A 3 tonnás Opel „Blitz” volt a németek legsikeresebb kísérlete arra, hogy szabványosítsák gépjárműállományukat. A típust több feladatra vették igénybe, mentőautóként ugyanúgy megállta a helyét, mint mozgó javítóműhelyként, vagy parancsnoki járműként.

Az összes hadszíntéren bevetették, erős szerkezete, gazdaságos üzeme és könnyű javítható- sága közkedveltté tették. A járművek jellegzetes hűtőjén nagy betűkkel volt olvasható az Opel Blitz felirat. Az eleinte csak polgári használatra szánt, 1, 2 és 2,5 t-s járművek eleinte ugyan nem a legkorszerűbb technikát képviselték, de megbízható üzeműek voltak, ígyövid időn belül a német gazdasági élet keresett, könnyű és közepes kategóriájú tehergépkocsijai lettek.

Bár az Opel az első világháború alatt a császári német hadsereg fontos szállítója volt, a háborút követő évek gazdasági válsága a gyárat az összeomlás szélére sodorta. A súlyos helyzetben lévő céget 1929-ben az amerikai General Motors vásárolta meg. Az amerikai anyacég diktálta átszervezések nyomán a 30-as évektől az Opel rövid időn belül Német- ország vezető személy- és tehergépkocsigyártójává emelkedett.

Ugyanakkor komoly exportsikereket is elkönyvelhetett, az elkészült járművek közel felét külföldön adták el. A jelentős piaci kereslet a gyár teljes termelőkapacitását lekötötte, így más autógyártó cégektől eltérően, az Opel nem versengett a hadsereg rendeléseiért. A kimondottan polgári célokra épített járművek nem is keltették fel a Wehrmacht érdek- lődését, így azután az Opel cég csak egészen kis darabszámban szállított a hadseregnek egészségügyi és hagyományos kialakítású gépjárműveket.

Opel Blitz 3600 S

A katonaság különleges elvárásainak megfelelően készült járművek azonban — érthető módon — lényegesen drágábbak voltak az időközben minőségileg nagyot fejlődött jár- művek áránál. Ez a tény 1937-től a Wehrmacht beszerzéseit is módosította; a hadsereg egyre nagyobb számban vásárolt több gyártól is eredetileg polgári célra tervezett, de jól bevált, bizonyítottan megbízható gépkocsikat. Az 1936 tavaszán megjelent teljesen új konstrukciójú Typ 3,5-3600 S (S: standard) tehergépkocsi akaratlanul is teljesítette azokat az elvárásokat, melyek a Birodalmi Közlekedési Minisztérium és a Wehrmacht a hadsereg számára vásárlandó, eredendően polgári járművekkel szemben támasztott.

A gépkocsi erőforrása először egy 3417 cm3-es, 64 LE-s motor volt, amit már 1937 őszén egy nagyobb sűrítésű és némileg növelt lökettérfogatú, 3626 cm3-es, 75 LE-s benzinmo- tor váltott le, sebességváltója 5 előre és egy hátramenettel rendelkezett. A jármű alváza U-profilú acéllemezből készült, a futóművek merevtengelyes, laprugós felfüggesztésűek, meghajtva a hátsó dupla kerekek voltak.

A Luftwaffe Opel Blitze Gutenfeld közelében, utánfutóval (1940).

A jármű 85 km/óra sebességre volt képes, az üzemanyagtartály egy feltöltése 320 km megtételére volt elég. A hadsereg potenciális szállítójaként kedvezővé tette még az Opel helyzetét, hogy 1935-ben a Havel melletti Brandenburgban felépült Németország legmo- dernebb haszonjármű gyárának számító új egysége. Ez szinte bármilyen darabszámban képes volt gyártani a vásárolni szándékozott gépkocsikat mind a polgári, mind a katonai igényeknek megfelelően. A gyár az országban elsőként, teljesen futószalagos termelés- sel működött, az üzem alsó szintjén a karosszéria és fényezési munkák történtek, az emeleten az alvázak, a motorok és a futóművek készültek. A gyártást 27, összesen 5 km hosszú szállítószalag segítette.

Összeszerelő-szalag a brandenburgi Opel gyárban (1936)

A brandenburgi Opel gyárnak saját vasúti szárnyvonala, és kikötője is volt. Az először 680 dolgozót foglalkoztató üzem 1936-ban már csaknem 1500 munkatárssal rendelkezett, így érthető, hogy a gyár beindításakor napi 50 darabos gépkocsi-kibocsátást rövid időn belül 150 járműre kívánták emelni, amely évi 20 000 darabszám elérését jelentette. A termelés növelése nyomán 1936-ra már 21 756 tehergépkocsi hagyta el a gyárat, 1939-ben pedig 27 936 haszonjármű, ami a tervezett cél 10%-os túlteljesítését jelentette. A háború kitö- rése után a gyár már kizárólag a hadseregnek termelt, 1940-től a személyautók gyártását leállították. Ezt követően a kibocsátott tehergépkocsik aránya 73% volt (a fennmaradó részt buszok és speciális gépkocsik képezték).

Opel Blitz Neisse közelében (1939).

Az 1937-ben a gyár a Wehrmachtnak 1256 darab „S" típusú gépkocsit szállított, melyek nagyobb része szokványos „platós" gépkocsi volt. Ezek többféle ülőhely- és oldalfal-kialakítással kerültek átadásra. 1940 őszéig a Wehrmacht összesen 31 600 darab 3 t-s Opel Blitz tehergépkocsit szerzett be.

Az 1940-ben — már a Wehrmacht elvárásainak megfelelően — megjelent az Opel Blitz összkerékhajtású, Typ 3,6-6700 A (A: Allrad = összkerék) változata. Ennél a típusnál a tengelytávot 150 mm-rel csökkentették, az első híd közelebb került a vezetőfülkéhez. Az elsőkerékhajtást biztosító, a sebességváltóhoz csatlakoztatott osztómű működése révén valamennyi sebesség felezhető volt, így a gépkocsinak 10 előre- és 2 hátramenete lett. Az „S" kivitel 34, az összkerékhajtásos változat már 70%-os lejtőn képes volt felkapaszkodni.

Wehrmacht Blitz Budapesten (1941).

Az „A" típus gyártása ugyan 1940-ben indult, de hivatalosan csak 1941-ben mutatták be a bécsi nemzetközi autókiállításon. Az „A" típussal szinte egy időben megkezdődött a had- sereg számára az egységes felépítmények gyártása. Ezek az alapkialakításukban azonos (megegyező méretek, ugyanoda épített ablakok, ajtók, rakodóhelyek), vagy nagyon hasonló felépítmények a rádiós, egészségügyi, műhely-, vagy konyhaberendezésen túl, rendkívül sok feladatra készültek.

A keleti front útviszonyai azonban gyakran még az összkerékhajtású járművek számára is megoldhatatlan feladatokat jelentettek. Egy, a hátsókerék-meghajtásos tehergépkocsik féllánctalpassá átalakítására 1942-ben meghirdetett pályázaton az Opel, a Ford és a Ma- girus cégek vettek rész. A legjobbnak ugyan a Opel lánctalpas futómű bizonyult, politikai döntés nyomán azonban a pályázó cégeknek egy külső fejlesztésű változatot kellett át- venniük, és az ezzel szerelt gépkocsik a Maultier (öszvér) megjelölést viselték.

Opel Maultier féllánctalpas egy Me-323 Gigant szállítógépből kipakolva. (1943).

A sorozatban gyártott Maultier járműveknél a hidraulikus üzemi féken túl, a két lánctalp a terepen kormányzáskor külön-külön is fékezhető volt. Az Opelnél készült 4000 féllánctal- pas többsége tehergépkocsinak készült, melyeknél azonban a lánctalp súlya miatt 2 t-ra csökkent a terhelhetőség. A fenti darabszámból 300-at páncélozott felépítménnyel épí- tettek, bár ezzel a jármű alvázát és hajtásláncát a tervezett súlyhatáron túl terhelték.

Az Opel 3 t-s tehergépkocsijairól — és azok változatairól —, mint rendkívül robusztus, igénytelen, jól javítható haszonjárműről kedvező kép alakult ki a hadseregben. Egyes alakulatok járműállományért felelős parancsnokai még áldozatokra is hajlandóak voltak, hogy járműparkjukat egymás közti cserék útján minél nagyobb százalékban Opel Blitz gépkocsik képezzék, mivel a Wehrmachtban használt számtalan gépkocsitípus javítása, alkatrészellátása, a gépjárműszolgálatok számára rendkívül nehéz feladatnak bizonyult. Ez alól kivételt jelentettek az Opelek, melyek építőszekrény elven készültek, nagyon sok alkatrészük, hajtástechnikai, valamint elektromos részelemük is csereszabatos volt.

A Luftwaffe egyik Opel Blitz parancsnoki kocsija.

Mindezek nyomán 1942-ben elrendelték, hogy más tehergépkocsigyárak is ezt a típust készítsék úgy, hogy ilyen kategóriájú saját haszongépjárműveik gyártását szüntessék meg. Ez végül — nem kis ellenállás után — csak a Mercedesnél valósult meg, amelynek mannheimi üzemében 1944-től a saját 3 tonnás gépkocsi gyártását leállítva, az Opel Blitz teherautót kellett készíteni a háború végéig.

Igen jó döntésnek bizonyult ez az Opel brandenburgi gyárának 1944. augusztus 6-i bombázása után, amikor az épületek 50, a gyártókapacitás 20%-a megsemmisült. Bár a károkat kijavították, a sérült gépeket pótolták, a gyártás a háború végéig már nem indult újra. A háború évei alatt mintegy 100 000 Opel Blitz került a német hadsereghez, döntő többségében tehergépkocsi-változatban.

A háború folyamán az egyre nehezebb alapanyagellátás miatt az Opel teherautók gyár- tásában is folyamatosan módosításokat vezettek be. Elsőként elhagyták a szélvédő mellé szerelt kereső fényszórót, majd többek közt pl. a hátsó sárvédőket, később kisebb fény- szórókat építettek a járművekre, sőt még a „Blitz" gépkocsik jellegzetes hűtőjelvénye is az anyagtakarékosság áldozata lett.

Legmarkánsabb változást a fából készült Einheits-fahrerhaus (szabvány vezetőfülke) jelentette, mely a Mercedes által gyártott "Blitz"-ek jellemzője volt, még 1945 után is. Összességében ezek a gépkocsik a háború alatt — függetlenül attól, hogy eredetileg polgári, vagy katonai feladatra készültek — valamennyi fronton jól megállták a helyüket, azonban a hiányos, vagy teljesen elmaradó karbantartások gyakran több kárt okoztak műszaki állapotukban, mint a harci cselekmények.

(Forrás: Eckhardt Bartels: Opel Militárfahrzeuge 1906-1956; Reinhard Frank: Lastkraftwagen der Wehrmacht, Walter Spielberger: Halbkettenfahrzeuge des Deutschen Heeres)