A világháború talán legjobb francia repülőgépe volt a D.520-as. Tervezésének előkészítését 1936-ban kezdték, az 1937-es megrendeléstől számított két éven belül a prototípus is elkészült. Még 1939-ben megkezdték a sorozatgyártást is, a franciák szerencsétlenségére azonban a vártnál kevesebb példány készült el a háború kitöréséig, pedig teljesítménye megközelítette a legmodernebb német repülőgépekét.

A Légügyi Minisztérium 1936. június 15-én adta ki a követelményjegyzéket, és a D.520 tervezése 1936. szeptemberben megkezdődött az Émile Dewoitine vezette tervezőiro- dában. A követelmények az alábbiak voltak: legnagyobb sebesség 500 km/h, 8000 m-re emelkedés 15 perc alatt, és a fel- és leszálláshoz szükséges távolság nem lehetett több 400 méternél. A fegyverzet két 7,5 mm-es géppuska és egy vagy két 20 mm Hispano–Suiza HS.9 gépágyú.

Dewoitine nem volt elégedett legutolsó konstrukciójának a Dewoitine D.513 vadászgép- nek a teljesítményével, mellyel szemben a Francia Légierő a Morane–Saulnier MS.406-ot választotta, és elhatározta, hogy a kiírásra a legújabb elvek szerint tervezett és a rendel- kezésre álló legerősebb motorral, a 890 lóerős Hispano–Suiza 12Y–21 folyadékhűtéses hajtóművel ellátott gép tervét nyújtja be. (Megj.: a tenderre beadták a Morane–Saulnier MS.450 és a Caudron–Renault C.770 terveit is, de egyik sem jutott túl a rajzasztalon.)

1937 márciusában a cég beolvadt az egyik repülőgépgyártó vállalatba, az SNCAM-ba. Emiatt és a gyártási változtatások miatt a D.520 tervezői munkái az 1937-es év nagy ré- szében szüneteltek, 1938 elejéig csak pár rajzoló dolgozott a prototípus részletrajzain. A D.520-01 jelű prototípus — melyet egy Hispano 12Y–21 motor hajtott —, először 1938. október 2-án szállt fel, de csak 480 km/h sebességet ért el és a motor túlmelegedése miatt le kellett állítani a próbákat. Megállapították, hogy a problémák főképpen a szárny alatti hűtőnek a tervezettnél nagyobb légellenállása miatt léptek fel, ezért ezeket lecse- rélték egyetlen, a törzs alatt elhelyezett áramvonalas burkolattal ellátott hőcserélőre.

A második D.520 prototípus 1939-ben.

Egy kisebb baleset után további változásokat hajtottak végre: a motort lecserélték egy újabb, jobb teljesítményű 12Y–29 típusra, a kipufogóvezetékbe üzemanyag befecskende- zést alakítottak ki és változtatható állásszögű háromtollas légcsavart építettek be. Ezek a változtatások elegendőnek bizonyultak a tervezési sebesség, 530 km/h eléréséhez. Zuha- nórepülésben pedig 825 km/h volt a legnagyobb sebessége.

A prototípust 1939-ben két másik példány legyártása követte, a D.520-02 és 03, melyek először 1939. január 9-én illetve május 5-én repültek. Ezeken új áramvonalasabb kabin- tetőket, nagyobb farokfelületeket és hosszabb futómű-szárakat alkalmaztak, valamint elhagyták azokat a résszárnyakat, melyekkel az első prototípus szárnyvégeit felszerelték.

A D.520-01 próbarepülés közben.

A prototípusok fegyverzete egy 20 mm-es Hispano–Suiza HS.9 gépágyú volt, amely a motortengelyen keresztül tüzelt, valamint két MAC 1934 7.5 mm géppuska a szárnyba építve. A harmadik prototípus kis farokkereket kapott a korábbi csúszótalp helyett. A második prototípus, melyet egy 12Y–31 motor hajtott, 550 km/h sebességet ért el és 8000 m-re 12 perc 53 másodperc alatt ért fel.

A repülési próbák sikeresen zajlottak le, ennek eredményeként 1939 márciusában alá- írták a szerződést további 200 darab, az újabb 12Y–31-es motorral szerelt repülőgép leszállításáról (később a motorokat 12Y–45 típusra cserélték). További 600 gép gyártá- sáról júniusban kötöttek szerződést, de ezt 1939 júliusában 510 darabra csökkentették.

Tesztelésre leszállított D.520-asok a légierőnél, 1940.

A háború kitörésekor új szerződést kötöttek 1280 gép legyártására, havi 200 repülőgép kapacitással 1940 májusától. Ezt követően a haditengerészeti légierő további 120 gépet rendelt. A légierő 1940 áprilisában az összes rendelt mennyiséget 2250 példányra emel- te, havi 350 darabos ütemezéssel.

Az első sorozatban gyártott D.520 1939 októberében hagyta el a gyártósort. A gépeken a törzs hátsó részét 51 centiméterrel meghosszabbították, a motorburkolatot áttervezték, a domború, egy darabból készült szélvédőt optikailag sík darabra cserélték és páncélle- mezt építettek be a pilótaülés mögé. A legtöbb sorozatban gyártott gépet az új, feltöltő kompresszorral szerelt 935 LE-s Hispano–Suiza 12Y–45 motor hajtotta, a későbbieket viszont a csak 860 LE-s 12Y–49 típus.

D.520-as szerelősor Saint-Martin du Touch-ban, 1940 februárja.

Az első sorozatgyártású gépek azonban nem feleltek meg az átvételi próbákon, mivel nem érték el a kívánt sebességet és hűtési problémáik is voltak. Ezeket a hiányokat a kompresszor beömlőnyílás áttervezésével, a hűtőkör átalakításával és a kipufogórend- szer javításával orvosolták, de ezek erősen hátráltatták az átadást; a harci alkalmasságot csak röviddel a világháború kitörése után, 1940 elején kapták meg az első példányok.

A Dewoitine D.520 — a Morane–Saulnier MS.406 típussal szemben, mely a francia légierőben legnagyobb mennyiségben alkalmazott vadászgép volt ekkoriban —, meg- közelítette a legmodernebb német repülőgépek teljesítményét. Ugyan nem volt olyan gyors mint a Messerschmitt Bf-109E, de fordulékonyabb volt annál. A sorozatgyártás elhúzódása miatt (összesen 1000-nél kevesebb készült el) azonban csak kevés gép tudott részt venni a Luftwaffe ellen vívott harcokban.

A GC I/3 század négy pilótája az egyik D.520-as előtt 1940-ben.

A német megszállást követően is folytatódott a termelés, a gépekkel egyrészt Vichy légierejét, másfelől a tengelyhatalmak repülős fegyvernemét szerelték fel. Bulgária és Románia a harctereken is bevetette, a Luftwaffe és az olasz légierő pedig kiképzési cé- lokra használta a D.520-ast. A háború vége felé még szóba került a továbbfejlesztése, de később ezt a programot törölték. A világháború után egy rövid ideig a típust kiképzésre használták. (Technikai adatok ITT olvashatók.)

(Forrás: Breffort, Dominique - André Jouineau: French Aircraft from 1939 to 1942.; Ehrengardt, Christian-Jacques. Les avions français au combat: le Dewoitine D.520)