A guadalcanali hadjárat során az utolsó jelentős kísérlet a szigeten lévő japán katonák ellátására 1942. november 30-án éjjel történt, amely egy felszíni hajók között vívott tengeri ütközethez vezetett a Tassafaronga-foknál. Az ütközet az elsöprő amerikai erőfölény ellenére japán győzelemet hozott, de a Guadalcanalért folytatott harc kimenetelére nem volt hatása.

1943 áprilisában az amerikaiak egy megfejtett távirat nyomán tudomást szereztek arról, hogy a Japán Császári Haditengerészet főparancsnoka, Jamamoto Isoroku tengernagy ellenőrző körútra indul frontra. A Bosszú-hadművelet (Operation Vengenance) során április 18-án a Salamon-szigeteki Bougainville közelében amerikai vadászgépek megtámadták és lelőtték a gépét, ő pedig életét vesztette. A küldetés a világháború leghosszabb elfogó hadművelete volt.

A guadalcanali hadjárat a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén zajlott 1942. augusztus 7. és 1943. február 9. között. A több fázisban, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren vívott csata döntő változást hozott a háború menetében: itt indult meg az a szövetséges offenzíva, amely végül elvezetett Japán kapitulációjához. A szigeteket Japán pár hónappal az események előtt szállta meg. Guadalcanalon megkezdték egy repülőtér kiépítését, de jelentős erőik nem voltak a szigeteken. A szövetségesek meglepték a japán őrséget, és csekély veszteségek árán elfoglalták a két kicsi szigetet, a már szinte kész repülőteret és Guadalcanal keleti csücskét.

1942. augusztus 7-én az amerikai tengerészgyalogosok partra szálltak a Salamon-szigetek keleti részén, amelyet az amerikai haditengerészet hadihajói védtek. Ez a kétéltű partraszállás volt a csendes-óceáni háború első nagy amerikai szárazföldi hadjárata, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza a japánok tengeri- és légi támaszpontok létesítését a szigetláncon.

Az 1939-ben kitört fegyveres konfliktusban soha nem látott pusztítás vette kezdetét, amely során világszerte mintegy hatvanmillióan vesztették életüket a világméretű konfliktus évei alatt. Íme a második világháború tíz legvéresebb ütközete.

A II. világháború egyik kevésbé ismert fejezete, hogy bár az Anglia elleni invázió elmaradt, egy kis brit szigetcsoportot mégis sikerült elfoglalniuk a németeknek. Franciaország kapitulációját követően ugyanis a brit kormány úgy döntött, hogy nem védi meg a Franciaország partjaitól északra található Csatorna-szigeteket.

A Hawk 75A a P-36A kezdeti sorozatgyártott verziójának exportváltozata volt, a megrendelő kívánságának megfelelő hajtóművel szerelve. Mint arról korábban már esett szó, a típus legnagyobb külföldi üzemeltetője a Francia Légierő (Armée de l’Air) volt.

1934-ben, feltételezve, hogy a közeljövőben az amerikai hadseregnek ilyen repülőgépre lesz szüksége, a Curtiss cég saját költséggel és saját felelősségére megtervezte az Egyesült Államok első igazi új generációs egyfedelű vadászrepülőgépét, a P-36-ost.

Bár tipikus 1930-as évek eleji repülőgép volt, és a II. világháború kitörésekor már elavultnak számított, mégis említést érdemel. A Boeing P-26 ’Peashooter’ (Köpőcső) volt ugyanis az első hadrendbe állt amerikai vadászgép, amely kizárólag fémből készült, és ugyancsak ez volt az első egyfedelű repülőgép az amerikai légierő kötelékében.

A világháború talán legjobb francia repülőgépe volt a D.520-as. Tervezésének előkészítését 1936-ban kezdték, az 1937-es megrendeléstől számított két éven belül a prototípus is elkészült. Még 1939-ben megkezdték a sorozatgyártást is, a franciák szerencsétlenségére azonban a vártnál kevesebb példány készült el a háború kitöréséig, pedig teljesítménye megközelítette a legmodernebb német repülőgépekét.