirlwind iránti hivatalos érdeklődés egyre csökkent. A gép felépítése révén nem sok lehetőséget biztosított a továbbfejlesztésre, sőt a Rolls-Royce cég is jelezte, hogy más irányú kötelezettségei miatt nem tudja folytatni a Peregrine motorok fejlesztését. Közben megkezdték a Bristol Beaufighter, valamint a Spitfire és a Hurricane repülőgépek módosí- tott, Hispano-gépágyúkkal felszerelt változatainak hadrendbe állítását — így a korábban prioritást élvező nehéz fegyverzetű Whirlwind egyre inkább veszített jelentőségéből; a Légügyi Minisztérium az első 200 repülőgépre vonatkozó szerződést 112-re módosította, míg az utólag megrendelt 200 darabos megrendelést törölték.

1940 decemberében a 263. századot az exeteri bázisra helyezték át, ahol az alakulatot hadra foghatónak minősítették. Az első Whirlwind repülőgéppel elért légi győzelemre 1941. február 8-ig kellett várni. Ekkor egy Whirlwind-géppár a Start-fok közelében lelőtt egy Arado Ar-196-os hidroplánt. A következő hónapokban a század folyamatos őrjára- tozást végzett a La Manche-csatorna nyugati vége felett, amit a Franciaország északi területén található repülőterek, illetve a csatornán közlekedő ellenséges hajók elleni támadásokkal egészítettek ki.

Westland Whirlwind 1941 körül.

1941 tavaszára sikerült megoldani a Whirlwinddel kapcsolatos problémákat. A pilóták állítása szerint a gyakorló légi harcok során a Whirlwind manőverező-képessége majd- nem ugyanolyan jó volt, mint a Spitfire I. változaté, alacsony magasságon pedig 32 km/órával bizonyult gyorsabbnak az egymotoros vadásznál. A Whirlwind sebességfölénye a magasság növekedésével folyamatosan csökkent, és 5180 méteren a két gép maximális sebessége nagyjából megegyezett. Nagyobb magasságban azonban a Spitfire fölénye vitathatatlannak bizonyult. A Whirlwinden alkalmazott csepp alakú kabintető a manőve- rező légi harcok során jelentős előnyt biztosított a kétmotoros gép pilótájának, mivel a támadó nehezen kerülhetett tüzelési helyzetbe anélkül, hogy a Westland gép pilótája ezt ne vette volna észre. A pilóták számára további előnyt jelentett a kétmotoros kialakítás, mivel a repülőgép akár egy motorral is képes volt visszatérni bázisára.

A propeller lapátok ellentétes irányba forogtak.

Az új vadászgép képességeit igazolta az 1941. augusztus 6-án lezajlott légicsata, amikor négy Whirlwindet a Luftwaffe egy számbeli fölényben lévő, Bf-109 repülőgépekből álló köteléke támadott meg. Az angol vadászok az alacsonyabb magasságon kialakuló harc során három Messerschmitt gépet lelőttek, egyet pedig megrongáltak, majd saját vesz- teség nélkül visszatértek angliai bázisukra. Augusztus 12-én a 263. század 12 Whirlwind repülőgépe is részt vett a Köln melletti erőművek bombázására induló 54 Blenheim légi biztosításában; a gépek az Északi-tenger felett alacsony magasságban repülő bombázók közvetlen légi biztosítását látták el, majd Antwerpen után visszafordultak.

Az akció azonban rávilágított a Whirlwindek egyik alapvető hiányosságára, amely lehe- tetlenné tette, hogy a későbbiekben a típust kísérővadászként alkalmazzák. Ugyanis ez a gép — összehasonlítva más kétmotorossal — viszonylag rövid hatótávolsággal rendelke- zett. A külső szárnyelemekben elhelyezett két-két kisméretű üzemanyagtartály ugyanis összesen 608,5 liter benzin befogadására volt alkalmas. További probléma volt, hogy az üzemanyag-ellátó rendszere nem tette lehetővé, hogy a jobb oldali motort a bal oldali tartályokból származó üzemanyaggal lássák el és fordítva. Ráadásul a Whirlwind kiala- kítása póttartály alkalmazását sem tette lehetővé.

A 137-es század egyik Westland Whirlwindje 250 font súlyú bombákkal,1943. március.

1941-ben a Whirlwind gyártása egyenletes ütemben haladt, hetente körülbelül két gépet adtak át a légierőnek. A következő alakulat, a Charmy Down-i légibázison létrehozott 137. század október végére vált hadra foghatóvá. Miután az utolsó, 112. sorozatgyártású gép 1942 januárjában elhagyta a yeovili szerelőszalagot, a Whirlwind gyártását leállították, és több, ezzel a típussal felszerelt századot már nem hoztak létre.

Jóllehet Whirlwind négy 20 mm-es gépágyúja rendkívül hatékonynak bizonyult a földi célpontok ellen, azonban a gépágyúk tölténytáraiban elhelyezett 60-60 lőszer mindössze 10 másodperces tűzelésre volt elegendő. 1942 augusztusában ezért megkezdték a repü- lők vadászbombázóvá történő átalakítását. A gépek szárnyai alatt bombafelfüggesztési pontokat alakítottak ki, amelyeken egy-egy 113 vagy 227 kg tömegű bombát helyezhet- tek el. A többletsúly, illetve a bombák és a felfüggesztő szerkezetek légellenállása miatt a repülőgépek maximális sebessége körülbelül 56 km/órával csökkent.

A típus első sikeres bombatámadására 1942. szeptember 9-én került sor. A 263. század négy repülőgépét a Csatorna-szigeteknél felderített nagyméretű kereskedelmi hajó elleni csapásmérésre jelölték ki. A támadást végző Whirlwindek légifedezetét két század Spitfire biztosította. A vadászbombázók nem találták meg a kijelölt célt, így két halászhajót süly- lyesztettek el. Vadászbombázóként a későbbiekben is sikeresnek bizonyultak a kontinens megszállt területein található célpontok és a La Manche-csatornán közlekedő ellenséges hajók elleni támadások során. A típus kivonását az első vonalbeli szolgálatból a követke- ző évben kezdték meg. A 137. század gépeit 1943 júniusától váltották fel Hurricane IV. sorozatú vadászbombázókkal, míg a 263. század 1943 decemberében kapta meg új, Typhoon típusú repülőgépeit.

A bombázók elleni harcra tervezett „romboló", hasonlóan a kor számos repülőgéptípusá- hoz, elsősorban a nem megfelelő teljesítményű, kiforratlan motorok miatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és az elhúzódó fejlesztés miatt csak későn vált hadra fog- hatóvá. Akkor, amikor Nagy-Britannia már túl volt a háborúnak azon szakaszán, amikor még mindennaposak voltak a német bombázások. Jóllehet a repülőgép fejlesztésének alapját képező pályázati kiírásban nem szerepelt az ellenséges vadászgépek elleni harc, a nagy hatótávolság, illetve a földi célok elleni csapásmérő képesség, a típust a háborús kényszerhelyzet miatt mindhárom feladatkörben kielégítő eredménnyel alkalmazták.

(Forrás: Francis, K. Mason: The British Fighter Since 1912.
Nagyváradi-Varsányi: Katonai repülőgépek)