1941.szeptember 8-án zárták körül Oroszország egykori fővárosát, a Leningrádra átkeresztelt Szentpétervárt, ám a német hadvezetés a Néva-parti város bevétele helyett annak kiéheztetése mellett döntött. Leningrád és a szovjet hátország között szinte teljesen megszűnt a kapcsolat, és megkezdődött az újkori történelem egyik leghosszabb, legtöbb áldozatot követelő ostroma.

Megfelelő ellátás hiányában, a rendkívül hideg télben a lakosok korábban elképzelhetetlen módszerekhez folyamodtak a túlélés érdekében, ám ennek ellenére is százezrek estek áldozatul a blokádnak.

1941. december 17-én a Vörös Hadsereg a 4., 52. és 59. hadseregből, valamint a 2. csa- pásmérő hadseregből létrehozta a Volhov Frontot. A főparancsnokság tervei szerint a Volhov Frontnak döntő szerepet kellett játszania a leningrádi zárlat áttörésében és a német Észak Hadseregcsoport szétzúzásában. A harcokban a két szomszédos szovjet front csapatainak is részt kellett venniük. December 24-ig Vörös Hadsereg csapatai megtisztították az ellenségtől a Tihvin - Volhov vasútvonalat, Leningrád újból nagyobb élelmiszer-szállítmányokhoz juthatott.

Ennek ellenére 1942 első hónapjaiban az éhhalál kegyetlenül aratott Leningrádban. Ko- rabeli adatok szerint naponta 3-4 ezren haltak meg; gyakran egész családok haltak éhen. A sírásók nem győzték a munkát, a város vezetői kénytelenek voltak tömegsírokat nyitni. 1942. januárban megkezdődött a lakosság tömeges kitelepítése. Áprilisig mintegy 550 000 embert sikerült kijuttatni a német ostromgyűrűből, így az élelmiszer-fejadagokat jelentősen növelni lehetett.

Bombatölcsérekből merítenek vizet a Nyevszkij proszpekten.

Leningrád az egész ostrom alatt szűkében volt az üzemanyagnak. 1942 júniusában sikerült csővezetékkel összekötni a Ladoga-tó délkeleti partján lévő bázisokat a Karjalai-földszorossal, így megoldódott a hadsereg és a város üzemanyag-ellátása. Az újjáépített volhovi erőműtől Leningrádig a tó fenekén elektromos vezetéket fektettek le. Újból vi- lágíthattak a lakásokban, újra megindulhattak a villamosok. A németek a zárlat idején megkísérelték a csővezeték és a kábel elpusztítását, még a tengeralattjárók elleni harcra kifejlesztett repülőgépeiket is bevetették. 1942 és 1943 tavaszán és nyarán azonban csak jelentéktelen károkat tudtak okozni a két fontos vezetékben, és az áram- és üzemanyag-ellátás zavarai csak rövid ideig tartottak.

A német hadvezetés a blokád első időszakának kudarca ellenére sem mondott le a város elfoglalásáról. 1942 márciusában a Luftwaffe megkezdte a Balti Flotta megsemmisítését célzó „Eisstoss" hadművelet> a „Götz von Berlichingen" hadművelet ennek az akciónak a kiterjesztését jelentette. A német repülőgépek ugyan sok szovjet hajót megrongáltak, de a Balti Flottát nem sikerült megsemmisíteniük. Elkeseredett harcok dúltak a szárazföldön is. Áprilisban és májusban a szovjet 52. és 59. hadsereg valamint a 2. csapásmérő hadse- reg súlyos harcok és veszteségek árán beékelődött a Georg Lindemann vezérezredes vezette 18. német hadsereg vonalába.

A Vörös Hadsereg alakulatai súlyos harcok árán tartották nyitva az ostromgyűrűn az életet jelentő rést.

Az oroszok további próbálkozásai azonban, a hídfőállás kiszélesítésére a Volhov folyó bal partján Lubany felé, már nem jártak sikerrel. A 18. német hadsereg alakulatai több száz- ezer szovjet katonát zártak körül a katlanban, és többhetes harc után, 1942. július 12-én jelentős részüket megsemmisítették. Mintegy 100 000 katona elesett, több mint 30 000 pedig — köztük a 2. csapásmérő hadsereg parancsnoka, Andrej Vlaszov altábornagy — fogságba került. (Megj.: Andrej Vlaszov amikor szembesült Sztálin segítséget megtagadó parancsával és fogságba esett, elfogadta a németek ajánlatát, hogy vegye át a szovjet hadifoglyokból szervezett alakulatok parancsnokságát, és hozza létre az Orosz Felszaba- dító Hadsereget, amely a Wehrmacht mellett harcol. A háború után 1946. augusztus 2-án Vlaszovot a Szovjetunió Legfelső Bíróságának katonai kollégiuma árulás miatt kötél általi halálra ítélte.)

Másfél hónapnyi szünet után, 1942. augusztus 27-én a szovjet csapatok ismét támadást indítottak a 18. német hadsereg ellen, hogy Schlüsselburg térségében áttörjék a bloká- dot. Az akció — bár néhány helyen sikerült áthatolni a német védelemen — nem hozta meg a várt sikert, a szovjet offenzíva kifulladt.  (Megj: A német ellentámadásban került sor az új német Tigris tankok első bevetésére.)

1944 januárjának végén a Vörös Hadsereg felszámolta a Leningrád körüli ostromgyűrűt.

Ugyanekkor az Észak Hadseregcsoport parancsnoka, Georg von Küchler tábornagy Hitler utasítására megkezdte a Északi fény hadművelet (Operation Nordlicht) — Leningrád álta- lános ostroma — előkészítését. Célja az lett volna, hogy a Szevasztopol elfoglalása után felszabadult erők segítségével — négy hadosztály von Manstein tábornagy vezetésével — elfoglalja a várost. Leningrádot azonban ennek ellenére sem sikerült elfoglalni, a város állta az ostromot.

Végül 1943 januárjában a Szikra hadművelet során a Leningrádi Front és a Volhovi Front egységei egy keskeny szakaszon áttörték az ostromgyűrűt. Heves harcokban elfoglalták a Ladoga-tótól délre kiépített német állásokat, az így megnyíló 8-10 km szélességű folyo- són át szárazföldi összeköttetés jött létre a szovjet hátországgal, ami megkönnyebbülést jelentett az ostromlott város lakóinak.

Az ünneplő Leningrád. Az épp átmázolt felirat a falon: Polgárok! Az ágyúzás alatt az utcának ez a része a legveszélyesebb.

Ezt követően a német haderő helyzete Szovjetunió-szerte egyre kilátástalanabbá vált, és Sztálingrád után Leningrád alatt is megfordult a hadiszerencse: az 1944. január 13-án meginduló Leningrád-Novgorod offenzíva két héttel később megtizedelte és visszavonu- lásra kényszerítette a Wehrmacht erőit, így 872 nap után a város felszabadult az ostrom alól. A majdnem két és fél évig húzódó ostrom a becslések szerint körülbelül kétmillió áldozatot követelt a Leningrádot védő civilek és katonák közül.

*

Időrend

1941

• Június 22: A tengelyhatalmak megtámadják a Szovjetuniót.
• Június 23: A leningrádi főparancsnok Popov helyettesét azzal bízza meg, hogy mérje fel a Leningrád körüli védelmi pozíciókat.
• Június 29: Megkezdődik a lugai védelmi erődítések (Лужский оборонительный рубеж) építése és a gyermekek és a nők evakuálása.
• Június-július: Több, mint 300 ezer menekült érkezik Pszkovból és Novgorodból, az előrenyomuló német erők elől. Az Északnyugati Front haderői csatlakoznak a leningrádi frontvonalakhoz. A készülő csata katonai résztvevőinek száma, mindkét oldalt és a tartalékokat és az önkénteseket is számítva, eléri a kétmillió főt.
• Július 19–23: Az Észak Hadseregcsoport első támadását Leningrád ellen a várostól 100 kilométerre délre megállítják.
• Július 27: Hitler meglátogatja az Észak Hadseregcsoportot. Dühös a késlekedés miatt. Utasítja von Leeb marsallt, hogy decemberre foglalja el Leningrádot.
• Július 31: A finnek megtámadják a szovjet 23. hadsereget a Karéliai-félszigeten, és végül elérik a téli háború előtti finn–szovjet határt.
• Augusztus 21: Hitler 34-es direktívájában megparancsolja „Leningrád bekerítését a finnekkel együttműködve.”
• Augusztus 20-27: A civilek evakuálása a vasutak és más kijáratok elleni támadások miatt elakad.
• Augusztus 31: A finn erők védelmi állásokat vesznek fel, kiegyenesítve a frontvonalat. Ebbe beletartozik az is, hogy átlépik az 1939-es háború előtti határt és elfoglalják Kirjasalo és Beloosztrov településeket.
• Szeptember 6: Alfred Jodl német főparancsnok hiába próbálja meggyőzni a finneket, hogy folytassák a Leningrád elleni támadást.
• Szeptember 2-9: A finnek elfoglalják a Beloosztrov és Kirjasalo hídfőket és védelmi előkészületeket tesznek.
• Szeptember 8: Leningrád szárazföldi bekerítése befejeződik, amikor a német erők elérik a Ladoga-tó partját.
• Szeptember 10: Sztálin Zsukov tábornokot nevezi ki a Leningrádi Front és a Balti Flotta parancsnokának Vorosilov marsall helyett.
• Szeptember 12: Német bombázások pusztítják el a Badajev-közraktárakat, Leningrád legnagyobb élelmiszerraktárait.
• Szeptember 15: von Leebnek ki kell vonnia a 4. Panzer Csoportot a frontvonalról, hogy áthelyezze a Közép Hadseregcsoporthoz, a Moszkva elleni támadáshoz.
• Szeptember 19: A német csapatokat Leningrádtól 10 kilométernyire megállítják. Civilek is beállnak harcolni a védelmi vonalakon.
• Szeptember 22: Hitler kijelenti, „...nem érdekünk megmenteni a civil lakosság életét.”
• November 8: Hitler Münchenben egy beszédében azt mondja: „Leningrádnak éhen kell halnia!”
• November 10: Szovjet ellentámadás kezdődik, amely december 30-ra kiszorítja a németeket Tyihvinből a Volhov folyóhoz, megakadályozva, hogy elérjék a Szvir folyónál, Leningrádtól keletre állomásozó finn csapatokat.
• December 6: Nagy-Britannia hadat üzen Finnországnak. Kanada, Ausztrália, India és Új-Zéland is követi.

1942

• Január 7: Megindul a szovjet Ljubanyi támadó hadművelet; 16 hétig tart, de sikertelen marad, és felmorzsolódik a 2. csapásmérő hadsereg.
• Január: A szovjetek támadást indítanak a Nyevszkij Pjatacsok hídfő ellen, hogy áttörjék az ostromgyűrűt. A harc 1943 májusáig folyik, de csak részleges sikerrel. Mindkét fél nagy veszteségeket szenved.
• Április 4–30: A Luftwaffe Eis Stoß hadművelete nem tudja elsüllyeszteni a Balti Flotta Leningrádnál jégbe fagyott hajóit.
• Június–szeptember: A németek 800 kilogrammos lövedékeket lőnek Leningrádra új, vasúti ostromágyúikkal.
• Augusztus: A spanyol Kék Hadosztályt (División Azul) Leningrád ostromára csoportosítják át.
• Augusztus 19: Megkezdődik a nyolchetes szovjet szinyavinói offenzíva. Nem sikerül áttörnie az ostromgyűrűt, de hatására a németek lemondanak saját tervezett támadásukról (Nordlicht).

1943

• Január–december: Fokozódik az ágyútűz a városra.
• Január 12–30: A Szikra hadművelet áttöri az ostromgyűrűt és folyosót nyit a városba. Ezzel megtörik a blokádot.
• Február 10 – április 1: A Sarkcsillag hadművelet sikertelenül próbál véget vetni az ostromnak.

1944

• Január 14 – március 1: A szovjetek számos támadó hadműveletben próbálják felszámolni az ostromot.
• Január 27: Véget ér Leningrád ostroma. A német erőket a várostól 60-100 kilométernyire szorítják vissza.
• Január: Visszavonulásuk előtt a németek kirabolják és lerombolják a cárok történelmi palotáit, és számos nagy értékű műkincset szállítanak a náci Németországba. (Wikipédia)