1942. augusztus 7-én az amerikai tengerészgyalogosok partra szálltak a Salamon-szigetek keleti részén, amelyet az amerikai haditengerészet hadihajói védtek. Ez a kétéltű partraszállás volt a csendes-óceáni háború első nagy amerikai szárazföldi hadjárata, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza a japánok tengeri- és légi támaszpontok létesítését a szigetláncon.

És hogy egyóttal szövetséges bázisokat hozzon létre a jövőbeli hadműveletekhez. Ez az invázió jelentette a hónapokig tartó guadalcanali-hadjárat kezdetét. A váratlanul érkező japánok au- gusztus 8-9-én éjjel tengeri támadást indítottak — az eredmény a háború egyik legsúlyosabb amerikai tengeri veresége volt Pearl Harbor után.

A japánok válaszul a szövetségesek partraszállásaira a Salamon-szigetek keleti részén, az 5 nehézcirkálóból, 2 könnyűcirkálóból és egy rombolóból álló, újonnan alapított 8. Flottát mozgósították Gunichi Mikawa altengernagy parancsnoksága alatt. Az altengernagy úgy döntött, hogy éjszakai ütközetre különlegesen kiképzett egységeivel támadja meg a szö- vetségesek szállítóhajóit. Hajói azonban nem rendelkeztek radarral. A 8. Flotta augusztus 8-án futott ki Rabaulból.

Az amerikai inváziós erő a Lunga Pointtól keletre szállt partra Guadalcanalon, valamint Tulaginál. A part Lunga Pointtól nyugatra tart az Esperance-fokig, attól északkeletre he- lyezkedik el a Savo-sziget. Az amerikai csapatokat eredetileg Frank J. Fletcher tengernagy repülőgép-hordozói fedezték, de augusztus 8-án a tengernagy engedélyt kért, hogy visszavonulhasson üzemanyagot vételezni. Este megkapta az engedélyt. A légi fedezet nélkül az inváziós flotta is visszavonulásra készült.

A partraszállást a tengerről Victor Crutchley brit ellentengernagy vegyes amerikai-ausztrál hadihajókból álló Task Force 62.2 hajóraja fedezte. A kötelék nyolc cirkálóból és tizenöt rombolóból állt, de csak öt cirkáló és hét romboló vett részt a csatában — azaz, a szövetséges egységek jelentős része nem vett részt közvetlenül az ütközetben.

USS Quincy nehézcirkáló röviddel a csata előtt, 1942. augusztus 8-án.

Habár az amerikaiak észlelték a közeledő japán hajókat, félreértelmezték céljukat, és úgy gondolták, hogy csak japán légitámadás várható augusztus 9-én hajnalban. A USS Vin- cennes nehézcirkáló, a USS Quincy nehézcirkáló és USS Astoria nehézcirkáló észak felé indult, hogy a Savo- és a Florida-sziget között vegyen fel pozíciót, miközben a Savotól délre az ausztrál HMAS Canberra nehézcirkáló és a USS Chicago nehézcirkáló járőrözött.

A szövetséges kötelék zászlóshajója, a 10 900 tonnás HMAS Australia nehézcirkáló,

Az amerikaiakat váratlanul érte Mikava tengernagy támadása a korai órákban. Felderítő repülőit ugyan éjfélkor megpillantották, de saját gépnek gondolták. A USS Blue (DD-387) és a USS Ralph Talbot (DD-390) rombolók a Savo-szigettől északnyugatra járőröztek, de a japánoknak sikerült ellopakodni mellettük hajnali egy órakor, és az Esperance-fok felé tartottak. Fél óra múlva meglátták a HMAS Canberra nehézcirkálót és a USS Chicago-t, és 1.38-kor tüzet nyitottak. A HMAS Canberra találatot kapott és kigyulladt. Egész éjjel égett, végül az amerikaiak süllyesztették el. A USS Chicago szintén megsérült, de sikerült nyu- gati irányba visszavonulnia. A japánok ekkor észak felé fordultak, a USS Vincennes, USS Quincy és USS Astoria nehézcirkálók felé.

A 10 900 tonnás ausztrál HMAS Canberra nehézcirkáló.

A USS Vincennes-re 1.55-kor bukkantak rá a japánok, és lőni kezdték. A hajó legalább 57 találatot kapott, és 2.50-kor elsüllyedt. Az utolsó tengerész 2.40-kor hagyta el a hajót, amelyet tíz perccel később elnyelt a tenger. A nehézcirkálók sorában a USS Quincy volt a második, és szintén súlyosan megrongálódott a japán tűzben. A japán hajók tüzet nyi- tottak a USS Astoria nehézcirkálóra is, amely viszonozta azt.

Az első négy japán sortűz nem talált, de az ötödik igen. Az Astoria utolsó sortüze eltalálta a Chokai-t, de néhány perc múlva leállt. A tűzoltó brigádok egész éjszaka dolgoztak, mi- közben a USS Bagley romboló a sebesülteket mentette. A hajót csak délben hagyták el, és 12.15-kor a USS Astoria is elsüllyedt. A japánok 2.25-kor szüntették be a tüzelést, és visszavonultak északnyugat felé. Menet közben megtámadták, és súlyosan megrongál- ták a USS Ralph Talbot rombolót. Augusztus 10-én az amerikai S-44 tengeralattjáró még elsüllyesztette a Kako nehézcirkálót.

A Kamikaze osztályú, 1270 tonnás japán Junagi romboló 1936-ban.

Az ütközet katasztrofális eredménnyel végződött a szövetségesek számára. Négy nehéz- cirkálójuk elsüllyedt, egy pedig súlyosan megsérült. A japánoknak viszont nem sikerült fő tervüket végrehajtani, nem tudtak elsüllyeszteni egyetlen szállítóhajót sem.

Habár a Savo-szigeteki amerikai flotta megsemmisült, Mikawa tengernagy, attól tartva, hogy a közelben amerikai repülőgép-hordozók vannak, nem folytatta az akciót. Döntése, hogy az éjszaka leple alatt visszavonul, ahelyett, hogy megkísérelné megsemmisíteni a szövetséges inváziós szközöket; súlyos hibának bizonyult. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy Japán nem tudta visszafoglalni Guadalcanalt. A hadjárat ezen kritikus korai szakaszában lehetővé tette a szövetséges erők számára, hogy kellőképpen megerősítsék pozícióikat a szigeten ahhoz, hogy megvédjék a Henderson Field környékét mindaddig, amíg az év későbbi részében további szövetséges megerősítések nem érkeznek.

A USS Chicago nehézcirkáló japán torpedó okozta sérülése a savo-szigeti csatában.

A csata volt az első az öt nagyszabású tengeri és légi-tengeri akció közül, amelyeket a guadalcanali szárazföldi harcok támogatására vívtak. Ezekre a tengeri csatákra egészen az 1942. november 30-i tassafarongai csatáig került sor — ezt követően a japánok, hogy elkerüljék a súlyos veszteségeket, megkísérelték az utánpótlást tengeralattjárókkal és szállítóhajókkal eljuttatni Guadalcanalra. Az utolsó tengeri ütközetre — a rennell-szigeti csatára — hónapokkal később, 1943. január 29/30-án került sor, amikor a japánok arra készültek, hogy evakuálják a megmaradt szárazföldi csapataikat