A II. világháború fegyverei, járművei

Történetek - Szövetséges „baráti tűz” [370.]

Amikor több mint 20 000 honfitársukat, szövetségesüket ölték meg.

2023. március 12. - Habitus

Már az előző posztban is szóba került, hogy a II. világháború során számosan vesztek oda baráti tűz miatt a Csendes-óceánon. Az Egyesült Államok hadba lépésével a térség hadszín- terein felgyorsultak az események, a szövetségesek hatalmas veszteségeket szenvedtek, sok katonájuk hadifogságba esett. És megtörtént, hogy a hadifoglyokat szállító japán hajókat annak ellenére megtorpedózták a szövetségesek, hogy tudták kiket szállítanak.

barati_tuz0.jpg

A Lisbon Maru japán teherhajót 1942. október 1-én süllyesztette el az amerikai USS Grouper tengeralattjáró. Csak később tudták meg, hogy a hajó fedélzetén nem csak japán utánpótláscsapatok utaztak, hanem 1800 brit fogoly is. Közülük több mint nyolcszázan vesztek oda a japán katonák mellett.

1943 novemberében a USS Bonefish a Dél-kínai tengeren torpedózta meg a 4646 tonnás Suez Maru teherhajót, annak ellenére, hogy jelentések szerint a parancsnokság és a tengeralattjáró kapitánya, Thomas W. Hogan ismerte a hajó „rakományát". Azaz, hogy a japánok számára fontos hadianyagok mellett 414 brit és 133 holland hadifoglyot is szállí- tott. Mindannyian odavesztek csak azért, hogy a hadianyag ne jusson el Japánba…

barati_tuz1.jpg

A Rakuyo Maru és a Kachidoki Maru túlélői, akiket a USS Pampanito legénysége mentett ki 1944. szeptember 15-én.

Vétlen támadás áldozatai lettek a Rakuyo Marun szállított ausztrál és brit foglyok is, amikor 1944. szeptember 12-én a USS Sealion tengeralattjáró megtorpedózta a japán hajót. Ugyanitt és ugyanekkor az USS Pampanito elsüllyesztette a Kachidoki Maru-t, amely 900 hadifoglyot szállított. Itt az amerikai kapitányoknak fogalmuk sem volt arról, hogy a hajók elsüllyesztésével majdnem 1330 szövetséges hadifoglyot is megölnek..

barati_tuz2.jpg

Négy, olajjal borított ausztrált túlélő, akik egy rögtönzött tutajba kapaszkodva napokig sodródtak a tengerben. Őket is a USS Pampanito vette a fedélzetére.

A leghírhedtebb (és a legsúlyosabb) eset pár nappal később történt, amikor is a brit HMS Tradewind 1944. szeptember 18-án megtorpedózta a Szumátra felé tartó japán Junyo Ma- ru teherhajót, noha tudták, hogy fedélzetén közel hétezer hadi és civil fogoly tartózkodik. A hajó elsüllyesztésekor több mint ötezren vesztették életüket. A túlélő foglyokat végül japán haditengerészet mentette ki, és vitte tovább a kijelölt hadifogolytáborokba.

A számtalan hasonló véletlen, illetve szándékos támadás során összesen több mint húszezer fogságba esett szövetséges katona vesztette életét.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr1718070348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása