A II. világháború egyik kevésbé ismert fejezete, hogy bár az Anglia elleni invázió elmaradt, egy kis brit szigetcsoportot mégis sikerült elfoglalniuk a németeknek. Franciaország kapitulációját követően ugyanis a brit kormány úgy döntött, hogy nem védi meg a Franciaország partjaitól északra található Csatorna-szigeteket.

Így aztán ez az öt sziget (Guernsey, Alderney, Herm, Sark és Lihou) lett az egyetlen olyan brit terület a háború alatt, amely német irányítás alá került —, majd rövid időn belül a világ legjobban megerősített helyévé vált. Hitlernek ugyanis rögeszméjévé vált, hogy bevehetetlen erőddé alakítsa a szigetcsoportot.

A német csapatok június 30-án szálltak partra Guernsey-n, másnap pedig Jersey-n. A szigetek megszerzése propaganda szempontjából jól jött Hitlernek, és úgy gondolta, azokat mindenképp meg kellett tartani. Emiatt eszement építkezésekről döntött; egy évvel később, 1941 októberétől kezdve közel 200 helyszínen kezdődtek meg a munká latok a kb. 200 négyzetkilométernyi Guernsey-n.

Ez nem ment simán — előbb utakat, vasutakat kellett építeni, és csak ezek után állhattak neki bunkerek, lőállások, tornyok és földalatti alagutak kialakításának. A munkálatokban nemcsak katonák, civilek és hadifoglyok vettek részt, közel ezer francia zsidót is a szige- tekre szállítottak. Alderney erődítményeinek felépítésére az Organization Todt mérnök csoport több kényszer- és rabszolgamunka tábort hozott létre a szigeten.

Az egyik150 mm-es ágyúállás, Guernsey.

Guernsey szigetén százezer tonnányi betont használták fel lőállások építéséhez, Alder- ney-n pedig háromezer embert állomásoztattak csak azért, hogy az ottani légvédelmi ütegeket kezelni tudják szükség esetén. A partok mentén tizenhárom erődöt húztak fel, és több földalatti bunker is épült, ahol lőszert és élelmiszert tároltak. A több tíz kilomé- ternyi alagútrendszer 1942-ben, az építkezések vége felé készült el. Guernsey-n pedig — amikor kétévnyi munka után összekötötték a két legnagyobb alagútrendszert — egy hétezer négyzetméteres földalatti bázis jött létre, melynek saját vízellátó rendszere volt, a falakat pedig több méter vastagra, bombabiztosra építették.

Az Atlanti Fal részeként a megszálló német csapatok és a Todt szervezet erődítményeket épített a Csatorna-szigetek partjai körül, mint például ezt a megfigyelőtornyot.

Az erődítményrendszer legjellegzetesebb építménye a Guernsey szigeten található, egy öt emelet magas megfigyelőállás, amely falait két méter vastag beton alkotja. Több ilyen állás épült a szigetcsoporton, ezek is hálózatot alkottak.

Hitler tervének megfelelően tehát a Csatorna-szigetekből néhány éven belül egy félel- metes erődrendszer lett, közel száz lőállással és több száz légvédelmi ágyúval. Csak épp az ellenség nem jött. Olyannyira nem, hogy a D-napon, amikor a szövetségesek megin- dultak Normandia felé, a bombázók és a hadihajók egyszerűen kikerülték.

Alderneyt még mindig ilyen kényszermunkával épített német erődítmények borítják.

A német csapatok mindezek ellenére maradtak a helyükön, Hitler még az itt állomásozó megerősített hadosztályt sem volt hajlandó visszavonni és Normandiába küldeni, mert biztos volt benne, hogy a britek vissza akarják majd szerezni a szigeteket. A csapatok te- hát tétlenül várakoztak. (Megj.: A HMS Rodney csatahajó egyszer ugyan lőtte Alderney-t, de ez volt az egyetlen komolyabb támadás az erődítményrendszer ellen.)

Végül 1945 május 9-én, a háború végén érkezett meg Guernsey partjaihoz a HMS Bulldog romboló, és fedélzetén a szigeten állomásozó német erők vezetői másnap aláírták a fel- tétel nélküli megadásról szóló nyilatkozatot.